Kisgyermekként közvetlen környezetünk, jellemzően a saját családunk jelenti számunkra az egész világot. Ennek megfelelően, tulajdonképpen az anyatejjel szívjuk magunkba azokat az értékeket és szabályokat, amelyek aztán később meghatározzák a viselkedésünket.

A szüleink által felállított alapigazságok ugyanis sok esetben még felnőttként sem kérdőjeleződnek meg bennünk. Amikor ezek a mélyben meghúzódó hiedelmeink egy kis rést találnak, és elkezdik irányítani a viselkedésünket, akkor alapvetően meghatározhatják a problémamegoldásunkat, a másik emberhez való viszonyulásunkat, és az önmagunkról alkotott képet.

A jó hiedelmek

Mivel az emberi agynak a gondolkodáson kívül még sok más feladata is van, ezért eredendően energiatakarékos működésre törekszik. Ebben „segítenek” a már említett hiedelmek, amelyek leegyszerűsítik és megrövidítik a gondolkodási folyamatokat.

A családban értékként megjelenő hiedelmek kiértékelésére az agyunk nem fordít több energiát, azokat megcáfolhatatlannak érezzük. Ezek a kész tényekként kezelt alapvetések sokszor generációkon keresztül jelen vannak a családunkban, és bennünk is.

Addig nincs is ezzel probléma, amíg ezek az átörökített igazságok pozitív üzenetekkel bírnak. Például, ha a szülő azt a gondolatmagot ülteti el a gyermekében, hogy a problémákat meg lehet oldani, a gyermeke értékes és kompetens attól, hogy van önálló véleménye, attól, hogy hibázik, ugyanolyan értékes, akkor az a gyermek felnőttként (jó eséllyel) könnyebben átlendül a nehézségeken, és bátran belevág a kihívást jelentő feladatokba. Tehát az ilyen „jó hiedelmektől” épülünk, és az önbizalmunk is nő.

Sötét oldal

Ezzel szemben a negatív hiedelmek olyan alapigazságok, amelyek szintén automatikusan irányítanak, de előbb-utóbb összeütközésbe kerülnek a vágyainkkal.

Amikor például az anyánk egész életében alárendelődött az apánknak, nem mert neki nemet mondani, nem volt saját véleménye, és az igényeiért sem állt ki soha, akkor ez a viselkedés mintaként jelenik meg előttünk kisgyermek korunkban.

Ha az anyánk még ki is mondja, hogy „egy igazi feleség soha nem mond ellent a férjének”, akkor máris megkapunk kislányként egy olyan csomagot, ami az egész életünket meghatározhatja. Tudjuk, mert megtanultuk – hiszen az anyánk egy referenciaszemély számunkra – hogy az „igazi nő” alárendelődik.

Ezek után felnőttként minden férfihez, aki potenciális párkapcsolati választást jelenthet számunkra, jó eséllyel elkezdünk ugyanúgy viszonyulni, ahogy azt kisgyermekként láttuk és hallottuk, vagyis igent mondunk olyanra is, ami teljesen ellentétes a saját testi-lelki szükségleteinkkel és vágyainkkal. Ekkor már a hiedelmünk irányít. (Sokszor a hiedelmeket ki sem kell mondaniuk a szülőknek. Akkor is átörökítődik, ha nem jelenik meg verbálisan, ilyenkor a szüleink viselkedéséből ivódik belénk.)

Minden körülmények között

Általában még akkor is a jól beépült működésmód szerint viselkedünk, amikor ezek a családi hiedelmek, vagy a szülői minták alapján kialakult merev szabályok konfliktusba kerülnek a belső vágyainkkal. Ez pedig oda vezet, hogy

a saját vágyaink nem tudnak kielégülni, hiszen tudat alatt mindenképpen meg akarunk felelni az ősi családi mintának, az ott elfogadhatónak tartott értékeknek.

Így történhet meg, hogy az olyan mérgező mondatok, mint a „minden férfi szemét”,  „minden nő kurva”, „egy igazi férfi nem sír”, „ne szólj szám, nem fáj fejem”, „minden férfi csak a szexet akarja”, „a nő helye a konyhában van”, „csak addig kellesz egy férfinek, amíg megkap”, „csak a maximális teljesítmény ér valamit”, „nőnek lenni szörnyű dolog”, komoly szervezőerővel bírnak az életünkben, és ennek megfelelően folyamatosan olyan élethelyzetekbe vagy kapcsolatokba sodornak bele minket, amelyek ezeket az „igazságokat” támasztják alá.

