„Kiszámoltuk: 15 hét telt el, és még 9 van vissza” – Ezért (lenne) fontos időt szánni a pihenésre

Szerző: | 2020. 06. 25. |

„Március 16-a óta nem mehettek iskolába a gyerekek, és a nyár kezdetével még egy darabig biztosan itthon maradnak. Kiszámoltuk: 15 hét telt el, és még 9 van vissza. Nagyon sok…” – meséli egy, a távmunka–távoktatás–gyerekfelügyelet Bermuda-háromszögében fuldokló édesanya. Ez azt jelenti, hogy a gyerekes családok gyakorlatilag az év felében voltak, vannak – és minden jel szerint – egy darabig még extra terhelésnek lesznek kitéve. Ha a keretek lazultak is, a gyerekek felügyeletével, a nyári szünet kihívásaival járó teendőkkel, és az ezzel kapcsolatos döntéshelyzetetekkel a szülők sok szempontból magukra – és pihenőidő nélkül – maradtak.

Miért lenne nagyon fontos, hogy a lehetőségeinkhez mérten, de ezek között az extrém körülmények között is figyelmet fordítsunk a rekreációra és a pihenésre? Miért jó befektetés az egészségünk és a hatékonyságunk szempontjából az együtt töltött minőségi idő és az, ha a családi kapcsolatok – az együtt megharcolt hétköznapok után – a közösen szerzett élmények által is erősödnek? Erről beszélgettünk Limpár Imre tanácsadó szakpszichológussal.

„Ilyen szintű mentális, fizikai és érzelmi terhelést, az azzal járó stresszt nem lehet huzamosabb ideig büntetlenül cipelni. Nem csoda, ha ezek között a körülmények között nemcsak testileg, de lelkileg is kimerültünk – egyre gyakrabban mondogatjuk magunknak, hogy milyen jó lesz MAJD pihenni. De vajon mikor jön el az a bizonyos majd? És különben is, hogy jövünk mi ahhoz, hogy közel fél év home office-szal a hátunk mögött szabadságra menjünk?

Álságos beszédmód

A kérdés természetesen költői, a probléma azonban nagyon is valós. Legalábbis így látja szakértőnk, aki szerint a pihenésről, nyaralásról szóló diskurzust ebben az új helyzetben áthatja egy álságos beszédmód.

„Annak ellenére, hogy az elmúlt időszak a legtöbb ember számára extrém terheléssel járt, és sokan a végkimerülés szélére sodródtak, van egy kívülről érkező nyomás, ami olyan üzenetekkel párosul, amelyek azt sugallják, hogy nincs legalitása a pihenésnek, de még a feltöltődésnek sem.

„Most akarsz szabadságra menni, de hát egész eddig otthon voltál?” „Annál nagyobb bajod sose legyen, mint hogy fél évig együtt lehetsz a gyerekkel!” „De hát be se kellett járnod!”

A munkáltatók mellett sajnos a szülők is hajlamosak abból az előfeltevésből kiindulni, hogy „a gyerekkel lenni nem szabadna, hogy fárasztó legyen, és nem vagy elég jó szülő, ha elfáradsz. Ez pedig  hatalmas lélektani csúsztatás.” Ezért szakértőnk szerint a családi pihenés kapcsán kulcskérdés, hogy szülőként kimondhatjuk-e, ki merjük-e mondani magunknak, hogy elfáradtunk?

Sokakban benne van a félelem, hogy ha ezt megteszik, akkor rossz szülőnek gondolják őket. Pedig pont az ebből a frusztrációból fakadó kimerültség távolíthat el attól, hogy türelmesek és kiegyensúlyozottak maradjunk.

„Minél inkább beleszorítanak minket a kívülről jövő elvárások ebbe a kirakatpózba, annál rosszabb állapotba kerülünk mentálhigiénés szempontból. Ha meg is fogalmazódik bennünk a feltöltődés iránti igény, a lehetséges válaszreakcióktól és a minősítéstől való félelem felerősítheti bennünk a kétségeket” – mutat rá Limpár Imre, aki a kliensei körében is azt tapasztalja, hogy sokan tipródnak ilyen és ehhez hasonló feszítő kérdések miatt:

Megengedhetem én ezt most magamnak? Ilyenkor, a válság idején, ennyi otthon töltött hét után? Ennyire nem lehetek önző! Most inkább kicsit összébb húzom a nadrágszíjat, és majd akkor pihenek, ha eljön az ideje.

