Míg a középiskola időszaka az utolsó a hivatalos felnőttség, ezen belül a klasszikus értelemben vett pályaválasztás előtt, addig a felsőoktatásban eltöltött évekkel kezdetét veszi a felnőtt élet. De hogyan is jutnak el a diákok a középiskolából az egyetemre? András Bálint, a JóLÉlek Alapítvány munkatársa arra keresi a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják a fiatalokat a pályaválasztás során, mitől lesznek motiváltak, és ha nem azok, hogyan segíthetjük őket abban, hogy azzá váljanak?

A középiskolától a felsőoktatásig

Az elmúlt évben munkám során, egyetemistáknak és középiskolásoknak is tartottam pályaorientációs előadásokat. Nagy különbségeket tapasztaltam a két csoport között, ami nem csak abban merült ki, hogy az egyetemistáknál próbálkozhattam pár elvontabb fogalommal is, hanem abban is, hogy ez a csoport már saját bőrén megtapasztalta a pályaválasztás első lépéseit és azt is, hogy ebből a folyamatból származnak előnyök is.

tan

A középiskolások az egyetemista csoporttal szemben sokkal passzívabbak voltak. Az előadás valószínűleg csak annak a pár diáknak volt hasznos, akik kérdeztek és hozzászóltak. Nekik volt ugyanis elég magas a pályaérettségük ahhoz, hogy ki tudják nyerni az információkat az előadásból, és kapcsolódjanak hozzá.

A pályaérettség pedig annyit jelent: az egyén érzelmileg és értelmileg készen áll a rá váró fejlődési feladatok megoldására – aminek az egyik jele, ha egy őt érintő témához hozzá mer szólni.

Az érettségivel kapcsolatos szorongásokról, félelmekről ebben a cikkünkben olvashatsz.

Érzelmi bevonódás

Értelmi szempontból feltehetőleg a többi középiskolai osztálytárs is megkapta a kellő felkészítést az iskolában: utána tudnak nézni a dolgoknak, képesek elolvasni és kiszámolni a szükséges információkat, össze tudják azokat hasonlítani egymással. Ha akarják. De mitől fogják a diákok akarni ezt a sok nehézséget? Tapasztalataim szerint ezen a ponton, ennél az érzelmi tényezőnél könnyen rossz irányt vehetnek, vagy elbukhatnak a dolgok.

Azon, hogy ez ne így történjen, az orientáció sokat segíthet. Ez igazából azt jelenti, hogy meggyőzzük az embereket arról, hogy fontos a pályafejlődésükkel foglalkozniuk, folyamatosan keresni a lehetőségeket, reflektálni a saját helyzetükre, és ha kell döntéseket hozni. Egy motivációs, érzelmi folyamatról beszélhetünk tehát. Azonban nem egy személytelen előadás a legjobb eszköz erre, mivel ez csak ritkán eredményez érzelmi bevonódást, pedig éppen ehhez keressük a kulcsot.

F55691D3FB

Hogyan támogathatja az iskola a pályaorientációt?

Fontos, hogy a tanárok felismerjék, hogy foglalkozni kell a pályaválasztás témájával. A fakultációk, szakkörök jó eszközei a pályaválasztási attitűd formálásának, hiszen ezek önként választottak, az elköteleződés és bevonódás is nagyobb, így a pályaérettséget is jobban erősítik. Bármi lehet hasznos ebből a szempontból, hiszen a pályaérettséget inkább kompetenciaként érdemes értelmezni. Egy színjátszószakkör például nem színészeket képez a diákokból, hanem tapasztalatot ad arról, hogyan tudnak csapatban dolgozni, hogyan tudnak megnyílni, mennyire szeretnek a középpontban szerepelni, mit tudnak kezdeni olyan helyzetekkel, ahol nehéz objektív visszajelzést kapni.

Az iskola annyit tehet még, hogy elviszi programokra a diákokat, illetve meghívja egyes szakmák képviselőit, tematikus heteket rendeznek. A magabiztosság és elköteleződés már nem az iskolán múlik.

A kortárs közeg szerepe

Az orientáció tekintetében nem elhanyagolható a kortárs közeg szerepe, sőt talán ez a legmeghatározóbb. Ha mindenki úgy kezeli ezt a kérdést, hogy ez az ő dolga, az ő lehetősége, belső motivációval, lelkesen áll hozzá a kérdéshez, az minta a diákok számára.

