A párkapcsolat vége nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban feldolgoztuk a volt kapcsolatunkban felmerülő sérelmeket, problémákat, és testileg-lelkileg készen állunk valami újra. Érdemes számot vetni a múlt történéseivel, tisztázni azt, hogy mi jelentett számunkra nehézséget a kapcsolat fenntartásában, mi esett rosszul, mi működött jól és min tudnánk változtatni ahhoz, hogy megteremthessük egy kiegyensúlyozott, minden téren jól működő kapcsolat lehetőségét. Almási Kitti klinikai szakpszichológus előadása nyomán öt pontban gyűjtöttük össze, mit érdemes átgondolni az újrakezdéssel kapcsolatban.
1. A lecserélhetőség érzése miatti frusztráció
A szülők-gyermek kapcsolat szolgáltatja azt a mintát, amit később a párkapcsolatokban is keresünk. Az alapélmény tehát az, hogy a kapcsolat örökre szól, hiszen bármi történjék is, a családunk hozzánk tartozik.
A párkapcsolatban is a szülő-gyerek kapcsolaton alapuló „örökkön-örökké” vágya jelenik meg: a másik számára én legyek a legfontosabb a világon és ez hosszú távon maradjon így. Azonban a párkapcsolat során kénytelenek vagyunk szembenézni a lecserélhetőség élményével. Mivel egy párkapcsolat nem garantálja azt a fajta stabilitást, amit a szülő-gyermek kötelék nyújt, előfordul, hogy csalódunk.
Az első párkapcsolati tapasztalatok pedig meghatározóak, hiszen ha valaki rossz élményekkel indul ezen az úton, úgy a további kapcsolatokba vetett hite is meginoghat, és erősödik a lecserélhetőség érzéséből fakadó frusztráció.
2. Az elismerés utáni vágy
Gyakran előfordul, hogy már rég véget ért a kapcsolat, de még mindig volt párunknak akarunk megfelelni. De meddig is kell neki bizonyítani? Kell-e egyáltalán bizonyítani? És kinek is akarunk valójában megfelelni? Miért nem tudunk továbblépni?
Ennek a bizonyítási vágynak a gyökere legtöbbször a gyermekkorban keresendő, ugyanis sokan nem kapták meg azt a fajta elismerést, szeretetet és megbecsülést, amire gyermekként vágytak. Ilyenkor megjelenhet egy állandó és rejtett teljesítménykényszer, valamint a „soha a nem leszek elég” érzése.
Ez a kielégítetlen és gyakran a kapcsolati helyzetben nem adekvát érzés áthelyeződhet a volt, az aktuális, vagy éppen a potenciális partnerre. Az elismerés utáni vágy és az ebből fakadó teljesítménykényszer nem a másiknak, hanem a szülőnek, sőt – ha mélyebbre ásunk, rádöbbenhetünk, hogy – önmagunknak szól.
3. Az egyedülléttől való félelem
Gyakran előfordul, hogy egy teljesen kiüresedett kapcsolatból – ami már nem adja azt az élményt és érzést, ami egy kiegyensúlyozott párkapcsolat sajátja – nehezen tudunk kilépni, vagy éppen nem akarjuk, hogy a másik elmenjen. Ennek gyökere az egyedülléttől való félelemben keresendő: inkább az ismert rossz, mint az ismeretlen egyedüllét és az ettől való szorongás. Legszembetűnőbben talán a se veled, se nélküled kapcsolatokban jelenik meg ez a működésmód. Mindkét félnek rossz, de inkább bántom a másikat, vagy hagyom, hogy bántsanak, mert ha ez sem marad, akkor teljesen elveszettnek és magányosnak érzem magam.
4. Csomagok, amelyeket nem tudunk lerakni
Egy párkapcsolatban nem indulunk tiszta lappal, hiszen már a korai szülő-gyerek kapcsolatban, illetve a későbbi barátságok, szerelmek során átélt élményeinket és sérüléseinket is magunkkal hordozzuk. Korábbi tapasztalatainkkal felvértezve van olyan akadály, amit könnyebben veszünk, azonban vannak olyan elakadások, amiket nem tudunk olyan egyszerűen lerakni és folyamatosan újrajátsszuk azokat – többek között – a párkapcsolatainkban. Egy-egy kapcsolatokon átívelő, állandóan visszatérő probléma tehát mélyebb gyökerű lehet, amivel érdemes foglalkozni és ezáltal is növelni önismeretünket, hogy jobban megérthessük, hogyan is működünk a kapcsolatban.
5. „Nem adok bele mindent, mert elhagyhatnak”
Sokan kezdenek egy párkapcsolatot óvatoskodva, a „nem adok bele mindent” hozzáállással, így védve önmagukat a sérülésektől.
Hiszen ez a fajta menekülőút – ha nem működik, legfeljebb elválunk viszonyulás – a biztonságérzet illúzióját nyújtja.
Azonban a fent leírt viselkedésmód a kapcsolat felbomlásának veszélyével fenyeget, egy ördögi kört indítva el: azért nem adok bele mindent, mert elhagyhatnak, és azért hagynak el, mert nem adtam bele mindent.
Ki felelős az én rossz érzéseimért?
Saját belső feszültségeink miatt gyakran párunkat hibáztatjuk, esetleg úgy érezzük, miatta nem tudunk kiteljesedni, nem adja meg, amire vágyunk és ő az oka annak, hogy nem tudunk olyanok lenni, amilyenek lenni szeretnék.
„Azonban mielőtt a kapcsolatból való kilépés mellett döntenénk, érdemes felmérni, hogy mit is nyújt a kapcsolat, és mit hiányolok belőle. Ugyanis amit a másiktól kapok, gyakran sokkal több és jobb, mint amit más nyújtani tudna, illetve később ráébredhetünk, hogy amit hiánynak éreztünk, az valójában apróság volt a partnerünk hiányához képest”– figyelmeztetett előadásában Almási Kitti, klinikai szakpszichológus.
Fontos tudatosítani, hogy a partner által, vagy éppen őt hibáztatva nem lehet megúszni azt a munkát, amit magunkkal kell lejátszani, így érdemes minél előbb belevágni és megismerni önmagunkat.
Fotó: itt
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.