Három nő, akik milliók életére és gondolataira hatottak azzal, ahogy és amit mondtak. Egy író, egy kutató és egy szociálpszichológus. Őket nemcsak ünnepelni érdemes ezen a napon, hanem meghallgatni is. Újra és újra és újra… Nőnap alkalmából a 20 legnézettebb TED talk közül szemezgettünk.
Susan Cain: Az introvertáltak ereje
Az egykori vállalati jogász, Susan Cain 2012 februárjában tartott előadást a TED-en. A prezentációjáról készült felvételt azóta 13 276 516 felhasználó nézte meg – nem véletlenül. Egy kultúrában, amelyben mindennél értékesebb társaságkedvelőnek és nyitottnak lenni, nem egyszerű – olykor szinte szégyellnivaló – befelé forduló emberként élni. Susan Cain szenvedélyes beszédében ezzel a mindent túlharsogó trenddel fordult szembe, amikor saját, és a történelmet formáló introvertált személyek példáján keresztül rávilágított arra, hogy a társadalom mennyire alulértékeli a zárkózottabb személyiségű embereket és az ő képességeiket, ahelyett, hogy támogatná és bátorítaná őket.
Az iskolarendszert, a munkahelyeket, sőt, még a vallási intézményeket is extrovertált embereknek tervezik, az ő igényeihez igazítják, ami miatt rengeteg kreativitás, energia és boldogság vész el
– állítja Susan Cain. Az előadó intenzív pszichológiai és neurobiológiai kutatási eredményire alapozva levezeti, hogy miért van szüksége a világnak arra, hogy a népesség közel felét (!) kitevő introvertált emberek igényeihez igazodva teret adjon a halk szavú, ám sok esetben kiemelkedően tehetséges és kreatív embereknek – akik nem a temperamentumuk ellenére képesek nagy szerelemre és teljesítményre, hanem azért, mert azok, akik, és olyanok amilyenek.
Susan Cain szerintünk mindenképpen gyarapítja a csodálatra méltó introvertált emberek sorát (merthogy saját bevallása szerint ő maga is az). Ha eddig még nem tettétek, szánjatok 20 percet erre a videóra, amelyből – többek között – az is kiderül, mi lapul az előadó színpadra felcipelt bőröndjében. Érdemes belenézni!
Brené Brown: A sebezhetőség ereje
Brené Brown, a Houston Egyetem szociális munkás szakirányának kutató-professzora 2010-ben lépett a TEDxHouston konferencia világot jelentő deszkáira. Azt valószínűleg akkor ő maga sem gondolta volna, hogy az előadáson készült videót 2016-ra már több mint 23 millió ember megnézi. Ennyi megtekintésnél tart ugyanis a sebezhetőség, bátorság, hitelesség és a szégyen témájában tartott prezentáció, amely a professzor tíz évig tartó kutatási eredményeit összegzi. Azt a kutatást, amelynek legelején Brené Borwn azt remélte, hogy mindent megtud majd a szégyen érzése mögött meghúzódó féleleméről és arról, miért érezzük olyan gyakran, hogy „nem vagyok elég jó”. Az út jóval szövevényesebbre sikerült, mint azt a kutató eredetileg gondolta volna:
több száz egyéni interjú és több ezer felvett kérdőív eredményei a félelemről szóló publikáció helyett, egy idegösszeroppanáshoz, kemény önismereti munkához, majd végül a sebezhetőség fogalmához kapcsolódó, a saját – és valószínűleg még nagyon sok ember – életét meghatározó felismerésekhez vezették.
(Brené Brown, Bátraké a boldogság című könyve 2013-ban magyarul is megjelent.) A videót pedig itt tudjátok megnézni:
Amy Cuddy: A testbeszédünk alakítja, hogy kik vagyunk
Amy Cuddy, szociálpszichológus minden idők második legnézettebb TED talk-ját tartotta 2012-ben. Az átütő erejű prezentáció – amelyet már több mint 32 millió felhasználó megnézett – a testbeszéd témáját járta körül, de nem az eddig megszokott szempontok alapján: az előítéleteket tanulmányozó társadalomtudós kutatásai során nem arra kereste a választ, hogy a nonverbális kommunikációnk milyen hatással van másokra, hanem arra, hogy milyen hatással van ránk. Ugyanis ránk is hatnak a saját nonverbális jeleink, a gondolatainkra, az érzéseinkre és élettanilag is – állította Amy Cuddy, akit a Harvard Business School docenseként kezdett el jobban érdekelni a hatalom és a dominancia nonverbális kifejezéstára és az a kérdés, hogy
vajon a nonverbális jelek irányítják-e azt, ahogy magunkról gondolkodunk, és magunkkal kapcsolatban érzünk? Igaz, hogy a testünk is hat az elménkre?
A választ, valamint Amy Cuddy lehengerlő és megkapó előadását az linkre kattintva ti is megismerhetitek:
Via: TED
Foto: itt
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.