A flört pszichológiája

Szerző: | 2017. 05. 27. | Én&Te | Olvasási idő: 10 perc

A flört a vonzalom és érdeklődés kifejezésének hagyományos módja; egy nemzetközi nyelv, amit nők és férfiak egyaránt beszélnekk. Az egymás iránti érdeklődés kifejeződésének ez a formája olyan mélyen gyökerezik az emberi természetben, hogy a jeleket mindenki képes automatikusan észlelni, elvégre ezek alapvető evolúciós célokat szolgálnak: többek között azt, hogy megtaláljuk a társunkat. Azonban a vonzalom kifejezésének jeleit nem mindenki adja és veszi egyformán, azok kódolása nem mindig, és főleg nem mindenki számára egyszerű feladat. A vonatkozó kutatások alapján úgy tűnik, „mindenki másképp csinálja”. De hogyan lehet jól csinálni?

Így flörtölünk mi

A flörtölés – bár elsőre nagyon könnyed műfajnak tűnik – meglehetősen összetett dolog, mivel számos készséget igényel: intelligencia, kreativitás, humor, empátia és a testbeszéd megfelelő használatát feltételezi –, melyek meglétét „éles helyzetben” bizonyítanunk is kell.

Tehát nem elég, hogy okosak, viccesek és kreatívak vagyunk, ezeket a tulajdonságainkat egy flörthelyzetben is meg kell tudnunk mutatni.

Azonban – bár a már említett evolúciós okokból kifolyólag automatikus flört adó- és vevőkészülékünk van –  nem mindig egyszerű a nonverbális jelzések kifejezése, tudatosítása, illetve fogadása. Előfordulhat, hogy úgy érezzük, teljesen belezavarodtunk a flörtölés labirintusába: tudattalanul adunk jelzéseket a másik félnek, félreértünk utalásokat, nem tudatosítjuk a nekünk szánt burkolt, illetve kevésbé burkolt üzenetet, vagy egyszerűen úgy érezzük, nem tudjuk jelezni a kiszemelt fél felé vonzódásunkat.

Flörtölési stílusok

Ahhoz, hogy rutinosabbá váljuk ezen a területen, érdemes tudatosítani, hogy mi személy szerint hogyan és milyen jelzéseket küldünk a másik felé. Ebben ugyanis egyáltalán nem vagyunk egyformák. Legalábbis a Kansas Egyetemen kutatói, nevezetesen Jeffrey Hall és Chong Xing szerint, akik vizsgálódásaik során azt találták, hogy személyiségünk részben meghatározza hogyan is adjuk a másik tudtára vonzódásunkat.

A kutatók női és férfi egyetemi hallgatókat vizsgáltak laboratóriumi körülmények között. Arra kértek őket, hogy 10 percig beszélgessenek egymással, a beszélgetés végén pedig jelezniük kellett, hogy kit találtak vonzónak. A kutatás nyomán öt alapvető flörtölési stílust határoztak meg:

  • Fizikai típus – A fizikai típusú flörtölő, ha finoman is, de megérinti azokat a személyeket, akikhez vonzódik. Azok a nők, akik ebbe a típusba tartoztak, testük nyitásával (pl. karjuk kinyújtásával) és beszélgetés közben gyakori bólogatással jelezték vonzódásukat. A fizikai típusú flörtölő kategóriájába sorolt férfiak, azonban észlelhetően kevesebb alaklommal néztek arra a beszélgetőpartnerre, aki tetszett nekik, és kevesebb alkalommal bókoltak.
  • Tradicionális típus – A hagyományos típusú flörtölő úgy gondolja, hogy a férfinak kell megtennie az első lépést. Ennek megfelelően azok a férfiak, akik ebbe a kategóriába sorolták magukat, nagyobb valószínűséggel dőltek a számukra vonzó hölgy felé beszélgetés közben. A tradicionális típusba tartozó nők pedig a verbális évődést használták kommunikációs eszközként.
  • Őszinte típus – Úgy tűnik, hogy ennek a típusnak vannak a leginkább komoly szándékai. Valódi érdeklődést tanúsít a másik személye iránt, talán ennek is köszönhető, hogy beszélgetőtársuk rövid időn belül feltárja egy ilyen típusú flörtölő előtt a legmélyebb titkait. Az őszinte típusba tartozó nőkre pedig jellemzőbb, hogy kacér pillantásokat váltanak a beszélgetés kezdetén.
  • Udvarias típus – Nem igazán szeret kedvtelésből flörtölni, de szívesen fordít hosszabb időt arra, hogy megismerjen valakit. A viszony így formálisabban és udvariasabban indul. Abban az esetben sem közeledik fizikálisan a másik felé, és akkor sem kacérkodik, ha vonzónak találja a beszélgetőpartnerét. Az ebbe a kategóriába tartozó nők pedig nem tesznek fel túl sok kérdést.
  • Játékos típus – Számára a flört játék, és ezt élvezi, de valójában nincs benne a kapcsolatban. A játékos típusú személynek nem célja, hogy jobban megismerje a másikat. Előfordul, hogy a flörtölést eszközként használja arra, hogy a másik szívességet tegyen neki. Anélkül, hogy ezt észrevenné, fizikai jeleket küld a beszélgetőpartnere felé.

Mivel a flörtnek lehetnek nem tervezett következményei, hasznos tudatosítani, milyen üzenetet közvetítünk beszélgetőpartnereink felé. Ha valóban tetszik valaki – típustól függetlenül – sokat bókolunk, kacér pillantásokat küldünk, főként a beszélgetés kezdeti szakaszában. A nők együtt nevetnek azokkal a férfiakkal, akik iránt érdeklődnek, a férfiak pedig többször pillantanak számukra vonzó partnerükre és hajlamosak nyugodtan ülni a társaságukban.

