AdvertisementAdvertisement

„A párom a világ legcsodálatosabb embere!” – Hogyan hat a tartós rajongás a párkapcsolatra és a szexuális életre?

Szerző: | 2020. 07. 23. |

„Teljesen odavagyok a páromért, egyszerűen ő a legjobb!” „El se hiszem, hogy egy ilyen csodálatos ember pont engem választott!” Élnek köztünk olyan emberek, akikre istenségként vagy éppen királynőként néz fel társuk a párkapcsolatukban. Szerelmük leginkább egy rózsaszínű amerikai álomnak tűnik, pedig a felszín mögött gyakran két elmagányosodott ember él együtt. Nézzük, hogyan válhat a másik iránti rajongás túlzottá és károssá egy párkapcsolatban!

Bevallom: középiskolás tini lány koromban őrülten szerelmes voltam az olasz fociválogatott egyik tagjába, Rossiba. Az ágyam fölé ragasztott fényképe minden este érzelmi cunamit váltott ki belőlem. Fantasztikus férfinek képzeltem el őt, aki mindenhez ért, sőt, biztos voltam abban, hogy engem választ majd feleségének. Arról ábrándoztam, hogy egy szenvedélyes szerelmi kapcsolat után Rossi, akit istenként imádhatok majd, feleségül vesz engem és boldogan élünk, míg meg nem halunk. A bennem megszületett rajongás nem engedte meg, hogy reálisan lássam az idolt.

Plátói szerelem és idealizálás a szimbiózisban

A rajongás gyermekkorban leginkább a szülők felé, kamaszkorban pedig egy elérhetetlen híresség vagy vonzó idegen felé irányuló érzelem. Ebben az időszakban a fiatalok már vágynak ugyan egy párkapcsolatra, de mégsem merik azt megélni a valóságban – ezt nevezzük plátói szerelemnek. Ilyenkor az érzelmi szükségleteiket csakis úgy tudják kielégíteni, ha a folyamatos rajongás során idealizálják a szerelmük tárgyát, aki lehet egy valós vagy elképzelt személy.

A felnőttkorban a párkapcsolat fejlődésének első fázisára jellemző, hogy csakis a szépet és jót szeretnénk látni a másikban, ezért virágfüzérek nőnek a lelkünkben és pillangók repdesnek a gyomrunkban, amikor találkozunk. A szimbiózisban keressük az azonosságokat és a közös értékeket. Nincs még biztonság a kapcsolatban, hiszen még nem épültek ki a kötődési szálak.

A szimbiózist a lila köd uralja, amiben gyönyörűnek látjuk magunkat, a szerelmünket és a világot is. Ez segít abban, hogy benne maradjunk a kapcsolatban, így teremtjük meg a kötődés kialakulásához szükséges időt. Azonban egy-másfél év elteltével már a kapcsolat is érettebbé válik, így jó esetben a másik fél istenítését felváltja a felnőtt működésmód, ami egy reálisabb szemléletmóddal jár együtt. Ilyenkor már nem félünk észrevenni a nekünk nem tetsző dolgokat.

A rajongás üzenete: Te jobb vagy, mint én!

„Imádom a férjem, aki egy csodálatos ember. Kivételesen nagy gondolkodó, hatalmas intellektussal rendelkezik, és mindent tökéletesen csinál. A munkahelyén is elismerik, most kapott jutalmat. Ráadásul még gyönyörű kigyúrt teste is van, bárhol megjelenünk, mindenki irigykedve néz rám. Egy igazi Isten! A világ legnagyszerűbb édesapja, aki mindent megtesz a gyermekeiért. Nem találok szavakat, amivel elmondhatnám, mennyire szerencsés vagyok. Sajnos én sehol sem vagyok hozzá képest. Csupán egyetlen problémánk van, hogy a szex nem működik.” – mutatja be férjét Mariann, aki 42 éves közgazdász.

Esete jól példázza, milyen az, amikor az érett felnőttkor ellenére megjelenik a kapcsolatban a gyermeki rajongás. Gyermekként még nem voltunk képesek kritikusan szemlélni a szüleinket, akik ugyan követtek el hibákat, mi mégis töretlenül istenítettük őket.

Rajongás esetében az egyik fél isteni magaslatra helyezi a másikat, vállalva azt, hogy ő lesz az alkalmazkodó, értéktelennek minősülő, alárendelődő fél. A rajongó társnak a nyeresége az alárendelődő viszonyulás során az, hogy átadhatja a döntés lehetőségét, és az ezzel járó felelősséget is a párjának. Ezzel a rajongó társ pszichológiai értelemben éretlen gyermekként éli az életét, ami valójában roppant kényelmes a számára.

„Ha nem vagyok aktív alakítója az életemnek, akkor nem kell felelősséget vállalnom, viszont az érzelmi szükségleteimet pont úgy élem meg, mint amikor egy brazil szappanoperát néznék. Intenzíven, hevesen, és csakis a csöpögős cukormáz édességét érzem. Minden megoldódik, nekem csak csodálnom kell a másikat.” – fogalmazta meg egy kliensem.

„Ha beleszakadok, akkor is imádom őt!”

