35 éves elmúlt, de még mindig nem akar felnőni – ez nem mese, ez a Pán Péter-szindróma

Szerző: | 2015. 10. 29. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 9 perc

Mint ismert, Pán Péter visszautasítja a felnőtt létet és a vele járó felelősséget. Bizony, ez a karakter nem csak a mesékben létezik, és nem kell Sohaországig repülnünk, hogy találkozzunk olyan emberekkel, akik nem nagyon akarnak felnőni.

Pán Péter szindróma

A Pán Péterek köztünk járnak

Péter a napokban ünnepelte 35. születésnapját, nagy mennyiségű alkohol és „pár haver” társaságában a város egyik legmenőbb szórakozóhelyén. Hétköznap volt és hajnalig mulattak, de ez Péternek nem jelentett problémát: egy nappal korábban mondott fel a harmadik munkahelyén (fél éven belül) így nem kellett korán kelnie.

Mivel Péternek nincs barátnője (nem nagyon hisz ő a hosszú távú kapcsolatokban, „az csak felesleges bonyodalmakkal jár”, neki sem kellett magyarázkodnia. Csak az édesanyja írt neki hajnal kettő körül egy aggódó SMS-t. Hősünk végül egyik barátjának vendégszobájában töltötte az éjszakát egy, a menő helyen megismert csinos hölgy társaságában. Péter nemcsak a szülinapjait tölti így… Hetente kétszer-háromszor azért odacsap a cimbalmoknak. „Hadd szóljon, egyszer élünk!” – szokta mondani.

Pétert tulajdonképpen semmi nem motiválja arra, hogy a heti elhajlásoknál előrébb mutató jövőképet alakítson ki. Egy dolog van csak, ami zavarja: az anyja megállás nélkül azzal zaklatja, hogy állapodjon meg végre, de őt ettől a gondolattól a hideg is kirázza.

Ez kérem nem fikció, ez a valóság

Dan Kiley amerikai pszichológus a ’80-as évek elején több, Péterhez hasonló klienssel is találkozott a rendelőjében, és az ő viselkedésmintájuk közötti hasonlóság inspirálta a „The Peter Pan Syndrome: Men Who Have Never Grown Up” („A Pán Péter-szindróma: Férfiak, akik sosem nőnek fel”) című könyv megírására, amely 1983-ban jelent meg nyomtatásban.

Fontos megjegyezni, hogy a „tünetgyüttest” sosem ismerték el hivatalosan mentális betegségként, nem került be a DSM-V-be (a mentális rendellenességeket meghatározó, a pszicho-diagnosztikában alkalmazott kézikönyv aktuális verziója), tehát hivatalosan nem tekintik pszichopatológiás állapotnak. Az azonban tagadhatatlan, hogy Kiley-hez hasonlóan, mi is egyre több Péterhez hasonló karakterbe botlunk.

Akár a kamaszok…

Kiley könyvében úgy jellemzi ezeket a – életkoruk alapján – felnőtt személyeket, mint akik makacsul ragaszkodnak a gyermeki élet gondtalanságához, és visszautasítanak minden felelősséggel járó társadalmi szerepet (apa, férj, felelősségteljes pozíció, lakástulajdonos stb.).

Érzelmeik kezelésére is inkább a kamaszokra jellemző megküzdési módokat alkalmazzák. Rendszeresen az érzelmek szélsőséges verzióit élik át (ezért fordulhatnak elő náluk alkalmi dühkitörések is), továbbá jellemző rájuk a magas fokú impulzivitás és a minimális önkontroll, ami önmagában is valószínűsíti az alkohol-és droghasználatot. Ennek a valószínűségét azonban tovább növeli a sajátos tagadó megküzdési mód: úgy vélik, ha nem foglalkoznak a problémával, akkor az előbb-utóbb magától is eltűnik.

Addig is jellemzően addiktív szerek segítségével feledkeznek meg a probléma létezéséről. Káros szenvedélyeiknek pedig többnyire társaságban hódolnak, ami fontos számukra, hiszen alapvetően magányosnak érzik magukat, és szükségük van rá, hogy minél nagyobb társaságban legyenek, lehetőleg a figyelem középpontjában.

Érzelmi zűrzavar

Ami érzelmeik kifejezését illeti, néha-néha mutatják a törődés jeleit, azonban ezt általában pillanatok alatt felváltja a nemtörődöm viselkedés, ami nemcsak barátaikat, de aktuális partnerüket is összezavarja. Dr. Kinley szerint azonban főleg maguk a Pán Péter-szindrómától szenvedők vannak összezavarodva, már ami az érzelmek felismerését, felcímkézését illeti.

A Pán Péter-szindróma érintettjeit azonban nem csak emiatt jellemzik futó kalandok. Ha eljutnak egyáltalán egy kapcsolat kialakításig, amint felmerül az elköteleződés kérdése, szinte biztos, hogy néhány napon belül véget vetnek neki: az elköteleződés összeegyeztethetetlen az értékrendjükkel. Éppen ezért általában fiatalabb partnereket keresnek, akikben sokszor talán még nem merül fel olyan korán a közös jövő képe.

