Mire tanít minket Az első áruló? – A Cosa Nostra pszichológiája

Szerző: | 2020. 05. 21. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 12 perc

Mi vesz rá valakit, hogy csatlakozzon egy bűnszervezethez? Hogyan lehetséges, hogy ezek a szervezett bűnözői csoportok évtizedeken, vagy akár évszázadokon át működjenek? Mi a Cosa Nostra, és az ahhoz hasonló hálózatok „titka”? Milyen ördögi dinamikák és pszichológiai mechanizmusok mozgatják a tagokat? Hogyan lehet egy bűnözőt rávenni arra, hogy vallomást tegyen? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ Szakmáry András pszichológussal közösen Az első áruló című film nyomán.

„Nem hiszek többé az igazság elvont fogalmában, egy olyan igazságban, melynek nevében az emberiség a legszörnyűbb bűntetteket követte el. Nem, nem hiszek már benne. Viszont teljes szívemből hiszek az egyén által teremtett jóban, szemtől szemben, kéz a kézben. A Gomorra után, ez alatt a tíz év alatt elveszítettem egyfajta ártatlanságot, és a társadalmi változásba vetett minden hitemet, de továbbra szinte dogmatikus reményt táplálok az iránt, hogy egy történet elmesélése még megmentheti azt, ami emberi maradt az emberben.”

Ezek a mondatok Roberto Saviano Gomorra című könyvében, annak is a bevezetőjében olvashatóak. Az azonos című sorozat alapjául szolgáló kötet elképesztő részletességgel dokumentálja – és ezzel együtt le is leplezi – a nápolyi maffia, a Camorra működését. (Tavaly februárban Saviano egy másik könyve, a Gomorra folytatásának tekinthető Zéró, zéró, zéró is megjelent magyarul – a szerk.)

Saviano-nak – akit eleinte a kíváncsiság hajtott – lassan szenvedélyévé vált, hogy mindent megtudjon a régió gazdaságát irányító Rendszerről – ahogy az a könyv fülszövegén is olvasható:

„Mindent meg akart tudni, mindent meg akart érteni – legfőképpen azt, lehetséges-e hatékonyan szembeszállni ezzel a szervezettel, amely tönkretette szűkebb hazáját, Nápolyt és környékét”.

Az első áruló

Roberto Saviano szándékai, úgy ahogy világosak, viszont ez már nem biztos, hogy egyértelműen elmondható (volt) Tommaso Buscettáról, aki jó 30 évvel ezelőtt egy másik „nagy múltú” olasz bűnszervezet, a Cosa Nostra szennyesét teregette ki.

Ő volt az, akinek a tanúvallomása alapján az igazságszolgáltatás térdre tudta kényszeríteni a szicíliai maffiát.

Ennek a ’80-as években zajló, úgynevezett Maxipernek a körülményeit – az előzményektől a peren át az azt követő időszakig – Tommaso Buscetta szemszögéből mutatja meg és dolgozza fel Marco Bellocchio díjnyertes filmje, Az első áruló.

A film ismertetője szerint sokan a mai napig nem értik, mi késztette a korábban kíméletlen bérgyilkosként (több mint 70 embert ölt meg) hírhedté vált Buscettát a kiugrásra és arra, hogy vallomásával leleplezze a Cosa Nostrát – és ezzel kockára tegye nemcsak a saját, de a családja életét.

Ahhoz, hogy reálisan be tudjuk mérni Buscetta tettének súlyát, érdemes egy pillantást vetni ennek az évszázados múltra visszatekintő bűnszervezetnek a belső működésére és megítélésére.

Ha belépsz, nincs visszaút

„A Cosa Nostrához tartozni egy életre szóló elköteleződést jelent – a „belépő”, vagyis a taggá válás feltétele, hogy megölj valakit, a kilépés egyetlen módja pedig az, ha meghalsz. Olyan döntés ez, ahonnan nincs visszaút, és ezzel a tagok az első pillanattól tisztában vannak – akárcsak a többi, nagyon pontosan meghatározott és lefektetett szabállyal. Ha egyszer valaki tagja lesz ennek az egésznek, akkor ezeket a szabályokat feltétel nélkül el kell, hogy fogadja. Ezek a szabályok, a felülről érkező parancsokhoz hasonlóan megkérdőjelezhetetlenek” – vázolja a híres-hírhedt bűnszervezet alapvetéseit Szakmáry András, pszichológus, aki egykor nyomozóként dolgozott és munkája részeként igyekezett megérteni az elkövetők indítékait és működésmódjukat.

