Értelem és érzelem – így hatnak ránk a romantikus regények

Szerző: | 2016. 08. 27. |

Bevackolni otthon, a meleg szobában, körbetekerni magunkat egy finom puha pléddel, forró teát kortyolgatni és kézbe venni egy habkönnyű romantikus regényt. Nem is kell ennél több – gondolhatnánk, ám előfordulhat, hogy éppen ezeknek a könyveknek az olvasása közben kezd el motoszkálni bennünk az érzés: én ennél többre vágyom. Ha viszont a vágyaink mellett az eszünkre is hallgatunk olvasás közben, akkor a romantikus regények a kikapcsolódás mellett fejlődési lehetőséget, tartalmas feltöltődést kínálnak.  

romantikus regény_1

 

Miben és hogyan befolyásolja a párkapcsolatot, vagy egy egyedülálló helyzetét a romantikus regények olvasása? Egyáltalán jót tesz nekünk, a kapcsolatunknak, mikor ezeket az olvasmányokat választjuk?

Hogyan látja ezt a pszichológus?

Susan Quilliam brit párterapeuta szerint a szerelemnek, a párkapcsolatoknak és a férfiaknak egy idealizált változatát kínálják a romantikus regények. A nők ezeket olvasva azért érezhetik magukat rosszul, vagy elégedetlennek, mert ezek fénytörésében úgy látják, hogy saját kapcsolatuk és párjuk távol áll a könyvben ábrázolt, tökéletes karakterektől, ami azt erősíti bennük, hogy a saját kapcsolatuk, párjuk közel sem olyan eszményi.

Quilliam hozzáteszi: gyakran kap leveleket olyan nőktől, akik stabil párkapcsolatban élnek, mégis vonzódnak egy másik férfihoz. Sokan közülük azt gondolják, hogy az érzéseik miatt fel kellene adniuk a kapcsolatukat, mert a “tűz” kialudt, és máshol keresnék a szenvedélyt ahelyett, hogy a párkapcsolatukban újraélesszék a lángot.

Szenvedélyek viharában

A korai romantikus könyvek visszanyúlnak a XVIII. század közepére, ahol a nőket szexuálisan passzív szűzként ábrázolták mindaddig, amíg egy férfi el nem csábítja őket, hogy aztán felfedezzék magukban a szexuális vágyakat. A regények túlzó mértékben tulajdonítanak jelentőséget az érzelmeknek és a szenvedélynek, a szereplők a szívüket és vágyaikat követve hoznak döntést.

Néhány évtizede a romantikus regényekben még nem jelentek meg olyan, manapság aktuális nehézségek, mint szingliség, egyedülálló anyaság, vagy akár családon belüli erőszak.

Ma e területek valósághűbb ábrázolása tekintetében „javuló tendenciát” tapasztalhatunk. Bár az idealizálás és a perfekcionizmus még mindig nagy hangsúlyt kapnak a történetszövésben, azért a mai regények teljesebb képet festenek a valóságról, ahol a nőket sokkal komplexebb karakterként ábrázolják, például van munkájuk és a férjük megtalálása mellett más kihívásokkal is szembe kell nézniük.

A romantikus regények napos oldala

A romantikus regények mindemellett azt közvetítik a női olvasók felé, hogy megérdemlik a tiszteleten és szerelmen alapuló kapcsolatot, és a főhősnőn keresztül megtapasztalhatják, milyen értékesnek lenni – írja Dr. Nerina Garcia-Arcement, klinikai pszichológus.

Dr. Misty Robertson-Smith pszichológus szerint a romantikus regényeket főleg anyák olvassák, akik elmerülnek a hétköznapok feladataiban. Amellett, hogy kellemes kikapcsolódást nyújt számukra, amikor egy romantikus regényt vesznek a kezükbe, egyben emlékezteti őket a romantikára, amiről olyan könnyű megfeledkezni a napi mókuskerékben. Újra nőnek érezhetik magukat, nem csak a gyerekek anyukájának. A romantikus regények segíthetnek felébreszteni a fantáziát, a vágyat – legyen szó a hétköznapok szürkeségébe belefásult családanyákról, vagy hosszú ideje egyedülálló, a szerelemről már-már lemondani készülő olvasókról.

Dr. Judi Cinéas pedig úgy látja, hogy a romantikus könyveket lehetőségnek tekinthetjük, hogy a párok beszéljenek a kapcsolatukban jelenlévő helyzetről, igényeikről. Sokan nem tudják mire is vágynak, mire van szükségük, illetve mire vágyik a másik. A romantikus könyvek jó kiindulási pontot adhatnak, és lehetőséget teremthetnek arra, hogy megvitassák a szexuális életükkel, szenvedéllyel, romantikával kapcsolatos vágyaikat.

A fent leírtakat erősíti meg Susie Felber, a romantikus regényíró, Edith Layton lányának nyilatkozata: a rajongók gyakran jelezték vissza, hogy édesanyja regényei megváltoztatták az életüket. Egy nő például a regénye hatására lépett ki egy bántalmazó kapcsolatból, mivel a művek nyomán jobban meg tudta becsülni magát, az olvasottak reményt és erőt adtak neki ahhoz, hogy megtegye ezt a lépést.

romantikus regények

És milyen következtetéseket vonhatunk le?

A nőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a kapcsolatok nem tökéletesek, és nem mindig van boldog végük. A kisebb-nagyobb hullámvölgyek minden kapcsolat sajátjai – legyen szó baráti vagy szerelmi kapcsolatról. Nem kell hibáztatni magukat, a másik felet, vagy akár magát a kapcsolatot azért, mert nem tökéletes, hiszen egy jól működő és kielégítő kapcsolatért folyamatosan tenni kell. Ha olvasás közben a szívünk mellett az eszünkre is hallgatunk, akkor egy ilyen regény kellemes kikapcsolódást és tanulási lehetőséget is nyújthat számunkra.

Fotók: itt

Via: livescience.com és pgeveryday.com



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Bacsinszki Petra

Pin It on Pinterest

Share This