Philip Zimbardo: „Mindig az volt a célom, hogy átadjam a pszichológia legjavát az embereknek”

Szerző: | 2017. 06. 01. | Social&Smart | Olvasási idő: 11 perc

Valószínűleg kevés olyan tudomány van a világon, ami annyira ellentmondásos érzelmeket vált ki az emberekből, mint a pszichológia. Sokan szeretik, érdeklődéssel fordulnak felé, szívesen olvasnak-hallanak róla, de legalább ugyanennyien vannak azok, akik idegenkednek tőle, vagy kereken kijelentik: nem hisznek benne. Philip Zimbardo, a Stanford Egyetem pszichológus professzora egész életében azon dolgozott, hogy kutatásaival, írásaival és előadásaival közelebb hozza a pszichológiát az emberekhez. A professzorral könyvbemutatóját követően arról beszélgettünk, milyen nagy szerepe van a pszichológiának a mindennapi életben – sokszor anélkül, hogy észrevennénk.

 

Az előadásában arról mesélt, milyen nagy hatással volt az életére a pszichológia, már azelőtt is, hogy megkezdte a tanulmányait.

Valóban, gyakran gondolok arra, hogy már gyerekként is inkább voltam pszichológus, mint gyermek – nem véletlenül tölt be ekkora szerepet az életemben ma is ez a tudomány.

A pszichológia napjainkban annyira érdekes, hogy sokszor azt kívánom, bárcsak elölről kezdhetném a tanulását. Nem szívesen mondom ki, de az egyetemi éveim alatt a pszichológia még elképesztően unalmas volt. Olyannyira, hogy miután megszereztem életem első közepesét a „Bevezetés a pszichológiába” vizsgámon, inkább váltottam, és szociológiát, majd antropológiát kezdtem hallgatni. Egészen az utolsó évig, amikor felvettem egy pszichológiai kutatásról szóló tantárgyat, és újra beleszerettem a pszichológiába.

Mi az, amiben a legtöbbet változott azóta a pszichológia?

Ma a pszichológia egyszerűen lenyűgöző. Érdekesebbek az elméletek, és az olyan technológiáknak köszönhetően, mint például az fMRI, sokkal többet tudhatunk meg az emberi agy és észlelés működéséről.
A legtöbbet talán a pozitív pszichológia elterjedésének köszönhetünk, melynek hála a pszichológia sokkal izgalmasabb kérdésekkel kezdett foglalkozni. Most már nem csak a mentális betegségeket tanulmányozzuk, hanem a mentális egészséget is. Ahelyett, hogy kizárólag a konfliktusokra fókuszálnánk, előtérbe kerültek azok megoldási módjai. Sokkal nagyobb figyelmet fordítunk a család, az önbecsülés, a reziliencia kutatására – azokéra a dolgokéra, amik valóban jobbá teszik az életet.

És ami igazán lényeges: ezek a változások nem csupán a pszichológushallgatók számára teszik érdekesebbé ezt a tudományt, de általában az emberek számára is.

Ön szerint miért fontos, hogy az emberek többet tudjanak a pszichológiáról?

A szakmai életutam során mindig ez volt a jelmondatom, a mantrám: átadni a pszichológia legjavát az embereknek. Akkor is ez volt a legfőbb célkitűzésem, amikor az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association, APA) 2002-ben elnökévé választott. Akkor felmerült a kérdés, hogyan lehetne mindezt megvalósítani. Számomra egyértelmű volt a válasz: a médián keresztül, amely az elsődleges kapcsolat az emberek és a pszichológia között.
A médiában azonban nem működik az, hogy az ember kiáll, és felolvassa a kutatása eredményeit, hiszen az unalmas. El kell érni, hogy amit csinálsz, érdekelje az embereket, kíváncsiak legyenek rá, szívesen halljanak róla – erre törekszem én magam is.

De mi történik, ha az emberek szkeptikusak, és azt mondják, „nem hisznek” a pszichológiában?

