Bibók Bea: „A közös szexuális élet egy csoda, szeretnék segíteni abban, hogy ezt mások is megélhessék”

Szerző: | 2020. 10. 28. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 15 perc

Megnyugtatóan kellemes természetességgel és lelkesedéssel beszél olyan témákról, amik hallatán mások a fülük tövéig elpirulnak. Az pedig, hogy már kamaszként szexiskolát akart nyitni… lenyűgöző! Szabadidejében pedig színes gyapjúzoknikat köt, ez jelenti számára az igazi ellazulást. Izgalmas, ugye? Talán már ki is találtátok, kiről van szó: Beáról, aki már negyedik éve, hónapról hónapra rendületlenül szállítja nektek a párkapcsolati és szexuális problémákat boncolgató írásait. Számomra ő azért is tűnik igazán hiteles szakembernek, mert a soraiból, szavaiból annyira átjön a szakma, és egyáltalán az élet iránt érzett szenvedély, alázat és harmónia, hogy neki teljesen elhiszem: amit hirdet, aszerint is él. A Pszichoforyou ötödik születésnapja alkalmából Bibók Beával, szexuálpszichológus szerzőnkkel beszélgettünk.

Bibók Bea. Fotó: Révai Sára

Egy igazi energiabombának tűntél az eddig találkozásaink és beszélgetéseink során. Hogyan élsz a mindennapokban, hogyan jut időd, energiád mindenre?

A család mindig is fontos része volt az életemnek, hiszen huszonhét évesen már három kislány édesanyja voltam. Ma már mindannyian felnőttek, már unokákkal is megajándékoztak. A férjemet fiatalon vesztettem el, így már jó ideje a második párommal élek együtt. Ketten öt gyermeket hoztunk, így alkotunk mozaikcsaládot, ennek minden szépségével és nehézségével együtt. A hosszú, mozgalmas évek után, ma már csak az ünnepek jelentenek kihívást, hiszen egyre többen vagyunk a babákkal együtt. A sok feladat mellett önmagamra is szakítok időt, a sport mindig része volt az életemnek. Ha ezen túl még marad energiám, akkor az utazás és túrázás nyújt feltöltődést, néha pedig bútort festek. Néha kötni is van időm, ennek általában egy színes gyapjúzokni az eredménye. Elég mókás, sokan mosolyognak meg ezért.

Pszichológusnak, sőt kifejezetten szexuálpszichológusnak lenni egy nagyon érzékeny hivatás. Hiszen az emberek szexuális és/vagy a párkapcsolati problémák esetén kérnek tőlem segítséget, ami az életük legintimebb és legérzékenyebb területe. A kettő szervesen együtt jár: a szexuális probléma kihat a párkapcsolatra, és fordítva is igaz, a párkapcsolati probléma begyűrűzik a szexualitás területére.

A párterápián kívül egyéni terápiákat is tartok – szexuális, párkapcsolati, általános pszichológiai problémákkal fordulnak hozzám.

Bármennyire is próbálnánk szépíteni, a szexualitás még mindig tabunak számít. Milyen reakciókat szoktál kapni, amikor elárulod valakinek, hogy nem csak pszichológus, hanem szexuálpszichológus is vagy?

Általában kikerekedik a szemük, kíváncsian kérdezik tőlem, hogy az emberek tényleg elmondják nekem a szexuális problémáikat? Igen elmondják, sőt, a párkapcsolati problémákról akár egy túra során is lelkesen mesélnek idegenek. Sokszor nevetve húzom meg a határokat: „Most nem dolgozom, hanem pihenek és töltekezem!”

Gyakori, hogy a kliensek kissé szorongva mesélnek az első ülés elején, számukra ugyanis egészen szokatlan a szituáció: a legféltettebb, legintimebb és legfájóbb problémáikat mondják el nekem. Ez érthető is, hiszen nincsen tapasztalatuk abban, hogyan kell természetes módon beszélgetni a párjukkal, vagy gyermekkorban a szüleikkel a szexualitásról. El tudjuk képzelni, hogy mennyire nehéz megformálniuk a sohasem használt szavakat a nehézségek esetén! Amikor észrevétlenül belelendülnek és már szégyen nélkül mesélnek, akkor azt látom, hogy megérzik azt az elfogadást, azt a természetességet, ahogy én jelen tudok lenni a térben.

