„Anya, neked vannak barátaid?” – Átalakuló kapcsolataink a gyerekvállalás után

Réges-régi mém: Hófehérke áll a takaros kis ház közepén, körülötte a három gyerek meg a mesebeli herceg, ő meg kétségbeesett fáradtsággal tekint kifele a képből. Lehet, hogy nem így képzelte a tündérmesét? Miért nincs itt mellette az a Csipkerózsika meg Hamupipőke, akikkel rötyögve pezsgőztek hajnalig az esküvőjén? Csak kicsit ugranának be, megkérdezni, hogy van, megnézni a gyerekeket… De nem jönnek. Dolgoznak, utaznak, esküvőt szerveznek, tanulnak: élik az életük. És közben naponta többször eszükbe jut: miért nem csörög néha ide Hófehérke? Hát ennyire közömbössé tette őt az anyaság?

Domokos Kata

„Ahogy a munkám során tapasztalom, alapvető probléma a kisgyerekes anyák életében, hogy ha adott időszakban, a baráti körben ők válnak csak szülővé, könnyen kiesnek a körforgásból. Az eltérő élethelyzet, a közös témák hiánya gyakran gátat szab a jó kapcsolatoknak” – kezdi Domokos Kata, anyatöltő life és business coach, aki édesanyák számára segít egyéni, illetve csoportos foglalkozásokon megtalálni az egyensúlyt számos női szerepük között.

„Pedig, ha reálisan végiggondoljuk, az igazán jó barátainkkal nem bizonyos szituációk, hanem a személyiségünk köt össze. A kulcs ezért ilyenkor a tudatosság: a fő, hogy ne az emlékekből éljünk! Igenis alkalmat kell teremteni a találkozásra, ami mindkét fél részéről alkalmazkodást, energiát és új szokásokra való nyitottságot feltételez” – hangsúlyozza a szakember.

Winkler-Pirk Noémi éppen ezt a tudatosságot említi, amikor arról mesél, miként sikerült megőriznie a legszorosabb baráti kapcsolatait az ikrei születése után. Annak ellenére, hogy a társaságból egyelőre ő vált csak édesanyává. „Már a terhesség idején igyekeztem bevonni őket abba, ami velem történik. Magdi barátnőm azt monda, nekik nagyon sokat segített a megértésben, hogy gyakorlatilag végignarráltam a várandósságomat. Szerencsére a férjemmel bennünk elég erősen él a szabadságvágy, így nem kellett neki külön elmagyaráznom, miért van szükségem a barátaimra és arra, hogy rendszeresen találkozzak velük. Persze nemcsak személyesen beszélünk, sokszor írunk egymásnak, és ha ők keresnek engem, igyekszem mindig pár órán belül válaszolni” – meséli Noémi.

Hozzáteszi: szerinte különösen fontos a kapcsolatukban, hogy vele nemcsak a gyerekekről lehetett beszélni az elmúlt öt évben sem. Miközben számára pedig az a rajongás megfizethetetlen, amivel a barátai a lányait körbeveszik. És persze az is számít, hogy szívesen találkoznak a gyerekek társaságában is, valamint mindig tiszteletben tartják a velük kapcsolatos kéréseit.

„Vesztettem el én is barátot, ott a kölcsönösség hiányzott, de Magdiékkal  egyformán fontosak vagyunk egymásnak: legyen gyerek, betegség, diploma, bármi. Ők a választott családom – ez pedig egy meghatározó felismerés volt számomra, ami végülis az anyasággal jött el.”

Amikor a gyerek hoz újra össze

Akadnak persze barátságok, amelyekről azt gondoljuk, véget értek, de aztán hónapok vagy évek múlva kiderül: csak egy kis szünetről volt szó. „Ha valódi a kapcsolódás és a szándék két ember között, akkor képesek újra felvenni a fonalat, átbeszélni, hol csúszott el kommunikáció. Sok példát látok arra, hogy az egyikük anyasága elsodorja a feleket, de amikor már mindketten gyereket nevelnek, újra egymásra találnak” – osztja meg a tapasztalatait Domokos Kata, aki a foglalkozásokon fel is hívja a figyelmet az elhanyagolt kapcsolatokra.

