Akikre a rendszer nincs felkészülve – Két „fagyálló” őszi film, ha nem csak szórakozni jársz a moziba

Két olyan filmet ajánlunk nektek, amelyek nem feltétlenül állnak összhangban a napsütéses időjárással – a napokban mozikba kerülő,  Az angyal című film, valamint a Kontroll nélkül is nehéz, tabunak számító témákat feszegetnek. Előbbi a ’70-es évek Buenos Aires-ét rettegésben tartó pszichopata, Carlos Eduardo Robledo Puch hihetetlen de igaz történetét meséli el. Utóbbi pedig a szeretetéhes, nehezen kezelhető kislányról, Benniről szól, akivel a gyermekvédelem rendszere nem tud mit kezdeni.

Emlékeztek még Anne Shirley-re? Lucy Maud Montgomery később népszerűvé vált és filmre vitt regénysorozatának főszereplője sanyarú körülmények közül kerül a festőien szép Prince Edward-szigetre. A 11 éves árva kislányt egy idős testvérpár, Marilla és Matthew Cuthbert veszi magához.

Nem tudom már felidézni, hogy hányszor néztem végig a könyvsorozat alapján készült bájos filmsorozatot (amit egyébként sorozat formájában a Netflix is feldolgozott) – de bevallom, a mai napig minden alkalommal rabul ejti a szívemet ennek a szeretnivaló kanadai kislánynak a története.

Anne (szigorúan „e”-vel a végén!) örök álmodozó, aki emiatt, és a keresetlen őszintesége miatt mágnesként vonzza a bajt, és nehezen találja a helyét Cuthbert-ék otthonában és a közösségben. A kezdeti nehézségek ellenére, azonban (és ezzel talán nem árulok el nagy titkot) a végén mégiscsak minden jóra fordul: a kislány szépen beilleszkedik, ha olykor kalandos körülmények között is, de felcseperedik, és természetesen a szerelem sem marad ki az életéből…

„Akikre a rendszer nincs felkészülve” – Kontroll nélkül

A kilencéves Benni, a hamarosan mozikban is látható Kontroll nélkül című film főszereplője már nem ilyen szerencsés: ő ugyan nem árva, „csak” éppen nem élhet az édesanyjával. A szeretetéhes, nehezen kezelhető kislány nem találja a helyét a szülő nélkül felnőni kénytelen gyerekek között. Az állami szervezetek tanácstalanul adogatják őt egymás között, agresszív természetével ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig a kislány csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját.

Képtelen elfogadni, hogy lemondott róla, az újabb és újabb csalódások ellenére napról-napra reménykedik, hogy egyszer megmenti és hazaviszi. De sajnos, Benni története – ez a film közben végig sejthető – nem végződik, a rendszer sajátosságaiból adódóan nem végződhet happy end-del: a kislány hiába küzd elkeseredetten azért, hogy visszamehessen az édesanyjához, hiába keresi a helyet, ahol megkaphatja a szeretetet, ami olyan nagyon hiányzik az életéből – nem marad esélye: a sorsa abban a pillanatban, ahogy bekerül az ellátórendszerbe, megpecsételődik.

A két történet közül (sajnos) az utóbbi áll közelebb a valósághoz. A Kontroll nélkül című film Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre minden igyekezet ellenére az ellátórendszer nincsen felkészülve.

Nora Fingscheidt filmje, néhány a valóságtól elrugaszkodott mellékszáltól eltekintve elképesztően élethű képet fest arról, hogyan válhat a gyermekvédelem rendszere egy újabb bántalmazó tényezővé az egyébként is kiszolgáltatott gyerekek életében. Ez a szívet tépően szomorú film (ami nem mellesleg Németország Oscar-nevezettje) kendőzetlen őszinteséggel mutatja meg, hogyan őrli fel a családjukból kikerülő gyerekek egyébként is rendkívül érzékeny lelkét az a folyamat, aminek a bizonytalanságába akár éveken át belekényszerülnek.

A Kontroll nélkül – nem kis részt a főszereplőt alakító Helena Zengelt elképesztő erejű színészi munkájának köszönhetően – tűpontosan láttatja azt is, hogy ebben a talajvesztett állapotban mire lenne a legnagyobb szüksége a gyerekeknek: egy helyre, ahol feltétel nélkül szeretik őket, és arra, hogy ezt a helyet a lehető leghamarabb megtalálják.

„Vegytiszta” pszichopata – Az angyal

Nem a szívet tépő, hanem sokkal inkább a hátborzongató szó illik egy másik, éppen a mai napon mozikba kerülő filmre, Az angyal című alkotására. A valós történeten alapuló, argentin-spanyol koprodukció Carlos Eduardo Robledo Puch történetét meséli el. Argentína legrettegettebb sorozatgyilkosa 1971 márciusa és 1972 februárja között összesen 11 embert ölt meg, többeket álmukban.

A halál angyala jelzőt ezért, és a rémtetteivel semmiféle hasonlóságot sem mutató külseje miatt kapta a bűnözői „pályafutását” mindössze 17 évesen kezdő Carlos, akinek angyali arca és göndör fürtjei mögött egy morális gátlások nélküli szörnyeteg rejtőzött. A fiú társával, Jorge Antonio Ibañez-zel rettegésben tartotta a ’70-es évek Buenos Aires-ét.

A film Carlos történetén keresztül megmutatja, hogyan működik egy „vegytiszta” pszichopata, aki a legkisebb mértékben sincs tekintettel a körülötte lévő emberekre, aki akkor élvezi az életet, ha elveheti azt, ami másé, legyen szó pénzről, fegyverekről, ékszerekről, vagy az életükről.

A másoknak való ártás mámorával, különös kontrasztot mutat, hogy – sok pszichopatához hasonlóan – Carlos is olyan körülmények között nőtt fel, ahol elvileg semmi sem predesztinálta arra, hogy Argentína legkegyetlenebb sorozatgyilkosává váljon. Elvileg…

Az akkori híradásokban „a halál angyalaként” rettegett Carlos immár 45 éve tölti életfogytig tartó börtönbüntetését – azt, hogy ő hogy is került oda, mától a mozikban is megnézhetjük a rendező, Luis Ortega tolmácsolásában, aki a „a maga módján”, helyenként sokkolóan humoros stílusban meséli el ezt a szörnyű történetet – amit másképp talán nem is nagyon lehetne elviselni…