Számomra mindig is természetes dolog volt a szex. Amikor a férjemmel megismerkedtünk, akkor a pozitív élményeknek olyan felszabadító ereje volt, hogy arról ábrándoztunk, milyen jó lenne megtanítani az embereket szeretkezni. Ezt egy szexiskola keretein belül képzeltük el. Képzelheted, ez volt a nyolcvanas években!

Már akkor azt gondoltam a szexualitásról, hogy egy nagyon szép és szabad birodalom, amiben minden pár megtalálhatja azt, amiben jól érzik magukat együtt. A szexnek ugyanis az a lényege, hogy feloldódjunk az intimitásban, élvezzük, amit csinálunk. Az is nagyon jó dolog, ha kíváncsisággal feltöltődve, egyfajta játékként tudunk gondolni rá, és a részesévé válni. Két ember szexuális összehangolódása egy nagyon szép utazás, az útvonalat pedig kedvükre alakíthatják, hiszen a közös szex csak rájuk, kettejükre jellemző. Már a húszas éveimben azt éreztem, hogy a közös szexuális élet egy csoda, és szeretnék segíteni másoknak abban, hogy ezt ők is megélhessék.

Akkor már fiatalon tiszta sor volt előtted, hogy pszichológus, azon belül is szexuálpszichológus szeretnél lenni. Milyen volt az ide vezető út – egyenes, vagy inkább kanyarokkal teli?

Hiába akartam mindig is pszichológus lenni, ennek ellenére az ország egyetlen számítástechnikai szakközépiskolájába jártam. Nagyon jól mentek a reáltárgyak és a programozás is, így a szüleim biztatására elmentem programozó-rendszerszervező szakra. Egyszerűbb volt akkor a biztos sikeres felvételi irányába indulni, mint a bizonytalan pszichológia felvételi felé. Ezután inkább a családalapítás következett, majd amikor a három lányom nagyobb lett, akkor végeztem el a Kriston Intim Torna trénerképzést, így a szexben résztvevő szervek fizikai egészségvédelmét is tanítottam éveken át a nőknek. Majd Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán tanultam öt évig, valamint a család- és párterápiás képzést is elvégeztem. Ezután az ELTE szexuálpszichológiai szakpszichológus képzését abszolváltam.

Az egyetem alatt már egyértelműen tudtam, hogy szexuálpszichológus akarok lenni. Nem voltak útkereső törekvéseim, így bármilyen témát kaptam házfeladatként, mindig összekötöttem a szexualitással: például ha a motivációról kellett írni, akkor mindenki tudta, hogy Bibók Bea a szexuális motivációról fog írni. Az alapképzésen csináltam egy kutatást a pornófogyasztás és a szexuális diszfunkciók összefüggéseiről. Hatezer főből álló mintával egy éven keresztül dolgoztam, akár egy doktori dolgozatnak is beillett volna. Erről éppen most készül egy tudományos cikk a nemzetközi sajtóban.

Ahogy hallgatlak, tényleg olyan szépnek és egyszerűnek tűnik a szexualitás, a legtöbben valahogy mégsem tudunk így viszonyulni hozzá. Gyakran övezik félelmek és gátlások, és számtalan problémánk is eredhet belőle. Miért lehet ez?

Ha egy gyermek úgy nő fel, hogy a szülő természetes módon tud a szexhez viszonyulni, akkor nagy valószínűséggel nem alakul ki szorongása ezzel kapcsolatban. A gátlás inkább abból eredhet, ha nem elfogadó környezetben növekedünk fel, így nem tanulunk meg természetesen viszonyulni a szexhez. Mert nem bűn, ha maszturbálunk, hiszen csak akkor tudjuk a testünket odaadni valakinek és orgazmust elérni, amikor mi már jól ismerjük magunkat, örömet tudunk szerezni magunknak.

Szükség van szexuális önismeretre ahhoz, hogy egyáltalán tudjuk, mire vágyunk, és tudnunk kell ezt kimondani is a másik felé. A klienseim a terápiás folyamat során arra szocializálódnak, hogy lehet beszélgetni a szexualitásról. Nagyon érdekes azt látnom, hogy a terápiás folyamat során hazaviszik ezt a nyíltságot a párok, és otthon is képesek a szexuális vágyaikat megfogalmazni egymásnak.