A baráti társaságokban, rendezvényeken, projektekben mind lehet fontos tapasztalatokra szert tenni önmagunkkal kapcsolatban. A visszajelzés minőségén múlik minden. Az osztályfőnök a véleményvezéreken keresztül tudja ezt serkenteni, akik minden közösségben előfordulnak.

Mire is lenne szükségük a tanulóknak, hogy elérjék a megfelelő pályaérettséget?

Beszélgetéseink során a tanulók akkor emelték ki az iskolát, amikor valamilyen fakultációra jártak (ez inkább szabadidős életszerep), vagy sikerült személyesebb kapcsolatot kiépíteniük egy tanárral, aki alaposabb visszajelzésekkel, kérdésekkel segítette őket a pályaérettségi kérdések feldolgozásában. A témában kompetens felnőttel való személyes kapcsolat tehát nagy segítség lehet a diákoknak abban, hogy egyáltalán kérdések merüljenek fel bennük a témával kapcsolatban, illetve átgondolják azt, hogy mihez is szeretnének kezdeni a munka világában.

KRC2AOID9M

A későbbi kérdőíves kutatás tovább árnyalta a képet: a magukat közepesnek tartó tanulók pályaérettségi mutatója alacsonyabb volt, mint az erősebb vagy gyengébb diákoké. Ez megerősítette személyes tapasztalataimat is: azokat sikerült bevonni, akik valamilyen irányba kilógtak a sorból – valaki mélyítette a témát, valaki elviccelte.

A közepesek azok, akik szép csendben elbújnak a tömegben, és távol maradnak a párbeszédektől, megmérettetésektől, fejlődési lehetőségektől. Náluk nem működik valami jól az előadás, ami azért baj, mert statisztikai szempontból ők vannak a legtöbben.

Ez a korosztály sok szempontból másképp működik… A „digitális bennszülöttek”, avagy az Y és Z-generáció érzelmi világa is eltér az idősebb korosztályétól. Erről ebben a cikkünkben olvashatsz bővebben.

A pályaorientáció nem csak az iskolában szökkenhet szárba

A közepes tanulmányi eredmények talán pont azt jelentik, hogy a diákok elidegenedtek az iskolától, ezért az ott elérhető, az életükre és személyiségükre ténylegesen érezhető hatást gyakorló programokat sem fogadnak be.

Egy pszichológus egyébként sokat segíthet akkor, amikor valakit zavarni kezd, hogy fogalma sincs, mit akar kezdeni az életével, de gyakran már azzal is áttörést érhetünk el, ha a tanulók kedvenc szabadidős tevékenysége, a hobbija felől közelítünk, arról érdeklődünk. Erre kellő nyitottsággal és empátiával rendelkező, nem pszichológus végzettségű felnőttek is képesek.

Hogyan lehet felkészülni a pályaválasztásra?

Interjús és kérdőíves felmérések arra mutattak rá, hogy fontos kérdés, hogy külső vagy belső motiváció tereli a diákot a döntés felé.

A kontrolláló, tekintélyelvű családok elvárják, hogy a diák megfeleljen egy előre – gyakran nélküle kialakított – képnek, így az több energiát fektet a látszatba, mint a tényleges döntésbe. Ők egy kérdőíven magas pályaérettségi mutatót produkálnak, mert tudják, milyen a helyes válasz, de valójában nem azonosultak ezekkel az attitűdökkel. Ez nem igazi orientáció: csupán a szülőknek való megfelelés. Ez rövidtávon ugyan előnyösnek tűnhet, mert kevesebb zsákutcával találkozik az ember, viszont később nehezebb lesz alkalmazkodni a mindig változó munkaerőpiachoz, mivel az egyén szakmai identitása túl merev.

A szülőknek  azt javaslom, hogy figyeljenek oda erre a folyamatra, de ne akarják kontrollálni, inkább bátorító beszélgetések segítenek. A diákoknak pedig azt tanácsolom, hogy ne meneküljenek el a kérdéstől, vállalják a stresszt, a rövidtávú veszteségeket, és próbáljanak hosszútávban gondolkodni. Ez nem egy probléma, amit az élet az ember nyakába varr, hanem egy lehetőség, amivel élhetnek.

 

A cikk, a Jólélek Pszichológiai Alapítvány közreműködésével készült.

Kép forrása: itt, itt és itt

 



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Pin It on Pinterest