„Szülők vagyunk, de közben még mindig egy pár” – Interjú Víg Sára gyermekpszichológussal

Manapság virágkorát éli a kötődő vagy válaszkész nevelés, melynek egyik kulcsfontosságú eleme az együttalvás. Ilyenkor a csecsemő, kisgyermek egy ágyban alszik a szülőkkel, a nagyobb testi és lelki kötődés érdekében. De vajon milyen hatással lehet ez a párokra, és hogyan tudjuk emellett az intimitást megőrizni a párkapcsolatunkban? A szeptemberben esedékes párkapcsolati kibeszélő soron következő vendégével, Víg Sára gyermekpszichológussal beszélgettünk a szülőség – intimitás témájának kapcsán az együttalvásról, párkapcsolati nehézségekről és a tudatos családalapítás fontosságáról.

Miért jó az együttalvás a babának és miért a mamának?

Nincs egyedi álláspontom, egyszerűen azt mondanám, együtt aludni jó. Ajánlják a gyermekpszichológusok, az UNICEF és a WHO is, ugyanis sok jótékony hatása van. Talán az első és legfontosabb érv mellette, hogy a bölcsőhalál ellen hat. A baba érzi, hallja az anya szívverését és lélegzetét. A tapasztalat az, hogy nyugodtabbak így az éjszakák. Segítség lehet egy-másfél éves kor körül is, a fogzás idején, vagy amikor a nyugtalan álmok felütik a fejüket. Az igazán érdekes és megosztó kérdés inkább az, hol van az együttalvás határa térben és időben. Fontos, hogy tulajdonképpen mit is nevezünk együttalvásnak: egy ágyban, egy szobában vagy nagyon közel aludni? És hogy meddig? Az első hat hónapban biztosan ajánlott.

Sok szülőt foglalkoztat a kérdés, vajon biztonságos-e az együttalvás? A közös ágyban alvást, vagy inkább a babaöböl használatát javaslod?

Erről megoszlanak a vélemények. Valahol jogosan fél a szülő attól, hogy ráfekszik a babára, vagy a paplan, párna a kicsi fejére fordul, hiszen a kismamák az első időszakban nagyon kimerültek. A varázsszó szerintem az, hogy igény szerint. Az én értelmezésemben az együttalvás nem csak a gyerek igénye, hanem a szülőé is.

Nem csak az a lényeg, hogy a gyerek nyugodtan aludjon, hanem hogy a szülő is jól aludjon, kényelmes legyen. Ha a szülő fél, akkor próbálja megkeresni, melyik az elfogadható verzió számára.

Ha babaöböl, akkor az, ha egy szobában, de külön ágyban, akkor pedig az. A lényeg, hogy hallja a baba a szuszogást, és meglegyen a közelség.

Általában az anyukák ragaszkodnak jobban az együttalváshoz. Mi a helyzet az apával? Ők hogyan tudnak azonosulni ezzel?

Igen, ez jogos kérdés. Most úgy beszélek én is a szülőről, hogy fejben az anyukára gondolok. Közben pedig a szülők intimitása versus a gyerek érkezése a témánk. Ebből nem lehet kihagyni az apukát. Azokat sem, akik nem vesznek annyira részt a gyereknevelésben, vagy inkább csendben maradnak. Sok családban egy gyerek érkezésekor jellemzően az anyuka igényei és elképzelései érvényesülnek, miközben az ő családjuk háromtagú lett, nem 2+1.

Ez a fő szólamom, hogy mindig meg kell vizsgálni, és közösen dönteni a dolgokról, vagy legalábbis úgy átadni az elképzeléseket, hogy megkérdezzük, a másiknak elfogadható-e ez úgy.

Téged, mint gyerekpszichológust, családterapeutát mikor keresnek fel legtöbbször a párok?

Hozzám jellemzően akkor jönnek, amikor már feszültség vagy konfliktus van a pár tagjai között. Pedig szerintem érdemes lenne a legelső, sőt, a mínusz első perctől megkérdezni az apukát, ő hogyan képzeli el a szülőséget. Vagy ha már ott van a kisbaba, körülbelül két hét után rákérdezni, neki milyen ez az új helyzet. Hogyan érzi magát benne. Hiszen neki is nagyon új élmény, hogy ott van valaki más is mellettük.

