Miért jó, ha valaki érettebb korban válik apává?

Szerző: | 2016. 12. 13. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 8 perc

Nemrég meglátogatott minket egy ismerős apuka a 4 éves kislányával. Egész nap bújócskáztunk, hintáztunk, játszottunk, nevettünk. A negyvenes éveiben járó apuka nagy lendülettel vetette bele magát a játékba: zokszó nélkül számolt kutya, macska vagy éppen oroszlán nyelven – eleget téve a csillogó szemmel „könyörgő” lányok kérésének.

stocksnap_fi7y6c9k7z

Ma már világszinten megfigyelhető jelenség, hogy a férfiak, (és a nők egyaránt) érettebb fejjel, 35-40 éves koruk között vállalják első gyermekeiket. No de ki és miért számít „elég érettnek”? Mi ennek a tendenciának az oka? Milyen hatással van ez a gyermekek fejlődésére, az apaszerep megélésére, vagy éppen a család dinamikájára? Cikkünkben a késői apasággal kapcsolatban egyre gyakrabban felmerülő pozitív, illetve negatív hatásokat járjuk körbe.

Miért vállalunk egyre később gyermeket?

A kitolódott családalapítás ma már kortünet, ami többek között az elhúzódó kamaszkornak, az egyetemi tanulmányoknak, és a megváltozott családmodellnek köszönhető. Ezért sem nehezedik ma már akkora nyomás a család és a társadalom részéről a férfiakra, mint régebben, a több generációs együttélések idején. Teljesen elfogadott társadalmi jelenség, ha egy férfi vagy egy nő függetlenül él a húszas vagy harmincas éveiben, elodázva a házasságot és a családalapítást.

Mindezek mellett az egyre gyakoribb válások következményeként létrejövő mozaikcsaládokban is érettebb korban vállalnak újra apaszerepet a férfiak. A negyvenes vagy ötvenes éveikben járó „újrázó” apukák pedig sok esetben kiegyensúlyozottabbak, tapasztaltabbak és tudatosabbak, mint a korábban született gyermekeik esetében.

Miért jó, ha valaki érettebb korban válik apává?

Léder László pszichológus, az APA AKADÉMIA egyik alapítója, és a Három Királyfi Három Királylány mozgalom Apákért munkacsoportjának vezetője szerint azok a férfiak, akik 35 éves koruk után vállalják az első gyermekeiket

  • a karrierépítésben már magasabb pozícióba kerültek
  • érzelmileg jobban bevonódnak a gyermeknevelésbe
  • képesek a családi autonómia megtartására.
  • tudatosabbak

stocksnap_c0wtuj65sz

Márpedig – ahogy az az egyik érintett apuka szavaiból is kiderül – egy tudatos édesapa, nagyon sok mindent adhat a gyermekének.

„Tudtam, hogy a gyermekvállalás sok áldozattal, és kötöttséggel jár, amit korábban nem lettem volna képes ilyen tudatosan kezelni”

 – osztotta meg velünk tapasztalatait a negyvenes éveiben járó édesapa, aki hozzátette: „Ma már tudatosan töltök időt a kislányommal, a közös játékaink során például nyitott kérdésekkel segítem a fantáziájának a kibontakozását. És azt tapasztalom, hogy nem csak nekem fontos, de a lányom is igényli ezt a közös, aktív együttlétet.” Léder László szerint ez a tudatos odafigyelés és az érettebb hozzáállás az édesapák stabilabb érzelmi hátterének is köszönhető:

„Egy 35-40 éves férfi már többet tapasztalt a világból, ami lehetővé teszi a számukra, hogy önálló autonóm családot alapítsanak. Ez azt jelenti, hogy képesek a nagyszülők és a barátok jó szándékú, de gyakran eltérő tanácsaitól függetlenül, az édesanyával közösen létrehozni egy saját keretrendszert. Ez pedig érzelmi stabilitást jelent a gyermekek számára.”

Karrier és család

A fiatal édesapák a kisgyermekeik mellett reggeltől estig dolgoznak, hogy az egzisztenciális és anyagi biztonságot megteremtsék saját maguk és a családjuk számára. Szakértőnk szerint ugyanakkor a középkorú férfiak sok esetben már magasabb pozícióban vannak.

