„Sokszor találkoztam olyannal is, aki nem a kapcsolattól fullad meg, hanem önmagától” – Interjú L. Stipkovits Erikával

„Sokszor találkoztam olyannal is, aki nem a kapcsolattól fullad meg, hanem önmagától” – Interjú L. Stipkovits Erikával

Szerző: | 2023. 10. 04. |

Manapság egyre több kapcsolat, házasság fut zátonyra, és sokszor hiába kezdünk bele egy új párkapcsolatba, az sem végződik másképp. Az október 19-i, Kötődési sérüléssel párkapcsolatban című kibeszélő vendégével, L. Stipkovits Erika pszichológussal a kötődési zavarokról, párkapcsolati nehézségekről és az önismeret fontosságáról beszélgettünk.

„A kötődési mintáink olyanok, mint az állhatatos porszívóügynökök” – Podcast

„A kötődési mintáink olyanok, mint az állhatatos porszívóügynökök” – Podcast

Szerző: | 2022. 07. 10. |

„Az, hogy vannak kötődési sebeink, nem feltétlenül jelenti, hogy nem tudunk kapcsolódni. Sok esetben arról van inkább szó, hogy sebeinkkel kapcsolódunk, jellemzően olyanokhoz, akik visszatükrözik azt, amit a korai időszakban a kapcsolatokról tanultunk” – írtuk a 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról című könyvünkben. A Pszichoforyou Lélekerősítő podcast legfrissebb adásában arról beszélgettünk, hogyan hatnak…
bővebben

A boldogságot kereső hullámzás – Ilyen az élet egy szorongó-ambivalens kötődésű ember mellett

A boldogságot kereső hullámzás – Ilyen az élet egy szorongó-ambivalens kötődésű ember mellett

Szerző: | 2022. 07. 05. |

Ha egy párkapcsolatban élő két ember kötődése nem biztonságos, akkor egyfajta fárasztó hullámzás jellemzi a kapcsolatot. A szorongó-ambivalens fél szimbiotikus összeolvadási igénye, és ezzel együtt a belső bizonytalanság érzése állandó, így szélsőségek között ingadozó kapcsolódást eredményez. Ez sok esetben a partner számára érzelmileg lekövethetetlen, kimerítő, és minden stabilitást nélkülöző. A boldogságot hajszoló pár csak pillanatokra…
bővebben

Kötődési sérüléseink – Úgy szeretsz, ahogy kisgyermekként megtanultad

Kötődési sérüléseink – Úgy szeretsz, ahogy kisgyermekként megtanultad

Szerző: | 2021. 12. 29. |

Gyermekként kérdés nélkül elsajátítjuk, magunkba szívjuk a családunkra jellemző dinamikákat és szokásrendszert. A korai élményeink és tapasztalataink alapján alakul ki a kötődési stílusunk, amely felnőttként is hatással van a párkapcsolaton belüli működésünkre és a szexualitáshoz való viszonyulásunkra. Ez a megtanult szeretetképlet olyan mély lenyomatként él bennünk, hogy még a jelenben is nagymértékben befolyásolja azt, hogyan…
bővebben

Mindenki képes kapcsolatra? – Stefanie Stahl könyvét ajánljuk

Mindenki képes kapcsolatra? – Stefanie Stahl könyvét ajánljuk

Szerző: | 2021. 08. 15. |

Egy kiegyensúlyozott kapcsolatot működtetni, vagy egyáltalán benne maradni korántsem olyan egyszerű, ahogy azt szeretnénk hinni. Több próbálkozás és kudarc után befészkelheti magát a fejünkbe az a nyugtalanító gondolat, hogy valami nagy gond van velünk – képtelenek lennénk egy kapcsolatra? Hogy bármennyire is szeretnénk, egyszerűen alkalmatlanok vagyunk elköteleződni, kitartani valaki mellett, és egy viszonylag harmonikus kapcsolatban…
bővebben

A ragaszkodás határai – Meddig épülhet újjá a bizalom?

A ragaszkodás határai – Meddig épülhet újjá a bizalom?

Szerző: | 2019. 11. 22. |

Amikor a bizalomról beszélünk, általában valami egyszeri és megismételhetetlen dologra gondolunk, ami nem termelődik újra csak úgy. Olyan, mint egy ajándék, amit elsőre általában megelőlegezünk, de ha csalatkozunk, nem biztos, hogy másodszor is megtiszteljük vele a másikat. Ám mégsem ilyen egyszerűen leírható a bizalom működése: ez is egyike önvédelmi működéseinknek, s amikor olyan kapcsolatba vetjük,…
bővebben

Szívvel-füllel jelen lenni, „kulcsrakész” bölcsességek nélkül – A vigasztalás lélektana

Szívvel-füllel jelen lenni, „kulcsrakész” bölcsességek nélkül – A vigasztalás lélektana

Szerző: | 2019. 11. 12. |

Ravasz László néhai református lelkész mondása szerint Isten patikájában két orvosságot árulnak: a vigasztalást és a bátorítást. E kurta portékalajstromból kiderül, hogy a kettő nem ugyanaz – de vajon mi a különbség? Miben több a vigasz a csillapodásnál, a vigasztalás a buzdításnál? Mi történik a testünkben a vigasztalás hatására, miért veszedelmes a „koravigasztalás”, és hogyan…
bővebben

„Minden tökéletes köztünk, kivéve a szex” – Hogyan hatnak a kötődési mintáink a párkapcsolatunkra?

„Minden tökéletes köztünk, kivéve a szex” – Hogyan hatnak a kötődési mintáink a párkapcsolatunkra?

Szerző: | 2019. 11. 11. |

Látunk olyan embereket, akiknek az arcán kevésbé látszanak az érzelmek, és amikor beszélgetünk velük, mindig inkább hátrébb lépnek egyet, mert érezhetően nem komfortos számukra a közelség. Léteznek olyan párok, akik elválaszthatatlanok egymástól, mert nincsen igényük a másiktól elkülönülni, külön programokat csinálni. Vannak párok, akiknek egészen eltérő elképzelésük van szexuális életről, annak gyakoriságáról, minőségéről, intenzitásáról és/vagy…
bővebben

Menekülés a szabadságba, avagy a bevándorlás, és ami mögötte van – interjú Végh József kriminálpszichológussal 1. rész

Menekülés a szabadságba, avagy a bevándorlás, és ami mögötte van – interjú Végh József kriminálpszichológussal 1. rész

Szerző: | 2016. 09. 22. |

Terrorizmus, menekültválság, bevándorlás, migrációs válság, migránsbűnözés. Ez csak egy rövid felsorolás azok közül a kifejezések közül, melyek az utóbbi másfél évben a közbeszédet tematizálják a világban, és a mi mindennapi életünkben is jelentőséget kaptak. Egyre több az információ és ezzel együtt egyre nagyobb a zavar a témában, a hétköznapi embernek pedig szinte átláthatatlanul bonyolult és…
bővebben

Különleges kötődés: kutya és gazdi kapcsolata

Különleges kötődés: kutya és gazdi kapcsolata

Szerző: | 2016. 07. 26. |

A kutya az ember legjobb barátja, tartja a közmondás. És talán még ennél is több: a legtöbben családtagként tekintünk rájuk, amit nem véletlenül mutat tudományos nevük, a „Canis lupus familiaris“ is. Az, hogy a kutya, az emlős állatok között egyedüliként, megkapta a családhoz tartozó jelzőt, sok mindenről árulkodik…

Pin It on Pinterest