„Úgy érzem, hogy egy helyben toporgunk.” – Miért akad(hat) meg a pszichológiai munka?

„Nem érzem, hogy bármerre is haladtunk volna, úgyhogy otthagytam a pszichológusom” – talán ismerős ez a mondat, az is lehet, hogy már mi magunk is éreztünk hasonlóan. Vajon miért lehet az, hogy míg egyesek arról számolnak be, hogy szinte teljesen megváltozott az életük a terápia hatására, és receptre írnák fel mindenkinek a pszichológust, addig mások kiábrándultan és dühösen, akár bizalomvesztetten, bizonytalanul keresik az okait annak, hogy nekik miért nem használt a segítői folyamat?

Saját élményből merítkezve és számos ismerős, barát pszichológiai munkából való kilépését is végignézve elgondolkodtatott az a kérdés, hogy vajon hol és miért állhat meg egy terápiás folyamat. Ritkábban hallunk olyan szélsőséges eseteket, hogy valaki azért hagyta ott a pszichológusát, mert az folyamatosan ásítozott és el-elbóbiskolt az üléseken. Általánosabb panasz, hogy úgy érezzük, nem használ a terápia, vagy nem hiszünk a sikerességében, esetleg a jelenlegi szakemberrel elértük a plafont, ahonnét már nem tudunk tovább haladni. Az is lehet, hogy olyan sérüléseket szereztünk egy korábbi segítői munka során, ami (sajnálatos módon) alapjaiban megrengette a pszichológiába vetett bizalmunkat. A cikkben arra keressük a válaszokat, hogy mi lehet az oka annak, ha nem tudunk egyről a kettőre jutni, vagyis miért akadhat meg a pszichológiai munka.

Mielőtt beleásnánk magunkat az okok keresésébe, érdemes kihangosítani pár gyakori félreértést:

az általánosan elterjedt elképzelések ellenére a pszichológusunk nem oldja meg helyettünk az életünket, nem mondja meg, hogy mit tegyünk, illetve a terápia nem nyújt megoldást minden problémánkra. A terápiás munka valójában egy együttműködésen (szövetségen) alapuló folyamat, ahol a szakember mintegy kísérőként van jelen a kliens életében – a tényleges munkát, a változásokat a páciens végzi el saját életében.

Egy példával élve: egy pszichoszomatikus, vagyis a lelki tényezőkkel összefüggő betegség esetén nagyon hasznos, ha egy pszichológussal feldolgozzuk ennek a lelki okait, de a terápia nem helyettesíti a szükséges környezetváltást és az egészségügyi munkát, vagyis azokat a kezeléseket, amiket gyógyulásunk érdekében el kell végezni.

A terápia tehát nem gyógyír mindenre, de nagyon sokat segíthet mind az életvezetési elakadásokban, hangulatzavarokban és személyiségzavarok kapcsán is abban, hogy megértést, bizalmat kapjunk, (ön)ismeretet szerezzünk, valamint hogy megtanuljuk saját erőforrásaink használatát és felelősségünk vállalását a lelki jóllétünkért való aktív cselekvésben. Ha a pszichológiai munka valódi célját és a résztvevők szerepét megértjük, az segíthet a pszichológiai munka megfelelő értékelésében is.

(Szeretném még az elején leszögezni, hogy ebben a cikkben a terápia, terápiás munka, terápiás folyamat, pszichológiai munka kifejezést általános értelemben fogom használni bármilyen, szakképzett pszichológus által végzett segítői munkára: ugyanúgy a pszichológiai tanácsadásra, mint a pszichoterápiára.)

Nézzük akkor, mik is lehetnek az elakadások okai!

