„Ha kibeszéled magadból, máris jobban leszel” – Tényleg segít a ventilláció?

Beszélj róla, hidd el, utána jobb lesz – biztattak már téged is ezzel a tanáccsal? Esetleg előfordult már veled, hogy megtapasztaltad, valamivel könnyebbnek tűnik egy probléma terhe, miután „kibeszélted magadból”, és kiöntötted a szívedet valakinek? A ventilláció, azaz a negatív érzelmek, a feszültség kiadása, „kibeszélése” időről időre nagyon jóleshet, és segíthet abban, hogy feldolgozzunk fájdalmas és nehéz élethelyzeteket. Nem mindegy azonban, hogy hogyan csináljuk.

„Bocsi, muszáj volt ventillálnom” – mondjuk néha, miután hosszan ecseteltük a sérelmeinket, úgy, hogy közben másik félnek esélye sem volt megszólalnia egy baráti, családi beszélgetés során. Sokszor szinte ösztönösen, gondolkodás nélkül vágunk bele az aktuális kálváriánk elmesélésébe, akár egy nap többször is, több különböző embernek – vagy éppen ugyanazoknak, akik türelmesen bólogatva várják, hogy újra eljussunk a sztori végéig… Vajon tényleg jó ez nekünk? És a másiknak?

Engedd ki

Ahogy Dr. Leon F. Seltzer klinikai pszichológus írja, a ventilláció bizonyos helyzetekben tagadhatatlanul óriási segítséget jelent: az, ha legalább a feszültség egy részét sikerül ilyen módon kiadnunk magunkból, máris előnyösebb a lelki egészségünk szempontjából, mintha magunkban tartanánk a negatív érzelmeket.

Azáltal, hogy ilyen módon megszabadulunk egy jó adag érzelmi feszültségtől, könnyebben visszatérhetünk az egyensúlyi állapotunkhoz, nyugodtabban tudjuk szemlélni azt, ami felzaklatott minket, legyen az egy vita a főnökkel, vagy egy különösen tahó sofőr a mögöttünk haladó autóban.

Ahogyan azonban Dr. Seltzer is hangsúlyozza: nem szabad elfelejtenünk, hogy a ventilláció nem problémamegoldás, csupán egy eszköz, ami hatékonyabbá teheti a problémamegoldás folyamatát. Attól, hogy sokat beszélünk róla, a probléma még nem szűnik meg létezni, mindössze lehetőségünk nyílik tisztább fejjel, három lépés távolságból tekinteni rá – és ezt a lehetőséget meg is kell ragadnunk. A ventilláció ugyanis könnyen átfordulhat vég nélküli (bocsánat) nyavalygásba és önsajnálatba, ami sem nekünk nem tesz jót, sem annak, aki hallgatja.

Kinek ventillálsz?

Ha már a hallgatóságunkról esett szó: érdemes különös gonddal megválasztani, ki az, akinek biztonságban kiönthetjük a szívünket, ha nehéz helyzetbe kerülünk, és akivel a titkainkat is félelem nélkül megoszthatjuk. És ugyanilyen különös gonddal kell figyelnünk arra, hogy bizalmasunk mennyi terhet bír el.

Remek dolog, ha van valaki, aki annyira közel áll hozzánk, hogy vállalja a „lelki szemetesláda” szerepét, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy minden láda (még a lelki szemetes-fajta is) csordultig tele lesz előbb-utóbb.

Dr. Seltzer szerint jó módszer, ha előre figyelmeztetjük azt a barátunkat, családtagunkat, kollégánkat, akinek ventillálni szeretnénk, hogy nehéz helyzetben vagyunk, és jó lenne, ha végighallgatna minket. Így lehetőséget biztosítunk neki arra, hogy ha éppen nincs abban az állapotban, hogy elbírja a rázúdított panaszáradatot, kiléphessen a helyzetből. Egy elutasító válasz számunkra, akik ventillálni szeretnénk, csalódást jelenthet, de gondoljunk bele: a ventilláció során nem csupán mi vagyunk a főszereplők, hanem az értő és megértő hallgató is. Ha ő (jelenleg, vagy egyáltalán) nem érzi magát késznek arra, hogy megossza velünk a negatív érzelmeink terhét, tényleg érdemes lenne erőltetni?

