„Minden tökéletes köztünk, kivéve a szex” – Hogyan hatnak a kötődési mintáink a párkapcsolatunkra?

Látunk olyan embereket, akiknek az arcán kevésbé látszanak az érzelmek, és amikor beszélgetünk velük, mindig inkább hátrébb lépnek egyet, mert érezhetően nem komfortos számukra a közelség. Léteznek olyan párok, akik elválaszthatatlanok egymástól, mert nincsen igényük a másiktól elkülönülni, külön programokat csinálni. Vannak párok, akiknek egészen eltérő elképzelésük van szexuális életről, annak gyakoriságáról, minőségéről, intenzitásáról és/vagy mennyiségéről.

Ez a differencia gyakran a kötődési mintáink különbözőségéből adódik, ami – ha nem veszünk tudomást róla – hosszabb távon komoly terhet jelenthet a párkapcsolatra nézve. Ellenben, ha tudatosítjuk és megdolgozzuk ezeket a mintákat, akkor nagy eséllyel harmonikusan és felszabadultan élhetjük a közös életünket – beleértve a szexuális életünket is.

Kötődési mintáink

A kötődési mintát két éves korig kapjuk meg a szüleinktől vagy a gondozóinktól, és nagyon mélyen belénk vésődik. Olyan kódolt üzenet a világról, önmagunkról, a szerethetőségünkről, ami megalapozza az önbizalmunkat és úgy általában a biztonságérzetünket.

A kötődési mintánk a párválasztásunkat is befolyásolja. Amellett, hogy tetszik a partnerünk formás lába, vagy deltás, izmos karja, azt az érzést keressük, amit úgy szoktak a klienseim megfogalmazni: „Mintha ezer éve ismerném!”. Az ismerősség érzését a már kisgyermekként belénk ivódott kötődési mintánk adja, és az, hogy ezt tudjuk alkalmazni a felnőttkori mély érzelmi kapcsolatunkban.

Nézzünk két esetet, amiben jól követhető, mit is jelent a kötődés, és hogyan befolyásolja a szexuális motivációt és a párkapcsolati dinamikát.

„Nincsenek titkaink!”

Erika és Móric (32 évesek mindketten) velem szemben foglalnak helyet, feltűnően közel hajolnak egymáshoz, és az egész párterápiás ülés alatt szorosan fogják egymás kezét. Az az érzésem, mintha mindketten arra vágynának, hogy azonnal összebújhassanak. Amikor kérdezem Erikát, akkor Móricra néz, és láthatóan biztonságot ad neki, amikor Móric megerősíti őt az egyetértésével.

Történetükből kiderül, hogy már tíz éves a párkapcsolatuk. Nem gondolkoznak még gyermeken, barátaik sincsenek, igyekeznek mindent közösen csinálni. Csak a munka választja el őket, bár azokban az órákban is folyamatosan csetelnek.

Egy láthatatlan aranyszál van közöttük, ami mindig összetartja őket. Mindent megbeszélnek, úgy tűnik, mintha az intimitást a lelki kitárulkozás jelentené a számukra.

„Amikor hazaérünk, a nap minden apró részletét megbeszéljük. Nehezen viseljük, ha külön kell lennünk. Igazán akkor érezzük magunkat biztonságban, ha közel vagyunk egymáshoz. Én nagyon féltem Erikát, nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküle! Ezért a telefonra telepítettük a nyomkövetőt, hogy mindig tudjam, hol tartózkodik. A Facebook-profil is közös, a telefon kódját is tudom, tényleg nincsenek titkaink egymás előtt! De sajnos az elmúlt öt évben nem szeretkeztünk. Eleinte ez nem zavart, de már hiányzik! Hiszen akkor vagyunk a legközelebb egymáshoz, testileg és lelkileg is!” – sorolja Móric.

