Folyamatos változások között élünk. Elárasztanak minket az ingerek, sodródunk, úgy érezhetjük, semmi sem állandó, minden időleges, még a változás sebessége is folyamatosan nő. Ugyanakkor stabilitásra is szükségünk van. Két dologban találhatjuk ezt meg: a testünkben és a természetben. Két hely van a világban, ami igazán az otthonunk: a bolygónk és a testünk. Amikor bármelyik veszélybe…
bővebben
Te mit érzel, amikor körülnézel otthon? – Így hatnak az életünkre a tárgyaink
Otthon, édes otthon. Gondolják sokan, amikor egy hosszú nap után hazaérve becsukják maguk mögött az ajtót. De mi a helyzet akkor, ha jó érzések helyett bűntudat, szorongás, vagy éppen a szégyen érzése társul az otthonunkhoz, főként a minket körülvevő tárgyakhoz? A szakértő szerint sokszor, nem tudatos szinten persze, de önmagunknak okozunk nehéz érzéseket azáltal, hogy…
bővebben
„Megváltoztál, és ez nem tetszik” – Terápia után, környezetünk szemében
Egy terápia során nagyon sokat változhat az, ahogy a kapcsolatainkra tekintünk. Akadnak, akik a gyakran illúziókkal tarkított, mégis ismerős világukat féltve bele sem kezdenek a terápiás folyamatba. Sokan pedig vállalják a valódi önismerethez szükséges erőfeszítéseket és a kockázatot, hogy a mindeddig kiszámítható és biztonságos életük átalakulhat. Az ő esetükben viszont épp a környezetük reakciói lehetnek…
bővebben
„Anyaként a távoli jövő is lehet elrettentő” – Interjú Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval, az utolsó percekről, a szülői mintáról és a fiatalok erejéről
Pusztító nyári napok, elsavasodó óceánok, minimum 10 centivel növekvő tengerszint, a korallzátonyok eltűnése – néhány dolog az emberiségre váró tragikus eseményekből. Ha a fejünkben messzi-messzi sci-fi jelenetnek is álcázzuk a felsorolást, az közelebb van hozzánk, mint hinnénk. Az utódainkért lépünk, amikor döntést hozunk és változtatunk. Ennek pedig legfőbb része, hogy a gyerekeink számára zsigerivé tesszük…
bővebben
4 lépés, 30 nap, EGY élhetőbb bolygó – Fogadalom a fenntarthatóbb háztartásért. Gyere velem!
Az utóbbi hetekben cikkek tömkelege árasztotta el a világhálót, amely arra hívja fel a figyelmet, mennyire kevés idő/esély maradt, hogy kezünkbe véve a saját és gyerekeink életét, tegyünk végre valamit a Földért. Remélve, hogy megbocsátja, amit az elmúlt évtizedekben műveltünk vele. Nem vagyok szakértő, nagy bölcsességeket nem tudok. Csak egy ember vagyok, aki október 18-án…
bővebben
Így segít a természet, a fák és a madarak – És ezért kell rájuk nagyon vigyáznunk
Ha elindulok, a házunk bejárati ajtajától számolva negyvenhat lépést kell megtennem a legközelebbi, magányosan álló fáig. A másik irányba, a négysávos túloldalán már egy kisebb csoportot is találok belőlük. És hogy mennyit kellene sétálnom a legközelebbi erdőig, hogy városlakóként igazi ízelítőt kapjak a természetből? Legyen elég annyi, hogy ekkora távval már komoly esélyem lenne egy…
bővebben
„Minden napnak a Föld Napjának kellene lennie” – Hogyan lehet rávenni az embereket a környezettudatos gondolkodásra?
Április 22. 1970 óta ezen a napon ünnepeljük a Föld Napját. Igen szerencsés időpont-választás, hisz a nagy napra már maga az ünnepelt, a Természet is felölti legszebb, a zöld megannyi árnyalatában pompázó, s ezer szín virágokkal ékesített ruháját. Ugyanakkor az ünnepre évek óta a környezetszennyezés egyre inkább visszafordíthatatlannak tűnő hatásai vetnek komor árnyékot: egyre több…
bővebben
You must be logged in to post a comment.