A pszichológia szemszögéből az, hogy mit miért hisznek el az emberek, egy különösen fontos kérdés. Ha megkérdezünk valakit, mit gondol és miért gondolja úgy, a válasz általában az, hogy az újságban olvasta, egy politikus, vagy akár egy pap mondta – mindig valaki másnak a véleményét fogadjuk el. A pszichológiában az a különleges, hogy minden, amiről mi azt mondjuk, érdemes elhinni, az elérhető legjobb bizonyítékokon alapul. Amint felmerül egy jobb eredmény, megváltoztathatjuk, amit eddig gondoltunk.

Az emberek számára fontos látni, hogy ezek kutatásokon alapuló, bizonyított eredmények. A legtöbb dolog, amiben általában hiszünk, valamilyen hatalom, autoritás egyszerű véleménye, amiről sokszor azt sem tudjuk, honnan származik, mi alapján állítják azt, amit. A legtöbb politikus vagy vallási vezető azt mondja: higgy ebben, mert én azt mondom.

A pszichológia azt mondja: elmondunk neked valamit, és reméljük, elhiszed, mert a legjobb, ma elérhető tudományos bizonyítékok alapján állítjuk.

Ön hogyan látja, elhiszik…?

Amikor három és fél évvel ezelőtt először látogattam el Magyarországra, és tartottam előadást a gonoszság és a hősiesség pszichológiájáról, az előadásom után rengetegen mondták, hogy szép-szép, érdekes, de itt nem fog működni. Mégpedig azért, mert a magyar emberek cinikusak, pesszimisták, és nem hisznek az ilyesmiben. Akkor azt feleltem, én viszont optimista vagyok, számomra ez inkább egy kihívás, hogy vajon sikerül-e megváltoztatni a gondolkodásmódjukat.

Fotó: Bartos Gyula

Mára a Hősök Tere projekt tízezer középiskolában van jelen, négyezer tanár tanítja az anyagainkat. Csak Budapesten több mint nyolcvan elkötelezett trénerünk van, akikkel rendszeresen találkozunk, és már szinte családdá váltunk – azt hiszem, ezek a számok jól mutatják, hogy elértük a céljainkat. Egy mélyebb értelemben erről szól a projektünk: sikerül-e elérni, hogy a magyarok jövőorientáltak legyenek? Ugyanis ha valaki jövőorientált, képes meglátni a reményt a helyzetekben; ha viszont a múltra fókuszál, akkor csak bűntudatot és megbánást talál.

Mi lehet ennek a változásnak a kulcsa?

Az egyik előadásom, amit a Hősök Tere Projekt keretében tartottam, egy kollégám, Carol Dweck kutatásán alapult, aki egykor maga is a tanítványom volt. Carol Dweck szerint a legtöbb ember egyfajta rögzült gondolkodásmóddal fordul saját maga, és a külvilág felé is. Itt vagyok például én, Philip Zimbardo, aki elég jól írok, viszont borzalmasan énekelek. Jó tanár vagyok, de képtelen vagyok nyelveket megtanulni. Ugyanez a gondolkodásmód a külvilág felé előítéletekben jelenik meg: a nők nem értenek a matematikához, a roma származású emberek nem szeretnek dolgozni.

Ezt a rögzült gondolkodásmódot igyekszünk mi átváltoztatni úgynevezett növekedés fókuszú szemléletté, amely szerint minden tehetség vagy képesség tovább javítható gyakorlással, próbálkozással, kemény munkával.

Ha elbuksz, tanulsz a hibáidból, ha látsz valakit, aki sikeres, tanulsz tőle.

A most megjelent Pszichológia mindenkinek című könyve is segít ennek a gondolkodásmódnak az elsajátításában?

A könyvben egy egész fejezetet szentelünk a pszichológia és az ember viszonyának. Hogyan segíthet a pszichológia? Mindannyiunkkal előfordul, hogy szomorúak vagyunk, megbukunk egy vizsgán, vagy visszautasít minket valaki, akit randira hívunk… Ez azonban nem azt jelenti, hogy rögtön gyógyszert kell szednünk, vagy terápiára van szükségünk. A pszichoterápia lehet az „utolsó mentsvár”, ha segítségre van szükségünk. Előbb elkezdhetünk gondolkodni, hogy az adott helyzetben hogyan cselekedtünk, és miért éppen úgy. A pszichológia segítségével mi magunk is megtanulhatjuk, hogyan értelmezzük az érzéseinket, hogyan értékeljünk át egy szituációt.

