„A szerelem olyan, mint az éhség és a szomjúság, szinte lehetetlen megsemmisíteni”

Szerző: | 2018. 03. 06. | Én&Te | Olvasási idő: 13 perc

„Az emberek szerte a világon szerelembe esnek. Énekelnek a szerelem miatt, táncolnak a szerelem miatt, verseket és történeteket írnak a szerelemről, mítoszokat és legendákat zengnek a szerelemről, sóvárognak a szerelem után, a szerelemért élnek. Ölnek a szerelemért, és meghalnak a szerelemért.”

Így kezdődik Helen Fisher „A szerelmes agy” című, méltán népszerű előadása, amelyben az ismert antropológus a szerelem természetével kapcsolatos kérdésekre keresi a választ. És valóban, ha jobban belegondolunk, nem nagyon van olyan dolog, ami a szerelemnél erőteljesebben hatott volna a történelemre, a művészetre – ami erőteljesebben hatna magára az emberre.

Hogy mást ne mondjunk, az antropológusok soha sehol nem találtak olyan helyet a világon, ahol ezt az érzést ne ismerték volna: eddig szám szerint 170 társadalomban azonosították a romantikus szerelem érzését.

Joggal merül fel a kérdés, hogy tulajdonképpen mi végre vágyunk olyan nagyon a szerelemre, mitől olyan erős és univerzális ez az érzés, hogy sokan képesek voltak, vagy úgy érzik, képesek lennének meghalni érte? Mert az, hogy valami történik velünk, amikor szerelembe esünk, bizonyos. De mégis mi az a valami, ami ilyen szinten beszűkíti a tudatunkat, uralja az elménket? Mi zajlik ilyenkor az agyunkban, a testünkben és a lelkünkben?

„Azt nem lehet szavakkal kifejezni…”

Ahogy a szerelmes embereknek, úgy a szerelem miértjeire választ kereső kutatóknak sincs könnyű dolga, amikor valahogy definiálniuk kell ezt a lebegő, határtalan és áradó érzést. „A klinikai szakpszichológusok félig viccesen csak azt szokták mondani, hogy a szerelem az tulajdonképpen csak patológiák megfelelő illeszkedése, összefonódása” – fogalmazott Dr. Hevesi Krisztina, szexuálpszichológus a Szenvedélyek labirintusában tartott előadásán (amely az idei Pszinapszis Ízelítő előadás-sorozatának keretében zajlott).

Való igaz, bőven akad rá példa, hogy az egymásért szinte megőrülő emberek legalább ekkora intenzitással képesek az őrületbe kergetni a másikat… És egy idő után ráébredni arra, hogy „pont olyan erőszakos, mint az apám”, vagy „ugyanazokat a szavakat használja rám, mint az anyám” – „pedig mennyire megpróbáltam ezektől az érzésektől megszabadulni!” Ahogy az ilyen típusú kapcsolatok dinamikájából is kiderül, nagyon nem mindegy, hogy „a szenvedély épít, vagy rombol, szegényebbé, vagy gazdagabbá tesz minket” – fogalmazott Dr. Hevesi Kriszta.

Talán ez a fajta összetettség is az oka annak, hogy a szerelem definiálásakor a kutatók is előszeretettel nyúlnak olyan költeményekhez, irodalmi alkotásokhoz, amelyek gyakran minden tudományos okfejtéseknél pontosabban ragadják meg ennek a határtalan és megállíthatatlan érzésnek a lényegét – vagy legalábbis egy-egy lényeges aspektusát.

„Valakit szeretni annyit jelent, mint egyedül gyönyörködni olyan csodában, amely mindenki más számára láthatatlan, érthetetlen”

– idézte az előadó François Mauriac Nobel-díjas francia írót. Tény, hogy a szerelmes sok mindent meglát választottjában, amit mások nem, de a szenvedély ritkán merül ki puszta gyönyörködésben.

Lehetetlen megsemmisíteni

Helen Fisher szerint a szerelem „valójában egy szükséglet, egy sürgető érzés, egy homeosztatikus egyensúlytalanság, olyan, mint az éhség és a szomjúság, szinte lehetetlen megsemmisíteni”.

Vagy más, költőibb szavakkal: „A szerelem istene a szükség állapotában lakik” – idézi Platónt az antropológus, hozzátéve: a romantikus szerelem egy szenvedély; egy csodálatos szenvedély, amikor jól megy, és egy borzasztóan szörnyű, káros szenvedély, amikor rosszul megy”. És valóban, a romantikus szerelemre sok minden igaz, ami a káros szenvedélyekre.

Amikor szerelmesek vagyunk, akkor megszállottan gondolunk és koncentrálunk, vágyakozunk valakire, egyre többször és többet akarunk látni egyetlen embert. És azért a valakiért, ha kell, a valóságot is képesek vagyunk eltorzítani, vagy adott esetben hatalmas kockázatot is hajlandóak vagyunk vállalni annak érdekében, hogy meghódítsuk a szívét…

A szerelmes agy

De mégis hogy jutunk el ebbe az állapotba? Mert az, hogy a szerelem létezik, nem kérdés, ahogy ma már az sem, hogy ez az állapot bizonyíthatóan változásokat idéz elő a testünkben és az agyunkban. Hogy melyek ezek a változások?

