A depresszió fekete kutyája – beszéljünk róla, hogy tehessünk ellene

Szerző: | 2017. 10. 10. | Social&Smart | Olvasási idő: 6 perc

A depresszió több mint 300 millió embert érint világszerte, és ezzel ugyanúgy korunk népbetegségévé nőtte ki magát, mint a cukorbetegség. Ugyanakkor, míg a diabétesz esetében senki nem kételkedik az orvosi segítség szükségességében, a depresszióra hajlamosak vagyunk csak „átmeneti rosszkedvként” tekinteni – holott évente 800 000 áldozatot szed, azaz közel négyszer annyit, mint a cukorbetegség.

Reméljük, hogy ez, a cikkünk, és a benne szereplő videó segít megérteni a külső szemlélők számára is, hogy miért tűnhet egy depressziós személy számára az élet egy csalódástól-csalódásig tartó végtelen szédelgésnek, és miért elengedhetetlen a gyógyuláshoz a környezet és a társadalom támogatása.

„Volt egy fekete kutyám… a Depresszió névre hallgatott”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az író, illusztrátor Matthew Johnstone kollaborációjából még 2012-ben született egy videó (a korábban depresszióval küzdő szerző könyve alapján), amely a „depresszió fekete kutyája” révén mutatja be, hogyan tudja ez a mások számára láthatatlan eb ijesztő mélységekbe húzni „gazdáját”, oda, ahonnan úgy festhet, már nincs kiút.

Lerágott önbizalom és elcsócsált boldogság

Johnstone illusztrációi bemutatják, hogy az eleinte csupán néha-néha felbukkanó fekete eb miként válik elménk állandó lakójává, és telepszik rá életünk egyre több aspektusára azáltal, hogy árnyékot vet a dolgok napos oldalára, eltakarva előlünk a boldogságforrásokat.

Elveszi a kedvünket a korábban örömet okozó tevékenységektől, megfoszt az étvágyunktól, megdézsmálja a memóriánkat és ellehetetleníti a koncentrálást,  gondolatainkat pedig újra és újra negatív gondolat-hurok csapdákba tereli.

A depresszió a társas kapcsolatainkat is felőrli, mind házon belül (a vágy kiirtása révén), mind házon kívül. A nagy fekete kutya utóbbit azáltal éri el, hogy a depresszióban szenvedő személy minden önbizalmát és motivációját bekebelezi, mígnem az illető nemcsak, hogy nem mer társaságba menni, de nem is tudja rávenni magát, hogy kimozduljon.

Segíts magadon, a társadalom megvet…

Ennél azonban még nagyobb probléma, hogy a megbélyegzéstől rettegve a legtöbben nehezen – vagy csak hosszas szenvedés után – mernek segítséget kérni, és a végletekig próbálják fenntartani a boldogság látszatát, noha ez egyre több energiába kerül. Környezetük és a szakemberek támogatásának híján sokan sajátos és egyáltalán nem hatékony – többnyire magas nikotin-és alkoholtartalommal bíró – „gyógyszerek” után nyúlnak.

Egy idő után pedig, teljesen egyedül vergődve a negatív gondolatok tengerén eljutnak arra a pontra, ahol a fekete kutya bekebelezi minden életkedvüket, és sokan felteszik maguknak a kérdést: mi értelme élni, ha minden örömöt kiszippantottak a világból?

Ez a kritikus pont az, amelyen sajnos – segítség nélkül – sokan nem tudnak felülemelkedni: évente 800 000 depresszióban szenvedő ember vet véget saját életének, és (ahogy arról korábban a 13 okom volt című sorozat kapcsán írtunk) egyre több köztük a 15-29 év közötti fiatal, akik körében az öngyilkosság a 2. vezető halálokká nőtte ki magát.

Egy csónakban evezünk

A depresszió azonban nem kell, hogy halálos ítélet legyen. Megfelelő segítséggel bármelyik „fekete kutya” megszelídíthető, ahogy azt Johnstone példája is mutatja. Hogy mégis miként?

  • Először is fontos felismernünk, hogy nem vagyunk egyedül: a depresszió emberek százmillióit érinti, és nem kell, hogy emiatt bárki szégyenkezzen.
  • Nem vagyunk egyformák – így a kezelésekre sem azonos módon reagálunk. Egyeseknél a gyógyszeres kezelés oszlatja el a szürke fellegeket, másoknál a terápia – vagy a kettő kombinációja – segít.
  • Az azonban az író szerint elengedhetetlen, hogy őszintén beszéljünk problémánkról, érzelmeinkről a hozzánk közel állóval, hiszen a támogatásuk sokkal elviselhetőbbé teszi a gyógyulás felé vezető utat.
  • Fontos, hogy számoljunk vele, hogy a „háziállatunk” vissza-visszalátogat, többnyire olyankor, amikor a legvédtelenebbek vagyunk, legyen az stressz vagy kimerültség miatt. Épp ezért elengedhetetlen, hogy felvértezzük magunkat ellene, és megtanuljuk lecsendesíteni elménket – például meditáció – segítségével. Emellett ne feledkezzünk meg a rendszeres testmozgásról sem – legyen az tánc, jóga, biciklizés, vagy úszás –, hiszen ezekről már számos kutatás bebizonyította, hogy remek páncélként szolgálnak a depresszió ellen.
  • Johnstone szintén javasolja, hogy vezessünk „hangulatnaplót”, és a jobb hangulat érdekében ne feledkezzünk meg a hálanaplóról sem.

A videó talán legeslegfontosabb tanulsága pedig az, hogy segítséget kérni nem szégyen – kihagyni az élet nyújtotta lehetőségeket viszont óriási hiba.

FONTOS! Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, tárcsázd a Kék Vonal ingyenesen, éjjel-nappal hívható 116-000-ás telefonszámát!

Fotó: itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This