Bár laikusként elsőre azt feltételeznénk, hogy a legnagyobb vonzerőt a gyors pénzszerzés lehetősége jelenti, szakértőnk szerint nem ez a bűnszervezethez csatlakozó emberek elsődleges motivációja.

„Ezek a bűnszervezetek – és ez nem feltétlenül csak a Cosa Nostrára igaz, hanem bármilyen gang-re, vagy bűnbandára – elsősorban olyan embereket tudnak megszólítani és beszervezni, akik valamilyen szempontból kívülállók; akiket a társadalom kirekesztett a viselkedésük, a származásuk vagy az anyagi helyzetük miatt.

Vagy, akik egyszerűen kívülállónak érzik magukat, és nem szeretnének integrálódni a saját környezetükbe, ezért szubkultúrákat keresnek. A szubkultúrákra pedig az jellemző, hogy ha bizonyos feltételeknek eleget teszel, akkor elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Ez nagyon vonzó alternatíva azzal szemben, amikor egy, a társadalom peremén élő senkinek érzed magad.

Amikor bekerülsz egy közösségbe, ahol valaki vagy, és megérzed az erejét annak, hogy egy egész szervezet áll mögötted, az hatalmas vonzerőt jelenthet egy korábban kitaszított vagy lecsúszott ember számára.

Ezeknek a bűnszervezeteknek és annak, hogy ilyen régóta tudnak működni, ez tulajdonképpen a titka: a lojalitás, amellyel a „Család” tagjai – mert egymás között így hivatkoznak a Cosa Nostrára – viszonyulnak egymáshoz, ebből a nagyon erős érzelmi kötelékből, a valahova tartozás és a biztonság érzéséből táplálkozik.

A lelkiismeret-furdalás önmagában kevés

De akkor mégis mi lehetett az indítéka Buscettának? Megszólalt a lelkiismerete? Szakértőnk szerint ezt is benne van a pakliban – vagy, ahogy ő fogalmaz, „nagyon-nagyon beteg lelkületűnek kell lenni ahhoz, hogy egy gyilkosság ne nyomassza az elkövetőt – márpedig ő több mint hetven embert ölt meg”.

Nem véletlen, hogy sokszor 20-30 év múltán kerülnek elő gyilkossági ügyek – ezeknek a történéseknek gyakran az áll a hátterében, hogy az elkövető egy ponton túl nem tud együtt élni az őt mardosó bűntudattal, és feladja magát, vagy addig-addig mozgolódik, amíg ki nem derül az igazság.

Azonban a lelkiismeret-furdalás önmagában kevés ahhoz, hogy valaki egymaga szembemenjen a világ legnagyobb és legkiterjedtebb bűnszervezetével. Az áruló ugyanis ebben az esetben nemcsak a saját, de a családja életét is kockáztatja. A bűnszervezet olyan sűrűn átszövi a tagok szociális hálóját, hogy egy pillanat alatt megtorolják, ha valaki szembefordul velük.

Ez Buscetta esetében is így történt: a maffia bosszúhadjáratában 33 rokonát végezte ki, de őt ez sem tántorította el attól, hogy tételes tanúvallomást tegyen Falcone vizsgálóbírónak, aki ezeknek az információknak a birtokában meg tudta törni az Olaszországnak egyre nagyobb károkat okozó Cosa Nostra hegemóniáját.

Máig megosztó hős

„Ez a Cosa Nostra már nem az a Cosa Nostra, akinek hűséget fogadtam” – fogalmazott Buscetta a vallomásában, amikor egykori társai számon kérték rajta az árulását. Olaszország máig megosztó hőse azzal védekezett, hogy szerinte a Cosa Nostra árulta el őt, és a tagokat akkor, amikor a szervezet vezetése nem tartotta tiszteletben a szabályokat, és hagyta, hogy a kábítószerrel való kereskedelem lezüllessze a korábban meghatározott értékeit.

Van annak azért egy diszkrét bája, amikor egy többszörös gyilkos erkölcsi magasságokba emelkedve a tisztességről szónokol – gondolja magában keserűen a néző, miközben próbálja feloldani a lelkében mozgolódó ellentmondást: az ember, akinek az érvelésével valahol még egyet is tudunk érteni, egy hidegvérű gyilkos…

A történet szempontjából sem mellékes, hogy ennek a paradoxonnak Olaszországban, főleg Szicíliában, van egy nagyon erőteljes társadalmi beágyazottsága is:

„Amikor a Cosa Nostra létrejött Szicíliában, akkor nem egy bűnszervezet, hanem az életnek a része volt. Ebből következik, hogy a tagjaira nem bűnözőként tekintenek, vagy tekintettek, hanem úgy, mint akik működtetik az egészet – az emberek megélhetése, jövőképe, egyáltalán a boldogulása múlt (és van, ahol még jelenleg is múlik) ezen a szervezeten, ami – ez azért szintén hozzátartozik az igazsághoz – nemcsak elvesz, de nagyon sokat ad is az ott élő, és sok szempontból kiszolgáltatott lakosságnak. Ez a szervezet bizonyos területeken gyakorlatilag az államot helyettesíti” – mutat rá Szakmáry András, akinek a szavai megmagyarázzák azokat a filmbeli jeleneteket is, amikor az emberek a per ideje alatt a Cosa Nostráért tüntettek.