Amikor a módszer nem hatékony

Talán a legáltalánosabb oka a pszichológiai munka kudarcának, hogy nem megfelelő az alkalmazott terápiás módszer, amivel dolgozunk, és/vagy plafonhoz értünk az adott szakemberrel. A kliensek leggyakrabban baráti ajánlás alapján vagy pedig vakon, szimpátia alapján választanak pszichológust – szakmai ismeretek híján természetes, hogy nincsenek tudatában annak, hogy jó lesz-e nekik az az irányzat, amelyben a szakember dolgozik. A hatékony módszer kiválasztása tulajdonképpen szakmai kompetencia, vagyis a pszichológusnak kell azt meghatároznia a páciens személyisége, érdeklődése, önismereti szintje, valamint a hozott probléma mélysége és fajtája alapján. Hogy csak pár példát említsünk: egy stresszel kapcsolatos nehézségre ugyan megfelelő az autogén tréning, de egy skizofréniával diagnosztizált páciensnél határozottan nem ajánlott (pláne pszichotikus fázisban). Egy párkapcsolati problémával gyakran hiába dolgozunk egyéni folyamatban, azzal párhuzamosan vagy utána elkerülhetetlen a párterápia. Egy nehezebben vizualizáló kliensnél valószínűleg nem a képzőművészetterápia vagy az imaginatív eljárások lesznek az eredményre vezetők. Az esetek többségében a pszichológus többféle módszertan alapján dolgozik, így ki tudja választani a számunkra megfelelőt, illetve tovább tud minket küldeni akkor, ha neki nincs megfelelő szakértelme.

A plafon elérése az adott szakemberrel azt jelenti, hogy ő a szaktudásához mérten a legtöbbet nyújtotta, de az általános segítői kapcsolaton kívül egy idő után már nem tud többet nyújtani. Ezt egy jó pszichológus magától is jelzi, főleg, ha a megbeszélt célokat/fókuszt elérték a klienssel. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy egy másik módszert vagy egy másik kollégát javasol, ha a páciens szeretné még folytatni az önismereti munkáját.

A továbbküldés teljesen természetes és fontos része a szakmai munkának. Nem azt jelenti, hogy a kliens “menthetetlen”, vagy hogy “terhes” a terapeuta számára – pusztán arról van szó ilyenkor, hogy eredményesebben haladhat egy másik szakemberrel.

Hasonló ez az egészségügyi problémák esetében is, amikor például az endokrinológus továbbküld dietetikushoz, ahol a korábbi eredményeket figyelembe véve megkaphatjuk a megfelelő ellátást.

Amikor a pszichológus és a kliens nem jó match

Az elakadás mögött a pszichológussal való össze nem illés (tinderesen fogalmazva egy „rossz match”) is lehet. Ez kifejeződhet abban, hogy valahogy nem szimpatikus számunkra a szakember, nem találjuk a közös hangot, érzésre nem azokkal a problémákkal foglalkozunk, amikkel hozzá fordultunk. Érdemes ilyenkor elővenni az asszertív kommunikációs eszköztárunkat, és bevinni a kétségeinket a terápiába: kifejezni aggodalmainkat, esetleg megkérdezni a szakembert, hogy merre halad a folyamat, mit tudunk tenni közösen azért, hogy jobb legyen a kapcsolat. Amennyiben nem kapunk a saját igényeinknek megfelelő és kielégítő választ, és főleg olyankor, ha már szorongunk a találkozásoktól, érdemes megfontolni a váltást. Nem ciki pszichológust váltani, sőt, új pszichológus ajánlásában akár jelenlegi terapeutánk segítségét is kérhetjük.

Lehet, hogy nem állok még készen a változásra?

A pszichológiai munka mind a kliens, mind a terapeuta oldaláról munkát igényel.

A pszichológus nem tanácsokat ad, hanem segít átgondolni élethelyzeteket, készségeket tanít, rávilágít problémákra, összefüggésekre, segíti ezek feldolgozását, és támogathat a kijelölt célok elérésében. A terápia eredményét valójában nagy részben a kliens reménye, motivációja a változásra, személyes erőforrásai és társas támogatottsága határozza meg.

