Kamaszszerelem 2.0 – biztonságra és azonnali érzelmekre vágynak a digitális bennszülöttek

Szerző: | 2016. 02. 07. |

Gombnyomással kommunikálnak, tanulnak, szórakoznak. Sokszor így is éreznek. Hiszen lájkokkal vagy épp letiltásokkal gyakorolnak szeretni és utálni. De mi zajlik közben bennük? Míg virtuálisan kitárják a legbelsőbb titkaikat, a valóságban miért rejtőzködnek? Vajon mást jelent nekik az első szerelem, mint az offline generációknak? A digitális bennszülötteknek nem könnyű megtapasztalni a valódi férfi-nő kapcsolat lényegét. Az okokról, a megoldásokról, valamint a szülői támogatás jelentőségéről a Pszichoforyou-nak Tari Annamária mesélt.

IQTQKY4OJ6

A fordulatot, amely az internet megszületésével és elterjedésével szabadult a világra, teljesen más kamaszkort ígérve ezzel Y és Z generációnak, mint anno az ő szüleiknek, leggyakrabban főleg az elektromos kütyük felsorolásával szemléltetjük. Ezek megjelenése azonban nemcsak a tinédzserek életének gyakorlati, praktikus oldalára hatnak ki, hanem az érzelmeikre is. Bár úgy tűnik, a hatalmas bukfencre az emberi agy már készen állt, a lélek a vele járó változások érzelmi feldolgozására semmiképpen sem. Az egyébként sem zökkenőmentes kamaszszerelem így talán még bonyolultabbá vált.

Ahogy Tari Annamária mondja: az online léttel megérkezett az azonnali érzelem-kielégítés igénye. Gyorsult az érzelmek sebessége, ebből pedig az emberi kapcsolatok minősége nem tudott profitálni. Harminc-negyven évvel ezelőtt, ha a fiú kinézte a lányt az iskola büféjében, az egymásra kacsintástól az első randevúig sokkal több idő telt el.

Létezett az udvarlás. Hetek alatt realizálódott egy találkozás, így a felek megismerhették egymás karakterét, érzelmeit. Fejlődhetett a kapcsolat, nem volt sürgetettség. Most mindenki nonstop elérhető, instant érzelmekre cserélve a lassú alakulást, azonnali biztonságos szerelmet, intimitást akar.

Szorongás a biztonságért

Pszichológus szakértőnk Mark Nellisen, svéd antropológus egyik ironikusan őszinte írását említi, amely szerint évszázadokkal ezelőtt sokkal könnyebb volt a dolga egy fiatal nőnek: a 150 fős településen, ahol élt az idős néniket és kiskorú lányokat leszámítva 30-35 vele hasonló korú lehetett. Közülük pedig legalább húsz biztosan kevésbé csinosnak tűnt, így összesen 15 riválissal számolhatott. Ehhez képest ma, a digitális szerelem idején egy kamaszlánynak az egész világ potenciális vetélytárs. Legalábbis nagy az esély arra, hogy ő ezt így éli meg.A szerelemben való sietségnek pedig éppen ez a rettegés a legmélyebb oka.

A folyamatos, erős online élet szeparációs szorongást szül. Kétségbeesett futást a biztonságérzet után. Nincs meg a szeparáció képessége: egyedül maradni önmagukkal, és a saját gondolataikkal.

Ebből adódóan pedig, ahogy Andrew Keen social media kutató megfogalmazta: kezdünk leszokni a szeparáció tűréséről is, pedig ez az egyik legfontosabb képességünk lenne. Ma már sokszor a párkapcsolat lényege  nem a partneri kapcsolat. A társnak valamilyen funkciója lesz: megmenteni valamitől a másikat, megoldást nyújtani neki valamire. Az pedig sosem vezet jóra, ha a szerelemnek nem teret, hanem házi feladatot adunk köszöntőül.

Lépcső helyett lifttel utazunk

Szintén a szeparációs szorongásnak tudható be az az ellentmondás, ahogy a tinédzserszerelmekben az infantilizmus és a koraérettség párosul. “A tizenévesek ma egyfelől az információk töméntelensége miatt koraérettek és mindent azonnal szeretnének. Másfelől pedig éppen az online világban lájkok és kommentek formájában megszerzett folyamatos figyelem miatt egyfajta infantilizmus jellemző a viselkedésükre. Mint a csecsemőére, akinek az édesanyja minden nyikkanására ott terem” – hívja fel a figyelmet Tari Annamária.

Tari Annamária

Erre a problémára mutatnak rá például az évekig eltartó kamaszkori kapcsolatok. A lányok és a fiúk többsége szinte már a középiskola ideje alatt „összeköltözik”, hiszen folyton egymásnál alszanak, ahogy azt a párok egy felnőtt kapcsolat sokadik lépcsőfokán teszik. Az online világban megszokott állandóság ugyanis megszüli az igényt, hogy a valóságban is azonnal mindent tudjak a másikról. Ez azonban nem az érett, bizalmon alapuló szerelem sajátja.

Tari Annamária ez utóbbit új, Generációk online című könyvében a telítettség jelenségeként írja le, és a személyiség mozaikszerű érésével hozza párhuzamba.

A mai kamaszok nem mutatnak egységet az érésben, sem önmagukkal, sem egymással. Régen mindenki ugyanazt a kultúrát fogyasztotta, ugyanazt olvasta, látta a tévében. Ma válogatnak, könnyen találnak nem nekik szóló tartalmakat. Ezek hatására pedig rohannak előre az időben.

Hogyan segíthetünk?

A modern szerelem útvesztőjében megőrizni az egészséges értékrendet, a megismerés fokozatosságát, az önbecsülést nem lehetetlen – a szülői segítség azonban elengedhetetlen hozzá. Az apa és az anya dolga persze nehéz: mert míg a mai kamaszok virtuálisan szinte mindent kitálalnak − még ha idealizálva is −, addig a valós életük arról szól, hogy miképpen rejtsék el a gondolataikat és az érzelmeiket. A bizalmi légkör megteremtését ezért nem lehet elég korán elkezdeni: a gyereknek születésétől kezdve azt kell éreznie, otthont mindent elmesélhet. Emellett azonban kihagyhatatlan a célzott beszélgetés – amelyet nem csak random módon, néha-néha kell beiktatni.

Számos kutatás kimutatta, hogy az a szülő tud hiteles lenni a saját értékrendje közvetítésében, aki egy héten legalább háromszor tematizálva beszélget a gyereke online életéről.

Ha ugyanis adott az említett bizalmi kapcsolat, akkor bátran lehet kérdezni a kiskamaszt is: mit látott, mit csinál, milyen zenét hallgat a neten? Az ebből kialakuló beszélgetésben pedig folyamatosan ellensúlyozható a virtualitásból ömlő sietettség a való élet lassabb tempójával. Például régi történetekkel.

“9-11 éves kortól már a kérdések mentén mesélhet a szülő a saját gyerekkoráról, az ő kedvenc kamaszzenéiről, elfoglaltságairól. Egy egészséges értékrendű gyerek élményekben, érzelmekben a lassabb dolgokat ösztönösen jobban élvezi. Könnyen azonosul ezért majd azzal a felfogással is, hogy a dolgokat nem megosztani, hanem átélni kell” – hangsúlyozza Tari Annamária.

Fotó: Stocksnap



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This