Szerelmes állapotban az agynak egy nagyon apró, az agyalaphoz közel található struktúrája, az úgynevezett ventrális tegmentális területe aktív. Ez a terület része az agy jutalmazó rendszerének, ami ráadásul az agytörzsben helyezkedik el, jóval „mélyebben” mint a tudatos gondolkodásunkat, vagy az érzelmeinket vezérlő struktúrák. Az agytörzs olyan jelentős dolgok hátterében áll, mint az akarat, a motiváció, a fókusz, vagy a sóvárgás. Valószínűleg ez is az oka annak, hogy a szerelmes ember agya aktivitás szempontjából nagyjából olyan mintázatot alkot, mint „amikor a kokain lázát érezzük.”

A boldog szerelmes emberek agyát vizsgálva kiugró aktivitást figyeltek meg egyes dopamienrg (dopamint termelő) idegsejtekben is. Ezek a sejtek egy természetes ingerületátvivő-anyagot, nevezetesen dopamint állítanak elő, hogy aztán ezt a jutalom-érzésben és a függőség kialakulásában szerepet játszó hormont szétszórják sok más agyi területre. Fentiek alapján egyáltalán nem tűnik túlzónak az állítás, hogy

„a romantikus szerelem azon anyagok egyike a Földön, amelyek a leginkább függőséget okoznak”.

Azonban az antropológus hozzáteszi: „a romantikus szerelem sokkal több, mint egy kokainos csúcsállapot: a romantikus szerelem egy rögeszme, ami hatalmába kerít. Elveszítjük a magunkkal kapcsolatos érzékeléseinket, nem tudjuk megállni, hogy ne gondoljunk egy másik emberi lényre. Valaki tábort ver a fejünkben.” (…) A szerelem bennünk van és nagyon mélyen be van ágyazva az agyunkba.”

És amikor csalódunk…

…akkor bizony a leszokás tüneteivel is szembe kell néznünk és a visszaeséssel is számolnunk kell. „A rögeszme rosszabbá válhat, amikor visszautasítanak minket – summázza a lényeget Helen Fisher, aki idegtudós kollégájával, Lucy Brownnal a szerelemben frissen csalódott emberek agyát is megvizsgálta. Azt találták, hogy ugyanazon agyi területek mutattak aktivitást, mint a boldog és szerelmes embereknél. Vélhetően ez az oka annak, hogy

amikor valakit visszautasítanak, akkor sem csökken az érzelmek intenzitása, sőt, még erősebb ragaszkodást érzünk a másik iránt.

„Minél kevesebb a reményem, annál forróbb a szerelmem” – fogalmazta meg a lényeget még évszázadokkal ezelőtt Terentius, a római költő, aki ha élne, már azt is tudná, hogy ennek mi a tudományos magyarázata.

„Az agy jutalmazási rendszere, (az, amelyik az akaraterőért, a motivációért, a sóvárgásért és a fókuszért felel), sokkal aktívabbá válik, amikor nem kapod meg azt, amit szeretnél” – magyarázza Helen Fisher, aki – emellett a felismerés mellett – a „lapátra tett” szerelmesek agyának más területein is talált kiugró aktivitást.

Az úgynevezett Nucleus accumbens nevű struktúra a nyereségek és a veszteségek feldolgozásáért felelős agyi régió, ahol az óriási nyereséggel vagy vesztességgel járó, kockázatos helyzetekben felmerülő kérdéseket mérlegeljük és elemezzük. Vélhetően a szakítás után kísértő, („Hogyan történhetett ez meg?”, „Miért nem kellettem neki?”, stb.) és mardosó kérdések mérlegelése is itt, és ezért történik. A harmadik, szakítás után kiugró aktivitást mutató agyterület, a mély emberi kapcsolatokért felel.

Elnyerni az élet legnagyobb jutalmát

Tehát függetlenül attól, hogy a szerelem szenvedélyes érzése határtalan örömmel, vagy végtelen fájdalommal tölt el minket, minden esetben rendkívül mély kötődést, intenzív energiát és erőteljes fókuszt, komoly motivációt érzünk arra, hogy mindent kockára tegyünk. Hogy miért? Azért hogy megnyerjük az élet legnagyobb díját, ami Helen Fisher szerint nem más, mint „megtalálni a megfelelő embert a párzásra”.

A romantikus szerelem beteljesülése az együttlét, „aminél jobban két ember nem tud eggyé válni” – fogalmazott Dr. Hevesi Kriszta.

Dr. Hevesi Kriszta

A szex nem egyenlő a szerelemmel

Azonban ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy a szexuális vágy nem keverendő össze a romantikus szerelemmel. Ennek hormonális szinten is megvan a maga magyarázata: miközben a szex-drive-nak, vagyis a libidónak az ösztrogén és az androgén a fő hajtóereje, addig a romantikus szerelem hormonális szempontból jóval összetettebb, többek között a magas, dopamin és noradrenalin, valamint a szerotonin alacsony szintjéhez kötött. Ezzel szemben a kötődési rendszer, vagyis a társszerelem kialakulása megint más ingerületátvivő-anyagok, például a neuropeptid nevű molekulák és az oxitocin nevű hormon termelődésével ösztönöz pozitívabb szociális viselkedésre.

„Evolúciós szempontból a szaporodás érdekében kapunk olyan érzelmeket, amelyek összeláncolnak minket, s ebben a biokémiai háttér is szerepet játszik”

– summázza Dr. Hevesi Krisztina a lényeget, ami egybecseng Helen Fisher következtetéseivel. A kutató szerint a romantikus szerelem az egyik legerőteljesebb érzés a földön, tulajdonképpen egy alapvető párválasztási út, ami nem összekeverendő a szexuális vággyal, és az azzal összefüggő hajszával. „A romantikus szerelem azt teszi lehetővé, hogy a párválasztási energiánkat egy emberre fókuszáljuk, csak egy emberre koncentráljunk, és ezzel az egyetlen emberrel kezdjük el a párosodási folyamatot”.

A szerelemnek múlnia kell?

A szerelem összeolvadás egy másik pszichével, amikor az ÉN-ből MI lesz. Ekkor, ha azt kérdezik tőlem, hogy hova megyek nyaralni, automatikusan többesszámban válaszolok, ha farmert próbálok is ő jut rögtön az eszembe, hogy tetszik-e majd neki, a sikereimnek miatta örülök – minden gondolatomban jelen van, érzelmeim meghatározója, főszereplője.

De vajon a romantikus szerelem kezdeti szakaszában tapasztalható, lángoló érzésének természetszerű része-e az, hogy elmúlik? A tudomány válasza erre úgy tűnik az, hogy igen.

„A szenvedélyes szerelem egy intenzív neuropszichológiai állapot, amikor az idegrendszerünk rendkívül felajzott állapotban van. Hosszú távon ezzel az állapottal a szervezetünk egész egyszerűen nem tud lépést tartani: ha éveken keresztül folyamatosan ezen a fordulatszámon pörögnénk, abba jó eséllyel belehalnánk” – mutat rá a szexuálpszichológus, aki ugyanakkor előadásában hangsúlyozta, hogy ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a romantikus szerelemmel járó szenvedély lángját ne lehetne megőrizni, csupán e mániákus, megszállott komponens tompul jó eséllyel.

„Tévedés azt gondolni, hogy a szerelem egy konstans állapot, hogy vagy van, vagy nincs. Hol fent, hol lent vagyunk. Például, amikor késésben vagyok, és a párom miatt nem tudok bejutni a fürdőszobába, akkor nem biztos, hogy a maga teljességében át- és meg tudom élni az iránta érzett lángoló szerelmet. Éppen ezért lenne fontos, hogy a nagy rohanásban, megtaláljuk azokat a közös rítusokat, nyugodt szigeteket, amikor egymásra tudunk hangolódni, amikor meg tudunk hatódni, amikor megérezhetjük a másik nagyszerűségét és megláthatjuk benne azt a valakit, akibe a kapcsolat elején beleszerettünk.”

 „A szerelem egy veszélyes befektetés”

Ugyanakkor – ahogy arra már a cikkben utaltunk – nem szabad megfeledkezni arról, hogy „a szerelem, az egy veszélyes érzelmi befektetés is egyben”, sokan megégtek már benne: gondoljunk csak a művészeknek a múzsáik iránti gyönyörűen szenvedélyes szenvedéseire.

„Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,/Kínoz a fény és kínoz a harmat,/Téged akarlak, eljöttem érted,/ Több kínra vágyom: téged akarlak”. – idézte Ady Endre, Tüzes seb vagyok című költeményét Dr. Hevesi Kriszta, rámutatva, hogy a szerelem a végtelen fájdalom lehetőségét is magában hordozza. Ugyanakkor öreg hiba erre a fájdalomra, vagy egy véget ért párkapcsolatra elvesztegetett időként tekinteni. Ehelyett sokkal szerencsésebb olyan szemmel nézni a történtekre, hogy mi az, amit a kapcsolat adott, amivé váltunk általa.

„Mert – bárhogy is történt – egy kapcsolat hatással van ránk, és ezek alól a hatások alól utólag már nem fogjuk tudni kivonni magunkat” – állítja a szexuálpszichológus. Hozzáteszi: minden megélt szerelmi élmény, legyen az örömteli, vagy csalódás, növeli a valószínűségét annak, hogy közelebb kerülünk önmagunk megismeréséhez, a másikhoz való kapcsolódás képességéhez és ezáltal a boldogsághoz is”.

Fotó: itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This