„Tudja, ott lent…” – Amikor az egészségünk múlik azon, hogy kimondjuk-e azokat a bizonyos szavakat

Szerző: | 2019. 07. 16. | Test&Lélek | Olvasási idő: 7 perc

Napjainkban még mindig óriási tabu övezi testünknek azt a részét, ami röviden a pisi-kaki-szex Bermuda-háromszögben található. Akár a szexuális kommunikáció, akár egy orvosi vizsgálat kapcsán általánosnak mondható nehézség, hogy nem tudunk tisztán, egyértelműen kommunikálni a gátunkon található szerveinkről. Nem ejtjük ki, esetleg nem is tanultuk meg ezeket a „tiltott” szavakat, mert gyermekkorunkban a szüleink sem nevezték nevükön a szerveinket. Sok esetben arra szocializálódunk, hogy a testünk természetes folyamatairól is tilos beszélnünk.

Éppen ezért sok ember számára végtelenül kínos, amikor egy orvosnak el kellene mondania azt, hogy csíp a hüvelye, vagy fáj a prosztatája vizeletürítéskor, netán egy proktológusnál az aranyér problémáját kellene ecsetelnie. A nők számára ismerős lehet egy rutin rákszűrés, amikor az orvos a lába között matat, miközben természetes módon diktálja az asszisztensének, hogy „a hüvely korának megfelelően tág!”. Idegennek, sőt szégyenletesnek érezzük, hogy a nemi szervünk állapotáról folyik a szó.

Minden egészen kicsi gyermekkorban kezdődik

Már gyermekkorunkban jellemző, hogy érzékeny „antennáinkkal” megérezzük, a szüleink gyakran zavarba jönnek, sőt, szégyent élnek át minden olyan helyzetben, amikor a szexualitás, vagy a pisi-kaki téma szóba kerül.

Egy gyermek pontosan tudja, hogy a számára legfontosabb embereknek, a szüleinek ez a téma nem komfortos. Így megtanulja azt, hogy bár tele van kíváncsisággal a szexualitást illetően, mégis jobb, ha nem teszi fel a kérdéseit.

Ezt a feszültséget úgy tudjuk feloldani, hogy már gyermekként elkerüljük azokat a helyzeteket, amikor a szexualitás témája szóba jön.

Mivel a szex tabu, így a gáton lévő egyéb szervek is, mint például a vizelet- és székletürítésért felelős szerveink, a húgycső és a végbélnyílás is tabuvá válnak. Azonban ha gyermekkorunkban nem tanulunk meg beszélni ezekről a „kritikus” területekről, akkor nemcsak a kommunikációs képességünk sérülhet, hanem a testünkhöz való viszonyunk is. Ezért is lenne fontos, hogy képesek legyünk természetes kommunikálni, akár a szexualitásról, akár a gáton található szerveinkről – így kerülhetjük el, hogy a későbbiekben kialakuljanak azok a komplexusok és gátlások, amelyek ezt a kommunikációt felnőttkorunkban is megnehezíthetik.

Érintsd meg, ismerd meg, szeresd és merj beszélni róla!

A saját testünkhöz való viszonyunk ugyanis nemcsak a felnőttkori szexualitásunkat határozza meg, de betegség esetén a gyógyulási esélyeinkre is nagy hatással van.

Hiszen mégis hogyan használhatunk jól egy olyan szervet, aminek nincsen neve, nem érintjük, nem látjuk, és a szüleink, majd később mi is úgy viszonyulunk hozzá, mintha nem létezne?

Ha egy nő vagy férfi nem képes megélni a nőiségét vagy férfiségét, akkor a szavak helyett gyakran a testi tünetek beszélnek. Férfiak esetén a prosztatagyulladás vagy a merevedési zavar a FÉRFI „begyulladását” jelentheti, míg nőknél a hüvelygyulladás, a ciszták és miómák, valamint az endometriózis akár a NŐ hárításának a tünetei lehetnek.

Amikor a tünetekkel orvoshoz kerülünk, akkor nem érezzük jól magunkat és a gyógyulásért küzdünk. Ennek azonban akkor van esélye, ha már előzőleg megteremtettük a kapcsolatot a testünkkel. Ehhez azonban meg kell ismerni a szerveink egészséges állapotát. Fontos, hogy el tudjuk nevezni a saját testrészeinket, hiszen így tudunk rá jó érzéssel gondolni.