Mi okozza a legtöbb konfliktust a felek között ebben az időszakban?

Mindenkinek van valamilyen elképzelése a szülőségről. Amikor megszületik a kisbaba, és elkezdenek családként funkcionálni, akkor szembesül mindenki az igazsággal: milyen apuka/anyuka ő saját maga, és azzal is, milyen szülő a párja. Igazán megismerjük a másik fáradt, kimerült oldalát; hogy milyen, amikor nem alszik és ettől idegessé, sértődötté vagy elhanyagolttá válik. És ez frusztrációt szül.

Van bármilyen praktika, tanács arra nézve, hogyan lehet ezt a helyzetet kompromisszumkészen kezelni, hogy anyának, apának is jó legyen?

Bevált recept nincs. A legfontosabb, hogy kezdjenek el minél hamarabb érdemben beszélni a gyerekvállalásról, ki, mit hogyan képzel el. És ez azt jelenti, hogy már a várandósság előtti időszakban.

Nem lehet egyszerű ennyire tudatosan készülni a gyerekvállalásra…

Nem, ez egyáltalán nem egyszerű, mert nehezen képzelik el a praktikus dolgokat az emberek. Álmodoznak arról, hogyan fognak majd naplementében szoptatni, és itt sokan meg is állnak, nem képzelik el, hogyan tovább. Pedig az egy nagyon fontos része a családdá válásnak, hogy

akkor mi egy párból hogyan leszünk szülőpár, és azon belül hogyan maradunk meg házaspárként, szerelmespárként.

Alapvetően az a cél, hogy a gyerek mellett is megmaradjon az intimitás és a bensőséges kapcsolat. Mikor jön el az a pont, amikor már célszerű segítséget kérni, hogy ne távolodjon el egymástól végérvényesen egy pár?

Én ebben a kérdésben eléggé megengedő és türelmes vagyok. Azt gondolom, hogy az első év amolyan próbaidőszak, főleg az első gyerek esetében, hiszen a másodiknál már van azért tapasztalat. De az első baba érkezésekor, amikor mindenkinek minden új, egy év türelmi időt kell adni saját magunknak és a másiknak is. Előfordulhat olyan is, hogy valaki már hat hónapos kisbabával párterápiára megy, mert olyan nagy konfliktusok vannak. Na, ezt nagyon nem kellene megvárni. A preventív szemlélet az, és nagyon örülök, hogy egyre több ilyen párral találkozom, hogy úgy jönnek hozzám párterápiába:

„szeretnénk gyereket, szeretnénk családot; mire figyeljünk, mire készüljünk.”

Ez a jó szemlélet, ha valaki előre gondolkozik.

Visszatérve az együttalvás témájához: meddig lehet ideális? Mikor jön el az az idő, amikor már te is azt mondod, az bizony már egy határvonal?

Érdemes egy timeline-t, idővonalat felvázolnunk: a hat hónap még a babakor, amikor tényleg azt mondjuk, testileg, lelkileg szüksége van a gyereknek az együttalvásra. Utána beszélünk a kisgyerekkorról, ami olyan hároméves korig tart. Ez az intervallum, ha a szülőnek nem megterhelő, még ideálisnak mondható. Hároméves korig még az alvás fiziológiája is más, hiszen nincsenek még kialakulva azok az ingerületkapcsolatok, amelyek a mély alvásért felelősek.

A szülőknek nem jó hír, de azt kell mondjam, teljesen normális, ha egy gyerek hároméves korig nem alussza át az éjszakát.

Visszatérve a kérdésre, az első határvonal a hat hónap, aztán a három év. Ekkor már el kell gondolkodni azon, kinek mi a jó, hiszen egy hároméves gyerek már fizikailag is nagy: helyet foglal, rúg, kapálózik. Újra azt kell mondjam, nem csak a gyerek érdekeit kell figyelembe venni, hanem azt is, a szülőnek mi a jó. Ha neki már kényelmetlen, akkor bizony el kell kezdeni a saját szobába szoktatást. A legutolsó határvonal pedig szerintem a hatéves kor. Amikor iskolába megy a gyermek, akkor már nem kell együtt aludnia a szülővel, akár fiú, akár lány.

