„Az önsajnálat nem edz meg”: csodasportolók, akik kész csoda, hogy ott lehettek az olimpián

Szerző: | 2016. 08. 21. |

Ma éjjel véget ér a 2016-os, Rióban rendezett nyári olimpia. Az elmúlt hetekben számtalanszor láthattuk, milyen emberfelettinek tűnő küzdelemre képesek a sportolók a győzelemért. Noha mi csak a végeredményt, a versenyt látjuk, tudjuk, hogy a háttérben éveken át tartó felkészülés, rengeteg verejték, áldozat és sokszor sérülések állnak. Akadnak azonban versenyzők, akik egy súlyos betegség diagnózisával, és annak minden gyötrelmével együtt, az átlagosnál is rögösebb úton juthattak csak ki Brazíliába. Legyőzve önmagukat és a legpesszimistább orvosi véleményeket is. Lássuk, kik ezek a csodasportolók!

T3JL9DM56G

Kathleen Baker, úszónő

Noha a 100 méteres hátúszás számunkra Hosszú Katinka második aranyérme miatt marad emlékezetes, a mögötte másodikként beérkező Kathleen Bakernek maga az olimpián való részvétel is minden várakozást felülmúlt. A 19 éves amerikai úszónő ugyanis 2010 óta küzd a Chron-betegséggel, amely az emésztőrendszer krónikus, gyulladásos betegsége. A betegség (amely Magyarországon körülbelül 15 000 embert érint) kezelését nehezíti, hogy hosszú időbe telik, míg egy adott betegnek megtalálják a legideálisabb terápiát, amely segít ideig-óráig feltartani az elkerülhetetlen visszaeséseket.  Ahogy a Bakert kezelő Michael Kappelman is elárulta, a legtöbb Chron-betegséggel diagnosztizált páciense olyan „hétköznapi” célokat tűz ki, mint az egyetemre való bejutás, vagy épp a házasság és a gyerekvállalás. Épp ezért tűnt évekkel ezelőtt valószínűtlennek, hogy Kathleen valaha is valóra válthassa álmát, és kijusson az olimpiára. És hogy milyen tünetekkel és akadályokkal kellett szembenéznie, megküzdenie?

 

  • Gyakori fáradtság, szédülés, levertség,
  • Étvágytalanság, súlyos súlyveszteség (esetében 10 kilógramm),
  • Speciális étrend, amely rengeteg fontos táplálékforrást (pl. nyers gyümölcsök és zöldségek) nélkülöz
  • Folytonos orvoshoz járkálás, vérvételek

Ráadásul betegsége miatt korlátoznia kellett az uszodában töltött időt is, sokszor hosszabb ideig távol maradva az edzésektől, hogy szervezete regenerálódhasson, ám ez sem akadályozta meg abban, hogy a világ tetejére álljon – ugyanis nem sokkal az ezüstérem után az aranyérmet is bezsebelte a 4X100-as női vegyes váltó tagjaként. A siker pedig megadta neki a löketet ahhoz, hogy őszintén beszéljen betegségéről, hiszen, ahogy elmondta, gyermekként lelombozta, hogy akárhogy kutakodott a Goggle-ön, nem talált Chron-betegséggel küzdő sportolókat, akik őt motiválták volna.

Szeretném, ha a történetem inspirálná a gyerekeket, szeretném, ha felnézhetnének rám… Szeretném arra biztatni őket, hogy olyan emberekkel vegyék körbe magukat, akik hisznek bennük, hiszen ez számomra is támaszt jelentett

– nyilatkozta Baker. Nem is csoda, hogy főleg a társas támogatás szerepét emelte ki, elvégre betegségében végig mellette állt családja, barátai és néhány orvos, akik nem csak a fejüket csóválták, mikor elmesélte nekik legnagyobb álmát: az olimpiai részvételt.

Kathleen többek között a betegségéről is vallott ebben az olimpia előtt készült interjúban (a videó csak angol nyelven érhető el – a szerk.):

A 11. próba

A 2016-os olimpián több sportoló is részt vett, akik nem sokkal a nyári játékok előtt még nem akadályokkal vagy versenyidőkkel, hanem tumorokkal küzdöttek.

A legnagyobb port talán a 23 éves belga tízpróbázó, a 2014-es fedett pályás világbajnokságon bronzérmes Thomas van der Plaetsen esete kavarta. A VB után ugyanis doppingolással vádolták a túl magas HCG hormonszintje miatt, amit a sajtó rögtön felkapott. Van der Plaetsen ugyanakkor nem doppingolt, viszont amikor az eset után rögtön orvoshoz fordult, hererákkal diagnosztizálták, amelyet műtét és kemoterápia követett. A holland azonban három hónapon belül ismét versenyezni kezdett, amiben nagy szerepe volt testvérének, Michaelnek, aki egyben Thomas edzője is. És hogy mi volt a mottója a felkészülési időszakuknak?

Az önsajnálat nem edz meg”.

Nem lehet folyton rágódni és panaszkodni. El kell felejteni, ami történt, és csak előre nézni. Keresni kell az aprócska győzelmeket is az életben. Csak így haladhatunk előre

mondta Michael. Ugyanakkor a rosszullét, a gyengeség nem kis ellenségnek bizonyult. A sportolónak már nem volt annyi energiája, és nem volt olyan erős, mint korábban, így lemaradását kompenzálandó, inkább a technikáját próbálta fejleszteni. Ráadásul, ahogy nyilatkozta, tudta, hogy nem hibázhat, mert már nem tudná behozni a lemaradását, így fontos volt, hogy megtanuljon jobban összpontosítani, mint valaha. És hogy mennyire volt sikeres ez a jövőbe tekintő, optimista világnézet? Van der Plaetsen nemcsak, hogy kvalifikálta magát a riói olimpiára, de elhozta a 2016-os Európa bajnoki aranyérmet is, az olimpián pedig 8. helyen ért célba.