A pszichológiai munka így alapvetően egy támogatott/kísért öngyógyítási folyamat, vagyis az igazi munkát a kliens maga végzi.

Amennyiben nincs elég energiánk, motivációnk dolgozni magunkon és a kapcsolatainkon, jogosan érezhetjük úgy, hogy nem halad előre az életünk, nem működik jól a terápia. Előfordulhat olyan élethelyzet, amikor nagyon szenvedünk, nyomnak a problémáink, vagyis nagy a szenvedésnyomásunk, ezért jelentkezünk egy pszichológushoz, de valójában mégsem állunk készen az önismereti munkára. Ezt nyomon érhetjük úgy, hogy nem kezeljük prioritásként az üléseket, ezért folyamatosan késünk, lemondjuk, vagy pusztán nem jelenünk meg. De akár azt is érezhetjük, hogy nincs időnk rendszeresen készülni az alkalmakra, a kapott feladatokat nem készítjük el, nem olvassuk el az ajánlott könyveket vagy cikkeket, nem alkalmazzuk a tanult módszereket.

A munka nagy része nem a rendelőben zajlik ugyanis, hanem két ülés között, hogy mennyire tudjuk beforgatni a szakemberrel tanultakat a saját életünkbe.

Néha nagyon fájdalmas bevallani magunknak, hogy nem a megfelelő időszakban vagy élethelyzetben vagyunk ahhoz, vagy még nem állunk készen arra, hogy egy elmélyült önismereti vagy terápiás munkát kezdjünk el. Ha észrevesszük ezt magunkon, bátran fogalmazzuk meg félelmünket a pszichológusunknak, és megbeszélhetjük vele, hogyan menjünk tovább. Legyünk türelmesek magunkkal és a változással kapcsolatban.

Bizalom

Minden kapcsolat alapja a bizalom – ez különösen a terápiás munka során kiemelt jelentőségű. Ha megbízunk a terapeutánkban, az azt jelenti, hogy nyíltak és őszinték tudunk vele lenni a terápia során. Ha nem tudunk megbízni benne, az jelentősen akadályozza a folyamat előrehaladását. A bizalom hiánya megjelenhet abban, hogy csak felületes dolgokat osztunk meg vele, „szórakoztatjuk” őt (sztorizunk az egész ülésen), elbagatellizáljuk vagy elvicceljük a velünk történteket, mindent megmagyarázunk tudományosan anélkül, hogy nyitottak lennénk az érzéseink kifejezésére. Ilyenkor szakember legyen a talpán, aki hozzáfér az érzéseinkhez – azok nélkül viszont nem tud megindulni a munka. Ne feledjük, hogy a pszichológusunk feladata, hogy ítélkezés nélkül elfogadja az érzéseinket, és pár téma kivételével (ön- és közveszélyes információ, bántalmazás) titoktartás köti, vagyis amit elmondunk neki, az köztünk marad. Érdemes ilyenkor persze azt is átgondolni, hogy a bizalomhiány hátterében esetleg a terapeutánk áll (tett vagy mondott valami olyat, ami miatt nehéz benne megbízni), vagy van-e általános nehézségünk abban, hogy megbízzunk az emberekben.

“Ő bezzeg folyton nagy felismerésekre jut, én meg alig tapasztalok változást” – Hogy is van ez?

Félreértésekhez vezethet, ha ahhoz igazítjuk saját elvárásainkat, amit mások mesélnek saját terápiás tapasztalataikról.

Mások vagyunk, lelkünknek is megvan a saját tempója: valakinek pár hónap támogatás elég lehet, míg mások évekig járnak terápiába, és kisebb változásokat vesznek csak észre magukon. Mindenki máshonnan indul önismereti szinten, máshol tart az életében, más személyiségstruktúrával rendelkezik, más súlyú és mélységű problémakörrel fordul szakemberhez, ráadásul a pszichológiai munkában is vannak hullámhegyek és -völgyek.

