Emberek tudunk-e maradni egy embertelen világban? – A “Nincs más választás” című filmet ajánljuk

Múlt hét csütörtöktől Magyarországon is látható Park Chan-Wook, a Szobalány és az Oldboy című filmek rendezőjének legújabb alkotása, a “Nincs más választás”. A műfaját tekintve fekete komédia – ami nem mellesleg Dél-Korea idei jelöltje az Oscar-díjra – lenyűgöző érzékenységgel egyensúlyoz az egyre aktuálisabbá váló morális és társadalmi kérdések, valamint a humor mezsgyéjén: olyan film ez, amin lehet nevetni, de leginkább gondolkodni kell(ene) rajta. Filmajánló.

“Csak egy perc” – suttogja elérzékenyülten a lemenő nap fényében családtagjait magához ölelő családfő, Man-su (Lee Byung-hun). A férfi felesége és gyerekei megadóan hajtják bele fejüket ebbe az egyszerre idilli és izzadtságszagú gesztusba: mintegy vezényszóra dőlnek a családfő mellkasára, aki jólesően megmártózik a teljesség érzésében.

Ha innen – a dél-koreai álmot élő férfi szemszögéből – nézzük, Man-sunak minden oka megvan az elégedettségre. A kép, amit látunk, teljes mértékben megfelel a társadalmi elvárásoknak: kenyérkeresőként stabil tartóoszlopa a családjának, megcsinálta, olyan bástya ő, aminek nyugodtan neki lehet dőlni.

Ahogy az “a nagykönyvben meg van írva”…

A tágas, felújított családi ház udvarában tényleg minden olyan, ahogy “az a nagykönyvben meg van írva”: a férj biztonságot adó mellkasához simuló feleség, edukált gyerekek, szófogadó kutyák, ízletes borok, az ünnepi asztalnál halkan szisszenő Coca-cola, bonsia fákkal teli üvegház, a grillen lassan piruló-sistergő angolnaszeletek – utobbiakat ráadásul Man-su kitartó munkáját megköszönve, ajándékba küldte a cég, ahol a férfi 25 éve dolgozik.

Man-su az éppen tulajdonosváltáson áteső, helyi papíripari gyár, a Solar Paper megbecsült munkatársa, aki évtizedeken át tartó kemény munkával építette fel az életet, amiben – ahogy ő fogalmaz – “mindene megvan”.

És ez az a minden, ami aztán hirtelen nagyon törékennyé válik akkor, amikor a gyár új tulajdonosa a modernizáció jegyében leépítésbe kezd, és Man-su elveszíti a munkáját.

Embernek maradni egy embertelen világban

Vajon mihez kezd ezzel a helyzettel a férfi? Milyen érzések, döntések és tettek felé viszi őt a bizonytalanság? Hogyan küzd meg a helyzettel, amelyben a biztosnak hitt állását, és azzal együtt az egzisztenciáját is elveszítheti?

Képes lesz-e egy ekkora veszteség és kudarcélmény után újra és méltósággal felállni, a vele történtekre önreflektíven és reziliensen reagálni? Tud-e segítséget kérni, konstruktív megoldásokban gondolkodni? Egyáltalán ember tud-e maradni egy embertelen világban?

Szerintem ezek a “Nincs más választás” című film legfontosabb kérdései – miközben a filmvásznon a szemünk előtt pörögnek az alkotók meglehetősen kijózanító, vagy még inkább sokkolóan brutális válaszai. Talán nem esik a spoiler kategóriájába, ha elárulom: nem, Man-su nem tud ember maradni – és ha megkapargatjuk ennek a filmnek a mélyebb rétegeit, akkor könnyen megláthatjuk, hogy  valóban “nincs más választása”.

A férfi ugyanis a munkájával nemcsak az addigi egzisztenciáját veszítette el, hanem az identitása legfontosabb tartóoszlopát, és ezzel együtt önmagát is…

Folyamatosan fokozható teljesítmény

“Én erre születtem”. A filmben többször is elhangzik ez a mondat, ami a XXI. században önmagát megvalósító, de már a gépek térnyerése miatt egzisztenciális- morális- identitás- és értékválságba került, fenyegetettségben és félelemben élő ember elkeseredett segélykiáltásaként is értelmezhető.

(És a helyzetet nem egyszerűsíti, hogy mindez egy olyan ellentmondásos üzeneteket közvetítő világban történik, amelynek a legfontosabb szervező elve a végtelenségig fokozható teljesítmény; amely elhiteti velünk, hogy “mindenki a maga szerencséjének a kovácsa” – miközben egyre több ember munkáját veszik át a gépek…)

Ebben rejlik a film, és talán a jelenlegi, testi-lelki-fizikai és nem mellesleg anyagi jóllétünkkel kapcsolatos kérdések feszültsége (és legnagyobb kérdése):

vajon ebben a hajszolt és sarkából kifordult világban, amiben gyakorlatilag gépekkel kell versenyeznünk, észrevesszük-e, hogy éppen ez a teljesítményorientált gondolkodás tart távol mindattól, ami kapaszkodót jelenthetne egy ilyen, vagy ehhez hasonló krízishelyzetben?

