Hogy lehet, hogy évekig harmonikus családként egy hajóban evezünk, aztán a tinink egyszer csak leereszti a pótcsónakot, és úgy dönt, hogy nem akar tovább a mi árbócunk alatt evezni? Mi az oka annak, hogy inkább a saját csónakjában hánykolódik, még akkor is, ha az itt-ott vihartépett, néhol horpadt, és akár egy lapát is hiányzik? Miért…
bővebben
Mi volt az a mondat, amit kamaszkorodban hallanod kellett (volna)? – 5 gondolat Mayim Bialik FelNŐni című könyvéről
Azt hiszem, Mayim Bialik nevéről a legtöbb embernek már örökre az Agymenők kicsit bogaras, de zseniális és nagyon-nagyon szerethető Amy Farrah Fowler-e fog eszébe jutni. Én azonban egy másik arcáról is őrzök kedves emlékeket: az azonos című sorozat címszereplőjéről, Blossom-ról. Ezért is vártam annyira, hogy végre elolvashassam FelNŐNI – Hogyan legyél erős, eszes és elbűvölő…
bővebben
„Egy gyerek utoljára talán hároméves kora körül igényel olyan elfogadó szeretetet, mint kamaszkorában” – Ezért nem könnyű most a kamaszok élete
„A kamaszkort szoktàk a második születés korának is nevezni. Akkor, az első születéskor egy elkülönült kis test szakadt ki az anya testéből, és jött a világra – most egy elkülönülő személyiség szakad ki a család érzelmi burkából, hogy a világgal és önmagával egyedül is szembenézzen” – írta korábbi, Kamaszkor körül című könyvében Dr. Vekerdy Tamás,…
bővebben
„Bizalmat szavazni egy vadidegen hangnak” – Hogy működik a telefonos lelkisegély-szolgálat?
Hiszünk abban, hogy egy beszélgetés életmentő tud lenni, és hogy önmagában már az az élmény is adhat reményt, hogy valaki megértett és végighallgatott. Nem könnyű beismerni, hogy a problémámat nem tudom egyedül megoldani, tehetetlen vagyok és segítségre lenne szükségem. Vannak azonban olyan helyzetek, mikor hiába akarok, nem tudok senkibe és semmibe kapaszkodni – ilyenkor merül…
bővebben
„Mintha nem is az én gyerekem lenne…” – Ezért olyan nehéz szót érteni a kamaszokkal
Hirtelen hangulatingadozások? Hangos veszekedések? Az eddig eminens, kedves és szorgalmas gyermeket mintha kicserélték volna? Kétségbeesetten keresed a magyarázatot a látszólag értelmetlennek tűnő, olykor veszélyekkel, esetleg káros szenvedélyekkel terhelt pálfordulásra? Ha ismerősek ezek az aggodalmak, akkor az azt jelenti, hogy a gyermek bizony serdül. A kamaszévek viharait és változásait szülőként, és tinédzserként egyaránt nehéz megérteni és…
bővebben
You must be logged in to post a comment.