Ez nagyon szép gondolat, hogy a terápia alatt egyáltalán beszélni is megtanulhatunk a szexről.

Igen, és erre nagyon nagy szükség van. Az én generációm még úgy nőtt fel, hogy a „szex” szónak a kiejtése is bűn volt. A szülők zavarba jöttek, némán elvonultak vagy dühösek lettek, jó esetben a gyerekük kezébe nyomták az egyetlen felvilágosító könyvet, a Gólya hozza címűt. Ha abban cseperedünk fel, hogy a szex bűnös dolog, akkor nehézzé válik elengedettnek lenni az együttlétben. A munkámban is azt látom, hogy a félelmekkel, kudarcokkal érkezők később csillogó szemű, huncut tekintetű párként térnek haza.

Bea, említetted, hogy egyéni terápiákat is tartasz. Mi a helyzet akkor, ha egy párnak csak az egyik tagja jön el hozzád a kapcsolati problémájával, mert a másik fél elzárkózik ettől? Hogyan tudtok akkor dolgozni? Igaz az, hogy mindkét fél kell a változáshoz?

Ha két ember együtt érkezik a terápiás ülésre, akkor az nagyon pozitív előrejelzője a változásnak, hiszen partnerséget, közös elköteleződést és felelősségvállalást tanúsít. Ezáltal egyenrangú felekké válnak. Hiszen van az „én”, a „te”, és a „mi”. Ha a közös szexuális életről gondolkodunk, az a „mi” területén van: mindketten elmegyünk, hogy ezen javítsunk.

Ha egyénileg jönnek, akkor is tudunk rendszerszemléletben dolgozni, ami röviden azt jelenti, hogy ha a rendszer egyik tagját megváltoztatjuk, akkor az egész rendszer működése is változni fog.

Ezt úgy a legkönnyebb elképzelni, hogy tegyük fel, az egyik fél a sárga, a párja kék, és zöld színű maga a kapcsolat, vagyis a „mi”. Ha az egyik fél változásának köszönhetően a citromsárgából narancssárga lesz, akkor a kapcsolat más árnyalatot nyer: a világoszöld sötétebbé válik. Nyilván ennek a folyamatnak is megvannak a határai: azt például nem lehet megváltoztatni, hogy miért nem tud kezdeményezni a párom. Ilyenkor azon tudunk dolgozni, hogy mi az, amit a kliens el tud fogadni, és mi az, amin kifejezetten ő tud változtatni.

Néha arról szükséges döntést hozni, hogy a kapcsolatra szavazok úgy, hogy én sérülök benne, vagy fel kell ismernem, hogy hol van az a határ, amikor már magamra kell vigyáznom, és nem a kapcsolatot kell mentenem. Néha az a terápiás cél, hogy ha a másik fél nem tud változtatni, akkor a kliens képes legyen észrevenni a saját határait és önmaga iránti felelősségét.

Ezek kemény felismerések lehetnek, és végigkísérni is nehéz lehet. Mi az, ami téged személy szerint tölt a kliensekkel való munkád során, mit szeretsz benne?

Azt gondolom, hogy a kliens-terapeuta kapcsolat egy nagyon mély, intim kapcsolódás, nem feltétlenül azért, mert a szexről beszélgetünk. Úgy tudnám ezt leírni, mintha mindkettőnkben kinyílna egy ajtó, és ebben a biztonságos térben megszülető bizalom és egymásra hangolódás egy ritka kegyelmi állapottá válik. Engem mindig nagyon megérint az, hogy a másik ember az életét, mint egy terülj-terülj asztalkámat odaadja nekem. Ez egyben kötelez engem arra is, hogy minden szaktudásommal segítsem a változását.

A klienseimet nagyon tisztelem a változásért meghozott óriási erőfeszítésekért. Ezt a folyamatot segíteni és végigkísérni nagyon felemelő, hiszen megmutatják nekem a szerethető énjüket és a sérülékenységüket is, ami egy bizalmat árasztó megtiszteltetés. A munkámban naponta megélt érzelmek és a látott változások inspirálnak, és engem is fejlődésre ösztönöznek. Ez az adok-kapok csodája, az összekapcsolódás örömünnepe!

Ezeket a szép történeteket pedig már negyedik éve olvashatjuk az írásaidban, hiszen általában az üléseken tapasztaltakkal is színesíted a cikkeidet. Hogyan kerültél a Pszichoforyou csapatába?