Az együttalvásról hogyan érdemes leszoktatni a gyerekeket: fokozatosan vagy hirtelen, egyik pillanatról a másikra?

Mindkettő megoldás jó lehet. A fokozatosság azt gondolom, működik, de kell mellé a következetesség is. Érdemes szabályokat lefektetni, és beszélni vele, mindenféle trükköt bevetni: plüss, matrica, éjjelifény, zene – minden bevethető a fokozatosság jegyében. Mondhatjuk neki azt például, hogy

„Bármi van, szóljál, itt vagyunk a másik szobában.”

Ha már a másik szobáról esik szó: sok családban problémát okoz, hogyan oldják meg a kettesben töltött időt, és időhiányra fogják az eltávolodás okát. Pedig azt gondolom, gyerek mellett talán még fontosabb, hogy rendszeresen legyen kettesben töltött idő.

Abszolút! Születéstől egyéves korig teljesen normális, hogy mindenki keresi a helyét a családban. Egy év letelte után muszáj komolyan elgondolkozni azon, hogyan tudunk egymás felé visszatalálni, hogyan építsük fel újra az intimitást szülőként.

Ekkor már külön energiát kell befektetni, hogy a pároknak legyen kettesben eltöltött idejük.

Nem hagyhatjuk ki a szexualitást sem a beszélgetésünkből. Hogy látod, mekkora nehézséget okoz a szülőknek visszatérni a szexuális élethez a szülés után?

Sokkal tudatosabban kell ezzel foglalkozni már szülőként, hiszen ami eddig természetes volt, és szerencsés esetben jól működött, azt egy gyerek nagyon megváltoztatja. Gondolok itt a fáradtságra, időbeosztásra, testi változásokra. Én a hathetes gyermekágyi időszakot is nagyon szűkösnek ítélem… nem nagyon találkozom olyan anyukával, aki hat hét után készen áll bármiféle „akcióra”. Ebben a témában is fontosnak tartom, hogy beszéljenek a párok a problémákról, nehézségekről, hiszen az sem jó megoldás, ha gyakorlatilag megszűnik a szexuális életük.

Milyen hatással lehet a gyerek fejlődésére, ha a szülőknek úgy jön ki a lépés, hogy miközben a gyermek alszik, ők nemi életet élnek mellette az ágyban?

Valahogy nagyon az van az emberek fejében, hogy az éjszaka, az éjjeli együttalvás a szex ideje és helye. Ezt egy kisbaba nagyon át tudja alakítani. Sok családot ismerek, ahol a szex időpontja eltolódik, hiszen estére a szülők teljesen kimerülnek. A másik kérdés, hogy pszichoszexuális szempontból hogyan hat a gyerekre, ha a szülők mellette élnek nemi életet. Ebben hatalmas kulturális eltérések vannak a világon. Emellett az is fontos, a szülő hogyan érzi magát, el tudja-e engedni magát, ha ott alszik a gyerek mellette… Újra fel kell hoznom az egyéves határt, ugyanis az a feltételezés, hogy valahogy egyéves kor után átmegy neki, mi is történik körülötte. Hároméves kortól pedig a szexuális fantáziák is megjelenhetnek náluk, akkor már kifejezetten káros, ha találkozik a szülők szexualitásával.

Te hogyan látod, mi okozhatja a legnagyobb törést egy kapcsolatban a gyerek érkezése után?

Sajnos sokszor látom, hogy leosztódnak a gyerekek a szülők között: „én alszom apával, te anyával”. Ez a családdinamikában nagy törésvonalakat rajzol, ami a későbbi szülő-gyerek kapcsolatra is rányomja a bélyegét. Előbb-utóbb gyakorlatilag olyan helyzet alakul ki, hogy bár egy házban élnek, de külön-külön – kettesben. Amikor ekkora szakadék keletkezik párok, gyerekek között, az hosszútávon nem fenntartható.

Kialakulhat féltékenység a szülők között, ha úgy tűnik, az egyik szülőhöz sokkal közelebb áll a gyermek, mint a másikhoz?

