Az önkéntesség remek példa a szeretet paradox működésére: aki másokra fókuszál, önmagát is megismeri, s aki jó szívvel tevékenykedik egy egyéni érdekén túlmutató célért, testi-lelki értelemben is többet kap – s így még többet tud adni. Saját magunkon túllépni kétségtelenül izgalmas, sokak számára viszont félelemmel is járhat, mint minden, ami ismeretlen. Sokkal könnyebb azonban „új terepre” lépni, ha tudjuk, hogy ott felszabadult fejlődés, biztonságos közeg és emberi kapcsolatok várnak ránk. Szóval, Te milyen határokat lépnél át a boldogságért? Az javasoljuk, kezdd a sajátjaiddal!

Számos kutatás igazolja, hogy az önkéntesség – nyilvánvaló társadalmi előnyein túl – jótékony hatással van a személyiség minden összetevőjére. A rendszeres önkénteskedés hozzásegíti az erre vállalkozókat a minőségi személyes és társadalmi kapcsolódásokhoz, így védve őket a magánytól és a depressziótól. Több bizonyíték utal arra is, hogy azok az emberek, akik másokra szánják az idejüket, jobb fizikai egészséggel is rendelkeznek – beleértve a stressz csökkenését, az alacsonyabb vérnyomást, sőt, a hosszabb élettartamot is.

Kilépni a komfortzónánkból

Megéri tehát rajtunk túlmutató célok nyomába eredni – ehhez azonban elengedhetetlen, hogy kilépjünk a komfortzónánkból. Hogy erre miért az önkéntesség az egyik legjobb mód, annak számos oka van, az első pedig a biztonság.

„Az önkéntesség mindig belső motiváció, tehát szépen megfelel annak a feltételnek, hogy ebben a komfortzóna átlépése mindig választás, és nem kényszer eredménye. Ugyanakkor ez is munka, felelősséggel jár, miközben olyan tevékenységet végez az ember, amiket a hétköznapokban nem szokott – ételt oszt, beteg gyerekekkel törődik, idősekkel beszélget. Ezek új helyzetek, és szolgálat közben egyben kihívásokkal is szembesül az, aki belekerül.

A fejlődési zónánkban tudjuk a legtöbbet megtapasztalni magunkról, az önkéntességnek pedig óriási előnye, hogy biztonságos környezetben próbálhatjuk ki magunkat”

– mondja Brahmi Lynda pszichológus, a Bátor Tábor programigazgatója – „de fontos azt is tudni, hogy a komfortzóna egyénenként változó, és az abból való kilépés mindenki számára mást jelent. Az biztos, hogy először minden kihívás, de minden fejlődési zóna előbb-utóbb komfortzónává válik.”

A kényelmi határaink feszegetésének vannak fokozatai: az időnk, figyelmünk önkéntes odaadásán túl akár kulturális, ország- és kontinenshatárok átlépéséig, sőt, fizikai komfortérzetünk feladásáig is eljuthatunk attól függően, mennyire „szoktattuk hozzá” magunkat az új helyzetekhez. Gyarmathy Szilvia középiskolásként is évekig önkénteskedett, tavaly nyáron pedig két hónapot töltött Kenyában, egy alapítványi árvaházban.

Belső változások

„Alapvetően tisztaságmániás vagyok, itthon korábban például állandóan kezet mostam, és sosem fogtam meg a kapaszkodót a buszon. Kenyában ezeket az igényeimet teljesen levetkőztem: ott a vécé csak egy lyuk a földben, nincs olyan, hogy felmosófa vagy meleg víz, a csótány a szobában mindennapos. Egyszer arra ébredtem, hogy ott mászik egy a fejem mellett. Itthon sikítottam volna, ott viszont hozzá kellett szokni – a gyerekek egyébként sem engedték megölni, inkább megfogták és kivitték a fűbe.”

Szilvi tapasztalata azért is tanulságos, mert a látványos és radikális átalakulás helyett saját maga által kevésbé észlelhető, de a környezete által folyamatosan visszajelzett belső változások is lezajlottak benne.

„A barátaim szerint azóta sokkal kevésbé görcsölök a külsőségeken – egy fesztiválra simán elmegyek két váltás ruhával, míg mások minden napra külön outfitet csomagolnak. Mivel tanítónak készülök, nagyon hasznos, hogy a kint töltött idő hatására sokkal jobban bánok a gyerekekkel, akár angolul is. Nyugodtabb is lettem, sokkal kevesebbet stresszelek az egyetemi dolgok miatt. És azt is

jó volt közelről tapasztalni, hogy sokkal rosszabb körülmények között is lehetséges boldognak lenni.”

Az ilyen mértékű önkéntes határátlépés ugyanakkor sokak számára elrettentő, és nem is feltétlenül a kényelmi szempontok háttérbe szorulása miatt. Jonathan Hetterly mentálhigiénés szaktanácsadó a leggyakoribb kifogások között említi az időhiány, a kényelmetlenség és az ismeretlen helyzetekkel való szembesüléstől való félelem mellett azt a fajta kétséget is, hogy

az emberek sokszor nem hiszik el, hogy valós hatással lehetnek bármire is, hogy túl kevesek ahhoz, hogy jobbá tegyék a világot. Pedig ez a motiváció nagyon sokakat mozgat.

