Hőlégballonnal és tánclépésekkel a szabadság nyomában – Igaz történetek két zárt világból

Hőlégballonnal és tánclépésekkel a szabadság nyomában – Igaz történetek két zárt világból

Szerző: | 2022. 01. 28. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 10 perc

Két igaz történet, két zárt világból, amelyből két különböző út vezet kifelé. Az egyiket pár hét leforgása alatt kell megtenni életveszélyben lavírozva, a másik lassabb, elköteleződést és egy egész életet kíván. A ’70-es évek végi Kelet-Berlinben és a ’80-as évek Kubájában ugyanolyan erősen lehet vágyni a szabadságot, még ha az egyikben nincs is olyan gond,…
bővebben

„Döntéseink tesznek minket azzá, akik vagyunk” – Így születik a nehéz döntés

„Döntéseink tesznek minket azzá, akik vagyunk” – Így születik a nehéz döntés

Szerző: | 2020. 09. 18. | Social&Smart | Olvasási idő: 8 perc

Életünk jelentős részét fordítjuk arra, hogy különböző lehetséges opciók között válasszunk. Amikor eldöntötted, hogy elolvasod ezt az írást, akkor is éppen így jártál el. Az a döntés született, hogy a felmerülő lehetőségek közül azt választod, hogy szánsz néhány percet ennek a cikknek a befogadására. Sok esetben nem is tudatosul bennünk, hogy éppen döntéshelyzetben vagyunk, annyira…
bővebben

A fővárosból egy kis faluba – Történetek döntésről és új életről

A fővárosból egy kis faluba – Történetek döntésről és új életről

Szerző: | 2020. 07. 21. | Social&Smart | Olvasási idő: 11 perc

Élet egy kis faluban vagy a fővárosban? Nem kell igazságot tennünk, hogy melyik a jobb. Köztük is létezik még néhány árnyalat (nagyváros, kisváros): mi pedig sokfélék vagyunk, sokféle igénnyel. Ez a cikk sem azért született, hogy állást foglaljon egyik vagy másik mellett. Inkább amiatt, hogy megmutassa: akadnak, akiknek az életében elérkezik egy helyzet, amikor dönteni…
bővebben

„Akkor vagytok szabadok, ha ismeritek a korlátaitokat” – Lélekerősítő különkiadás Limpár Imrével (7. rész)

„Akkor vagytok szabadok, ha ismeritek a korlátaitokat” – Lélekerősítő különkiadás Limpár Imrével (7. rész)

Szerző: | 2020. 06. 04. | Lélekerősítő | Olvasási idő: 1 perc

„Újraindul az élet!” – mondogatjuk magunknak és egymásnak az utóbbi időben. „Tehát akkor a karantén alatt nem is éltünk? Vagy inkább arról van szó, hogy másként éltünk? Szegezi nekünk a teljesen jogos kérdést Lélekerősítő rovatunk legfrissebb videójában Limpár Imre, tanácsadó szakpszichológus. Állandó szakértőnk mindezek mellett beszél még a hétköznapjainkat uraló fókuszpontról, készen kapott értelmezési keretekről…
bővebben

„Hurrá, nyaralunk…” – Amikor a közös pihenés stresszforrássá válik

„Hurrá, nyaralunk…” – Amikor a közös pihenés stresszforrássá válik

Szerző: | 2019. 07. 20. | Én&Te | Olvasási idő: 8 perc

A nyári szabadság, a vakáció jó lehetőséget nyújthat arra, hogy kitörjünk egy kicsit a megszokott hétköznapi kerékvágásból, hogy pihenjünk, és egy-két hétre hátrahagyjuk a mindennapok mókuskerekét; és még jobb, ha mindezt azzal tehetjük meg, akit szeretünk. Ez azonban nem mindig sikerül. A közös nyaralás ugyanis stresszes, megterhelő élmény is lehet, és nem ritka, hogy a…
bővebben

„Amiért, amit, akivel, amikor, ahol akarok” – Számodra mi jelenti a szabadságot?

„Amiért, amit, akivel, amikor, ahol akarok” – Számodra mi jelenti a szabadságot?