„A férfiak késői családalapítása a karrierépítésük szempontjából kedvezően hat a család dinamikájára is. Ezek az apukák ugyanis több időt tudnak a gyermekükkel tölteni, és több terhet tudnak levenni az édesanyák válláról, hiszen az egzisztenciájukat nem a kisgyermekük mellett kell kiépíteniük. A közösen töltött idő pedig szorosabb köteléket hoz létre apák és gyermekeik között” – tette hozzá Léder László.

Azt sajnálom a leginkább, hogy a korom miatt nem adhatok testvért a kislányomnak – mondta el a negatív érzéseit egy apuka, aki úgy érzi ez az egyetlen hátránya a későn vállalt apaságának. Léder László ugyanakkor a téma kapcsán hozzáfűzte: a késői apaság hátrányai – nehéz mozgás, egészség, generációs szakadék – sokkal szubjektívebb tényezők, mint a korábban felsorolt előnyök.

Processed with VSCO with c1 preset

Hogy fog majd focizni a gyerekével?

Hangzik a leggyakoribb kérdés, ha egy 50 éves kisgyermekes apukát látunk. Szakértőnk szerint azonban ez egy rosszul rögzült sztereotípia, ugyanis a fizikai erőnlét mindenkinél más. Sok fiatal kevesebbet mozog a túlhajszolt irodai életmódja mellett, mint az egészségükre már jobban odafigyelő középkorúak.

A közös foci problematikájánál nagyobb kihívásnak érzékeli a szakértő a huszonegyedik század felgyorsult informatikai fejlődését és annak következményeit.

„A legnagyobb nehézséget éppen az online világ generációs különbségei okozhatják. Ha ugyanis a nagy korkülönbség miatt az apa nem képes lépést tartani a gyermeke online életével, kevésbé tudja megérteni a mai fiatalok számára nélkülözhetetlen közösségi oldalak jelentőségét. Mindemellett pedig kevesebb védelmet is tud nyújtani gyermekének az online zaklatásokkal szemben”

– mondta el Ledér László.

Talán mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amikor nem tudtuk egyértelműen eldönteni, hogy a boltban sorban álló gyermek az édesapjával, vagy a nagypapájával van. Egy 50 pluszos apuka elmesélte, hogy gyakran kerül hasonló szituációban a kisfiával, amikor „lenagypapázzák”. Mára azonban a megfelelő érzelmi kommunikációnak köszönhetően, egy-egy ilyen megjegyzés alkalmával csak közösen nevetnek a kisfiával, ami egy plusz köteléket jelent a számukra.

Szakértőnk ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a nem megfelelő kommunikáció fokozhatja a generációs szakadékot, ami a kamaszkorban okozhatja a legnagyobb nehézséget és ellentétet a középkorú apák és gyermekeik között.

Apa szerepe – kortól függetlenül

Az apával töltött aktív és minőségi idő mindig más, mint anyával játszani, aminek kapcsán Ledér László elmondta:

„Az apával töltött aktív idő – az apa korától függetlenül – elengedhetetlen, ugyanis ilyenkor önismeretet, szabálykövetést, alkalmazkodást és empátiát is tanulnak a gyerekek, ami a későbbi sikerességük kulcsa lehet.”

Az apaság mindenki számára más életszakaszban a legideálisabb. Van, aki fiatalon nagycsaládra vágyik és van, aki előbb az anyagi és egzisztenciális biztonságot és függetlenséget teremti meg. A legfontosabb azonban az, hogy a saját értékrendünket, és vágyainkat ismerve, akkor vállaljunk gyereket, amikor őszintén vágyunk erre. Ez lehet ugyanis a harmonikus szülő-gyermek kapcsolat titka.

Fotó: itt, itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

Előfordul, hogy az életünk egy pontján elakadunk.

Orientációs tanácsadásunk segít tisztábban látni, új szempontokat nyújtani és megtalálni a számodra legjobb irányt. Ha szeretnél szakértő segítséggel ránézni a helyzetedre és reális, megvalósítható lépéseket találni, foglalj időpontot! Foglalok!

Szerző

Fekete Anna

Pin It on Pinterest

Share This