„Én mindig nagyon aktív közösségi ember voltam, valamiért sosem volt mindegy, hogy milyen a suli-buli, vagy van-e szelektív hulladékgyűjtés az egyetemen, DÖK-elnök is voltam sokáig. Ugyanakkor azt is láttam, hogy ilyen intézményes keretek között minimális hatást tudok csak gyakorolni. Amikor viszont először találkoztam az önkéntesség intézményével, elképesztő felszabadító érzés volt, hogy valóban tehetek valamit, ami látható változást eredményez, hogy egy picivel jobb lett a világnak az a szeglete, amiben élek” – mondja Kiss László Roland, aki jelenleg a Bátor Tábor képzés- és önkéntesszervezés vezetője.

Nyitottság és a fejlődni akarás

A komfortzóna átlépése tehát sok kihívással jár, elsődleges feltétele viszont nem bizonyos személyiségvonások valamiféle megadott kombinációja (tehát nemcsak adott típusú embereknek való az önkéntesség), hanem a nyitottság és a fejlődni akarás. Kiss László Roland szerint „kell ahhoz egy lazaság, hogy bele tudd engedni magad másfajta szerepekbe – hogy a Bátor Táborban mondjuk az intergalaktikus fotóügynökség fényképésze vagy épp olasz szakács legyél, aki a gyerekekkel pennébe fűzeti a spagettit. Felnőttként elszokunk ettől a fajta ruganyosságtól, de az önkéntességnek köszönhetően újra beleengedjük magunkat az új helyzetekbe.”

„Górcső alá kell venni magunkat, szembesülni kell saját korlátainkkal és erőinkkel ahhoz, hogy a leginkább nekünk való feladatkörben a leghatékonyabb segítséget tudjuk nyújtani”

– teszi hozzá Lynda. Ezt a gondolatot szépen alátámasztja Hetterly, aki arról is beszámol, hogy az önkéntesség a terápiás folyamatban is hatékony. A páciensek ugyanis a maguk teljességében élhetik meg adottságaikat, használhatják képességeiket, és reálisabb önismeret birtokában kompetensnek, értékesnek érezhetik magukat.

Nem mindegy, milyen a közösség

A nyitottság és a biztonság egyenes következménye, s egyben forrása is a jó közösség. Brahmi Lynda és Kiss László Roland is meghatározónak tartják azt, hogy megoldásfókuszú, elfogadó és közös céllal rendelkező közösségben önkéntes szolgálatot végezni könnyebb, mint elszeparált szituációban.

Az újonnan kialakuló kötődések, az együtt átélt élmények – akár mindössze tíz napi táborozás után is – olyan szemléletformáló erővel bírnak, amik hosszú távon is fejlesztik a perspektívaváltásra való készséget, és új hozzáállást adnak a világhoz, önmagunkhoz és más emberekhez.

A programigazgató szerint „az önkéntesek azokat a gyakorlatokat és pozitív megerősítéseket, illetve elfogadó attitűdöt, amivel nálunk találkoztak, hazaviszik, és általuk nemcsak az ő életükben, de a közvetlen környezetükben is fókuszba kerül a játék, a kihívások keresése, a sikerek felismerése, illetve a visszatükrözés.”

Ez a felszabadult légkör, a jóra és a saját erőnkre ébredés természetesen megnehezíti a hétköznapi rutinba való visszahelyezkedést.

„Házi cimbiként 10 napig napi 24 órában voltam egy csapat kiskamasszal, tudtam, mikor kell cukrot mérni, ki mennyi szénhidrátot ehet, ki szerelmes, ki retteg valamitől, ki nem tud aludni. Együtt éltem velük az ő életüket – és mikor véget ért a tábor, negyedórát bőgtem a vécében. Egészen újfajta tapasztalat volt ez a fizikai fáradtságról és az összetartozásról. Ezer százalékot, a teljes személyiségedet beleadod, és utána el kell búcsúzni. Nekem ez volt a legnagyobb komfortzóna-átlépés” – mondja Lacus.

Ha szívesen tennél egy kirándulást saját határaidon túlra, és szeretnél másokat szolgálva új kapcsolatokba, helyzetekbe, és végső soron egy „új önmagadba” kerülni, jelentkezz önkéntesnek a Bátor Tábor következő turnusaira – erre február 11-ig van lehetőség.

Források itt, itt és itt.

Szólj hozzá!
Király Eszter

Király Eszter

Szerkesztő, újságíró és csupa fül. Reméli, hogy egyszer kulcstartó lehet a Jóisten zsebében. Szeret a belső hangból szót és dallamot, az elmondhatatlanból biztatót formálni. Szeret írni, énekelni, futni, bicajozni, szereti a hegyeket, a verseket és a madarakat.
Király Eszter

Pin It on Pinterest