A depresszió több mint 300 millió embert érint világszerte, és ezzel ugyanúgy korunk népbetegségévé nőtte ki magát, mint a cukorbetegség. Ugyanakkor, míg a diabétesz esetében senki nem kételkedik az orvosi segítség szükségességében, a depresszióra hajlamosak vagyunk csak „átmeneti rosszkedvként” tekinteni – holott évente 800 000 áldozatot szed, azaz közel négyszer annyit, mint a cukorbetegség.

Reméljük, hogy ez, a Mentális Egészség Világnapja alkalmából megjelenő cikkünk – és a benne szereplő videó – segít megérteni a külső szemlélők számára is, hogy miért tűnhet egy depressziós személy számára az élet egy csalódástól-csalódásig tartó végtelen szédelgésnek, és miért elengedhetetlen a gyógyuláshoz a környezet és a társadalom támogatása.

„Volt egy fekete kutyám… a Depresszió névre hallgatott”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az író, illusztrátor Matthew Johnstone kollaborációjából még 2012-ben született egy videó (a korábban depresszióval küzdő szerző könyve alapján), amely a „depresszió fekete kutyája” révén mutatja be, hogyan tudja ez a mások számára láthatatlan eb ijesztő mélységekbe húzni „gazdáját”, oda, ahonnan úgy festhet, már nincs kiút.

Lerágott önbizalom és elcsócsált boldogság

Johnstone illusztrációi bemutatják, hogy az eleinte csupán néha-néha felbukkanó fekete eb miként válik elménk állandó lakójává, és telepszik rá életünk egyre több aspektusára azáltal, hogy árnyékot vet a dolgok napos oldalára, eltakarva előlünk a boldogságforrásokat.

Elveszi a kedvünket a korábban örömet okozó tevékenységektől, megfoszt az étvágyunktól, megdézsmálja a memóriánkat és ellehetetleníti a koncentrálást,  gondolatainkat pedig újra és újra negatív gondolat-hurok csapdákba tereli.

A depresszió a társas kapcsolatainkat is felőrli, mind házon belül (a vágy kiirtása révén), mind házon kívül. A nagy fekete kutya utóbbit azáltal éri el, hogy a depresszióban szenvedő személy minden önbizalmát és motivációját bekebelezi, mígnem az illető nemcsak, hogy nem mer társaságba menni, de nem is tudja rávenni magát, hogy kimozduljon.

Segíts magadon, a társadalom megvet…

Ennél azonban még nagyobb probléma, hogy a megbélyegzéstől rettegve a legtöbben nehezen – vagy csak hosszas szenvedés után – mernek segítséget kérni, és a végletekig próbálják fenntartani a boldogság látszatát, noha ez egyre több energiába kerül. Környezetük és a szakemberek támogatásának híján sokan sajátos és egyáltalán nem hatékony – többnyire magas nikotin-és alkoholtartalommal bíró – „gyógyszerek” után nyúlnak.

Egy idő után pedig, teljesen egyedül vergődve a negatív gondolatok tengerén eljutnak arra a pontra, ahol a fekete kutya bekebelezi minden életkedvüket, és sokan felteszik maguknak a kérdést: mi értelme élni, ha minden örömöt kiszippantottak a világból?

Ez a kritikus pont az, amelyen sajnos – segítség nélkül – sokan nem tudnak felülemelkedni: évente 800 000 depresszióban szenvedő ember vet véget saját életének, és (ahogy arról korábban a 13 okom volt című sorozat kapcsán írtunk) egyre több köztük a 15-29 év közötti fiatal, akik körében az öngyilkosság a 2. vezető halálokká nőtte ki magát.

Egy csónakban evezünk

A depresszió azonban nem kell, hogy halálos ítélet legyen. Megfelelő segítséggel bármelyik „fekete kutya” megszelídíthető, ahogy azt Johnstone példája is mutatja. Hogy mégis miként?

  • Először is fontos felismernünk, hogy nem vagyunk egyedül: a depresszió emberek százmillióit érinti, és nem kell, hogy emiatt bárki szégyenkezzen.
  • Nem vagyunk egyformák – így a kezelésekre sem azonos módon reagálunk. Egyeseknél a gyógyszeres kezelés oszlatja el a szürke fellegeket, másoknál a terápia – vagy a kettő kombinációja – segít.
  • Az azonban az író szerint elengedhetetlen, hogy őszintén beszéljünk problémánkról, érzelmeinkről a hozzánk közel állóval, hiszen a támogatásuk sokkal elviselhetőbbé teszi a gyógyulás felé vezető utat.
  • Fontos, hogy számoljunk vele, hogy a „háziállatunk” vissza-visszalátogat, többnyire olyankor, amikor a legvédtelenebbek vagyunk, legyen az stressz vagy kimerültség miatt. Épp ezért elengedhetetlen, hogy felvértezzük magunkat ellene, és megtanuljuk lecsendesíteni elménket – például meditáció – segítségével. Emellett ne feledkezzünk meg a rendszeres testmozgásról sem – legyen az tánc, jóga, biciklizés, vagy úszás –, hiszen ezekről már számos kutatás bebizonyította, hogy remek páncélként szolgálnak a depresszió ellen.
  • Johnstone szintén javasolja, hogy vezessünk „hangulatnaplót”, és a jobb hangulat érdekében ne feledkezzünk meg a hálanaplóról sem.

A videó talán legeslegfontosabb tanulsága pedig az, hogy segítséget kérni nem szégyen – kihagyni az élet nyújtotta lehetőségeket viszont óriási hiba.

FONTOS! Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, tárcsázd a Kék Vonal ingyenesen, éjjel-nappal hívható 116-111 telefonszámát!

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó: itt és itt

Szólj hozzá!

Szabó Anna

Pszichológia BA és Tánctudomány szakon végzett. Főleg a mozgás-és az idegtudomány érdekli. És a nyelvek. Talán ezért is tanul és kutat jelenleg Párizsban – noha szívében mindig pécsi marad. Szeret a szabadban lenni, futni, túrázni, olvasni.

Pin It on Pinterest