Man-su nem veszi észre, sőt éppen ez a beszűkültség, a “majd én megoldom” –  nyomokban parentifikációt is tartalmazó – belső parancsa távolítja mindattól, ami konstruktív, és ami ebből a lefelé tartó, morálisan és emberileg egyaránt romboló spirálból kivezethetné. (Azt, hogy ez pontosan milyen döntésekben és tettekben nyilvánul meg, kiderül a filmből – nem szeretnék spoielerezni.)

Kompromisszumnak, önreflexiónak helye nincs

Ez az az attitűd, ami aztán eltávolítja önmagától, a családjától, a sorstársaitól, vagy éppen annak a lehetőségétől, hogy észrevegye azokat a kapcsolódásokat, amelyekbe kapaszkodva átlendülhetne a nehézségeken. De ő kapcsolódás, segítségkérés, alkalmazkodás helyett a “mindent vagy semmit”, “nyertes VS vesztes” elven szerveződő logika mentén próbál eljárni.

Olyan megoldást választ, amiben kompromisszumnak, önreflexiónak helye nincs.

Mihez kezdünk a bizonytalansággal?

A ”Nincs más választás” című film egy kérlelhetetlenül őszinte tükröt tart elénk, amibe belenézve megláthatjuk, hogy az empátiát és mértékletességet nélkülöző megoldóképletek egyéni és társadalmi szinten már nem működnek, az eddigi értékrend fenntartásával a saját sírunkat ássuk.

Nem csak emberi sorsok, hanem – talán nem túlzás ezt állítani – az emberiség sorsa múlik azon, hogy mihez kezdünk az egyre bizonytalanabbá váló világ kihívásaival, és azzal a trenddel, hogy egyre több helyen lesz egyre nehezebb élni és megélni.

Vajon képesek leszünk-e az egyre kiélezettebb helyzetben uralni és helyén kezelni a bizonytalanságra adott stresszreakcióinkat, az üss vagy fuss ösztönös parancsa helyett, a rétegzettebb gondolkodást feltételező kooperációt választani? Vajon képesek leszünk-e a fénysebességgel változó világ kihívásaira reziliensen és érzékenyen reagálni? Vajon képesek leszünk-e lejjebb adni az igényeinkből, az elvárásainkból, az életszínvonalunkból?

Park Chan-Wook rendezése innen nézve társadalomkritika is, ami érzékenyen, csodálatos szimbólumokon és képeken keresztül beszél nagyon aktuális kérdésekről, egyúttal mélyen elgondolkodtat a kapitalista és patriarchális elvek mentén szerveződő társadalmak értékrendjéről.

Az értékrendről, ami elérzéstelenít és ezzel együtt egyre érzéketlenebbé tesz önmagunk és mások fájdalmára is.

Mihez kezdünk ezzel a háttérben lüktető, egyre jobban kínzó fájdalommal, (például a kiégéssel, a depresszióval, vagy a krónikus fáradtsággal) ami úgy vált és válik részévé az életünknek, mint egy folyamatosan sajgó, lyukas fog? Élünk vele tovább, és megpróbáljuk begyógyítani? Vagy kihúzzuk gyökerestül, és hagyjuk, hogy a szenvedésnyomás olyan helyekre vigyen, ahol már nincs visszaút, ahol minden (morális) gát átszakad?

Epilógus

„Az irodalmi Nobel-díj kapcsán eredetileg a reményről akartam megosztani a gondolataimat, de a remény nálam éppen végleg kifogyott, így most az angyalokról fogok beszélni” – kezdte néhány hete beszédét Krasznahorkai László a Svéd Akadémia ünnepi ülésén, amikor átvette az irodalmi Nobel-díjat.

A legrangosabb irodalmi elismeréssel kitüntetett magyar író beszédében a technológia fejlődésével együttjáró értékválságra is ráirányította a hallgatóság figyelmét, amikor például úgy fogalmazott, hogy “Elon Muskok őrült szerkezetei szerkesztik a teret és az időt”.

Sötét vízió, de felsejlik benne a remény

Bár a “Nincs más választás” című film műfaját tekintve fekete-komédia, egyes kritikák szerint egy “féktelenül szórakoztató” film, véleményem szerint inkább egy sötét vízió, amelyben – Krasznahorkai László beszédéhez hasonlóan – a reményt nem a tartalomban, hanem a formában kell keresni („a krasznahorkais mondat optizmusa éppen abban van, hogy létezik”.).

Hasonló érzések voltak bennem miközben pörögtek előttem ennek a dél-koreai mozinak az utolsó képkockái: ez a film az elkerülhetetlen összeomlásról beszél, de a tény, hogy beszél róla, azt is jelenti, még tud hinni abban, hogy érdemes róla beszélni.

Sőt, azt hiszem, hogy az összeomlásról, az azzal együtt járó érték- és identitásválságról így, ilyen érzékenyen érdemes beszélni.

A film a Mozinet forgalmazásában már a magyar mozikban is látható. A film a Cinego kínálatában tekinthető meg.