De mégis mikor jön el a pihenés ideje?

A logikus válasz erre a kérdésre az, hogy akkor, amikor elfáradunk. És, bár sajnos a körülmények csak ritkán teszik lehetővé, hogy minden alkalommal, amikor fáradtak vagyunk, elmehessünk szabadságra, e tekintetben is fontos meglátni az egyéni felelősségünket.

„Egyszer a tanítvány megkérdezte a Mestert:

– Sokat kell még várni arra, hogy a dolgok jobbra forduljanak?

– Hát, ha várunk, akkor még sokat – felelte a Mester.”

Ez a Zen bölcsesség azokra a helyzetekre is igaz, amikor a fáradságunk miatt panaszkodunk. A kimerültség felszámolása, vagyis a pihenés feltételeinek megteremtése érdekében a mi cselekvőképességünkre is szükség van, azért nekünk is muszáj tennünk. Ha csak várunk arra, hogy megtörténjen velünk, az kevés.

„Amellett, hogy sajnos sokan vannak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy egy kényelmes szállodában pihenjék ki az elmúlt időszak fáradalmait, gyakori, hogy – bár a feltételek ehhez adottak lennének – valójában az önmagunkkal szemben támasztott elvárások és a belső félelmeink miatt nem engedjük meg valójában magunknak a kikapcsolódást, aztán tudattalanul rögvest keresünk egy racionális okot, ami ezt a belső pszichés tendenciát igazolja.” – mutat rá Limpár Imre, aki szerint ebben a kitett időszakban hatalmas jelentősége van annak, hogy tudjuk-e asszertíven és határozottan tartani a határainkat, egyáltalán keressük azokat a lehetőségeket, ahol töltekezhetünk.

„Emlékszem, egyszer egy önismereti csoport indulásakor az egyik többgyerekes édesanya hosszasan vívódott, hogy akkor ő most vajon megengedheti-e magának, hogy hat vasárnapot távol legyen a családjától. Azóta is sokszor eszembe jut a férje reakciója, aki akkor nagyon bölcsen azzal biztatta a részvételre a feleségét, hogy »a gyerekeknek inkább van szüksége egy olyan édesanyára, aki nincs mindig ott, de jól van, mint egy olyanra, aki mindig ott van, de fáradt és elgyötört«”.

Meg kell harcolnunk a szabadságért

Szakértőnk szerint ezen a szemüvegen keresztül érdemes ránézni arra a kérdésre, hogy miért is fontos időt szakítani a feltöltődésre és arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból:

akkor tudunk ugyanis általában a családunkkal minőségi időt tölteni, ha mi magunk is jó állapotban vagyunk.

Ennek az állapotnak az eléréshez, főleg mostanában, nagyfokú tudatosságra van szükség. „Nem ritka, hogy szinte szó szerint meg kell harcolnunk a szabadságunkért, például akkor, amikor azt mondjuk, hogy egy hétig nem lehet majd elérni minket telefonon és e-mailen, vagy amikor négy hónap home office után jelezzük a főnökünk felé, hogy szabadságra szeretnénk menni” – mutat rá szakértőnk, aki szerint a nehézségek ellenére is érdemes következetesnek lennünk a pihenéssel, különösen a családi pihenéssel kapcsolatban.

„A családi egységet azok a megtartó pillanatok erősítik, amikor csak úgy, tét és feladatok nélkül tudunk együtt lenni. Kellek nélkül. Ehhez otthon, a négy fal és a teendőink között nem adottak a feltétek. Ezért néha érdemes eltávolodnunk földrajzi értelemben is, szükségesek azok az inkubációs idők, amikor kiszakadunk a megszokott tereinkből, amikor marad hely a meghitt beszélgetéseknek, és úgy tudunk kapcsolódni, hogy közben nem fut a háttérben a szoftver, nem a körül forognak anya és apa gondolatai, hogy milyen feladat van még vissza, mi mindent kell még estig megcsinálni. Amikor lehet igazán egymásra figyelni.