Már a kezdetektől fogva olvastam a Pszichoforyou cikkeit, nagyon színvonalasnak, letisztultnak és szakmainak találtam az írásokat. Előtte már öt évig írtam egy main-stream online felületen párkapcsolati és szexuális témákban. Mikor velük megszakadt a munkakapcsolat, akkor egy személyes találkozás alkalmával Eszter megerősített abban, hogy nagyon szívesen venné, ha itt is írnék. Eszter személye és az oldal hitelessége megtisztelő lehetőség volt a számomra, hiszen szakmailag is a legszínvonalasabb pszichológiai írásokat olvashatjuk a Pszichoforyou oldalán. Mindezt úgy, hogy a szakmai szempontok mellett a cikkek fontos saját gondolatokat is ébresztenek.

Neked mi szokta adni az ihletet, az inspirációt a cikkek témáihoz?

Egyértelműen a klienseim egyedi történetei. Az üléseken néha előveszem a naplómat, amiben van egy külön oldal azoknak a gondolatoknak, mondatoknak a rögzítésére, amikre belém nyilall az, hogy „cikk”.

Van-e olyan üzenet, amit az írásaidban szeretnél átadni az olvasóknak?

Egyszer eljött hozzám egy pár. Nagyon lehangoltan érkeztek, mert már jó ideje nem volt közöttük szexuális kapcsolat. Rákérdeztem, hogy van-e esetleg olyan szexuális fantáziájuk, amit dédelgetnek magukban. Azt mondta a hölgy, hogy nagyon kedves a férje, állandóan szeretgeti és cirógatja őt, de ő világéletében arról fantáziált, hogy majd egyszer talán, úgy igaziból, minden finomkodás nélkül jól megdöngöli őt. Erre a férfinak kikerekedett a szeme. Elmondta, hogy neki is pont ugyanez volt a vágya, és végtelenül sajnálták mindketten azt, hogy leéltek egymás mellett tizenöt évet úgy, hogy egyikőjük sem mondta ezt ki.

Az embereknek gyakran vannak szexuális problémáik, de ezekkel lehet mit kezdeni. Nem kell úgy leélni egy életet, hogy szemet hunyunk felettük: szembesülés nélkül ugyanis nincs változás. A saját társadalmi felelősségvállalásomnak érzem, hogy mind a Pszichoforyou oldalán, mind a saját Facebook oldalamon megosztott, saját tudásból merített írásokkal segítsem felismerni az olvasóknak, hogy érdemes szembenézniük a problémával, mert van szakmai segítség a pozitív változáshoz.

Születésnapi interjúsorozatunk célja, hogy megmutassuk, kik azok az EMBEREK, akiken keresztül átszűrődik az a sok-sok tartalom, ami a Pszichoforyou cikkeiben eljut hozzátok. Ha rendszeresen olvastok minket, akkor bizonyára észrevettétek, hogy csak nagyon kivételes alkalmakkor kukkantunk ki a cikkek mögül: hisszük, hogy a tartalom, amit közvetítünk, fontosabb, mint annak a személye, aki írja, és akkor igazán értékes, ha nem rólunk, hanem az olvasóról szól.

Ugyanakkor szeretnénk, ha látnátok, hogy milyen elkötelezett, csupaszív emberek alkotják ezt a csapatot, hogy ez a szerkesztőség nem csak újságírók és pszichológusok „gyülekezete”, hanem az oldal alkotóinak, szerzőinek szívéből és lelkéből áll össze. Szeretnénk, hogy ha már ezen a számunkra olyan fontos születésnapon személyesen nem találkozhatunk, ezeken a sorokon keresztül egy kicsit mégis veletek legyünk. Ahogy szoktuk: szívvel-lélekkel.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Brunner Zsanett Anna
Pszichológus és elfeledett esztéta, aki nehezen ír magáról tőmondatokban. Amiben mindig is biztos volt, hogy szeretne írni, és az emberi lélek finom rezdüléseit felfedezni. Számára az a minden, ha gyöngyöt dobálhat és a semminek örülhet. Folyton zsonglőrködik az idővel és a nagy kérdésekkel, de nem adja fel. Hiába tagadja, örök idealista marad. Meg a nagyon rossz vicceket is szereti.

Pin It on Pinterest

Share This