Óriási tévhit azt gondolni, hogy az intimitás egyenlő az összeolvadással – A szimbiózisban élő párok pszichológiája

Szerző: | 2020. 02. 24. | Én&Te | Olvasási idő: 12 perc

Bizonyára mindenki környezetében akadnak olyan „irigylésre méltó” párok, akik állandóan együtt vannak. Süt róluk az egymás iránti ragaszkodás, soha nem veszekednek, sokszor még a Facebook-profil és az email fiók is közös. Ők azok, akik még a tejfakasztó fiús bulira is ketten mennek, hiszen nincs ÉN és TE, csakis a MI létezik. Markáns tévhit, hogy egy kapcsolat akkor idilli, ha így, személyes határok nélkül, totális összeolvadásban működik. Az ilyen kapcsolatban ugyanis az autonómiával együtt a közös szexuális élet is megszűnik.

Emlékszem egy esetre, amikor egy nő e-mail címéről, de férfi aláírással kaptam időpontkérő levelet. Az egyeztetés során hol a nő, hol a férfi írt. A személyes találkozás során aztán beigazolódott a gyanúm: az összeolvadt pár tagjai egymást folyamatosan érintve ültek velem szemben. A kérdésekre többes számban válaszoltak, függetlenül attól, hogy kitől kérdeztem.

„Azt gondoljuk, hogy… úgy érezzük, hogy… szeretjük egymást.” Láthatóan minden igyekeztük arra összpontosult, hogy közös válaszokat adjanak.

Tipikus példái voltak az elmosódott határokkal rendelkező, szimbiózisban élő pároknak, akik ragaszkodtak a közelség adta biztonsághoz és tökéletesnek érezték a párkapcsolatukat, „csak” éppen a szex nem működött.

A szimbiózisban leélt élet nem egyenlő az élethosszig tartó szerelemmel

Amikor két ember megismerkedik, akkor a kapcsolat elején szimbiózist hoznak létre. Felszámolják az egyéni határaikat, hiszen keresik a hasonlóságokat, hogy ezek mentén összeolvadhassanak. A pirosból (ÉN) és a kék színből (TE) lesz a lila (MI), amiben mindkét szín feloldódik. Így, ebben az összegabalyodásban élik meg azt az énrészüket, ami közös.

Az induló kapcsolatokban azért fontos a szimbiózis, mert még nem alakult ki a kötődés, éppen ezért a fizikai közelség, az érzelmi összeolvadás, tehát a „MI” jelenti a túlélést, a biztonságot. Ez a lángoló szerelem időszaka. A közös, egy irányba tartó „evezés” mindkét fél érdeke, hiszen ez egy „csapatépítő tréning”, amiben a közösen megélt élmények segítik a kötődés kialakulását.

A kapcsolatban azonban idővel megjelennek az egyéni szükségletek is, és a kötődés kialakulása után a pár két tagja fullasztónak érezheti az állandó együttlétet.

A létrejött érzelmi tárgyállandóság az érett kapcsolat jellemzője. Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk megélni a biztonságot, a szerethetőségünket, az érzelmi közelséget akkor is, amikor nem vagyunk együtt. A párkapcsolati harmónia nem az „összecuppanásban”, hanem két érzelmileg érett ember felelősségteljes kapcsolatában nyilvánul meg.

Rózsaszínű tundrabugyi kapcsolatok

Ez az az a lépés, ami az összeolvadt párok esetében kimarad, és oda vezet, hogy a kapcsolat elkezd hasonlítani egy rózsaszínű tundrabugyira, ami kényelmes, puha, meleg, bolyhos, biztonságos, de egyáltalán nem szexi.

A kapcsolat megreked a szimbiózis fázisában, amikor nagy az egyetértés, nincs vita, nincsenek nézetkülönbségek.

Azért nincsenek, mert az egyéni igények nem tudatosulnak, nem alakul ki az önreflexió képessége, ami által definiálni tudnánk a saját szükségleteinket, viszont jól megtanuljuk, hogy akkor kapjuk meg a biztonságot, ha nagyokat bólogatunk.

Az összeolvadt határok miatt a kapcsolat nem tud fejlődni, tartósan megmarad benne a féltés, a konfrontáció hiányából fakadóan pedig az alárendelődés szükséglete. Ilyen körülmények között az egyén sem tud fejlődni, hiszen a meleg állóvízben kihívásokkal sem lehet találkozni. Mivel a biztonságot a másik közelsége jelenti, nem tanulják meg megteremteni a saját biztonságukat, ami miatt nem alakul ki az identitásuk, az csak a másik tükrében válik értelmezhetővé.

Miért nem működik a szex?

A párkapcsolatok kezdeti szakaszában azért lobog a szenvedély, mert a felek még nem váltak végérvényesen egymás részeivé – még úton vannak egymás felé. Amikor a kapcsolat megreked ebben az állapotban és a szimbiózis egy szétrobbanthatatlan masszává válik, akkor nincs kit megkívánni, hiszen a már önmagamként definiált másik embert nem tudom szexuálisan vonzónak látni. Ezekben a kapcsolatokban a szexuális vágy hiánya abból fakad, hogy nincs tér, amiben a szenvedély megszülethet.

Ez történt Emma és Károly esetében is, akik harminc éve élnek olyan szoros kötelékben, hogy még gyermeket sem vállaltak, hiszen az szétrobbantotta volna az összeolvadt kettősüket. A szexuális életük már hosszú évek óta nem működött, mert nem kívánták egymást. Viszont állandó függés jellemezte a kapcsolatukat: mindenről beszámoltak egymásnak, a nyomkövető is be volt kapcsolva a telefonon, hogy mindig tudják, hol tartózkodik éppen a másik.

Emma pánikbetegséggel küzdött, nem sejtette, hogy ennek a levegőtlen, fojtogató, fullasztó kapcsolat az oka, amiben állandósult a félelem és a rettegés, a másik iránti aggódás.

Emma egyik alkalommal úgy fogalmazott, hogy „Mi lesz velem, ha Károlyt valami baj éri? Képtelen vagyok egyedül élni!”

Mi az oka, hogy valaki ennyire függ a másiktól?

Amikor az anyánktól 0-2 éves korig egy szorongó-ambivalens kötődési mintát kapunk, akkor pont úgy vésődik belénk a bizonytalanság, mint egy megkövült ősemberlábnyom.

Ha két olyan ember találkozik, akik az eredeti családjukban is szorongó módon kötődtek, akkor minden esély megvan arra, hogy egy szimbiotikus kapcsolatot hozzanak létre. Ugyanis mindketten azt szívták magukba az anyatejjel, hogy a világ veszélyes. A bizonytalanul kötődő, érzelmileg labilis édesanya kiszámíthatatlansága, a szorongó, féltő-óvó viselkedése ősi élményként vésődött belénk, amit gyerekként a szimbiotikus kötődéssel csillapítottunk. Ha két olyan ember találkozik, akik ezzel az ősi félelemmel és szorongással élnek a világban, minden esélyük megvan arra, hogy összeolvadjanak és társfüggővé váljanak. Hiszen már az eredeti családban megtanulták, hogy résen kell lenni.

A személyes tér és a határok hiánya pedig sokszor abban gyökerezik, hogy az eredeti családban nem nagyon voltak egymás között határok vagy személyes terek – például teljesen „normális” volt, hogy a családtagok ki-be járkáltak a fürdőszobában, amikor a másik a WC-én ült.

Kapcsolati krízisek – levegőre van szükség!

Nincs azon mit csodálkozni, ha előbb vagy utóbb az egyik fél fullasztónak és élhetetlennek érzi a fenti dinamikák mentén szerveződő kapcsolatot. Jellemző reakció lehet, hogy a korábbi összeolvadás helyett valamelyik fél hirtelen és drasztikusan előtérbe helyezi a saját autonóm szükségleteit.

Sokszor tapasztalom, hogy a szexuális élet a maszturbálásban merül ki, mert a pár két tagja nem kívánja egymást, inkább titokban önkielégítenek a fürdőszobában. Tünet lehet egy szerető felbukkanása is, ami szintén egy autonóm csatorna. Nem ritka, hogy az alkohol, vagy a drog jelenti az egyén autonómiáját egy függő kapcsolatban. Van olyan, hogy a váratlan robbanásszerű veszekedések hívják fel a figyelmet arra, hogy változtatni kell.

Mihály és Tamara hét éves kapcsolata is túl szorosnak bizonyult. Ők azért kerestek meg, mert az éveken át tartó harmónia eltűnt és felváltotta az állandó kötözködés, piszkálódás, veszekedés.

„Tamarával finom, puha volt a kapcsolatunk, éppen ezért nagyon megvisel bennünket, hogy mostanában minden jelentéktelen dolgon összeveszünk. Akkor borult ki a bili, amikor Tamara meglátta a gépen a letöltött pornófilmeket és kiakadt, azt érezte, hogy megcsaltam és már nem szeretem őt. De könyörgöm, már négy éve nincsen közöttünk szex!” – meséli Mihály.