Szerző: | 2019. 07. 03. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 7 perc

Már több mint fél éve annak, hogy útjára indítottuk sorozatunkat, amelynek lényege, hogy egy, a hírlevelünkben (és ettől a hónaptól a Pszichoforyou Pozitív csoportban) feltett kérdésre olvasóinkkal közösen keressük a választ. Júniusban azt kérdeztük tőletek, hogy „Te mitől érzed magad igazán szabadnak?” Ahogy minden hónapban, ezúttal is rengeteg értékes és magvas gondolattal gyarapodott a szerkesztőség…
bővebben

„A legnagyobb börtön a tulajdon elménkben van, de a zsebünkben már ott a kulcs” – Szabadság és béklyó, együtt és egyedül

„A legnagyobb börtön a tulajdon elménkben van, de a zsebünkben már ott a kulcs” – Szabadság és béklyó, együtt és egyedül

Szerző: | 2019. 06. 15. | Pszicho&Light | Olvasási idő: 7 perc

Alig várjuk, hogy kiszabaduljunk, magunk mögött hagyva a stresszt, a fáradtságot, az elmúlt hét nehézségeit. Vajon könnyedén sikerül leráznunk magunkról ezeket a béklyókat? Vagy úgy érezzük, más az, ami visszatart, ami miatt nem érezzük magunkat szabadnak? Ezeket a kérdéseket járta körül irodalomterapeuta szakértőnk, Gaál Szilvia.

„A belső béke felé vezető út sokszor konfliktusokkal van kikövezve” – A néma forradalom című filmet ajánljuk

„A belső béke felé vezető út sokszor konfliktusokkal van kikövezve” – A néma forradalom című filmet ajánljuk

Szerző: | 2018. 10. 09. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 11 perc

Egy kelet-német osztály néhány tagja 1956 októberében Nyugat-Berlinbe látogat, ahol az otthon hallott propagandával teljesen ellentétes információkat hallanak a magyarországi eseményekről. Rádöbbennek arra, hogy Budapesten nem ellenforradalmi zavargások zajlanak, és hazatérve illegális rádióadásokból igyekeznek tájékozódni a magyar fejleményekről. Amikor az éterben bemondják a téves hírt, hogy Puskás áldozatul esett a szovjet intervenciónak, az egész osztály…
bővebben

„A valódi nyaralás nemcsak a „kötelező” boldogságról szól, hanem arról is, hogy elengedjük a nehézségeket”

„A valódi nyaralás nemcsak a „kötelező” boldogságról szól, hanem arról is, hogy elengedjük a nehézségeket”

Szerző: | 2018. 07. 19. | Social&Smart | Olvasási idő: 10 perc

Mindenki tökéletes nyaralásra vágyik. Olyanra, ahol aztán majd jól kipihenheti a gyötrelmes hétköznapokat, ahol nincs főnök, nincsenek feladatok és mindenki NAGYON boldog. De létezik-e ilyen egyáltalán? Vagy csak egy illúziót kergetünk, ahelyett, hogy megpróbálnánk megfigyelni, elfogadni és így elengedni a bennünk felgyülemlett nehézségeket, kudarcokat vagy akár sikereket? Miért van az, hogy a nyaralás paradox módon…
bővebben

„A mi szabadságunk, hogy megválasszuk a válaszunkat” – Ezért megyünk el szavazni!

„A mi szabadságunk, hogy megválasszuk a válaszunkat” – Ezért megyünk el szavazni!

Szerző: | 2018. 04. 08. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 8 perc

Politikával ritkán, leginkább soha nem foglalkozunk a Pszichoforyou-n. Ezzel szemben az egyéni választás, a szabadság és döntés rendszeresen visszatérők témák itt nálunk. Vannak napok, amikor ezek a fogalmak egészen közel kerülnek egymáshoz. A mai nap egy ilyen nap. És ebből az alkalomból – amolyan kivételt erősítő szabályként – úgy döntöttünk, elmondjuk, hogy szerintünk miért fontos…
bővebben

Pin It on Pinterest