Júlia érkezik hozzám, aki egy 39 éves nő. Csodálattal néz fel a férjére, aki jó anyagi körülményeket teremt a családjának. Júlia mindig úgy érezte, hogy ő sokkal kevesebbet ér, mint a férje. Nehéz családból érkezett a házasságba, így a kapcsolat a menekülés irányát vetítette elé. Elhatározta, hogy jó feleség lesz, aki egy sokkal bensőségesebb családi életet fog megteremteni, mint amiben neki volt része. Felnézett a férjére, kitartó rajongással beszélt róla.

Foggal-körömmel ragaszkodott a kapcsolathoz, még akkor is, amikor a férje megcsalta. Nem akart róla tudomást venni, mert akkor a gyermekkori dédelgetett álom és a „problémamentes” élet elillant volna.

„Pisti életem szerelme és nem engedem el – akkor sem, ha megbotlott! Nekem az a dolgom, hogy mosolyogva várjam haza, és feltétel nélkül szeressem őt! Úgysem kapnék jobbat, más is félrelépne, az biztos!”– meséli Júlia, aki még haragudni sem mert a férjére, mert félt, hogy elhagyja őt.

„Imádom őt, mégis magányossá váltam mellette”

Mivel az alárendelődő fél kapcsolati motivációja az lesz, hogy szolgálja isteni párját, elfeledkezik arról, hogy a saját szükségleteit is kielégítse. Ha nem képviseli a saját határait, a kielégületlen szükségletek tudattalan motivációként működnek majd.  Ilyenkor történik meg, hogy a rajongó fél egyszer csak azon kapja magát, hogy belepottyant egy szeretői kapcsolatba, maga sem érti miért. Ilyen módon elégíti ki azokat a tudattalan szükségleteket, amik az önfeláldozó viszonyulásban nem tudnak megvalósulni – mint például az autonómia szükségletét.

Béci meséli el történetét:

„Testnevelő tanár vagyok, így rengeteg nő vesz körül. Azt tanultam az apámtól, hogy a nőket csodálni kell, én is így tettem az én kicsi tündér Vicuskámmal. Imádom őt, a világ legdrágább nője, de úgy érzem, magányossá váltam mellette. Minden döntés és feladat az én vállamat nyomta, miközben gyereklánynak láttam Vicát. Így nem is tudtam szexuálisan közeledni hozzá. Ennek ellenére mégsem értem, hogyan bonyolódhattam bele egy munkahelyi viszonyba. Soha nem hagynám el a feleségem, fogalmam sincs, mi történt velem!” – viaskodott lelkiismeretével a férfi.

Béci az állandó irányítás és felelősségvállalás platformján társtalanul érezte magát. Nem volt kompetens társa nemcsak az élet megoldandó feladatai során, hanem a szexben sem. Az alacsony önértékelése, a kielégítetlen autonómiája és a nem jól működő szexuális élet belesodorta őt egy viszonyba.

A felnőtt párkapcsolati lét mint bátorságpróba

A jól működő párkapcsolatok feltétele, hogy mindkét fél érzelmileg és pszichológiai értelemben véve is érett ember legyen. Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk a felelősségvállalásra, arra, hogy társunkat reálisan lássuk az erényeivel és hibáival együtt. Egy megtartó kapcsolatban akkor is érezzük és tudjuk, hogy szeret a társunk, amikor éppen összezördültünk, vagy esetleg nehezebb időszakot élünk át. A valósághű értékítélet nem azt jelenti, hogy nem becsüljük és nem rajongunk a párunkért, hanem azt, hogy a határaink kijelölésével egy olyan partnerkapcsolatot hozunk létre, amiben mindketten kompetens, érzelmileg felnőtt, a közös életünket egyaránt alakító partnerként élünk.

A felnőttség ismérve az is, hogy képes vagyok az önazonos viselkedésre, az ehhez kapcsolódó önbecsülés megélésére, valamint a pozitív önkép kialakítására. Továbbá az önreflexió segít nekünk abban, hogy a határainkat ki tudjuk jelölni, így lehetünk tisztában pozitív és negatív érzéseinkkel, amelyek iránytűként segítenek nekünk tájékozódni az érzelmi kapcsolódásban.

Gyakori hiedelem az, hogy amikor révbe értünk egy kapcsolatban, akkor már nincs semmi dolguk önmagukkal. Ellenkezőleg! Akkor van csak igazán szükség arra, hogy az életkornak megfelelő személyes fejlődés folytatódjon. Ne feledjük, ha nehézségeink vannak, akkor érdemes külső segítséget kérni. Pszichológushoz elmenni egyáltalán nem ciki, inkább belső igényességre és tudatosságra vall – vagyis olyan emberre, aki tesz önmagáért és a párkapcsolatáért.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Bibók Bea
Pszichológus, szexuálpszichológus. Három felnőtt lány édesanyja. Terápiákat tart pároknak és egyéneknek, cikkeket ír a szexualitásról és a párkapcsolatokról. Bogozza az elé tárt problémagombócokat, sportol, lekvárt főz, köt, egyfolytában tanul, mindig akar valamit. Érzékeny, aktív, nyílt energiabomba, aki folyamatosan, fáradhatatlanul fejlődni szeretne.

Pin It on Pinterest

Share This