Hogyan tanulhatjuk meg mindezt a könyvből?

Ennek a könyvnek az a különlegessége (és remélem, ez a magyar változatban is érzékelhető), hogy teljes mértékben az olvasó áll a középpontban. A Pszichológia mindenkinek, ahogy a nevében is benne van, nem egy egyetemi tanulmányokhoz szükséges tankönyv, nem is más tanároknak szól – mindig az egyes embert szólítja meg, megkérdezi, mit tesz egy adott helyzetben, és miért teszi azt. Az egész könyv stílusára jellemző, hogy kérdéseket tesz fel, igyekszik bevonni az olvasót, és gondolkodásra késztetni.

A könyv Magyarországon négy, rövidebb kötetben jelenik meg, de eredetileg egy hatalmas munka, és a Pszichológia: Alapfogalmak (Psychology: Core concepts) címet viseli, nem véletlenül. Miközben írtam, minden területnél arra gondoltam, mik a legfontosabb alapkérdések az adott témában, az agy, az emlékezet tanulmányozásánál, a gyerekek fejlődésében, a szociálpszichológiában, és hogyan keresi rájuk a választ a pszichológia. Ezért minden fejezet ezeknek a kérdéseknek a felvetésével kezdődik.

Fotó: Bartos Gyula

Az évek során változtak ezek az alapkérdések?

Három-négy évente újraírom a könyvemet. Ilyenkor a kollégáimmal együtt igyekszünk feltérképezni, milyen új témák, területek kerültek előtérbe az eltelt néhány év alatt. Most ilyen a terrorizmus, vagy a bullying, különösen a cyberbullying témája. Szintén új jelenség például a pszichiátria egyre erősebb gyógyszerközpontúsága.

A pszichiáterek ma már többnyire nem tartanak terápiás üléseket, nem beszélgetnek az emberekkel, csak írnak nekik egy receptet. Az egész akkor kezdődött, amikor minden pszichés problémát mentális betegségként kezdtünk kezelni.

Onnantól kezdve, hogy rajta van a „betegség” címke, az eljárás máris ugyanaz, mint a testi betegségeknél, ahol ugye vagy begipszeljük a törött csontot, vagy adunk valamilyen pirulát.

A könyv ezért is tér ki arra, hogy milyen különbségek vannak a pszichiátria és a pszichológia között. Nem csak a magam kedvéért igyekszem folyamatosan frissíteni a könyvet – hanem az olvasókért is. A pszichológia segít abban, hogy hogyan teremtsük meg egy pozitívabb jövő alapjait.

Az Ön élete, története talán a legjobb példa erre. Van olyan, pszichológiával kapcsolatos tapasztalata, amelyre a mai napig szívesen gondol vissza?

Ez nehéz kérdés, rengeteget említhetnék… De ha választani kell, talán az első előadásom, amit valaha tartottam. A doktori képzésem közben történt, amelyet a Yale-en végeztem, ahol általában nem része a gyakorlatnak, hogy tanítsunk, ám az egyik professzor megbetegedett, és engem kértek meg, hogy helyettesítsem a másnapi óráján. Egész éjjel készültem, és hihetetlen érzés volt ott állni annyi ember előtt, arra várva, hogy képes legyek megszólalni. Egy kérdéssel indítottam, azóta is mindig így tanítok. Hirtelen kialakult egy beszélgetés, egy nagyon élénk, izgalmas párbeszéd, és hiába lett közben vége az órának, senkinek nem akaródzott kimenni a teremből. Abban a pillanatban éreztem, hogy ez az, amit egy életen át csinálni szeretnék: tanítani, pszichológiát tanítani.

Fotó: Bartos Gyula

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This