Hosszú út vezetett vissza ide, és ha csak egy ember is akad, akit rá tudok bírni, hogy maradjon optimista egy hasonló helyzetben, máris győztes vagyok” – nyilatkozta.

Küzdelem vízen és szárazföldön

Ha rápillantunk Santiago Lange, argentin vitorlázó életrajzára, megdöbbentő adatokkal találkozunk: 1988 óta ez a hatodik olimpia, amin részt vett, és 54 évével ő lett a legidősebb olimpiai bajnok az idei olimpián. Azonban, ha megkérdeznénk, mi volt élete legnehezebb megpróbáltatása, valószínűleg nem egy rendkívül nehéz versenyt, vagy épp a megterhelő felkészülési időszakot említené: tavaly ugyanis tüdőrákot diagnosztizáltak nála, amit követően bal tüdejének egy részét el kellett távolítani. Ennek ellenére csodálatos visszatéréssel idén először ő állhatott a dobogó legmagasabb fokán.

Lange reméli, hogy története segíthet másokon, akik hasonló harcot vívnak, noha jobban szereti, ha a sportteljesítményét, és nem betegségét emlegetik.

A betegség csupán egy kő volt az úton. Megszállottan szerettem volna a lehető legjobban felkészülni Rióra, ami sikerült is” – mondta.

Egy lépéssel a betegség előtt

Noha az olimpián nem képviselhette hazáját, érdemes megemlíteni Kayla Montgomery történetét is, aki jelenleg az Egyesült Államok egyik legjobb távfutója. S hogy miért kell, hogy edzője minden versenyen a célvonalnál álljon, hogy elkapja az összecsukló lányt? Kaylát 15 éves korában Sclerosis Multiplexszel diagnosztizálták. A kegyetlen betegség meggátolja a végtagok és az agy közötti kommunikációt, főleg amikor a testhőmérséklete megemelkedik – például, amikor fut. Épp ezért a verseny kezdetét követően Kayla nem érez fájdalmat – hiszen egyáltalán nem érzi lábait. Amíg nem kell megállnia, nincs is semmi gond, azonban ahogy átlépi a célvonalat, és abbahagyja a futást, képtelen állva maradni, és csak percek múltán, és némi jegelést követően nyeri vissza a lábai feletti kontrollt. Ugyanakkor

Kayla azt is tudja, hogy gyógyíthatatlan betegsége valószínűleg egy napon már nem fogja biztosítani ezt a kontrollt, s akkor tolószékbe kerül. Azonban addig nem akar megállni. Ki akar használni minden egyes napot.

Sokan azonban azzal vádolják, hogy a fájdalomérzet hiánya igazságtalan előnyhöz juttatja, ugyanakkor, ahogy arra a lány edzője is kitér, a vádlók közül valószínűleg kevesen cserélnék el a lábak érzéketlenségét az egészségükért. Kayla történetét az E:60 is feldolgozta egy epizódban, amely itt nézhető meg (angol nyelven, angol felirattal).

 És hogy mi a titkuk, milyen összetevők kellenek ezekhez a csodákhoz?

Sajnos a súlyos betegséggel küzdő sportolók listája sokkal hosszabb, mintsem hogy mindenkiről szót ejthessünk, ugyanakkor már ez a néhány történet is bepillantást enged a visszatérésüket lehetővé tevő legfontosabbnak tűnő tényezők közé.

Ezek egyike a társas támogatás, melynek egészségünk megőrzésében betöltött szerepét kutatás vizsgálta. És hogy mire jutottak? Nos, úgy tűnik

társas támogatás mértéke rendkívül jó bejóslója a fizikai és mentális egészségünknek,

azaz a társas kapcsolataink minősége nagyban befolyásolja ezeket. Valóban, szinte minden sportolónál visszaköszön az edzők, orvosok és a család szerepének jelentősége, nemcsak azért, mert fizikailag és lelkileg mellettük álltak, hanem, mert hittek bennük, nem kételkedtek abban, hogy elérhetik álmaikat.

Céltudatosság, célok felállítása: A sportolók minden esetben rendíthetetlenül készültek, gyakran a legoptimistább orvosi jóslatokat is túlszárnyalva. Volt előttük egy cél, amiért – ahogy azt például Lange esetében is láttuk – képesek voltak a betegségre csak extra nehézségként, nem pedig debilizáló, a karrierjüket tönkretevő tényezőként gondolni. A célállítás pedig lényeges eleme például a krónikus betegeknél is alkalmazott kognitív viselkedésterápiának is.

Azonban a hosszú távú célok (olimpia) mellett a rövid távú célok – az apróbb sikerek, amik annyit lendítettek például van der Plaetsen esetében – szintén nagyon fontosak.

De a legfontosabb, hogy a betegség tudata ne össze-vissza rángasson minket az érzelmi hullámvasúton. Ebben óriási szerepe van a mentális higiénének, ahogy azt az alábbi Ted-talk nagyon érzékletesen bemutatja (magyar felirattal elérhető):

A videót megnézve rádöbbenüönk, hogy a fent bemutatott történetek szereplői az elmondottak alapján nagyon is tisztán tartják elméjüket, hogy legalább saját gondolataik ne gördítsenek újabb akadályt eléjük.

Forrás: personalityresearch; The New York Times; The Charlotte Observer; The Guardian; Huffington Post; The New York Times; npr

 




Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This