Persze nehéz úgy észrevenni a változást, ha előzetes terápiás tapasztalat híján fogalmunk sincs, hogy mire számíthatunk. Ezért is fontos az úgynevezett „szerződéskötés” a pszichológiai munka elején, amiben közösen definiáljuk a szakemberrel a célokat, a fókuszt, és hogy nagyjából hogyan fog haladni a folyamat.

Ezen kívül érdemes lehet feltenni magunknak is a kérdést a folyamat elején, hogy vajon miből, milyen konkrét jelekből fogjuk észrevenni magunkon, hogy jobban vagyunk? Listázzunk minden olyan apró tényezőt is, amiről azt hinnénk, hogy nem számítanak (például többször mosolygok, vagy többször veszem fel a kedvenc piros ruhámat).

A környezet szerepe a terápiás munkára

Nem elhanyagolható a társas környezet hatása sem a pszichológiai munkára. Munkahelyi stressz vagy bántalmazó kapcsolati dinamika esetén jogosan élhetik meg azt a kliensek, hogy nem úgy halad a munka, ahogy szeretnék. Nagyon frusztráló lehet ezzel szembesülni, de ilyenkor sajnos gyakran nagy szerepet játszik a környezet visszahúzó ereje. Azért nehéz ilyenkor változást elérni, mert az ülésekről ugyanabba a terhelt, diszfunkcionális környezetbe tér vissza a páciens. Távolabbi hasonlattal élve: képzeljünk el egy fogyni vágyó személyt, aki heti 50 percben visszafogja magát a szénhidrát fogyasztásban, majd hazamegy, ahol ha nem eszi meg az anya vagy a párja által készített süteményt, büntetést kap. Gyanítható, hogy az áhított fogyás nem fog beindulni. A pszichológiai munka gyakran saját környezetünk és kapcsolataink átértékelését, újragondolását, valamint új határok szabását igényli a gyógyulás érdekében. Ha ez elmarad, sajnos gyakran a változás is késik.

Mire figyeljünk a pszichológusunknál – avagy léteznek rossz pszichológusok?

Ahogy más szakmákban is, úgy sajnos ezen a területen is akadnak rossz szakemberek. Érdemes átgondolni, hogy az elakadás hátterében tapasztalunk-e olyan szakmai és/vagy etikai vétséget, ami mindenképpen pszichológusváltást implikál.

A pszichológiai munka bizalmi-rokonszenvi kapcsolaton alapszik, amit rapportnak nevezünk. A kölcsönös bizalom és tisztelet, vagyis az úgynevezett terápiás szövetség biztosítja azt, hogy biztonságosan haladjon a folyamat.

A pszichológus és a kliens között létrejövő kapcsolat határozottan nem lehet baráti, szexuális vagy szerelmi jellegű. A páciens akkor érezheti magát biztonságban, ha a szakember egyértelműen tartja (és szükség esetén kommunikálja) ezeket az etikai és szakmai határokat.

A pszichológusoknak etikai kötelessége, hogy „ne ártsanak”, és ha a terapeuta átlépi ezeket, ez azt jelzi, hogy a terápia nem működik, sőt ártó jellegű.

A pszichológus feladata a bizalmi légkör megteremtése, hogy a kliens érezze, hogy a gondolatai és az érzései jó helyen, biztonságban vannak. Egy jó terapeuta nem “vallat” vagy nyomoz, hanem a páciensnek megfelelő tempóban, empatikusan és odafigyelve halad a feltárással, nem érvényteleníti az érzéseit, élményeit. Úgy fogalmaz(tat) meg összefüggéseket, hogy az a kliens önmagáról való tudását gazdagítsa, az önértékelését és önbecsülését pedig építse, ne pedig rombolja.