Pihenés: lehet, és kell is tenni érte

Bár sokszor valóban tőlünk független körülmények lehetetlenítik el, hogy kipihenjük magunkat, szakértőnk szerint fontos látni, hogy „a pihenés olyan valami, amiért folyamatosan lehet és kell is tenni”.

Nem mindegy például, hogy mekkora egységekben gondolkozunk. Van-e hosszú távú stratégiánk a pihenésre, vagy úgy látjuk magunk előtt a szabadságot, mint egy célszalagot, amit „majd, ha egyszer odaérünk” az utolsó erőnkkel átszakítunk? Vannak-e például a családban a pihenéssel kapcsolatos, közösen lefektetett szabályok és keretek, amelyekhez lehet igazodni, amire adott esetben lehet hivatkozni? A majd csak lesz valahogy elve sokaknál munkál, és sokaknál teljes csődhöz vezet. Ezért fontos, hogy legyen konszenzus arról, hogy mikor és milyen gyakran nyaralunk vagy, hogy melyik az a nap héten, amikor nem foglalkozunk munkával.

Bizonyos esetekben nincs helye kompromisszumoknak. Értem ez alatt, hogy akkor lesz igazán feltöltő az élmény, ha van ráhatásom arra, hogy hol és mivel töltjük az időnket, s nem a másik mondja meg, hogy nekem hogyan esik jól pihenni. Fontos, hogy legyenek meg a saját válaszaink, és azokat ne tartsuk meg magunknak, beszéljünk az igényeinkről. Néma gyereknek tényleg anyja sem érti a szavát!

Sokszor körülményesebb és tovább tart megtalálni a mindenki számára optimális megoldást, de érdemes ezekre a beszélgetésekre, és a hosszú távú stratégiák kialakítására időt szánni. Ezek ugyanis rengeteget segíthetnek abban, hogy a közös nyaralás olyan élmény legyen, amire mindenki szívesen emlékszik.

Nálunk például jó ideje működik az ún. Családi Stratégiai Tanács, mi viccesen csak így hívjuk, amiben a kétéves kisfiam még csak pártoló tagként van ugyan jelen, de egy olyan rendszerbe nőhet majd bele, ahol a kiszámíthatóság keretet ad. A kisgyerekeknél a keretek extrémen fontos erőforrások. Sok szabadelvű nevelési megközelítést jól félreértenek vagy félreértetnek, s azt hiszik, nem szabad keretezni, de ez pont fordítva van. Akkor vagyok igazán szabad, ha ismerem a korlátaimat – mondja Limpár Imre.

Berögzült szokások helyett rugalmasság

A konszenzus mellett szintén lényeges kérdés, hogy az otthoni feladataink mellett el tudjuk engedni a régi berögződéseinket – vagy, ahogy Limpár Imre fogalmaz „kikuzzák az életünkből a kelleket” és a jelen körülmények között kontraproduktív szokásokat.

Lehet, hogy minden évben augusztusban szoktunk nyaralni, de ez után az időszak után nem biztos, hogy jó ötlet addig várni. Ha most van szükségünk pihenésre, akkor merjünk változtatni! Ha más, rajtunk kívül álló körülmény ebben nem akadályoz – akkor miért ne mehetnénk előbb?

Most különösen fontos, hogy magunkkal szemben, és a többiekkel szemben is megengedőek legyünk, lehessen a tervezés időszakában és nyaralás közben is tét nélkül beszélni az igényekről. Amennyire lehet, maradjunk rugalmasak. Ne az legyen, hogy „Márpedig, ha megbeszéltük tegnap, hogy ma biciklizni megyünk, akkor így lesz és kész!”. Annyi szabályra kell/kellett az utóbbi időszakban figyelni, nem baj, ha legalább nyaralás közben néha sodródunk, hagyjuk, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek.

A cikk megjelenését a Kolping Hotel családi élményközpontja támogatta.




Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This