Nincs helye a struccpoltikának!

Az önvizsgálatnak óriási jelentősége van, hiszen így ismerjük meg a szerveink egészséges állapotát, amihez később viszonyítani tudunk. Az önvizsgálat vizuális és taktilis vizsgálatot jelent, ami feltételezi azt, hogy meg tudjuk nézni és érinteni a nemi szerveinket. Így könnyen, még időben felfedezhetjük a betegségre utaló külső elváltozásokat, ami fontos prevencióként szolgál a női és férfi egészségünk megtartása érdekében.

A nőiségünkkel és férfiségünkkel való kapcsolat nem tűri a hárításokat, a struccpolitikát. Hiszen betegség esetén még gyógyszeres támogatás esetén sem lehetünk biztosak a gyógyulásban, ha egyébként nem szeretjük a testünknek ezt a részét, ha nem akarunk a testünk „tabusított” területével kapcsolatot teremteni.

Felelősek vagyunk magunkért és ez azt is feltételezi, hogy megteszünk mindent annak érdekében, hogy ismerjük és szeressük a szerveinket!

Hogyan érhetjük el, hogy beszélni tudjunk a testi problémáinkról?

Nem csupán szexuális problémák estén van szükségünk a kielégítő kommunikációra. Amikor például vizeletmegtartási nehézségeink vannak, akkor azt is valahogy el kell mondani az orvosnak. Sajnos éppen olyan zavarban vagyunk, mintha az orgazmusproblémáinkról beszélnénk. Mivel a nők estében néhány milliméterre van a két szerv egymástól, férfiak esetén pedig ugyanarról a szervről beszélünk, ezért érthető, hogy nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Mit tehetünk, hogy fejlődjünk a kommunikációban?

  • Ismerjük meg a testünket és merjük érinteni a szerveinket! A nők tükörrel megnézhetik a gáti terület szerveit, és érdemes zuhanyzás közben egy taktilis önvizsgálatot tartani és kézzel megvizsgálni a hüvelyt is. Ezt bizonyos időközönként megismételve olyan tudásra teszünk szert ezen a területen is, ami által könnyebben felfedezzük majd az elváltozásokat.
  • Ha párkapcsolatban élünk, akkor a párunkkal gyakorolhatjuk a szexuális kommunikációt. Ez nemcsak a kielégítőbb szexuális életet támogatja, hanem rutint szerzünk abban, hogy bűntudat és szégyenérzet nélkül tudjunk válaszolni a szexualitással kapcsolatos kérdésekre, valamint az orvosunkkal is természetes módon beszélgethetssünk a testi tüneteinkről.
  • Szeressük a testünket és a szerveinket, mert a miénk. Hogyan tudnánk odaadni a legrejtettebb, legérzékenyebb testrészünket a szerelmünknek akkor, ha mi gátlásokkal vagyunk tele? Hogyan várhatnánk azt, hogy örömteli legyen a szexuális életünk, legyenek orgazmusaink, ha nem szeretjük az ebben résztvevő szervünket?
  • Bízzunk az orvosainkban, mert az egészségünk visszaállításáért dolgoznak. Ők természetes módon viszonyulnak az emberi testhez, a „tabusított” testrészeinkhez is. Sok különböző korú ember testét látták már, biztosan nem jönnek zavarba.

Az önszeretettel tartozunk magunknak. A saját testünkhöz való pozitív viszonyulásunk pedig nagymértékben segíti majd a gyógyulási folyamatokat is, ha szükségünk van rájuk.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Bibók Bea
Pszichológus, szexuálpszichológus. Három felnőtt lány édesanyja. Terápiákat tart pároknak és egyéneknek, cikkeket ír a szexualitásról és a párkapcsolatokról. Bogozza az elé tárt problémagombócokat, sportol, lekvárt főz, köt, egyfolytában tanul, mindig akar valamit. Érzékeny, aktív, nyílt energiabomba, aki folyamatosan, fáradhatatlanul fejlődni szeretne.

Pin It on Pinterest

Share This