„Szeretet nélkül nem lehet élni”

1959-ben, a Science című amerikai hetilap augusztus 21-i számában jelent meg az a tudományos publikáció, amely egy, lényegében a szeretet, az intimitás természetét vizsgáló majomkísérlet eredményeiről számolt be. Akkoriban a pszichológiában a behaviorista szemlélet uralkodott, ami szerint a szeretet, az érzelmek teljesen mellékes dolgok voltak. Harry Harlow kísérlete azt bizonyította be, hogy nemcsak hogy nem mellékesek, de még a tényleges tápláléknál is sokkal fontosabbak. És hogy hogy jön ide a Szeretet nélkül című film?

A kísérletben, (amelyet ma már etikai okokból biztosan nem engedélyeznének) majomcsecsemőket röviddel születésük után elválasztottak anyjuktól, majd összezárták őket két „műanyával”.

Ezek a „műanyák” drótból készültek, viszont az egyiket beburkolták habgumival és frottírral (ő volt a „szőranya”), a másikat pedig csupaszon hagyták (ő volt a „drótanya”). Mindkét műanya esetében adott volt a lehetőség, hogy rájuk szereljenek egy tejjel teli cumisüveget.

„A kísérlet vezetői arra voltak kíváncsiak, hogy a kismajmok arra a műanyára csimpaszkodnak-e, amelyik a táplálékot nyújtja. Az eredmények világosak voltak:

függetlenül attól, hogy melyik műanya szolgáltatta a táplálékot, a majomcsecsemők egyfolytában a szőranyán lógtak.

Még ez a mozdulatlan, ám puha érintésű tárgy is a biztonság forrását jelentette számukra. Az idegen környezetbe helyezett, a félelem nyilvánvaló jeleit mutató kismajom például teljesen elcsendesedett, ha odabújhatott a szőranyához” – olvasható Atkinson és Hilgard Pszichológia című kötetében.

Társkapcsolatoktól megfosztva

„Az anya-gyerek kapcsolat és a kötődés jelentőségét alapvetően meghatározó kísérlet azt is bizonyította, hogy bár az ölelgethető műanya az anyai kapcsolat egyik igen fontos oldalát helyettesíti, az egészséges fejlődéshez nem elég. A műanyán nevelt, és más majmoktól az első hat hónapban elzárt kismajmok bizarr módon viselkedtek felnőttkorukban: nem tudtak normális kapcsolatba lépni a többiekkel (vagy riadtan visszahúzódtak, vagy rendkívül agresszíven viselkedtek), és szexuális reakcióik is rendellenesek voltak.

A kísérlet további fázisaiban kiderült, a korai társkapcsolatoktól megfosztott nőstények nem viselkedtek mintaanyaként: elsőszülött kölykeiket súlyosan bántalmazták vagy elhanyagolták.

Bár óvatosnak kell lenni a majomkísérletek eredményeinek általánosításával, mégis vannak bizonyítékaink arra, hogy az emberi csecsemők anyjához való kötődése is hasonló funkciót szolgál” – olvasható a már idézett könyvben a kísérlet legfontosabb konzekvenciája. A kísérleté, amelyről az azt bemutató videóban megkérdezett szakértő így nyilatkozik:

Harry Harlow kísérlete bizonyította, ha egy gyermek életében, különösen, ha a kritikus években nincs meg a megfelelő gondozói jelenlét, akkor nagy valószínűséggel olyan felnőtt válik belőle, aki képtelen egészséges kapcsolatokat kialakítani a többi emberrel.

Ahogy ez a már lassan 60 éves kísérlet is megállapította: szeretet nélkül nem lehet élni. Közel hatvan évvel később, 2018-ben, pedig ezt az üzenetet summázza Andrej Zvjagincev Szeretet nélkül című filmje is.

Egy történet, ami túlmutat Oroszország határain

Az ismertető szerint a film „a képmutató és kilátástalan orosz hétköznapokba enged bepillantást, egy válófélben lévő család és hirtelen eltűnő fiuk drámáján keresztül. (…) Borisz (apa) és Zsenya (anya), valamint kisfiúk, Aljosa történetén keresztül letaglózó mélységeiben ismerhetjük meg napjaink Oroszországában a boldogságot keresők kilátástalanságát”.

Ez a történet azonban túlmutat Oroszország határain (valószínűleg ez az oka annak, hogy Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének legnagyobb riválisaként ez az alkotás is esélyes idegen nyelvű film kategóriában az idei Oscar-díjra).