Ugyanakkor a szakértő szerint bármennyire is hajlamosak vagyunk, főleg a maffiafilmek és sorozatok hatására és sugalmazására romantikus színben látni ezeket az embereket, azért nem szabad szem elöl téveszteni, hogy kőkemény bűnözőkről és szervezett bűnözői csoportokról van szó. Márpedig ezek a hálózatok nagyon komoly veszélyt jelentenek a társadalomra nézve.

Feltétel nélküli elfogadás

Az első áruló azért is nagyon tanulságos, mert pont ennek a sok-sok ellentmondásnak a kaotikus összetettségét mutatja meg. Azt, hogy bármilyen abszurd is az egész, vannak pontok, ahol kénytelenek vagyunk elfogadni a saját értékrendünkkel teljesen összeegyeztethetetlenül cselekvő ember szempontjait.

Ahogy azt szakértőnktől megtudtuk, ez, vagyis az elfogadás a kulcs akkor is, amikor a rendvédelmi szervek megpróbálnak a bűnözők bizalmába férkőzni.

„Tulajdonképpen egy rogers-i értelemben vett, feltétel nélküli elfogadás, ami eredményre vezethet a kihallgatásokon. Ez nem azt jelenti, hogy el kell fogadnod azt, amit a veled szemben ülő tett, például, hogy megölt hetven embert; viszont – ha vallomást szeretnél tőle – nem teheted meg, hogy nem fogadod el, mint embert. Ez egy kölcsönös elfogadáson alapuló folyamat, ami csak akkor vezethet el a beismerő vallomásig, ha az elkövető azt érzi, bízhat benned, elfogadod az ő magyarázatát és az indítékait.

Emellett a szervezett bűnözői csoportok tagjainál arra is kell ügyelni, hogy izoláld az addig biztonságot jelentő szociális hálójától, és „átvedd” a gondoskodó „Család” szerepét.

Ez a folyamat jól megfigyelhető a filmben is: Buscetta és Falcone vizsgálóbíró kapcsolata a több száz oldalas beismerő-vallomás felvétele során már-már barátsággá fejlődik, míg a felesége és a gyerekei biztonságára egy ponton túl a rendőrök ügyelnek.

Nincs „Happy end” – csak tanulságok vannak

„Szörnyű, amíg meg nem értjük, hogy senki nem választhatja meg a végzetét, csak azt, hogyan van jelen benne” – írja a már idézett Roberto Saviano Gomorra című könyvének előszavában, ami kísértetiesen rímel Az első áruló történetére is:

Tomesso Buscetta a híres-híredt Maxiper után családjával együtt Amerikába költözött, ahol egy teljesen új személyazonossággal kezdett új, de azért a régihez bizonyos szempontból nagyon hasonló életet – ahogy az a film cselekményéből is felsejlik,

a félelem, hogy bármelyik pillanatban végezhetnek vele, soha nem tűnt el az életéből…

Az első áruló nem egy vidám, viszont sok szempontból izgalmas és komoly tanulságokkal szolgáló történet, ami gondolkodásra, és bizonyos szempontból a másik ember igazságának, és az életünkkel természetszerűen együtt járó ellentmondások elfogadására is késztet.

Ez a megtörtént események alapján készült film, a maga realista eszközeivel tulajdonképpen a már többször idézett Roberto Saviano konklúziójához vezeti a nézőt: nincs olyan, hogy igazság, ahogy olyan sincs, hogy valakinek igaza van. Igazságok vannak, és a legjobban akkor járunk, ha törekszünk rá, hogy mindenkiét a lehető legnagyobb nyitottsággal és részletességgel megismerjük.

Talán ez az, amivel a legtöbbet tehetünk azért, hogy ítélkezés helyett a tanulságokra figyeljünk, és ez által meglássuk azt, „ami emberi maradt az emberben”.

Az első áruló című filmet, sok más igényes film mellett megtalálod a Cinego oldalán, ahol kedvedre válogathatsz a hazai művészmozik kínálatából.  

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This