 „Minden férfi csak azt akarja”

Ez így történt Johannával is: a harmincas éveiben járó, fiatal értelmiségi, nagyon szép nő azzal a problémával keresett meg, hogy képtelen elfogadni a férfiak közeledését. Vágyik egy társra, de eddig még nem tudott kialakítani egy párkapcsolatot sem. Valahogy mindig úgy alakul, hogy kihátrál a még el sem kezdődő románcból.

A közös munka során előbukkantak azok a családi hiedelmek, amelyek örök igazságként befolyásolták a fiúkhoz és a szexualitáshoz való viszonyulását. Szülei öt éves korában váltak el, és édesanyja, aki egyébként soha többet nem keresett párt magának, gyakran mondogatta a felnövőfélben lévő lányának:

„Minden férfi csak a szexet akarja, az apád is lelépett egy kis lotyó miatt és jól itt hagyott engem! Soha ne felejtsd el, a férfiaknak nem lehet hinni, csak a bajt okozzák, jobb nélkülük! Addig vagy értékes nő, amíg van tartásod és nem adod oda magad egy pernahajdernek!”

A kis Johanna azt tanulta meg, hogy a férfiak hazugok, minden nőt kihasználnak, semmi más nem fontos nekik, csak a szex, és ha ezt megkapják, akkor biztosan cserbenhagyják az engedékeny nőt és odébbállnak.

„Mindig összeszorul a gyomrom, ha egy férfi rám néz, és érzem, hogy tetszem neki, vagy udvarolni próbál. Elpirulok, és legszívesebben elszaladnék. Félelmet érzek és a teljes lényem tiltakozik az ellen, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek vele. Megszólal bennem egy belső hang, ami azt mondja: ha nem akarok magamnak bonyodalmat, fájdalmat és megaláztatást, akkor jobb, ha bele sem kezdek egy kapcsolatba.

Ha a férfi kollégáim viccet mesélnek, nem merek nevetni, mert attól tartok, félreértik. Ha utalást tesznek a külsőmre, bókolnak, akkor legszívesebben kifutnék a szobából. Szerintem ők is érzik, hogy valami gáz van velem.

Sajnos már tini koromban sem tudtam fogadni a fiúk közeledését, és azóta csak romlott a helyzet. Nem tudom elképzelni, hogyan bízhatnék meg a férfiakban. Vágyom arra, hogy valakihez tartozhassak végre, de képtelen vagyok megszabadulni a nyomasztó félelmeimtől. Azt hiszem ez az oka annak is, hogy még mindig szűz vagyok.”

Negatív, automatikus gondolatok

Johanna felnőttkori életét az a minta és hiedelem határozta meg, amit az édesanyjától hallott és látott kiskorában. Mivel az anyukája a szavaival is és a viselkedésével azt igazolta, hogy semmiképp sem lehet egy férfi-női kapcsolat harmonikus, sőt, a férfiak csak kihasználják a nőket szexuálisan, teljesen érthető, hogy a megkapott minta miatt Johanna már egy beszélgetéstől is megretten.

A mélyben rejlő hiedelmek egy kiváltó esemény hatására (ami például lehet egy férfi közeledése) negatív automatikus gondolatokban manifesztálódnak, amik sok esetben szorongást okozó érzéseket keltenek.

„Azt hiszik, hogy könnyen megkaphatnak”, „nem vagyok könnyűvérű nő”, „cserben fognak hagyni”, „úgy járok, mint az anyám”, „ha engedek nekik, akkor egész életemben boldogtalan leszek”. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat és félelmeket generálhat Johannában és sorstársaiban, ha egy férfi közeledni próbál hozzájuk.

Johanna vágyai azért nem tudnak beteljesülni, mert – bár vágyik az intimitásra -, a hiedelmek félelmetessé teszik számára minden egyes férfi közeledését. Kivétel nélkül.

„Akkor vagyok szerethető, ha mindenben a legjobb vagyok!”

Természetesen ezek a hiedelmek nem csak a nők lelkében indíthatnak el patológiás folyamatokat. Máté harmincas évei közepén járó fiatal férfi, aki azért kért segítséget, mert szexuális nehézségei voltak. Megtalálta azt a lányt, akit az élete párjának gondolt, és mégsem történt meg hosszú időn keresztül a legelső szeretkezés, pedig mindketten nagyon vágytak rá.

Máté mindent kínos pontossággal csinált, perfekcionistaként élte az életét. Feltűnő intellektussal rendelkezett, amihez párosult egy örök bizonytalanság: folyamatosan kételkedett abban, hogy ő maga értékes.

