5 tudományos eredmény, ami igazolja, hogy nincs értelme tovább halogatnod a tavaszi nagytakarítást

A rendetlenség, a k(á)osz felszámolása, a fölöslegessé vált holmik szortírozása nemcsak a vendégek előtti mentegetőzéstől szabadít meg, de egyes kutatások szerint pszichés jóllétedhez is nagyban hozzájárul. Motiváció gyanánt ezen eredmények közül szemezgettünk, hogy a tavaszi nagytakarítás ne a válladra nehezedő súly legyen, hanem egy lehetőség a rend megteremtésére – kívül-belül.

Rendetlenség=stressz?

Hazaérsz egy fárasztó nap után, majd becsukod magad mögött az ajtód és halkan magad elé suttogod: „de jó itthon lenni”. Ismerős? De mi a helyzet akkor, ha már a villamoson zötykölődve is csak arra tudsz gondolni, hogy mekkora rumli vár rád, és hogy mennyire nincs energiád ezen változtatni? Aztán, ahogy kinyitod az ajtót, és szembesülsz a vasalatlanból, mosatlan ruhákból, mosogatásra váró edényekből és rendezésre szoruló papírokból épült halmokkal, egyre inkább úgy érzed, hogy ez nem várhat tovább. Nos, ezzel a kutatók is egyetértenek.

1. A rendetlenség nagymértékben hozzájárul a stressz-szint növekedéséhez.

Egy amerikai felmérés szerint az otthoni rendetlenség miatti frusztráció az ötödik leggyakoribb stressz-kiváltó tényező. Ráadásul úgy tűnik, erre a nők különösen érzékenyek. Egy kutatás szerint azoknál a háziasszonyoknál, akik úgy ítélik meg, hogy otthonukban káosz uralkodik, mérhetően magasabb a stresszhormonként elhíresült kortizol (amelyről itt írtunk bővebben) szintje, és jellemzőbbek rájuk a negatív, depresszív hangulati állapotok, mint azon nőtársaikra, akik rendezettnek, pihenésre alkalmas helynek ítélik meg lakásukat.

2. Márpedig a magas stressz-szint és a depresszív hangulat befolyásolhatják a hosszú távú mentális és fizikai egészségünket.

Ráadásul egy meglepő eredmény arra is rávilágít, hogy otthonunk rendezettsége összefüggésben állhat azzal is, hogy mennyi időt töltünk testmozgással: azok, akik lakásuk tisztaságával is sokat foglalatoskodnak, úgy tűnik, testük formában tartására is több időt fordítanak. Az azonban, hogy pontosan milyen egyéb faktorok – pl. személyiségvonások – játszanak közre ebben, még kérdéses.

Persze akad más meggyőző bizonyíték is, ami talán ösztönözhet arra, hogy gumikesztyűt ragadjunk: egy, a University of Minnesota kutatói által végzet kísérletsorozat rávilágított arra, hogy:

3. Rendezett környezetben nagyobb valószínűséggel választunk egészséges ételeket, és sokkal nagylelkűbbek vagyunk, ha adakozásról van szó.

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az eredmények valamelyest árnyaltabb képet mutatnak: a „kupis” szobában lévők kreatívabbnak bizonyultak, mint a tiszta helyiségben tartózkodók, és hajlamosabbak voltak új, kevésbé konvencionális lehetőségeket is kipróbálni.

Szóval lehet, hogy van valami a mondásban, miszerint „a zseni átlát a káoszon”, már ami a kreativitást illeti, de mentális egészségünk szempontjából mégiscsak a rend tűnik az ideális állapotnak.

Kidobni vagy nem kidobni, ez néha nagyon nehéz kérdés.

Azonban van egy akadály, amely gyakran eltántorítja a takarításra elszánt delikvenseket: a nagytakarítás egyben szortírozással, és így kegyetlenül nehéz döntésekkel is jár: el kell dönteni, mi marad, és mi kerül a kukába. Rengeteg tárgyat őrizgetünk, annak ellenére, hogy tudjuk, soha többé nem lesz rá szükségünk, és ahelyett, hogy elajándékoznánk vagy kidobnánk, inkább besuvasztjuk egy dobozban a szekrény aljába, a garázsba vagy a padlásra, ahol az elkövetkezendő évtizedekben porosodhat. Ugyanakkor

4. Egy ponton túl ez a ragaszkodás odáig vezet, hogy a felhalmozott tárgyak oly mértékben lepik el a lakást, hogy befolyásolják az ott lakók életminőségét.

Ez esetben már a kényszeres felhalmozás gyanúja is szóba jöhet, ami bekerült DSM-V-be (a mentális rendellenességeket meghatározó, a pszicho-diagnosztikában alkalmazott kézikönyv) is.

A téma egyik szakértője, David Tolin érdekes kutatásának fókuszában a kényszeres felhalmozók és a rendellenességben nem szenvedők agyműködése közti különbségek álltak. Az alanyok agyterületeinek aktivitását fMRI segítségével követték, miközben képeket vetítettek eléjük az általuk hozott tárgyakról (főként rendezésre váró papírokról), illetve a kutató által hozott hasonló objektumokról. A résztvevőknek el kellett dönteniük, hogy hajlandóak lennének-e megválni az adott tárgytól, tudva, hogy ha így tesznek, az megsemmisítésre kerül. Míg az egészségesek átlagosan 40 tárgytól szabadultak volna, a kényszeres halmozók mindössze 29-től, és döntéseket is valamelyest lassabban hozták meg, sőt:

5. Beszámolóik alapján a kényszeres felhalmozók jóval nagyobb mértékű szorongást, döntésképtelenséget és szomorúságot éltek meg, mint társaik.

Ráadásul az fMRI is feltárt néhány eltérést, főként az elülső cinguláris kérgi aktivitásban (amelyet a bizonytalan körülmények esetén felmerülő hibalehetőségek detektálásához is kötünk), illetve az insula kockázat-felméréssel és érzelmi alapú döntéshozással kapcsolatba hozható részeiben. Ezen területeken a felhalmozók aktivitása jóval nagyobb volt, mint a kontrollcsoporté, amennyiben az illető a saját tulajdonáról hozott döntést. Mindezek fényében a kutatás vezetője szerint

nem egyszerűen arról van szó, hogy a felhalmozók valóban ragaszkodnak minden tulajdonukhoz, inkább csak igyekeznek elkerülni, hogy döntést kelljen hozniuk ezekről a tárgyakról, mert úgy érezhetik, hogy döntésük súlyos következményekkel és nagy kockázattal jár.

A legnagyobb probléma az, hogy, noha a pszichoterápia és a kognitív viselkedésterápia például hatékony lehet a rendellenesség leküzdésében, a legtöbben nem látják be, hogy amit tesznek, az eltér a normálistól, noha a probléma felismerése az első lépés az annak leküzdéséhez vezető úton.

Szóval lehet, hogy a szortírozás, a suvickolás és a rendszerezés a fő oka annak, hogy még halogatnánk egy kicsit a tavaszi nagytakarítást, a rend és a tisztaság pszichés és fizikai jóllétre gyakorolt hosszú távú hatásai miatt talán mégis megéri rászánni a hétvégét.

Via: Psychology Today