Micsoda felüdülés este lehajtani a fejünket a puha párnára az otthon melegében! Valósággal nyaral a test és az elme, miközben az igazak álmát alusszuk. Feldolgozzuk a nap eseményeit, az elfogyasztott ételeket, fokozódik a sejtosztódás és lassul a sejthalálozás: lelassul az öregedés. Töltőre tesszük magunkat, hogy reggelre száz százalékosak legyünk. A teljes töltöttséghez azonban időre van szükség, és abból nem mindig jut elegendő éjszaka…
Nem véletlen, hogy sokszor napközben is ránk tör az álmosság: az ebéd utáni kajakóma érzése bizonyára sokak számára ismerős.
„Olyan jó lenne ledőlni!” – mondogatjuk ilyenkor, és közben édes nosztalgiával a szívünkben gondolunk azokra az időkre, amikor az oviban kötelező volt a délutáni alvás. De vajon mit mond a tudomány? Ha adottak a feltételek, akkor felnőtt fejjel is érdemes délután szundítani egy rövidet?
A válasz röviden: igen!
Úgy tűnik, számos előnye van annak, ha délután ledőlünk szundítani.
Egy görög kardiológus, Manolisz Kallisztratosz a Kardiológusok Európai Társaságának londoni konferenciáján bemutatott kutatásában 386 magas vérnyomású, 61 év körüli páciens esetében vizsgálta a délutáni alvás hatását.
Azt az eredményt találta, hogy a napközben alvók vérnyomása 5%-kal alacsonyabb volt azokkal szemben, akik ezt kihagyták. A különbség elsőre talán nem tűnik soknak, de már ez is csökkentheti az érrendszeri megbetegedések kockázatát. Úgy tűnik tehát, hogy jótékony hatással van a fizikális egészségünkre a szundi, de mi a helyzet a mentális állapotunkkal?
Éjszakai munkát végzők és rosszul alvók figyelem!
Egy álmatlan éjszaka után elég egy rövid kikapcsolás ahhoz, hogy a gondolkodásunk hatékonysága a normál szintre emelkedjen. Legalábbis erre a következtetésre jutottak Mats Gillberg és munkatársai egy kutatásukban, ahol az alanyokat 4 órás éjszakai alvás után takargatták be egy délutáni szunyókára. Az ébredést követő éberségi vizsgálatokon jobb eredményeket értek el a kipihent személyek.
De nem feltétlenül csak akkor érdemes lepihenni, ha fáradtak vagyunk. Több kutatás is alátámasztotta, hogy már egy rövidebb alvás után javul a közérzet, a figyelmi kapacitás és csökken az álmosságérzet.
Mennyi is az annyi?
Az általánosan elfogadott álláspont szerint 20-30 perc délutáni mormolás az optimális idő. Ennél többet nem is javasolt aludni, mivel egy óra után mélyalvási fázisba kerülhetünk. Ha ebbe a ,,horkoló medve’’ állapotba jutunk, akkor sokkal fáradtabbnak és nyomottabbnak érezzük magunkat ébredéskor, mint feleannyi idő után.
Sziesztát mindenkinek!
A hazánkban elterjedt, reggeltől késő délutánig, vagy estig tartó munkakultúra miatt nehezebben megoldható a délutáni sziesta, aminek a bevezetésén a fenti eredmények alapján itt lenne az ideje komolyan elgondolkodni… Amikor csak tehetjük, ajándékozzuk meg magunkat és a szervezetünket egy kis szunyókálással. Ébredés után magunknak is megköszönjük, és a testünk is hálás lesz érte, hogy időt szántunk a pihenésre.
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.