Ugyanakkor mindamellett, hogy egy jó pszichológus együttérző és validálja a kliens érzéseit, vagyis elismeri azok jogosságát, fontos az is, hogy idővel (együttérzően) konfrontálni is tudja őt, hiszen ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megkezdődjön a változás. Ha szakemberként csak egyetértünk a páciens világfelfogásával, hitelt adunk minden sérelmének, és hogy minden problémája valaki más hibája, az ugyan bizalmat teremt a terapeuta és kliens között, de nem segíti elő a gyógyulást és a másokkal való kapcsolatok javítását. Például egy bizalmatlan, féltékenykedő kliens elégedett lehet azzal, ha ellenőrizheti és kontrollálhatja partnerét a nap 24 órájában, ugyanakkor megbántva érezheti magát, ha a másik ezt nehezményezi. A szakember felelős azért, hogy ezeket a társadalmilag elfogadhatatlan pszichológiai szükségleteket óvatosan visszajelezze és dolgozzanak a klienssel ezek megváltoztatásán. A mentális egészség megköveteli a társadalmi határokon belüli működés képességét.

Bár a pszichológusunk nem a barátunk, és nem azért fizetünk neki, hogy a saját életéről halljunk (még ha nagyon kíváncsiak is lennénk rá), előfordulhat párszor, hogy az úgynevezett irányított önfeltárással élve saját tapasztalatot, élettörténetet oszt meg. Ez azonban mindig irányítottan, a terápiás célt szem előtt tartva történik, nem puszta ventilláció vagy csevegés. Ha az ülések nagy részében a saját életéről mesél, úgymond sztorizgat, az a pszichológiai munka ellenében hat, ráadásul nem is etikus.

Hogyan tovább? Mégis honnét tudom, hogy mi a jó nekem?

A fenti tényezőket mérlegelve és átgondolva láthatjuk, hogy viszonylag kevés objektív tényező van arra nézve, ami azt segít megítélni, hogy jó-e nekünk egy terápia.

Persze jól eshet hétről hétre megkapni a figyelmet és a támogatást a terapeutánktól, de ha az az érzésünk, hogy már egy ideje nem ad sokat a közös munka, az ülések tartalmatlanok, csak megszokásból vagy ragaszkodásból járunk a pszichológusunkhoz, gondoljuk át, hogy vajon a munka végéhez értünk-e, vagy inkább érdemes lenne-e szakembert váltani.

Ha már elértük az eredetileg kitűzött terápiás célt és nincs új fókusza a pszichológiai munkának, nem indokolt, hogy pszichológushoz járjunk.

Mindenesetre ahelyett, hogy jelzés nélkül kilépünk a folyamatból, lezárás nélkül hagyva azt, érdemes kifejeznünk ezeket a nehéz érzéseket, kétségeket a terapeutánk felé, még akkor is, ha félünk attól, hogy megbántjuk őt. Egy jó pszichológus ugyanis nem veszi személyes sértésnek a (negatív) visszajelzéseket, képes azt szakértőként kezelni, és adott esetben saját részét és felelősségét is elismerni benne. Persze arról is szó lehet, hogy egyszerűen csak nem működik a „kémia” a kliens és szakember között – ilyenkor érdemes új pszichológust keresni, aki stílusban, személyiségben, életkorban, módszerben, bármiben jobban illeszkedik. Nagy előnye van annak, ha a nehezebb érzéseinket kifejezzük a terapeutánk felé: rengeteget tanulhatunk belőle magunkról, és az érzéseink és igényeink megfogalmazásának képessége nem csak a terápiás folyamatban fog fontos változásokat hozni, hanem kamatoztathatjuk majd a mindennapi életünkben és kapcsolatainkban is.

Forrás:

Iskra (2023). When Therapy Is Unsuccessful. Many who try therapy say it doesn’t help them. How can they find healing? Url: https://www.psychologytoday.com/intl/blog/the-philosophers-diaries/202207/when-therapy-is-unsuccessful

Moore (2022). 8 Reasons Why Therapy May Not Be Working. url: https://psychcentral.com/health/reasons-why-someone-in-therapy-may-not-be-getting-better