Hogyan találjuk meg az igazit? – Mármint a hivatásunkat

Hogyan találjuk meg az igazit? – Mármint a hivatásunkat

Szerző: | 2020. 11. 28. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 9 perc

Megtalálni a hozzánk illőt, a számunkra megfelelőt az élet különböző területein, így a munka világában is, energiát, időt kívánó és kihívást jelentő feladat. Van, aki már gyermekként tudja, milyen pálya áll hozzá közel, másoknak hosszabb idő, sőt néha komoly önismereti folyamat megtalálni azt a munkát, mely egyben hivatást is jelent számukra. Előfordulhat, hogy az útkeresés,…
bővebben

„A saját utunk megtalálása nem gyors átmenetekből, hanem lépcsőfokokból áll” – interjú Limpár Imrével

„A saját utunk megtalálása nem gyors átmenetekből, hanem lépcsőfokokból áll” – interjú Limpár Imrével

Szerző: | 2017. 07. 11. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 11 perc

„Ha valaki adna havi 500 ezer forintot, és az egyetlen feltétele az lenne, hogy heti 40 órát dolgozz cserébe, de rajtad állna, hogy mit, akkor milyen munkát választanál?” Azok, akik erre a kérdésre azt válaszolják, hogy azzal foglalkoznának, amivel eddig is, vélhetően azt teszik, ami a dolguk. Sajnos a nagy többség számára ez a forgatókönyv…
bővebben

Pin It on Pinterest