Miért nem annak mondod, akivel bajod van?

A ventilláció megvalósításához elengedhetetlenül szükséges bizalmasunk után szót kell ejtenünk egy másik nagyon fontos kérdésről is. Nevezetesen: ha bajunk van, miért nem annak mondjuk, akivel van? Miért nem a főnöknek panaszkodunk, ahelyett, hogy a barátnőnknek sírunk perceken át a telefonban a munkahelyi mosdóba zárkózva? Miért nem megyünk párterápiára, ahelyett, hogy folyton a partnerünk lehetetlen viselkedését ecseteljük a barátainknak?

Ez a kérdés azonban korántsem ilyen egyszerű.

A ventilláció, a feszültség kiadása ugyanis a legtöbbször egy erősen felfokozott érzelmi állapotban történik – semmiképpen sem egy olyan nyugodt, koncentrált módban, amelyben a problémamegoldó, konfliktuskezelő kommunikációt érdemes lefolytatni.

Ráadásul az a kapcsolat, amelyből a ventillálandó nehéz érzések származnak, valószínűleg nem elég stabil ahhoz az adott pillanatban, hogy még több terhet rakjunk rá. Dr. Seltzer szerint ilyenkor nagyon fontos, hogy mielőtt ahhoz fordulnánk a problémáinkkal, akit azok ténylegesen érintenek, megnyugtassuk magunkat, és képesek legyünk nyíltan és tárgyilagosan beszélni velük.

Jóból is megárt a sok…

Ahogyan a fentebb idézett szakértő is vallja: a ventilláció az esetek többségében jó dolog, ami segítségünkre lehet a negatív érzelmek feldolgozásában. Azáltal, hogy kibeszéljük magunkból a problémákat, a mi feszültségszintünk csökken, megértő hallgatónk támogatásával pedig olyan rálátást is nyerhetünk a gondjainkra, ami a saját, érzelmileg felfokozott állapotunkban eszünkbe sem jutott volna.

Mindez igaz – egy bizonyos pontig. A ventilláció ugyanis amennyi előnyt, legalább ugyanannyi csapdát is rejthet magában, mégpedig elsősorban a kapcsolataink területén.

Ha minden egyes problémánkkal ugyanazt az embert találjuk meg, rendszeresen felhívjuk csak azért, hogy jól kipanaszkodhassuk magunkat (hiszen ő „olyan jókat mond mindig, és annyira megért minket”), ne lepődjünk meg, ha egy idő után egyre kevésbé szívesen mond igent egy újabb találkozóra.

A ventillációnak emellett megvan az a veszélye, hogy könnyen hozzászokunk a „szegény áldozat” szerepéhez, és miközben hosszadalmasan panaszkodunk, és hibáztatunk mindenki mást saját magunkon kívül, kilométernyi távolságban tartjuk magunktól a felelősség felvállalását azért, amiben esetleg nekünk is részünk volt. Vizsgáljuk meg időről időre, kinek, hogyan, és főleg, mennyit ventillálunk! Ha úgy látjuk, hajlamossá váltunk a fenti hibákra, a lelkünk kiöntése helyett érdemes más módokat is keresnünk a feszültség levezetésére.

Ventillálni csak pontosan, szépen

Erre a bizonyos feszültséglevezetésre, ahogy az sok más esetben is igaz, nem létezik „tuti” recept. Dr. Seltzer azonban előszeretettel ajánlja a nyugodt, mély légzést, a jógát, meditációt, relaxációt, és arra bátorít mindenkit, ne féljen addig keresgélni, amíg meg nem találja a számára leginkább megfelelő módszert.

Ventillálni, „kibeszélni” magunkból a dolgokat, nehéz érzéseket időről időre nagyon jóleshet. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy még ha meg is találtuk a megfelelő hallgatóságot hozzá, ez a kibeszélés önmagában nem oldja meg a problémáinkat. Ha arra használjuk, amire elsősorban való, a feszültség csökkentésére, valóban segítséget jelenthet. Mindaddig, amíg tudatosan odafigyelünk arra, hogy a ventilláció a saját, és a kapcsolataink szempontjából se váljon egy káros, mérgező magatartássá, hanem megmaradjon annak, ami: egy jó kis kibeszélésnek.