„Az egyensúlyteremtő gyakorlatok során mindig előkerül feladatként, hogy fel kell hívni valakit, akivel régen beszélt az illető. Nem ritkán egyetlen telefon elég és kiderül: banális dolgok miatt nem keresték egymást hosszú időn át a felek”

− fűzi hozzá a coach.

Lengyel-Császi Adrienn a gimnáziumi barátnőivel élte át, miképpen hintázhat a barátságlibikóka ide-oda élethelyzettől függően. Amikor megszületett az első gyermeke, úgy érezte: kiszorult a hatfős körből. „Az első másfél évben nem értettek meg, folyamatosan lemaradtam minden közös találkozóról. Aztán az egyikük nem sokkal később várandós lett, és a terhesség közelebb hozott minket. Azóta hárman is anyák vagyunk, és megerősítette a régi köteléket, hogy őszintén beszélhetünk egymással ennek humoros és kevésbé derűs oldaláról” – magyarázza a háromgyerekes édesanya. Hozzáteszi: mára inkább azoknak nehezebb a beszélgetéshez kapcsolódni, akiknek időközben még nem lett gyerekük.

Adri számára aztán egy másik sorsfordító eseményt is hozott az élet, amely a barátságot ismét próbára tette. „Kéthónapos volt a legkisebb gyermekem, amikor diagnosztizáltak nálam egy nagyon súlyos betegséget. Ott ismét kicsit távolabb kerültem ettől a baráti társaságtól. Valahogy ők kevésbé tudtak mit kezdeni a helyzettel, nem mertek nyitni felém, talán éppen azért volt nehezebb nekik, mert annyi minden összeköt velük. Akkoriban a közelben lakó anyukabarátnők, ismerősök tartották bennem a lelket. Végül áttörést hozott, hogy jobban lettem. Elfogadtam mindkétszer a változást, de mind az első, mind a második esetben tudatosan ki kellett tartanom és a jövőbe néznem.”

Amikor többezer kilométerre kerül a múlt

Hófehérke és a barátnői tehát jól tennék, ha felvennék a telefont, majd összefutnának, miközben örülnének annak, hogy erre egyáltalán adott a lehetőség. Többszázezer mai történetben ugyanis nem utcák, vagy városok, hanem országhatárok, kontinensek és óceánok választják el az igaz barátokat.

„Ha egy egyszerű kapcsolatban a tudatosságot említettem, mint kulcsszót, a hasonló bonyolult élethelyzetekben ez még tízszer inkább igaz. Ebben az esetben muszáj konkrét időpontokat megbeszélnünk, szokásokat kialakítanunk, nem random hívogatnunk egymást, hanem ismerni a másik időzónáját, napirendjét, életritmusát. Ez egyrészt nehezebb, mert a hiány még akkor is ott van, ha épp beszélgetünk, másrészt könnyebb, mert pontosan értjük: lehetetlen csak úgy összefutni majd, valamikor”

− mondja Domokos Kata.

Persze egy másik országban újrakezdeni, nemcsak a távkapcsolatok miatt nehéz, hanem azért is, mert rengeteg energiát kell fektetni az újak megteremtésébe. Gellért Éva már rutinosnak számít barátságok felderítésében, bár az elmúlt 12 évben, amióta Bostonban él, meg tudta őrizni a legkomolyabb otthoni kapcsolatait. „Lelki támaszért a családom mellett ebből a körből hívok fel embereket, de ezeknek a kötelékeknek is megvan a maga dinamikája. Egyikükkel például most ugyanazt kezdtük tanulni, ezért többet beszélünk, mint valaha, hiszen a szakmai érdeklődés, a női vállalkozói lét kérdései két külön országban is összekötnek bennünket” – meséli Éva, aki szerint a legnagyobb kihívás a távolságban, hogy a magyarországi látogatások alatt mindenkire jusson minőségi idő.

