Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt Eszti (alapító-főszerkesztőnk, Szabó Eszter Judit) nappalijában üldögélve tervezgettük, mi minden vár a Pszichoforyou-ra 2020-ban. Órákon át lelkesen, egymás szavába vágva soroltuk az ötleteket, célokat; keresgéltük a módját – ahogy mindig – annak, hogy a lehető legtöbbet, legjobbat adhassuk nektek idén is. A szép, színes táblázatainkban lassan helyükre kerültek a…
bővebben
Pszichoforyou Lélekerősítő: ezek voltak 2020 leghallgatottabb podcast-adásai
Rengeteg csodaszép visszajelzést, és sok fontos, építő jellegű kritikát kaptunk tőletek az idén tavasszal indult podcast-műsorunkkal kapcsolatban. Bevalljuk töredelmesen, amikor 2020 márciusában „kilőttük” a Pszichoforyou Lélekerősítő első adását az éterbe, mi sem gondoltuk volna, hogy az év végére az ország leghallgatottabb podcastjei között találjuk magunkat. Pedig így történt! Az elmúlt évben összesen 22 alkalommal jelentkeztünk…
bővebben
Vajon meg tudunk-e bocsátani egyszer ennek az évnek?
„Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni”- fogalmazta meg Az öreg halász és a tenger című regény főhőse, Santiago, Hemingway Pulitzer-díjas művében. Nem minden ok nélkül dereng fel így az év végéhez közeledve ez a mondat. A járvány nagyon sok mindent elpusztított… Ahányan vagyunk, annyiféle érzéssel a szívünkben, annyiféle történéssel és veszteséggel a…
bővebben
You must be logged in to post a comment.