„A szeretet nem csak úgy lesz, tanulni kell” – Számodra mit jelent a szeretet?

Szerző: | 2019. 05. 31. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 7 perc

Mi is alig hisszük, de képzeljétek, ez már a hetedik (!), olvasóinkkal közösen írt cikkünk, és ha rajtunk múlik, akkor még nagyon-nagyon sokáig fogunk veletek együtt dolgozni. A Pszichoforyou történetének legszebb hagyománya, (ennyi idő után bátran fogalmazhatunk így) hogy a hírlevelünkben az adott hónap témájához kapcsolódóan felteszünk nektek egy kérdést. Legutóbb például azt, hogy Mit jelent számodra a szeretet? Ahogy minden hónapban, ezúttal is csak ámultunk, hogy milyen elképesztően mély és magvas gondolatok landoltak a postafiókunkban. Nagy örömmel – és persze sok-sok szeretettel – tesszük közkinccsé a májusi „termés” legjavát.

„Szeretni egyedül nem lehet” (Tomi)

„A szeretet nem más, mint törődés a másikkal. Elfogadom olyannak, amilyen és nem próbálom megváltoztatni. Megbízom benne, és nem kötöm feltételekhez a létezését.

Az, akit szeretünk, olyankor is mosolyt tud csalni az arcunkra, amikor nincs velünk. Elég, ha csak rágondolunk – írta nekünk Tomi, aki szerint a szeretet társasjáték, nem működik egyedül, és nem elég érezni, azt ki is kell mutatni.

„Nincs két egyforma szeretet” (Eszter)

Szintén az emberi kapcsolatokhoz köti a szeretet fogalmát Eszter, aki szerint „apró dolgoknak, gesztusoknak örülni, feltétel nélkül, tiszta szívvel szeretni a legjobb, legboldogabb dolog a világon!” (…)

„Számomra a szeretet egy belső, nyugodt, harmonikus dolog két ember között, legyen ez baráti, szerelmi, vagy családi kötelék. Nincs két egyforma szeretet. Mértéke, mélysége, erőssége, sok mindentől függ.”

„A szeretet adomány, de nem feltétlenül adódik” (Misi)

A szeretet összetett és egyszerű. Összetett, mert kellemes és fájdalmas élmények, gondolatok és érzések kusza összessége, és egyszerű, mert amint átláthatóvá válik ez az összetettség, ahogy fény derül az egyes részekre, úgy válik egyre tisztábbá és könnyebben, egyszerűen kifejezhetővé és megélhetővé. A szeretet minden. Számomra mindent jelent. És törekszem minél teljesebben megélni.

A szeretet adomány, de nem feltétlenül adódik. Nekem tennem kell érte. Nap, mint nap.

Korábban kizárólag kívül kerestem a szeretetet. Másoktól vártam, hogy szeressenek. Szép képet festettem magamról, elrejtettem a hibáimat. Az eredmény persze, érthető módon, csak felületes szeretet lehetett, hiszen egyoldalú képet mutattam magamról, (…) amire javarészt felületes reakciókat kaptam. Szerencsére találkoztam olyanokkal is, akik mélyebben is tudtak szeretni. Pár évtizedig viszont ebben az ördögi körben éltem” – írta nekünk Misi, aki a hiányalapú szeretet mellett egy másik fontos aspektusával, az önszeretet témájára is kitért levelében, egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy

„az önszeretet elengedhetetlen a szeretet valódi megéléséhez.

„Azt tanultam gyerekkoromban, hogy magamat szeretni, elismerni vagy képviselni önző dolog. Nem szerethető. Ebben a csapdában éltem. Mára megértettem, hogy az egészséges ego az alapja az egészséges emberi kapcsolatoknak – beleértve a saját magunkkal való kapcsolatot. Ez az önszeretet, önelfogadás, önelismerés az alapja a másik felé megnyilvánuló szeretetnek.