A nyilvánvaló sikereket is megkérdőjelezte, mindig attól tartott, hogy mások értéktelennek látják. A közös beszélgetéseink rávilágítottak arra, hogy kicsi gyermekkora óta az édesapja magas elvárásai irányítják az életét. Olyan mondatok hangzottak el a családban, hogy:

„csak legjobbként érdemes élni’, „ha nem te leszel valamiben az első, akkor ne is kezdj neki”, „ha egyszer előfordul, hogy hibázol, akkor mindenki leír téged egy életre”, „csak a tökéletes dolgok érnek valamit”, „a feladat az első”.

Máté életében az édesapja által küldött üzenetek azt a hiedelmet alakították ki, hogy ő csakis akkor értékes és szerethető, ha mindent hibátlanul csinál. Mert ha egyszer is vét, akkor az jóvátehetetlen. Miután megismerkedett Julival és érezte, hogy ez a kapcsolat számára sokkal fontosabb, mint az eddigiek, a szexuális együttlét rendkívüli módon kockázatossá és veszélyessé vált. Minden egyes kettesben eltöltött este megjelent egy negatív automatikus gondolat a fejében. Tudta, hogy szeretkezni kellene Julival, vágyott is rá, de rettegett, hogy kudarcot fog vallani és Juli azonnal elhagyja majd. Ez a gondolat egy szorongató valósággá vált, így nem jutottak el még odáig sem, hogy akár a behatolást kihagyva próbálkozzanak a szexszel.

„Imádom, Julit, ő az életem párja. Minden eddigi lánnyal jól ment a szex, de Julival még egyszer sem voltam képes megpróbálni, sehogy sem. Megőrjít az a gondolat, hogy ha nem tudom elkápráztatni szexuálisan, akkor el fogom veszíteni azt a nőt, akire egész életemben vártam. Apám is azt mondta, hogy csak a tökéletes dolgok érnek valamit, és ha egyszer is hibázok, akkor nekem annyi.”

Máté valósága szerint csakis akkor szerethető egy férfi, ha tökéletesen teljesít. A tökéletességet elváró édesapja a gyermekkori büntetésekkel megtanította a fiának, hogy minden hibának komoly következményei vannak.

Mátéban kialakult egy merev, dichotóm gondolkozás, ami szerint a világban történő dolgokat csupán két csoportra lehet osztani, a tökéletesre és a rosszra, a kettő között nincs átmenet, a hiba megbocsáthatatlan bűn, ezért görcsösen kontroll alatt tartotta magát az életének minden pillanatában. Félt, hogy ha hibázik, akkor nem lesz már szerethető. Így élte az életét görcsösen, reménytelenül, állandó önkontroll alatt.

A férfi a terápiás folyamat alatt megtanulta felismerni családból hozott negatív hiedelmeket, majd azokat a gondolati torzításokat és logikai tévedéseket is, amelyek a hiedelmei igazolását szolgálták.

A hiedelmek átkeretezésével elérte, hogy kordában tudta tartani a mindent elsöprő negatív érzelmeit, amik korábban a saját szerethetőségét kérdőjelezték meg. Képes volt elhinni, hogy a tökéletlenség nem bűn, hanem természetes része az életnek, mert mi emberek az egyedi hibáinkkal együtt is szerethetőek vagyunk. Megtanulta, hogy a tévedések is fontos tapasztalatok, hiszen a személyes fejlődésünket szolgálhatják. Ez a szemléletváltás tette lehetővé, hogy ma már a szexuális életben is el tudja engedni a félelmeit.

A nehézségeink felismerése esély az újrakezdésre

Amikor rájövünk, hogy életünk bizonyos eseményei forgatókönyvszerűen ismétlődnek, akkor már egy komoly önreflexión túl vagyunk. Ez a változásnak a kiindulópontja. A változásé, ami esély arra, hogy a nehézséget okozó hiedelmeinket és mintáinkat felismerjük, az ezekből fakadó, marcangoló, szorongást okozó gondolatokat és érzéseket átírjuk magunkban, akár külső segítséggel is.

Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy más minőségben éljünk, hogy jobban tudjuk szeretni magunkat.

Mi ez, ha nem egy nagyszerű újrakezdés?

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó: itt, itt és itt

Szólj hozzá!
Bibók Bea

Bibók Bea

Pszichológus, szexuálpszichológus, párkapcsolati és szextanácsadó, szexuálterapeuta.
Szereti az életet, szenvedéllyel és odaadással éli, személyisége a kihívásokban, az aktivitásban, a folyamatos tanulásban és a kreativitásban tud kibontakozni. Három felnőtt lány édesanyja, akik folyamatos fejlődésre inspirálják őt.
Párkapcsolati problémákban - többek között párkapcsolati szexuális élet elakadása esetén -
valamint egyéni szexuális funkciózavarok, egyéni önismereti és életvezetési problémák esetén
nyújt pszichológiai segítséget.
Bibók Bea

Pin It on Pinterest