A modern világ érzelmi szempontból is kezd egy hatalmas, kietlen pusztasággá, egy sivár orosz téllé változni. Olyan világgá, amelyikben a várandós nők fogyókúráznak, ahol a szülők gyakrabban néznek az idővonalukra, mint a gyerekükre, (vagy éppen egymás szemébe), ahol egy kamasz már alig tud különbséget tenni egy skype beszélgetés és a személyes találkozás között.

Harlow majomkísérletének retrospektív beszámolói kivétel nélkül megjegyzik, hogy a tézis, miszerint „az anya-csecsemő kötődés túlmutat a táplálkozási szükséglet kielégítésén”, manapság már alapvetésnek számít, de akkoriban ez egyáltalán nem volt olyan egyértelmű.

És akkor jön ez a film, ami teljes joggal vágja a mai, olyan sokszor nárcisztikus és önző társadalmunk arcába a kérdést:

Biztos, hogy ez manapság is egyértelmű?

Ez a kérdés ugyanis egészen más megvilágításba kerül az okoseszközök kijelzőinek fényében. A film szívet tépően szép képei kegyetlen őszinteséggel mesélnek a valóságunkról és arról, hogy miközben szenvtelen arccal görgetjük az idővonalunkat, tőlünk méterekre, a szomszéd szobában, az utca túloldalán, vagy éppen a velünk határos országokban álmok, életek, sorsok, lelkek törnek darabokra.

A virtuális világ az új drótanya – aki tud egy csomó mindent, csak éppen a legelemibb szükségletünket nem tudja kielégíteni. Hiába nyomkodjuk, tekerjük, mintha muszáj lenne, a legfontosabb dolgokat, az ölelést, az érintést, a törődést nem tudja megadni, és mivel egyre több időt töltünk el benne, egymásnak sem fogjuk tudni mindezt megadni.

Amit viszont adni tud nekünk, az egy végtelenül torz, alternatív valóság, amiben egymás helyett a képernyőnket simogatjuk, amiben „annyira szeretnénk boldogok lenni”. És miközben a boldogság hamis illúzióját kergetjük, egy gigászi méretű, fenyegető drótanyaként hatalmasodik fölénk a virtuális világ érzelmi sivársága. Egy olyan vidék, ahol minden azonnali, szép és gombnyomásra működik, viszont nincs helye az anyai ölelésnek, az önzetlen szeretetnek, az érintésnek, a legalapvetőbb emberi érzelmeknek.

Hová lett Aljosa?

A film egy pontján, amikor kiderül, hogy Aljosa eltűnt, valami örökre megváltozik. Hogy előkerül-e a film végére? Nem árulom el. Ami viszont biztos: a kisfiú elgondolkodtató és fájdalmasan nehéz kérdéseket hagy maga után.

A film pedig egy nagyon fontos üzenetet: ha ez így megy tovább, ezekkel a gyötrő kérdésekkel, és a következményekkel – Aljosa szüleihez hasonlóan – előbb vagy utóbb társadalmi szinten is kénytelenek leszünk szembenézni.

Nem kéne ezt megvárni, tényleg nem kéne megvárni, hogy Aljosához hasonlóan a szeretet is eltűnjön. Mert azt ugye már nagyon régóta tudjuk, hogy „szeretet nélkül nem lehet élni”.

SZERETET NÉLKÜL  (16)

színes, orosz-francia-belga-német film

Andrej Zvjagincev, az Oscar-díjra jelölt Leviatán rendezője a legújabb filmjével a zsűri díját nyerte el Cannes-ban. A Szeretet nélkül a képmutató és kilátástalan orosz hétköznapokba enged bepillantást, egy válófélben lévő család és hirtelen eltűnő fiuk drámáján keresztül.

A szürke hétköznapok és az embertelen nagyváros visszafordíthatatlanul felemésztette Zsenya és Borisz házasságát. Csak a közös gyerekük sorsa és a közös lakás eladása maradt kínzó kérdésként köztük, már mindketten az új kapcsolataik boldogságát várják. A nagyon feszült utolsó napok állandó veszekedései közben észre sem veszik, hogy mióta nem látták 12 éves fiúkat.

A bürokratikus rendőrséghez hiába fordulnak, ezért az állam szerepét magukra vállaló önkéntesek segítségével indulnak a kisfiú keresésére. Útjuk során letaglózó mélységeiben ismerhetjük meg napjaink Oroszországában a boldogságot keresők kilátástalanságát.(Forgalmazó: Mozinet)

Fotó forrás: itt