„A múltkor urológushoz is el kellett kísérnem”

Ildikó és Péter tizenegy éves kapcsolata is válságba került, Ildikó egyre több saját programot szeretett volna megvalósítani.

„Úgy érzem, nem kapok levegőt. Az életünk minden pillanata menetrendszerű és kiszámítható. Peti mindent velem akar csinálni. Sportolni szeretne, de csak akkor megy el, ha én is vele tartok. A múltkor urológushoz is el kellett kísérnem. Amikor egyedül mennék kutyát sétáltatni, akkor is velem akar jönni. Fullasztó az együttlét, mert egyáltalán nincs énidőm. Petit egyáltalán nem látom vonzó férfinek, mert úgy viselkedik, mint egy gyerek, aki nem képes egyedül elfoglalni magát. Az állandó veszekedések miatt el akarok költözni!” – panaszkodik Ildikó.

Júlia és Márton kilenc éves kapcsolatában egy szerető felbukkanása jelentette azt a csatornát, ahol Júlia megélhette az autonómiáját. Ő maga sem értette, mi történt, hiszen nem akarta elhagyni Marcit.

„Szeretem Marcit, soha nem akartam elhagyni, mert csakis vele képzelem ez az életemet. Mégis belekeveredtem egy olyan szeretői kapcsolatba, amit magam is elítélek. Nem tudom, hogyan történt, de azt érzem, végre az van, amit én szeretnék! Szabadnak érzem magam a szeretőmmel és iszonyatos bűntudatom van miatta! – mesél Júlia arról, hogy az álomszerűnek hitt kapcsolatába hogyan tört utat hegyi búvópatakként autonómia szükséglete.

Mit tehetünk?

Először is oszlassunk el egy tévhitet. Az intimitás nem egyenlő az összeolvadással. Az intimitás akkor tud létrejönni, amikor a két autonóm ember között van tér és rugalmasak a határok. Ilyenkor a szexuális élet is működőképes.

A két ember összeolvadása szükségessé teszi, hogy változtassunk. Sok esetben van szükség pszichológus/ szexuálpszichológus/ párterapeuta segítségére, de néhány apró változtatással mi is megpróbálkozhatunk.

  • Kössünk megállapodást a párunkkal, hogy mindkettőnknek lehessenek egyéni programjai! Ez nem azt jelenti, hogy a kapcsolat ellen teszünk, hanem azt, hogy mindkettőnknek lehetősége nyílik arra, hogy megélje önmagát. Ez egy mély levegővétel, ami felfrissít minket annyira, hogy más energiákkal térjünk haza.
  • Bátran hozzunk döntéseket és ne sodródjunk! Kérdezzük meg magunktól, mire lenne szükségünk. Ha ez nem egyezik a párunk szükségleteivel, akkor döntsünk arról, melyiket választjuk!
  • Az énhatárokat érdemes megerősíteni. Ez azt jelenti, hogy ha mi mást szeretnénk, mint a párunk, akkor azt mondjuk ki. Ez önérdekérvényesítés, ami nem hangos veszekedést jelent, hanem egy közös egyeztetés lehetőségét. Azzal, hogy kimondjuk a saját szükségleteinket, megüzenjük magunknak, hogy értékesek vagyunk.
  • A határok kijelölése sok esetben konfrontálódással jár. Próbáljuk meg érthetően beszélni a szükségleteinkről és az érzéseinkről. Nincs semmi baj, ha másként gondolkozunk ugyanarról a dologról.
  • Mivel a szimbiotikus kapcsolatokban élő embereknek általában nincsenek barátai, érdemes ezen is változtatni, és gyakrabban nyitni a külvilág felé.
  • Próbáljunk rugalmasan gondolkozni, mert az összemosódott párkapcsolat merevvé teheti a gondolkodásunkat. Ha tudatosan törekszünk az autonómia–kapcsolati szükségletek egyensúlyára, akkor a párkapcsolatunk is sokkal rugalmasabba tud majd működni.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Bibók Bea
Pszichológus, szexuálpszichológus. Három felnőtt lány édesanyja. Terápiákat tart pároknak és egyéneknek, cikkeket ír a szexualitásról és a párkapcsolatokról. Bogozza az elé tárt problémagombócokat, sportol, lekvárt főz, köt, egyfolytában tanul, mindig akar valamit. Érzékeny, aktív, nyílt energiabomba, aki folyamatosan, fáradhatatlanul fejlődni szeretne.

Pin It on Pinterest

Share This