A barátság olyan téma, amit igazán érdemes kicsit alaposabban is boncolgatni. A barátok (jelen)léte ugyanis rendkívül pozitív hatással van a testi és lelki egészségünkre; segít, hogy könnyebben kezeljük a stresszt, és kevesebb sérüléssel vészeljük át a nehezebb időket. Ez a különleges viszony számos kutatás alapjául szolgált már, és a tudománynak köszönhetően egyre érdekesebb dolgokat tudhatunk meg róla. Ezekből az eredményekből szemezgettünk most nektek.

Ha azt a szót halljuk, barát, a legtöbbünk előtt azonnal arcok, emlékek, közös nevetések villannak fel: a barátok azok, akik – ki előbb, ki később, olykor a legváratlanabb pillanatokban és helyzetekben – belépnek az életünkbe, és akiket szeretnénk lehetőleg jó sokáig benne is tartani. Hogy miért éppen ők, és hogyan maradhatnak velünk a lehető legtovább – erre ad választ néhány friss kutatási eredmény.

A barát-agy

Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja a régi mondás, ami nem csupán arra figyelmeztet, hogy gondosan válogassuk meg a barátainkat, hanem magába foglalja a barátság egyik legfontosabb alapkövét, a hasonlóságot is.

A személyiségünk, az élethelyzetünk, az érdeklődési körünk; rengeteg közös vonásunk lehet, ami összetart minket, és a legújabb eredmények alapján úgy tűnik, az agyműködésünk is ilyen.

Carolyn Parkinson és kollégái idei kutatásukban idegtudományi szempontból vizsgálták, milyen hasonlóságok fedezhetők fel a barátok agyműködésében. A kaliforniai idegtudósok a kísérlet első részében gondosan feltérképezték egy 279 egyetemi hallgatóból álló csoport társas viszonyait, majd fMRI segítségével megnézték, milyen agyterületek aktívak a csoport tagjainál különböző videók megnézése közben. A videók hasonló módon követték egymást, mint amikor a tévé előtt ülve a csatornákat váltogatjuk, kivéve, hogy mindenki ugyanazt, ugyanabban a sorrendben láthatta, hogy a kutatók megbízhatóbban mérhessék az agyi aktivitásbeli különbséget. Az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy a barátok agya nagyon hasonlóan működik: ugyanazok a részletek ragadják meg a figyelmüket, és azok hasonló agyi tevékenységet váltanak ki náluk a megfigyelt területeken.

Az igaz barátság titka

Bár Parkinsonék kutatása a maga nemében egyedülálló, további vizsgálatokra lesz szükség annak felderítése érdekében, hogy vajon milyen irányú az összefüggés a barátság és az agyműködés hasonlósága között. Az tehát, hogy azért alakul-e ki a barátság két ember között, mert ugyanazokra az apróságokra figyelnek, vagy ellenkezőleg, éppen azért ragadja meg ugyanaz a részlet a figyelmüket, mert barátok, és „egy rugóra jár az agyuk”, még nem derült ki.

Ahogy azonban számos más kutatási eredmény bizonyítja, nem is feltétlenül valami mélyen gyökerező hasonlóság az, ami a baráti kapcsolatokat összetartja, hanem sokkal inkább az, hogy mihez kezdünk velük. A hétköznapi rohanásban ugyanis nem ritka, hogy bármennyire erős is valakivel a barátságunk, az érzelmek idővel elhalványulnak, és a kötelék meglazul, mert gyakran megfeledkezünk arról, milyen fontos azt újra és újra megerősíteni. Az igaz, vagy ha úgy tetszik, az örök barátság titka pedig egészen az apró, hétköznapi, úgynevezett „mikroviselkedésekben” rejlik.