„Nem csak úgy lesz, tanulni kell” (Katalin)

Abban biztos vagyok, hogy a szeretet nem csak úgy lesz, tanulni kell – fogalmazott Katalin, aki azt írta, hogy számára a szeretet leginkább az odaadásról, a támogatásról, a védelemről szól.

„Legalábbis ezt igyekeztem mindig a szeretteim számára nyújtani, tolni, húzni, vonni át az életen, nem kímélve erőt, fáradtságot. Ahogy a szeretetünket kifejezzük, változik helyzetről, helyzetre, a hőfoka sem állandó, sokféle „szeretetnyelvet” kell tudni beszélni.

Amikor a gyermekem megszületett azt hittem földöntúli boldogsággal szeretem. Pedig azokban az órákban, napokban valami vadállati ösztön működött bennem és páni rettegés. Egy percre sem tudtam  elengedni, ez az érzelemvihar, teljesen maga alá gyűrt. Elég gyorsan változott a helyzet, és a katartikus élmény után kezdtem érezni a szeretetet, ami napról-napra nőtt, és azóta is csak növekszik.

Sok múlik azon is, hogy honnan jövünk, mit tanultunk, kaptunk az elődeinktől, hogyan nyilvánult meg a szeretet a szűkebb, tágabb családban.  A legfontosabb pedig, hogy tudtuk-e fejleszteni magunkat. (Na, ez nem könnyű, végtelen feladat)”

„Nem tör ajtóstul a házba, szelíden kopogtat” (Zoltán)

„A szeretet nem illem vagy szokás kérdése. Erőszakkal sem megteremteni sem elpusztítani nem lehet. (…) Egyszerűen csak VAN. Türelmesen vár, figyel. Nem tör ajtóstul a házba, szelíden kopogtat. Kitartóan, életed végéig, s talán azon is túl. Mindaddig, amíg össze nem szeded a bátorságodat, s az igazság apró kémlelőnyílásának lencséjén át szemügyre nem veszed látogatódat.

Könnyű felismerni, hiszen ő az az érzés benned, aki adni akar. Feltételek és elvárások nélkül.

Minden más csak talmi illúzió. Szokássá aljasult nyúlós ragaszkodás, kényszerű illendőség, gyorsan elillanó, boldogságnak hazudott semmi. Házaló ügynök, aki szinte arra sem érdemes, hogy a kaputelefonon át kiszóljunk neki és ráébresszük, nem vagyunk vevők a portékájára.

Tiszta szívből kívánom mindenkinek, hogy lelje meg önmagában a bátorságot! Az erőt ahhoz, hogy két szívdobbanás között felismerje azt, aki odakint áll. Ha pedig Ő az, akkor lenyomja a kilincset, és szélesre tárja az ajtót régen várt barátja, az IGAZ szeretet előtt!” – írta nekünk Zoltán, aki két éve, karácsonykor fogalmazta meg ezeket a sorokat, és nagy örömünkre velünk is megosztotta, hogy számára mit is jelent a szeretet.

„Nem gondolkozom rajta” (Julianna)

Így tett Julianna is, aki szerint a szeretet „igazi, önzetlen és zsigerből jön, nem kell gondolkozni rajta. Csak a szeretet képes arra, hogy a saját érdekei elé tegye azt, hogy másnak örömet okozzon”.

A szeretet nem ismeri a címkéket

A magunk részéről ezzel a videóval szeretnénk kiegészíteni a mi drága olvasóink szavait. A szeretetnek ugyanis annyi definíciója létezik, ahányan vagyunk, és annyiféle lehet, ahányan vagyunk. Nincs kora, nincs neme, nincs vallása. A szeretet nem ismeri a címkéket.

Hálásan köszönjük mindenkinek, aki közreműködött májusi közös cikkünk összeállításában. Júniusban, a szokott módon, hírlevélben küldjük majd nektek a soron következő kérdést, és persze az adott héten megjelent cikkeinket.   

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This