„Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat” – Ezt adta nekem az önismeret

Szerző: | 2018. 09. 11. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 10 perc

Amikor szóba elegyedek emberekkel és kiderül, hogy mivel foglalkozom, akkor gyakran felmerül részükről a kérdés, „mégis miért csinálom ezt, mi az, ami abba az irányba terelt, hogy elindíts egy online pszichológiai magazint?”. Mostanra már elég kompaktul meg tudom fogalmazni a választ, aminek a lényege nagyon röviden az, hogy rengeteget kaptam a pszichológia tudományától, és ezt a sok mindent szeretném visszaadni azáltal, hogy mások számára is hozzáférhetővé teszem a pszichológiához közvetve vagy közvetlenül kapcsolódó tartalmakat. A nálunk megjelenő cikkek – reményeim szerint – másokat is közelebb vihetnek egy kerekebb, kiegyensúlyozottabb élethez és ahhoz, hogy önmagunkat meghaladva a saját sorsunk formálójává váljanak. Kicsit hosszabban…

Az általam „használt” terápiás és önismereti módszereknek köszönhetően határozottan jobb irányt vett az életem, az a hat év, amit erre a munkára szántam lehetővé tette (és teszi a mai napig), hogy teljesebb, kiegyensúlyozottabb és a szorongástól (többé-kevésbé) mentes életet éljek.

Ebből következik az a meggyőződésem, hogy ha az önismeret, vagy szükség esetén a terápia, valamint a kapcsolódó információk mindenki számára hozzáférhetőek lennének, akkor egy boldogabb, elfogadóbb, békésebb világban élhetnénk.

Ez persze még véletlenül sem jelenti azt, hogy az önismeret, és/vagy a terápia mindenkire nézve kötelező kellene legyen. Ez csak az én saját tapasztalatomon alapuló véleményem, amivel valószínűleg sokan egyetértenek, de biztosan vannak olyanok, akik meg nem – és ez így van jól.

Azt sem állítom, hogy bizonyos időközönként nem harcolok meg a démonaimmal, vagy hogy mindig remekül érzem magam a bőrömben. Ez nagyon nem így van! Ugyanakkor már viszonylag nagy biztonsággal tudok különbséget tenni a reális és az irreális félelmeim között, így ha néhanapján megkísért a depresszió és a szorongás réme, már nem egy fojtogató és megfoghatatlan masszaként gomolyognak körülöttem a nehéz érzések. Ezeket ugyanis már képes vagyok azonosítani, a helyükön kezelni, ha úgy tetszik, megtanultam velük együtt élni (vagy ha ez nem megy, akkor tudom, hogy szükség esetén mikor és kitől kell segítséget kérni).

Nem úgy működik, mint egy pirula

Ez persze nem egyik pillanatról a másikra történt: a terápia és az önismeret nem úgy működik, mint egy pirula, amit beveszel, és rögtön jobban leszel tőle. A terápia nagyon kemény és sokszor hosszadalmas folyamat, ami – a konditermi súlyzózással ellentétben nem fizikai, hanem – lelki síkon segít megerősödni. Azáltal, hogy megismered az életedet hátráltató félelmek gyökerét, a téves hiedelmeidet, felülírod azokat, könnyebben tudsz megugrani olyan kihívásokat, amelyek korábban elérhetetlenül magasnak tűntek.

A súlyokat, amelyeket jó eséllyel a múltadból hoztál, és amelyektől addig szinte mozdulni sem bírtál, nem emelgeted, hanem szépen sorban leteszed, hogy aztán egyre könnyedebben és felszabadultabban lépdelj a saját utadon – egy olyan úton, ahol a viszonyítási pont te magad vagy, nem pedig a körülmények, vagy mások véleménye.

Az önismeret és a terápia emellett abban is segít, hogy begyógyítsd a múltból hozott sebeidet, vagy azonosítsd az életed folyását akadályozó tényezőket. Ez a munka szerintem azért is kifizetődő, mert az eredmény a legtöbbször túlmutat a gyógyult állapoton.

Az önismeret ugyanis saját magad megértése mellett segít megérteni és megismerni másokat is. Olyan, mintha kapnál egy szupererőt, ami által mélyebbre és messzebbre látsz. És ez a képesség akkor is a tiéd marad, ha már a klasszikus értelemben vett lelki munkát befejezted. Az önismeret és a folyamatos önreflexió életszemléletté válik, ami lehetővé teszi, hogy az életed történéseit, a reakcióidat – legyen az pozitív vagy negatív előjelű – megtanuld a saját fejlődésedet támogató fejleményekként értelmezni. Ez az önreflexió mások megnyilvánulásaival kapcsolatban is érzékenyít: ha például valaki barátságtalanul, vagy oda nem illő módon viselkedik, ahelyett, hogy megállapítanád magadban, hogy „mekkora idióta”, az a kérdés merül fel benned, hogy vajon miért viselkedik így.

Ami engem illet…

Rengeteg módszer és lehetőség van arra, hogy ezt az utat bejárja az ember, és egyénenként eltérő, hogy kinek mi segít: van, aki egyéni terápia keretében találja meg a gyógyulás irányába vezető utat, van, akinek a csoportmunka fekszik. Az én utam egy terápiás pszichodráma csoporton keresztül vezetett, és a mai napig hálás vagyok azért, hogy így alakult…

Az egész nagyjából tíz évvel ezelőtt kezdődött: nem igazán voltam jól, azt éreztem, valami nincs rendben. Sokat szorongtam, küzdöttem a depresszióval, miközben fogalmam sem volt, hogy szorongok és depressziós vagyok. Az igazat megvallva nem sokat tudtam ezekről a dolgokról: egyrészt ezeknek a rendellenességeknek a tüneteit nem tanítják az iskolában, másrészt, ha évtizedeken keresztül szorong az ember, és nincs sémája arról, hogy milyen szorongás nélkül élni, nem nagyon tűnik fel, hogy nem ez a normális – mert neked akkor és ott ez a normális.