Partnereik váltogatására ráadásul az is motiválja őket, hogy férfiasságuk mértékét inkább szeretőik mennyiségében mérik, és nehezen alakítanak ki kötődésen alapuló, hosszabb kapcsolatot nőkkel.

Ha Péterünk egy időre mégis párkapcsolatba lép, leggyakrabban azokat a párjukat gyermekükként kezelő, helyettük mindent örömmel elvégző nőket választja, akikre Dan Kiley későbbi, „The Wendy Dilemma” című könyvét alapozta (amiről ebben a cikkben írunk részletesebben).

A munka világa sem Péternek való vidék

A fiatalabb, húszas éveik végén járó „Pán Pétereket” a munkahelyükön is jellemzi a felelősség visszautasítása, a feladatok, határidők tologatása, ami miatt nem is maradnak sokáig egy helyen. Hosszú távú elhelyezkedésüket az is nehezíti, hogy alacsony önértékelésük miatt rendkívül rosszul viselik a kritikát, amire egy munkahelyen bizony számítani kell. Azonban, ahogy idősödnek, néha előfordul, hogy nemtörődöm viselkedésük a másik végletbe csap át, és egyik pillanatról a másikra munkafüggővé válnak.

Ez Dr. Kiley szerint egyfajta megküzdési mechanizmus: azzal, hogy rengeteg időt és energiát ölnek a munkába, próbálják betölteni az űrt, amivel az élet többi aspektusában találkoznak. De milyen út vezet ehhez az ürességre épülő életmódhoz?

photo-1428992992979-aaeb02b6960c

A túlféltő szülők állnak a háttérben?

A szindróma kialakulásának hátterében valószínűsíthetően egy túlságosan védelmező, megengedő, „a széltől is óvó” szülői viselkedés áll, ami miatt a gyermek nem tanul fegyelmet, nem alakul ki benne felelősségtudat, és nem sajátítja el az érzelmek kezelésének megfelelő módjait sem. Emiatt a csalódásokat sem tudja kezelni, ami miatt inkább elkerül bármiféle érzelmet, és felveszi a nemtörődöm attitűdöt.

A túlságosan féltő nevelési módnak a Pán Péter-szindrómára jellemző felnőttkori viselkedésminták megjelenésében játszott szerepére egy 2007-es, a Granadai Egyetemen végzett kutatás is felhívja a figyelmet. A kutatócsoport eredményei szerint a túlféltő szülői magatartás megnehezíti az önálló felnőtt élethez szükséges készségek elsajátítását.

Nem érzékelik a bajt

Ami a kezelést illeti, fontos tisztázni, hogy, bár cikkünk egy férfi példával élt, a Pán Péter-szindróma nem csak férfiakat érint, igaz, őket jóval nagyobb arányban, mint a nőket. Akármelyik nemhez tartozzon is az illető, az érintettek ritkán érzékelik, hogy viselkedésükkel bármi gond lenne.

Azonban ha eljutnak arra a pontra, ahol felismerik: önsorsrontó viselkedésük nehezen, vagy egyáltalán nem illeszkedik a társadalmi normákhoz, általában ők maguk keresnek fel egy pszichológust, aki pszichoterápiával, viselkedéses terápiával segíthet továbblendülni az elakadáson. Fontos ismét megjegyezni, hogy mivel egy hivatalosan nem elismert szindrómáról beszélünk, nincsen egyértelmű kezelési mód sem, így a pszichológus által alkalmazott módszerek eltérőek lehetnek.

Mindenki Pán Péter?

Annak, hogy a Péter Pán-szindrómát nem ismerték el hivatalosan, főként az a kritika az oka, miszerint a betegség rengeteg, nyugati társadalmakban élő személyre ráillik. A 2000-es évek elején például Jeffrey Arnett pszichológus a Dan Kiley-éhez hasonló tapasztalatok miatt megalkotta a „kibontakozó felnőtt” (emerging adulthood) fogalmát. Ezzel arra a 18-25 év közötti, rendkívül bizonytalan periódusra utal, amelyet gyakran jellemez a felnőttkortól való félelem, és ami miatt sokan akár a harmincas éveikig is meghosszabbítják „kamaszkorukat”.

Persze nem szabad általánosítani, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a Pán Péter-szindróma „enyhébb” formája ma már inkább egyfajta trendet képvisel, amely abba az irányba mutat, hogy a mai fiatal felnőtteknek talán kicsit hosszabb ideig tart leküzdenie a felnőttkortól való félelmet. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a mai fiatalok várható élettartama is magasabb, mint néhány évtizeddel korábban, és lehet, hogy ez az eltolódás egyfajta „igazodás” ezekhez a becslésekhez, és a várható élettartamban tapasztalható folyamatos növekedéshez.

Via BPS; HUFFINTON POST; Symptoms and Treatment

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This