A kétgyermekes édesanya azonban a távolság pozitív oldalát is megéli. „Engem a külföldi élet tanított meg arra, hogy mennyire fontos nyitottnak és kezdeményezőnek lenni, és bár az elején félelmekkel indultam, furcsa mód az anyaság oldotta fel a gátlásaim.

Friss elsőgyerekes anyukának lenni ugyanis annyira univerzális élmény, hogy könnyebb volt egymáshoz kapcsolódni: az akkor szerzett barátaim pedig azóta is megmaradtak.”

Éva egyébként igazi újrakezdő, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az általa indított magyar könyvklub, amely igazán jó terep a mély emberi kapcsolatok kibontakozására. „Az ötlet akkor fogalmazódott meg bennem, amikor végleg elfogadtam: nem attól fogok beilleszkedni, ha a múltamat és a honvágyamat magam mögött hagyom. Az utóbbit mindig is a szépirodalommal tompítottam. Ez most nemcsak új barátságokat hozott, hanem egy láthatatlan köldökzsinórral köt vissza Magyarországhoz. Örülök, hogy a lányaim megtapasztalják: a könyvek képesek összehozni embereket.”

Kell a barátság, de kell még valami más…

Ha körbenézek a saját életemben, illetve szűkebb és tágabb környezetemben, egyértelmű, hogy a nőiség örömeit és nehézségeit fokozatosan megtapasztalva a barátságaink mellett még valami igazán fontossá válik. Ez pedig nem más, mint az angolul csak sisterhoodként emlegetett kapcsolódás: azaz a nővérség, testvériség, szövetség, amelyet a közös élmények, sorsfordulók, hétköznapi azonosságok adnak. Az a női háló, amely nem meríti ki a barátság mélységét, de hasonlóan erős támaszt képes nyújtani bizonyos helyzetekben. Erre manapság rendkívül jó példa a számos zárt online anyukacsoport: itt az ország/világ több pontján létező nők közösségben, de mégis védve beszélhetnek a szerepeikről, feladataikról, örömeikről, amelyek megélésében éppen ez a kollektív női tudat nyújt támaszt nekik.

„Mégha a barátai jelen is vannak az életében, egy nő érezheti magát bezárva, elszigetelve a mindennapok mókuskerekét hajtva. Ezek az online terek jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy kitekintsünk a buborékból, rálássunk mások problémáira, és ezáltal a sajátjainkat is tudatosabban, objektívebben szemléljük. Hatalmas erőként tud működni, ha akad egy platform a közös ventilálásra, illetve a közös megoldáskeresésre. Támogatás és elfogadás: ezt keresik a nők, így tudnak fejlődni, továbblépni, nagy levegőt venni. Az online találkozásokból is születhet aztán személyes barátság, de a cél nem ez: inkább az együttlélegzés, az őszinteség, a közös sors megélése” – magyarázza Domokos Kata, aki maga is működtet online anyaklubot.

Noémi, Adri és Éva szintén tagjai hasonló csoportnak, ők a bajtársiasságot, a sokszínű tapasztalatszerzést, valamint a közös értékrendhez tartozás örömét emelik ki. Saját magam is tapasztalom, mennyit ad ez az offline térben láthatatlan női háló, amely, mégis megtart minket, ha elvesztenénk az egyensúlyt. Talán ez az, amit a mai nagyszülők generációja már nehezebben ért meg, vagy érez át, pedig nem jelenti a kizárólagos online életet, vagy épp a hús-vér kapcsolatok hanyagolását. Egyszerűen ez a mi fonónk, amelynek ebben a kapkodós világban, így tudunk helyet találni.