Aztán lassan összeállt, hogy az állapotom, vagyis az állandó levertséggel párosuló álmatlanság, a tehetetlen bénultságot okozó félelem jó eséllyel úgynevezett lelki okokra vezethető vissza. Amikor elkezdtem keresgélni a megoldást, szembejött velem a pszichodráma módszere és – minden bátorságomat összegyűjtve – jelentkeztem az egyik csoportba, ahol aztán elkezdtem dolgozni…

Hogy milyen volt?

Olyan, minta felültem volna egy kísértetkastélyban futó hullámvasútra: menet közben felbukkantak ijesztő szellemek, hol megrémültem, hol megkönnyebbültem, közben haladtam valamerre, fogalmam sem volt róla, pontosan hová, de ott legbelül tudtam és éreztem, ahhoz, hogy meglássam a fényt, és kijussak, végig kell mennem. Szerencsére közben nem voltam egyedül, ültek mellettem mások, akik ugyanabba a kocsiba szálltak, nyugtatgattuk és biztattuk egymást. És ez a sokszor komfortzónán kívüli utazás eltartott egy darabig.

Négy éven át dolgoztam együtt ezzel a terápiás csoporttal: kéthetente szerdán, hattól tízig fejtegettük le magunkról azokat a rétegeket, amelyek láthatatlan kényszerzubbonyként kötötték gúzsba az életünket. Legalábbis, így visszatekintve én így látom azt az időszakot.

Aztán ahogy szépen lassan megszabadultunk ezektől a rétegektől, úgy erősödtünk és tanultuk meg – sokszor a másik történetén, fájdalmán és érzésein keresztül – felülírni a hiedelmeinket és elhagyni a tévesen rögzült mintáinkat. Ehhez nem egyszer olyan sebeket kellett feltépni, amelyek tényleg nagyon fájtak, de a való életben megélt tapasztalásokkal szemben a különbség az volt, hogy itt jutott hely, idő és tér a sebek gyógyítására.

„Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”

Az önismereti és terápiás munka kapcsán gyakran idézik ezt a József Attila versrészletet, ami szerintem a csoportmunkára különösen igaz. Ezeken az alkalmakon egymás történeteiben, érzéseiben, fájdalmaiban és örömeiben mostuk tisztára az évek során összepiszkított múltunkat. Tettük ezt egy biztonságos és védett közegben, hogy aztán az ott „tanultakat” átültessük azokba a hétköznapokba, amelyeknek a menedzselése korábban komoly kihívások elé állított. Így teltek az alkalmak, amelyeken együtt és egymást gyógyítva haladtunk, hátrahagyva a félelmeket, a szorongásokat és a fájdalmakat.

Nagyon szeretnék konkrétabban fogalmazni, a keretekről többet megmutatni, de ez nem könnyű. Az önismeret és a terápia egy olyan folyamat, amit nagyon nehéz „leírni” – ez valami, amit tényleg át kell élni. Ha mégis megpróbálok a technikai részletekre szorítkozni, akkor azt írnám, hogy itt is van körbeülés rész, amikor ki-ki beszél az érzéseiről, vagy arról, ami az életében éppen foglalkoztatja.

A csoportnak vannak képzett vezetői, akik adott esetben megfogalmaznak reflexiókat, de nagyon fontos, hogy ezek soha nem intelmek, vagy tanácsok. Arra ugyanis, hogy a te saját kérdéseidre mik a válaszok, magadnak kell rájönnöd, a megoldáshoz nem visz el senki – oda neked kell eljutnod. Ehhez biztosít kereteket, és megtartó, elfogadó és biztonságos közeget a csoport, ahol lehetőség van tértől és időtől eltávolodva újraélni (eljátszani) olyan helyzeteket, amelyek valami miatt meghatározóak voltak a múltban, és amelyek jó eséllyel az életünk megválaszolatlan kérdéseihez, és sokszor magához a válaszhoz is elvezetnek.

Talán nem mindenkinek evidens, ezért leírom, hogy ehhez semmiféle előzetes tudásra nincs szükség, és ami még fontos, hogy egyáltalán nem olyan félelmetes, mint ahogy elsőre hangzik, sőt. Soha nem a gyógyulás folyamata – ebben az esetben a terápia és az önismeret – az, amitől félni kell. A terápia pont, hogy a félelmek legyőzésében és a szorongásaid elengedésében segít. A biztonságos, feltétel nélküli (!) szeretettel teli, megértő és elfogadó közeg, éppen hogy támogat abban, hogy megmutasd magad, a legsötétebb félelmeidet, a legmerészebb vágyaidat. Egy biztonságos hely, ahol megtanulod, hogy az életedet te magad is képes vagy formálni, egy hely, ahol megtanulhatsz másokhoz kapcsolódni.

Elkezd tisztulni a kép

Aztán ahogy elkezdenek benned átrendeződni a dolgok, a szűrő, ami annyi mindent elhomályosított, eltorzított és eltakart, szép lassan kitisztul, elkezded magadat és másokat is valahogy sokkal tisztábban és pontosabban látni.

És ez a látásmód lehetővé teszi, hogy a saját erődet használva kimozdulj a tanult tehetetlenség állapotából, és ezzel együtt legyen bátorságod elindulni olyan helyekre és irányokba, amelyekről korábban azt gondoltad, hogy soha nem fogsz tudni eljutni.

Fotó forrás: itt, itt, itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This