Dunbar és a számai

Korábban már mi is írtunk arról, milyen jótékony hatásai lehetnek egy igazi, erős baráti kapcsolatnak; annak, ha van egy, vagy szerencsés esetben több ember, akikről tudjuk, hogy a nehézségek esetén számíthatunk rájuk, és kiállnak mellettünk, segítenek minket. Az új vizsgálatok azonban ebből a szempontból elég rémisztő képet festenek: egyre többen vannak, akik úgy érzik, hogy bár nem magányosak, nem igazán tudnak megnevezni olyan közeli barátokat, akiknek a támogatására baj esetén számíthatnának. Ennek az egyik oka lehet az is, hogy a közösségi média egyre nagyobb térhódítása gyakran abba az illúzióba ringat minket, hogy a több száz (esetleg több ezer) ismerősünk megnyugtatóan magas száma a profilképünk alatt egyenértékű a barátaink számával. Ez azonban távolról sem igaz.

A kutató, Robin Dunbar neve sokak számára ismerősen csenghet: ő a „gazdája” a híres Dunbar-számnak, ami azt a feltételezett határértéket jelöli, ahány stabil, kölcsönös szociális kapcsolatot egy ember élete során maximálisan képes lehet fenntartani. Dunbar szerint ha a társas kapcsolatainkról van szó, nagyjából körökben képzelhetjük el azok felépítését: jellemzően 5 emberrel állhatunk igazán közeli viszonyban. A következő körben 15, az azt követőben 50 ember van, akikkel már „lazább” a kapcsolatunk, míg végül elérünk a 150-ig – ők azok, akikkel már leginkább az „ismerősi” kategóriába esünk, és ugyancsak ez a szám jelöli a Dunbar szerint fenntartható kapcsolatok végső értékét.

Mindebből a 150-ből ráadásul számunkra elsősorban a két belső körbe eső, nagyjából 5-15 ember a legfontosabb, ugyanis ők azok a barátok, akik támogatnak és segítenek minket a céljaink elérésében és a nehézségeink leküzdésében, azaz ezek a viszonyok azok, amelyekből a legtöbbet „profitálhatunk” a testi-lelki jóllétünk érdekében.

Ezeket a kapcsolatokat pedig kizárólag úgy tarthatjuk fenn, ha tudatosan figyelünk arra, hogy időről időre megerősítsük őket, és nem engedjük, hogy „az élet” elsodorja őket mellőlünk.

Öribarik

Az igazi kihívás, ha szeretnénk megőrizni a barátságot, a mindennapokban rejlik: a barátságot ugyanis az odafigyelés olykor apróságnak tűnő, de folyamatos gesztusai tartják életben. Az első és legfontosabb dolog, amit tehetünk, ha igazi, hosszan tartó baráti kapcsolatra vágyunk az, ha annyiszor találkozunk a számunkra fontos emberekkel, ahányszor csak tehetjük. Martin Seligman és Ed Diener szerint az igazán boldog emberek erős, közeli kapcsolatot ápolnak a barátaikkal. A kutatási eredmények alapján a barátságot leginkább a személyes találkozás erősíti, azaz jó, ha az üzenetváltások és a telefonhívások mellett a közös programokra is időt szakítunk.

Bár a mindennapok mókuskerekében ez nem könnyű, de a titok valóban a rendszerességben rejlik: egy vizsgálat szerint azok a barátságok maradnak velünk igazán sokáig, ahol nem telnek el hónapok „rádiócsendben”, hanem legalább 15 naponta hallunk egymásról valamilyen formában. Ha találkozni nincs is lehetőségünk, az eredmények azt mutatják, már azzal is sokat tettünk, ha minél hamarabb viszonozzuk a barátaink telefonhívását; sőt, egy másik kutatás szerint ha műtéten esünk át, már csupán a barátainktól érkező üzenetek is képesek csökkenteni a fájdalmunkat. Ragadjunk hát tollat (illetve billentyűzetet), telefont, amilyen sűrűn csak tehetjük – ahhoz, hogy az igaz barátság testi-lelki egészséget támogató hatásait minél tovább élvezhessük, nem kell mást tennünk, csak jó barátként viselkednünk, és kimutatnunk a szeretetünket azoknak, akik fontosak számunkra. Elég jó üzlet, nem igaz?

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest