„Az írás közelebb hoz saját magamhoz, önismeretet ad, megnyugtat, levezeti a feszültséget és nemesít” – állítja Bihari Viki, aki 2010-ben indította el blogját. Azóta tízezrek követik és olvassák a gondolatait. Viki, amellett, hogy ír, és íráskurzusokat tart, terápiára is jár (erről már írt is nekünk egy nagyon érdekes cikket a #SAJÁTÉLEMÉNY rovatunkba – a szerk.). Most arra kértük, írjon arról, hogyan lett az írás az ő terápiája, vagy, ahogy ő fogalmaz „a gyógyszere”. Bihari Viki írása.

Kaptam egy kedves felkérést, melyben az állít, írjak az írásról.

Miben segít nekem, mióta csinálom.

Nos, én azóta írok, mióta erre megtanítottak az általánosban.

Emlékeim szerint versekkel, kis mesékkel kezdtem, később naplót vezettem, középiskolában pedig évekig leveleztünk a barátnőimmel.

Az írás olyan nekem, mint másnak a zene, a sport, a festészet, a tánc, vagy akár a szobrászat.

Úgy gondolom, minden ember életében megvannak ezek a kis szelepek, vagy menekülő folyosók, melyek abban segítenek, hogy a felhalmozott szart nehéz érzéseket egy megfelelő zsilipen át kiengedjük magunkból.

Hogyan hat az írás?

Mikor írok, az érzéseimmel, a gondolataimmal foglalkozom.

Míg a belső mozi elér a monitorig, vagy a papírig, átalakul, formálódik, rendeződik. Megszűnik a külvilág, befelé figyelek, elkap a flow, kinyílik a csatorna és árad belém/belőlem a betű.

Ez már önmagában is egy jótékony folyamat, viszont van egy következő lépcsőfok, a felolvasás.

A gondolatok úgy rohangálnak bennünk, mint pókok a falon. Csak úgy, összevissza. A belső hang mondja, mondja, de nem hallja senki. Mikor ezt összeszedetten leírjuk és kimondjuk hangosan, akkor valahogy komolyabb, megfoghatóbb lesz a dolog.

Az íráskurzuson nagyrészt ez történik. Megkérem a résztvevőket, hogy írjanak bizonyos témákról és olvassák fel. Ők persze izgulnak, reszketnek, kiugrik a szívük, annyira félnek, hiszen az írás intim dolog, a szégyen pedig pokoli kín.

Valóban félnek, hogy jaj, mit fogunk szólni, attól rettegnek,  hogy elakad a hangjuk, vagy esetleg nem tudják felolvasni a saját írásukat.

Mivel volt részem szégyenben, ezért nem szoktam kritizálni, vagy bántani senkit, hiszen már az is nagy tett, csak úgy, önmagában, ha valaki felolvassa azt, amit alkotott, vagy inkább szült. Milyen jogon mondanám én erre az újszülöttre, hogy rút, mikor valakinek a lelkéből fakad?! És ki vagyok én, hogy bíráljak?!

Az írás bátorság. Minden önkifejezés az, mert önreflexiót igényel, reflektálást a belső világunkra, lelassulást, megállást, kimerevedést. Sokkal könnyebb rohanni, szőnyeg alá söpörni, vagy nem foglalkozni dolgokkal, mint megjeleníteni és kitenni, akkor is, ha csak az asztalfiókban végzi a mű.

Nekem az írás a gyógyszerem.

Egyedül élek, ami nagyon nehéz, borzasztó kevés emberrel beszélek és töménytelen mennyiségű emóciót kell feldolgoznom.

Olyan ez, mint a fedő a láboson. Forr az étel, egyre melegebb és melegebb, ha pedig nem engedjük ki a gőzt, az edény ledobja magáról a fedőt, vagy ha esetleg egy zárt kuktáról beszélünk, amin nincs szelep, akkor az egész egyszerűen felrobban.

Az írás nálam 2010 óta kétirányú dolog.

Kiteszem a nyilvánosság elé, és az olvasók tudnak rá reagálni, üzenetet küldeni, vagy véleményezni. Tudnak hozzá kapcsolódni. Ennek természetesen van egy személyiségformáló ereje.

A kezdeti időkben félelmetes volt meztelenül állni annyi idegen ember előtt, de rájöttem, hogy ez csodálatosan gyógyít, mert a meztelen embert már nem bántják annyira, mint az agyonsminkelt, márkás ruhában pózolót, aki elhazudja a boldogságot.

Én is sokat hazudok, pontosan ugyanúgy, mint bárki más. Mikor blogolni kezdtem, nagyrészt a fantáziámat használtam, most már inkább érzésekről és magamról írok, kimondottan terápiás céllal, hiszen ki kell ventilálnom magamból a múltamat, hogy tovább tudjak lépni.

Hogy kinek ajánlom az írást?

Mindenkinek, aki tud írni, azaz ismeri az ABC-t és képes mondatokat alkotni. Az írásnak nem az a lényege, hogy kitombolja magát az ego. Nem kellenek sűrűn zsúfolt idegen szavak, végtelen jelzőkkel ellátott körmondatok és fennkölt beszéd. Az egyszerű a nagyszerű, úgy a legjobb, ha csak „kiokádjuk” magunkból azt, ami odabent szorít. Utána lehet húzni a szövegből, gatyába rázni, csiszolni, én ebbe nem szoktam sokat ölni, kibuggyan és kész. Jobb kint, mint bent!

Szóval, igen, írjon mindenki! Azért, mert közelebb hoz saját magamhoz az írás, önismeretet ad, megnyugtat, levezeti a feszültséget és nemesít.

Az elmúlt másfél évben nagyjából 500 hallgatóval dolgoztam együtt az íráskurzuson és minden hétvégén csak ámulok, mennyi tehetséges írónk van! Csak hát önbizalom, ugye, az alig akad.

A tehetségek kishitűek, a tehetségtelenek meg havonta írnak egy olyan regényt, amit aztán elkapkodnak az érzelmekre és szerelemre éhes nők ahelyett, hogy inkább ők is írnának!

Egyszer megkérdezte tőlem valaki, hogy mikor kezdtem el kigyógyulni a pánikbetegségből.

Azt válaszoltam neki, hogy 2011 elején.

Majd feltett még egy kérdést, történetesen azt, hogy mikor kezdtem el blogot írni, és hát igen, mikor kimondtam, hogy 2010 őszén, magam is elcsodálkoztam.

A pánikbetegségemből az írás, a humor, az olvasók figyelme és szeretet húzott ki nagyrészt. Döbbenetes, mi?

Barátnőim szokták mondani, hogy ha boldog leszek és kiegyensúlyozott, akkor nekem majd befellegzett. Mert amiből élek, amiből felépítettem magam, az a szorongás, a bizonytalanság és a kétségbeesés. Ezeket fejezem ki írásban.

Ha belül rend lesz, akkor leteszem a tollat, bezárom az internetet és lehet, hogy nem is fogok írni többé.

Fura ez a kettősség.

De aggodalomra semmi ok.

Nagyon messze van még, hogy lezárjam a zsilipet, így aztán marad a grafománia, mint régi jó barát, aki elhiteti velem néhány pillanatra, hogy érdekes és értékes, amit csinálok.

Szeretek írni, akkor is, ha nem tartom magam írónak. Segít nekem és több ezer embernek.

Ameddig dübörög a véremben a szó és a harag, addig írni fogok. Ha pedig elcsendesedik majd a belső háború, tudni fogják az olvasók, hogy igen, minden oké és boldog vagyok…

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!

Pin It on Pinterest