Víg Sára gyermekpszichológus.

Újfent fontos megemlíteni az egy év türelmi időt. Sok családban addigra áll be a rendszer. Ha az apuka egy év után is kirekesztettnek érzi magát, abból előbb-utóbb gondok lesznek. A legnagyobb probléma, hogy erről nem beszélnek, nem foglalkoznak vele és bestabilizálódik ez az állapot, amely pár éven belül elég komolyan elmérgesedhet. Én azt látom, hogy nem is az első, hanem a második gyermek érkezésénél robban a bomba.

Nem is gondoltam volna…

Pedig így van.

Furcsa, hiszen az első gyerek érkezése az igazán megrázó normatív krízis, mégis a második gyerek stabilizálja be azt, hogy a két gyerek nem egy plusz egy. Valahogy máshogy alakítja át a családdinamikát. Akinek baja van, ő általában a második gyereknél adja fel.

Hogyan érdemes kezelni a testvérféltékenységet, ha megérkezik a kistesó, aki a szülők mellett aludhat, a nagyobb meg már nem?

Ez nagyon nehéz – talán az egyik legnehezebb téma a testvérek között igazságot tenni, mert nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak a kicsire és mondjuk egy ovisra. Az nagyon fontos, hogy ne a nagy változásokra időzítsük a leválasztást. Ilyen például amikor az ovikezdés, vagy költözés, illetve amikor hazaérkezik a kistestvér a kórházból. Ez így is egy törés, és ilyenkor biztosan negatívan fog rá ez hatni. Célszerű valami másik nagyobb eseményhez kapcsolni, mondjuk a születésnapjához.

Mi a helyzet akkor, ha már nincs együttalvás, de a pici érkezése után ő is a szülőkkel szeretne aludni?

Ez nagyon sokszor előfordul… én engedném neki. Amúgy is nagyon nehéz egy kisgyermeknek minden szempontból, amikor megérkezik a kisbaba. Ha még nagy önfegyelmet is kell gyakorolni az együttalvás terén, az nagyon fájdalmas tud lenni. De ez is életkor függő, és itt is a fokozatosságot mondanám. A nagytesók általában hamar megszokják a kicsi jelenlétét, és rájönnek, hogy „nem túl sok vizet zavarnak”. El fogja fogadni, ha látja, hogy nem gyökeresen változik meg az élete.

Játék, mese, zene – és a gyerek bevonása. Számomra ezek a kulcsszavak. Ha valamilyen, mesét vagy zenét tudunk az adott helyzethez kapcsolni, az jól el fogja oszlatni mindenféle rossz érzését a nagytestvérnek előbb-utóbb.

Visszakanyarodva a szülőség-intimitás témához: mit üzennél a szülőknek, akik bár a kötődő nevelés hívei, de mellette szeretnék megőrizni az intimitást is a párkapcsolatukban?

Nagyon fontos, hogy a szülők lássák, hogy a testi-lelki kötődés egyéves kor körül elkezd szétválni. Már nem a testi közelség fogja elsősorban szimbolizálni a kötődést. Nagy sztárfogalom most a kötődő nevelés, de én azt szoktam mondani az anyukáknak, nem csak a kötődő nevelésben, nem csak az együttalvással kötődnek a gyerekek. A testi közelség ugyan biztonságot ad, de egyéves kor után segíteni kell a fokozatos leválásban, ami egészen a gyerek tizennyolc éves koráig tart.

Fontos, hogy a szülő elfogadja, hogy nem csak a folyamatos testi együttlét adja azt a kötődést a gyereknek, amire szüksége van. Az a normális, ha 5-6 éves kor után megélheti a saját önállóságát, és ez örömet is okoz neki. Mellette biztonságosan kötődik a szüleihez, mert tudja, hogy ők ott vannak a háttérben. Szerintem a fő üzenete az egész intimitás kérdésnek, hogy a pár tagjai egyesével és együttesen is tudatosan készüljenek a családalapításra, gyerekvállalásra.

Arra, hogyan leszünk szülők, és hogyan leszünk közben még mindig egy pár.