A címként szolgáló Hidegkút nem csupán egy regénybeli külkerülete Budapestnek, hanem tömör és érzékletes szimbóluma annak a hűvös és kilátástalannak tűnő mélységnek, amelybe a könyv szereplői csúsznak, esnek, vagy épp száműzik magukat menekülésképp. A falak magasak, a kő nyirkos és érdes. A fény pedig vagy le sem ér a sötétbe, vagy annyira messze van, hogy…
bővebben
Szerző cikkei
Mondjam vagy mutassam, mit érzek? – A testtudatosság és az érzelemkifejezés összefüggései gyerekkorban
Annak a tudása, ismerete, hogy mely részekből áll a testünk, kik vagyunk mi magunk, hol kezdődnek az érzéseink, valamint hol érnek véget a saját határaink, egy elképesztően összetett és a láthatatlanságig finomhangolt rendszer. Éppen ezért ennek folyamatát legnagyobb részben nem is érzékeljük, azonban, ha felnőttként ismerjük ezeket az összefüggéseket, könnyebbé tehetjük a gyermekeink számára mind…
bővebben
„A gyerek, ha zseni is, gyerek” – A tanítónő című filmet ajánljuk
A tanítónő című film kezdetben azt az érzetet kelti, mintha egy történet lenne arról, hogy egy a szakmájában elhivatott pedagógus miként tudja felkarolni a látszólag elkallódásra ítélt, mindössze ötéves zseniális tehetséget. A valóságban azonban a fő kérdés nem a tehetséggondozás, vagy az irodalom, költészet fontossága. Sokkal inkább arról kapunk megrázó képet, hogy miként fordíthatja ki…
bővebben
Három generáción át ismételt női sors ‒ A Lili című dokumentumfilmet ajánljuk
„Örök nyom” ‒ hangzik el az egyik főszereplő, a 83 éves Gárdonyi Lili szájából már a dokumentumfilm első perceiben. Mégis a végére értjük meg igazán, mennyire súlyos, igaz és fájdalmas szókapcsolat ez. A nyomokat ugyanis, amelyekről Lili beszél, kitörölni valóban lehetetlen, újra és újra beléjük lépni azonban nagyon is valószerű. A filmből pedig a néző…
bővebben
Szöveg, tér és kép hármas egysége, amely felszabadít – Interjú a MeseTérKép megálmodóival művészettel nevelésről és szabad alkotásról
A kortárs mese és a vizuális művészet játékos összehangolásán alapuló alkotófoglalkozásaikat egyre többen ismerik. Egyrészt a kitartó és szakmailag megalapozott munkának köszönhetően, másrészt a szájról-szájra terjedő szülői és gyermeki dicsérő hangoknak hála. Hat évvel ezelőtt munka és tanulmányok mellett vágtak bele, hogy hivatást gyúrjanak a szenvedélyükből. A foglalkozásaik lényege pedig, hogy megmutatja a gyerekeknek, mit…
bővebben
A gyászérzéstől a mederben tartott szorongásig – Élet szülőként egy súlyosan ételallergiás gyermek mellett
Légüres térben tapogatózni, majd kapaszkodókat keresni, miközben eluralkodik rajtad a félelem – hasonló élmény szülőként megkapni a diagnózist az anafilaxiás súlyosságú ételallergiáról, amely életveszélyes reakciókat okozhat a gyermeknél adott élelmiszerek fogyasztása esetén. Hogyan lehet megteremteni az egyensúlyt, amely megfelelő mederben tartja a szorongást, miközben nem hagyja csitulni a figyelmet? Melyek a legfontosabb lépések ennek eléréséhez…
bővebben
A közösség nem szűnik meg, csak átalakul – Az AlkalMáté TRUPP című könyvet ajánljuk
„Mozgó fénykép” – mondja Máté Gábor a 14 éven át (a covid miatt 15) tartó előadás-sorozatról, amely az idők során nemcsak egyre tiszteletreméltóbb vállalássá, de a nyár ikonikus színházi eseményévé is lett. Az olvasó számára Gyárfás Dorka és Somos Ákos interjúkötete hasonló mozgó fénykép, amely nemcsak az AlkalMáté TRUPP 14 előadásáról mesél (hiszen azokat már…
bővebben
Amikor a sehová sem tartozás érzése fájdalmas függésbe vezet – Az Égig nyújtózik, földig hajol című könyvet ajánljuk
A művészetterápiai írásnak indult szöveget, amely aztán – örüljünk neki ‒ könyvvé lett, a magyar Unortodoxként is emlegetik. Nem meglepő, hiszen Tasi Zsuzsánna kötete ugyanúgy a vallási fanatizmus okozta függőségi helyzeteket, a hatalommal és emberi naivitással való visszaélést, valamint a tévutakkal való szembenézést rajzolja elénk saját tapasztalataiból kiindulva, akárcsak Deborah Feldman világhírű regénye. A magyar…
bővebben
A nő, aki a leghíresebb kérdést intézte Istenhez – A Janis Joplin-sztori című filmet ajánljuk
„Oh Lord, won’t you buy me a Mercedes Benz?” Él olyan ember a világban, aki nem hallotta még ezt a kérdést? És nem ámult el az érces, őserővel teli, meghatározhatatlanul mélyről jövő hangtól, amely azt felteszi? A nő, aki a leghíresebb kérdést intézte Istenhez. A nő, aki a legendás és szomorú 27-esek klubjának tagja, azaz…
bővebben
„Az autistát nevelő szülőnek fel kell tennie a szemüveget, amellyel a gyereke látja a világot” – Interjú Biróné Balog Vilma gyermekklinikus szakpszichológussal és mentorszülővel
Bár egyre többet olvasni, hallani, látni a témával kapcsolatban, az autizmus még mindig sokszor megfoghatatlan jelenségnek hat azok számára, akik nem élnek együtt vele közvetve, vagy közvetlenül. Pedig valójában mindnyájan érintettek vagyunk, és nemcsak azért, mert mind hordozunk hasonló jegyeket ‒ ki kisebb, ki nagyobb arányban ‒, hanem azért is, mert azok miatt az embertársaink…
bővebben
You must be logged in to post a comment.