Valóban működik a flört?

Kutatások igazolják, hogy nagyon is, sőt hatékonyabb, mint a jó megjelenés. Dr. Monica Moore, a Webster Egyetem pszichológusa kutatásai nyomán arra a következtetésre jutott, hogy azoknak az embereknek a társaságát keressük inkább, akik az alapvető flörtölési technikákon keresztül – szemkontaktus, mosoly – jelzik szexuális elérhetőségüket és magabiztosságukat.

Bármelyik stílus is jellemzőbb ránk, a flörtölés két típusa univerzális: a mosoly és a szemkontaktus. Úgy tűnik, hogy a romantikus érdeklődés kifejezésének e két alapvető módja működik a férfiak és nők esetén is az egész világon. Sőt, a szemkontaktus valójában több mint egy jelzés, ez egy olyan „eszköz”, ami vonzóbbá tehet minket. Ami viszont mindent visz: az érintés.

Ennek leginkább romantikus formája az arc, majd a váll vagy derék és az alkar gyengéd érintése. A legkevésbé romantikus érintési forma a vállveregetés és a kézfogás. Az érintés szelíd és informális kifejeződése a szemtől-szembeni helyzet, mely magában foglalhatja az ölelést. Úgy tűnik, ez közvetíti leginkább a kapcsolati szándékot. Természetesen, mint sok más helyzetben, a flörtölés során is fontos figyelembe venni a szituációt, amiben vagyunk.

Hogyan csináljuk jól?

Előfordul, hogy ilyen vagy olyan okból kifolyólag nem igazán tudunk brillírozni a flört műfajában, komoly erőfeszítést okoz számunkra, hogy kimutassuk a vonzódásunkat, esetleg a jelek fogadásával akadnak nehézségeink. Pedig

érdeklődésünk hatékony kimutatása a másik nem kiszemelt tagja felé, valamint a jelzések kódolása nagyon is fontos eleme a kapcsolatfelvételnek

– hangsúlyozza Szendi Gábor Dr. Monica Moore kutatásai nyomán. Az eredmény ugyanis sokszor nem a vonzóbb külsőnek tudható be, hanem a nők részéről az elégséges flört-jelzések küldésének, a férfiak részéről pedig e jelzésekre való fogékonyságnak. Jó hír a rutintalan flörtölőknek, hogy a finom testi-viselkedéses jelzések kifejezésének és dekódolásának területen is képezhetjük magunkat.

A hölgyek részéről a folyamat első lépése a szimpatikus partner kiválasztása. A figyelem felkeltése leggyakrabban a nézéssel kezdődik, nem direkt módon, csak úgy a szeme sarkából pillant a nő a férfira, akin megakadt a szeme. A tekintetek gyakori találkozása, a szemöldök felhúzása, a csillogó szem mind jelzés értékűek. Ez kiegészülhet a mosoly különböző formáival: szégyenlős mosoly, spontán megjelenő mosoly, továbbá az önfeledt mosoly, ennek jó jele  a fogsor kivillanása.

Az urak részéről fontos lehet érezni a különbséget az érdeklődő mosoly között, amikor a szemek is nevetnek, és az udvarias női mosoly között. A hölgyek részéről a nyak és haj cirógatása, a kihívó tekintet, a ruha igazgatása mind-mind pozitív jelzések lehetnek a férfiak felé. A férfiaknak pedig azt a jó tanácsot adja Szendi Gábor, hogy ha egy nő már kiszemelte őket, legjobb megoldás, ha önmagukat adják, ne legyenek túl harsányak és lehengerlőek, de túl halkak se. A helyzet tisztázása sem „jó taktika” a flört során, hiszen ezeknek a finom, könnyed és játékos jelzéseknek a számonkérése nyomán elveszik a varázs.

Miért nem veszik a jelzéseinket?

A hiba ebben az esetben valószínűleg a mi készülékünkben van. Hogy miért? Hajlamosak vagyunk ugyanis azt gondolni, hogy tisztában vagyunk a szándékainkkal, azonban valójában viselkedésünket a másik fél nem tekinti kacérnak, jelzés értékűnek. Ez esetben tehát, még ha kellemetlennek is találjuk, érdemes felerősíteni jelzéseinket. Kutatások is bizonyítják, hogy minél egyértelműbben tesznek flörtjelzéseket a hölgyek, az annál hatékonyabb – és ezzel az uraknak is sokat segítenek. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a flörtölés során is érvényes a ’minél több annál jobb’ elve.

Minél többször és változatosabban jelezzük vonzódásunkat, az annál valószínűbben jut el választottunkhoz és annál sikeresebbek lesznek próbálkozásaink.

A lényeg tehát, hogy használjuk veleszületett eszközeinket, természetesen a kontextus figyelembe vételével, a jó ízlés határain belül, hiszen az erőltetett közeledési kísérlettel valószínűleg a kívánt hatást ellen teszünk.

Via: Psychologytoday; Psychologytoday; TIMEpszichoterapia.tenyek-tevhitek.hu

Hall, J. A., & Xing, C. (2015). The verbal and nonverbal correlates of the five flirting styles. Journal Of Nonverbal Behavior, 39(1), 41-68.

Fotó: itt és itt

 

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Porpáczi Júlia
Pszichológus, de jártas a kommunikáció területén is. Mindig tanul valamit. Saját magát is. Család, barátok, mozgás, fejlődés, vidámság, természet – ezek szerinte a fontos dolgok.

Pin It on Pinterest

Share This