Mint két, a sütőben összesült kakaós csiga

Erika és Móric mindketten szorongó – ambivalens kötődéssel érkeztek a kapcsolatba. Mindketten azt tanulták meg kisgyermekkorban, hogy veszélyes a világ, és csakis a közelség, az összeolvadás adhat biztonságot. Az édesanyjuk változó módon reagált a jelzéseikre. Valószínű, hogy volt olyan időszak, amikor képes volt az anya a gyermek érzelmi szükségleteit kielégíteni (tehát konzisztensen reagált), de lehettek olyan időszakok is, amikor viszont egyáltalán nem közvetített érzelmeket.

A kisbaba ilyenkor váltakozva kétféle érzelmi állapotot él át. Egyrészt szorongást és félelmet, amikor nem kap érzelmi válaszokat, hiszen az édesanya egyedül hagyta őt. Ezzel ellentétes érzés a felszabadult összeolvadás, amit az anya érzelmi közelsége kapcsán érez.

Mivel Móric is és Erika is ugyanazzal a kötődési mintával érkezett a kapcsolatba, így mindkettejük szükséglete azonos. Éppen ezért egy idő után a két szorongó – ambivalens kötődésű ember egy olyan összefonódott állapotot hoz létre, ami finom, puha, viszont egyáltalán nem szexi. Kicsit olyan, mint két, a sütőben összesült kakaós csiga.

Ez egy teljes összeolvadás, egy függő állapot, amiben nincsenek kijelölt határok. Ez a „határtalan” szabadság azonban a szexuális életünk béklyójává is válhat: a testiség egy idő után kikopik a kapcsolatból, hiszen a szexuális energiákhoz autonómiával töltött tér kell. Erika és Móric nem a szexuális élvezetért szerelmeskedett a kapcsolatuk hajnalán, hanem azért, mert a szex biztosította számukra a maximális érzelmi összeolvadást.

„Olyan a kapcsolatunk, mint egy véget nem érő kötélhúzás!”

Móni és Karcsi egy negyvenes vagány pár. Van már egy gyermekük, anyagi biztonságban élnek, ám krízisben vannak. Móni távolságtartóan viselkedik, nem néz Karcsira, még a fejét is elfordítja az ülésen. Hirtelen jégcsapok nőnek közöttük, amiket bármikor szúrós, fájdalmat okozó eszközökként használnak a párkapcsolatban.

Móni már egy jó ideje nem akar szeretkezni, türelmetlen a férjével, állandóan „házisárkány-üzemmódban” működik. Karcsi viszont mindig az érzelmeiről beszél, ami Mónit a sírba viszi. Karcsi vágyik arra, hogy a kapcsolatukba visszatérjen az intimitás, ami eleinte még jellemző volt rájuk. Nem érti, hogyan kopott ki minden érintés, és az érzelmekről szóló kommunikáció. Móni ezen a téren is leginkább a praktikumok szintjén működik, a „Hoztál egy kiló kenyeret?”, „Elmész holnap a szülői értekezletre?”-típusú kérdések foglalkoztatják: ő hideg és távolságtartó, szemben Karcsival, aki olyan, mint egy kiszáradt virág, ami vízért és napfényért epedezik.

„Olyan a kapcsolatunk, mint egy véget nem érő kötélhúzás! Karcsi nem érti meg, hogy nem szólhat minden az érzelmekről, és nekem szükségem van térre, saját programokra, énidőre! Ő ilyenkor mindig szenved és féltékenykedik! Megőrül, ha egyedül megyek el valahová! Na és a szex… Ő állandóan cirógatást és babusgatást akar, olyan, mint egy totyogós gyerek. Nem érti, hogy én tényleg arra vágyom, hogy vágjon a falhoz, és ne finomkodjon! Nekem nem a cirógatás jelent örömet, hanem egy igazi vad szex” – panaszolja Móni.

Ebben a kapcsolatban Móni elkerülő, Karcsi viszont szorongó-ambivalens kötődésű, így érintésre, közelségre, intimitásra vágyik. Móni pedig az elkerülő kötődésénél fogva autonómiára, távolságra. Amikor Móni egyedül akar lenni, akkor a férje féltékenységtől szenved, mert Móni autonómiája fájdalommal és bizonytalansággal tölti el.

