Ezért nem tudod becsapni édesítőszerrel az agyad

Szerző: | 2016. 04. 26. | Social&Smart | Olvasási idő: 5 perc

A fogyókúrák egyik alappillére a kalóriabevitel csökkentése, főként a szénhidrátfogyasztás minimalizálásán keresztül. E logika mentén haladva,  gyakran a cukornál esetenként édesebb, de zérókalóriás édesítőszerekkel próbáljuk meg lefaragni a tányérunkra kerülő ételek energiatartamát. A Yale University kutatóinak eredményei alapján azonban nincsenek jó híreink az édesség illúzióját kergető fogyókúrázóknak: agyunkat nem csaphatjuk be pusztán az édes íz érzetével.

Ha választhatunk egy jóízű és kalóriaszegény, vagy egy nem éppen ízletes, de energiadús fogás között, agyunk mindig az utóbbira voksol – nyilatkozta Dr. Ivan de Araujo, a Yale University John B. Pierce Laboratóriumának munkatársa, aki egyúttal annak a kutatócsoportnak a is tagja, amely nemrégiben a Nature Neurosciences című neves szaklapban publikálta legfrissebb eredményeit.

Szavait, kicsit jobban belegondolva – legalábbis ami a saját tapasztalatainkat illeti – a gyakorlat is alátámasztja: gondoljunk csak bele abba, hogy egy svédasztalos fogadáson, vagy például egy étterem menüsorát gusztálva, milyen nehezünkre esik salátát választani a hasábburgonya, Cordon bleu kombináció, vagy mondjuk egy somlói galuska helyett. A kutatók erre a jelenségre találták meg a magyarázatot…

Agyi távlatok

A diétázni vágyók életét megnehezítő tényt az magyarázza, hogy az agyban két eltérő területen zajlik az étel édességére és annak energiatartamára vonatkozó jelek feldolgozása. A két központ egyébiránt nem fekszik olyan távol egymástól – agyi távlatokban mérve -, ugyanis mind az ízt, mind a kalóriát a gyakran „jutalmazó központként” számon tartott striátum kódolja (amely az úgynevezett törzsdúcok  -avagy bazális ganglionok – részét képező nucleus caudatus és putamen funkcionális egységét takarja). Azonban, míg az ízt a ventrális (elülső, hasi), addig a tápértéket a dorzális (háti) striátum dolgozza fel, és utóbbi, úgy tűnik, sajnos felülírja az ízre vonatkozó információkat.

vacs1

Más szóval, az édesség utáni vágyunkat valójában nem az íz, hanem a kalória iránti sóvárgásunk irányítja.

Azt már korábban is tudtuk, hogy a striátumnak, illetve az azt behálózó dopaminerg neuronoknak szerepe lehet az íz és a kalóriatartalom felismerésében – nyilatkozta Tatiana Lima Ferreira, aki szintén részt vett a kutatásban. Márpedig az ingerületátvivőként funkcionáló dopamint gyakorta nevezzük „boldogsághormonnak”is, így magától értetődőnek tűnhet, hogy az ízeket, illetve az energiatartalmat kvázi jutalomként értelmezi az agyunk. Azonban az, hogy pontosan hogyan oszlik fel a két tulajdonság kódolása a striátumon belül, mindeddig rejtély volt.

A kutatók a kísérletek során egerek striatális dopaminszintjét mérték, miután a kisállatok megnyalták egy édesítőszert tartalmazó üvegcse száját, majd a kísérletvezetők vagy cukrot, vagy pedig kalóriamentes, de édes oldatot juttattak a gyomrukba. A ventrális striátumban a dopaminszint cukor és édesítő hatására is növekedett, ami arra utal, hogy ez a terület magára az ízre, az étel édességének mértékére reagál.

Amikor azonban az állatok egy ízetlen, de magas kalóriatartamú vegyületet kóstoltak, mielőtt cukrot juttattak volna a szervezetükbe, a ventrális striátumban nem nőtt a dopaminszint, ugyanakkor a dorzális striátumban nagymértékű dopaminszint-emelkedést figyeltek meg, ami alapján azt a következtetést vonták le, hogy ez a terület a szervezetbe juttatott élelem tápérték-tartalmát kódolja.

Idegtudomány VS Fogyókúra – 1:0?

A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy vajon az íz, vagy az energiatartalom dominál-e az étkezéseink során. Hogy ezt kiderítsék, azt vizsgálták, hogy az egerek mit preferálnak, ha választhatnak: a kalóriamentes, de édes-, vagy az energiadús, de borzasztó ízű szérumot. Az eredmények pedig úgy tűnik, segítenek megérteni, miért bukjuk el rendre az újévi fogadalmakat: a négylábú alanyok egyértelműen a kalóriában dúskáló, ám rossz ízű változatot választották. Ráadásul a dorzális striátumban található neuronok ingerlése is a kellemetlen ízű, de energiadús cukrok fogyasztására ösztönözte a rágcsálókat. Persze fontos lenne vizsgálni, hogy vajon embereknél is analóg folyamatok zajlanak-e le ezeken a területeken, de

az eredmények (és a sikertelen fogyókúrák aránya) alapján nagyon is valószínű, hogy agyunk arra lett huzalozva az evolúció során, hogy a túlélés biztosítása érdekében az étel energiaértékét helyezze előtérbe.

Szóval, amikor legközelebb ellenállhatatlan vágyat érzel a kirakatból rád bámuló csoki elpusztítására, tudd, hogy a szervezeted nem cukrot, hanem energiát követel – amit azonban más, kevésbé hizlaló ételekkel is biztosíthatsz számára.

Via:

The Telegraph

Agencia FAPESP

Fotó: itt, itt és itt

 

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This