Móni úgy él, mintha azt üzenné a világnak: „Ne érzelegjünk, mert az mindig fájdalommal jár!” Vélhetően kiskorában az édesanyja nem reagált az érzelmi szükségleteire, így megtanulta, hogy hiába fejezi ki sírással az érzelmeit és a szükségleteit, erre úgysem érkezik válasz. Az anya vélhetően érzelmileg távolságtartó módon viselkedett, többnyire csak a gyermek fizikai szükségleteit elégítette ki. Emiatt Móni felnőttként olyan lett, mint egy áttörhetetlen falakkal körbezárt érzékeny, sérülékeny kislány, aki soha nem meri megmutatni, amit érez.

Az elkerülő kötődő emberek szexuális motivációja a szexuális élvezet, míg a szorongó – ambivalens kötődésűeké az érzelmi közelség. Móninak és Karcsinak azért van nehéz dolga, mert ami az egyikőjüknek élvezet, az a másiknak kevésbé az. De kellő odafigyeléssel és tanulással elérhető, hogy mindkét szexuális szükséglet kielégüljön.

Biztonságban – közel és távol is

A biztonságosan kötődő felnőttek olyan gyermekkort tudhatnak magukénak, ahol az anya minden alkalommal reagált az érzelmi szükségleteikre. Dédelgette őket, dudorászott nekik, sokat nevetett rájuk, gügyögött és babusgatta őket. Ők már korán megélhették, hogy a kapcsolódás jó dolog, hiszen biztonságban vannak akkor is, ha az édesanya éppen nincs ott velük.

A biztonságosan kötődő emberek mindazt tudják egy személyben, amit a szorongó – ambivalens és az elkerülő kötődők is. Képesek arra, hogy a közelséget és intimitást is, valamint a távolságot, és az autonómiát is pozitívan éljék meg. Az egyéni céljaik arra sarkallják őket, hogy énidőt szabadítsanak fel. Emellett képesek arra is, hogy mély érzelmekről beszélgessenek, vagy hozzábújjanak a párjukhoz.

Éppen ezért a biztonságosan kötődő emberek megtartó kapcsolatokat hoznak létre, amiben rugalmas gumiszalagként képesek alkalmazkodni a társuk szükségleteihez. Nem féltékenykednek, ha a társuk énidőt kér, sőt jó érzés tölti el őket, ha a párjuk önmagával is foglalkozik.

A szexualitásban is széles a repertoár: az érzelmi közelségtől, az intimitással teli szenvedélyes, érzéki szextől kezdve a vad, önző, habzsoló, szenvedélyes, élvezetfókuszú együttlétekig sok mindent tudnak élvezni.

Így a velük való párkapcsolat gyógyító kapcsolatként működhet, akár egy elkerülő, akár egy szorongó-ambivalens kötődésű egyén számára. Hiszen a kapcsolatban a megtartó erő biztonságot ad, miközben a kapcsolat egy nagyszerű lehetőség a fejlődésre is.

Mit tehetünk, hogy a megkapott kötődési mintáinkat átdolgozzuk?

Párterápiás szinten: ha egy párkapcsolatban a felismerjük azt, hogy a kötődésből fakadóan akadozik a szexuális életünk, akkor érdemes párterápiás és/vagy szexuálpszichológusi segítséget kérni, ahol magával a kapcsolattal foglalkozunk. Ilyenkor a megértésen túl olyan megoldásokat tanulnak meg a párok, amik a mindennapokban megélt kapcsolati nehézségekben segítik őket.

Egyéni szinten: a saját problémákat illetően csakis mi tudunk változtatni. Ha kaptam egy elkerülő kötődési mintát és tudom, hogy az érzelmekkel hadilábon állok, akkor a saját felelősségem az, hogy érzékenyítsem önmagamat.

Ha szorongó – ambivalens kötődőként nem vagyok képes az autonómiára, állandóan féltékenység gyötör, bizonytalanságot és szorongást élek meg akkor, ha a párom kicsit önmagával szeretne foglalkozni, akkor ezt egy egyéni terápia keretén belül érdemes megérteni és átdolgozni.

Mindezt azért, hogy a párkapcsolatban már magamat megértve, megerősödve, érzelmekkel telve, egy szóval kerek egészként létezhessek.