Képzeld el, hogy valaki felteszi neked a kérdést: Te feminista vagy? Hogyan válaszolsz rá? És ha hozzátenné, hogy feministának lenni azt jelenti, hogy hiszel a nemek közötti társadalmi, politikai és gazdasági egyenlőségben?

Ha már az első kérdésre is igennel válaszoltál, jó, ha tudod, hogy valószínűleg igen kevesen tettek így rajtad kívül. Barry X. Kuhle, a Scranton-i Egyetem pszichológiaprofesszora feminizmussal kapcsolatos kutatásában említi az amerikai CBS csatorna egy korábbi országos felmérését, amelyben a fenti két kérdésre vártak választ a résztvevőktől. Az adatok több mint meglepőek: az első kérdésre a nők 24, a férfiaknak pedig mindössze 14%-a válaszolt igennel. A definícióval kiegészített kérdésnél azonban már egészen más volt a helyzet: a férfiak 32%-a, a nőknek pedig már 65%-a vallotta magát feministának azt követően, hogy elolvasták a fogalom pontos jelentését.

108029-full

Mi lehet ennek az oka?

Kuhle szerint elsősorban az, amit ő „gender-feminista” irányvonalnak nevez: a feminizmus azon ágazata, amely a nemek közötti egyenlőség helyett inkább a két nem közötti különbségekre helyezi a hangsúlyt, és gyakran radikálisan érvel a nők felsőbbrendűsége mellett. Kuhle az evolúciós pszichológia szakértőjeként kiemeli, hogy

ezeknek az érveknek többnyire nincs megfelelő tudományos háttere, és a hangoztatásukkal a radikális feminista közösség lényegében nem tesz mást, mint megalapozza a feminizmus negatív társadalmi megítélését.

A már említett CBS felmérés ide vonatkozó kérdése szerint például a nők 17%-a kifejezetten sértésnek tekintené, ha egy másik nő feministának nevezné őket. Hogy alaposabban körüljárhassuk ezt a jelenséget, egy kis fantáziagyakorlatra invitálunk titeket.

Hunyd be a szemed, és képzelj magad elé egy feministát!

Abban, hogy a „lefeministázás” a nők ilyen magas számának szempontjából lehet sértő, nagy szerepe van a rossz társadalmi beidegződéseknek. Ha nem is egy borotválatlan lábú, férfigyűlölő jelszavak harsogás a közben melltartóját elégető nő jelent meg az imént a lelki szemeink előtt, elég valószínű, hogy egy fehér, középosztálybeli nőre gondoltunk, aki számára fontos a karrier és az érvényesülés. Vélhetően nem a család, a gyermeknevelés és a házimunka „rabja”, aki, ha házasságban is él, megtartotta a saját vezetéknevét és bankszámláját, esetleg a szabadidejében aktivistaként segíti a feminizmus előretörését. Ezek mind olyan sztereotípiák, amelyek aktívan élnek az emberek többségében a feminizmussal kapcsolatban, és felerősíthetik azt a jelenséget, amelyet Ellen Kaschak FFF (False Fear of Feminism, azaz Hamis Félelem a Feminizmustól) szindrómának nevez. Az FFF lényege, hogy

számos olyan hamis vélekedés van jelen a társadalomban, amely a feminizmustól való félelmet vált ki belőlünk. Ilyen vélekedés például, hogy egy háztartásbeliként több gyermeket nevelő édesanya biztosan nem lehet feminista. Pedig miért ne lehetne?

A feminizmus legtöbb irányzatának (és mivel széleskörű mozgalomról van szó, ebből jó néhány akad) célja az, hogy mindenki, legyen bár nő vagy férfi, úgy valósíthassa meg önmagát, ahogyan az őt leginkább boldoggá teszi. Ezzel el is érkeztünk egy újabb téves beidegződéshez. Tegyük a szívünkre a kezünket: amikor magunk elé képzeltünk egy feministát, hányan láttunk a lelki szemeink előtt egy… férfit?

Feminista férfiak

Bizony ám, a férfiak is lehetnek feministák, közülük is egyre többen vallanak a feminista eszmékkel rokon nézeteket. Ha a definícióval kiegészített feminista címke szempontjából nézzük, ez nem is olyan meglepő, hiszen minden férfi kötődik valamilyen módon a nőkhöz, van édesanyjuk, feleségük, barátnőjük, lányuk, esetleg kolléganőjük. Egy személyes kapcsolat tükrében pedig sokszor más megvilágításban látunk dolgokat.

11313144106_271ff7bfe0_k

Ha férfiként elolvasunk egy újságcikket arról, hogy ma Magyarországon a nők átlagosan 15,1%-kal keresnek kevesebbet a férfiaknál, talán át is siklunk a probléma felett, hiszen minket nem érint. De érdemes megállni egy gondolatra: hogyan éreznénk, ha a keményen dolgozó feleségünkre, az első munkahelyén kezdő lányunkra, a szakmailag kiváló kolléganőnkre gondolunk a cikk olvasásakor? A nemek közötti egyenlőség ügye a férfiak számára is lehet éppolyan fontos, mint a nőknek.

Backlash

A feminizmus nők és férfiak körében való elterjedésének azonban van egy másik oldala is: a backlash, azaz a „visszacsapás” jelensége. A feminista mozgalom hosszú és eseménydús történetében az 1990-es években kezdődött el egyfajta társadalmi visszacsapás. Ez alatt azt értjük, hogy egyre többen kérdőjelezték meg, szükség van-e még egyáltalán feminizmusra, amikor az már annyi célját elérte (ezt talán a legkifejezőbben Phoebe fogalmazta meg a Jóbarátok című sorozatban: „tudom-tudom, vezethetünk, szavazhatunk, dolgozhatunk, mit akarhat még az ember?”).

Huszonöt évvel ezelőtt a média ennek megfelelően leginkább posztfeministának titulálta a további törekvéseket, miközben a közvélemény szemében egyre inkább erősödött a „telhetetlen feminista” képe. A feminizmusra egy idő után kezdtek úgy tekinteni, mint egy, a nőket tulajdonképpen boldogtalanná tévő, férfigyűlölő és a hagyományos értelemben vett férfiasságot eltiporni készülő, eltorzult eszmére. Ebből az időből származik például a (sajnos még napjainkban is gyakran használt) „femináci” kifejezés, amely a feminista és a náci szavak összeolvadásával a radikális feministák gúnyneve lett.

személyes_márka2

A helyzetet, és a feminizmus fogalmának, valamint a kapcsolódó jelenségek megértését és feltérképezését tovább bonyolítja a fent említett radikális irányzattal szembehelyezkedő antifeminizmus, amelynek a képviselői a feminizmushoz hasonlóan egyaránt lehetnek nők és férfiak is.

Számos nő úgy véli, a feminizmus nem egyenlőséget, hanem jogtalanul megszerzett előnyöket próbál kiharcolni (például kvótarendszer bevezetésével juttatni több nőt politikai tisztségekhez), ami ellen az antifeminista nők határozottan tiltakoznak.

Külön utakon

Az antifeminista nézeteket valló férfiak közül sokan nehezményezik, hogy míg az utóbbi pár évtized a női egyenjogúság diadalmenete volt, addig a férfiak problémái háttérbe szorultak, őket magukat pedig szinte kizárólag a patriarchális elnyomás gyakorlóiként, emiatt gyakran szinte gyűlölet tárgyaként ábrázolták. Napjainkban ezek a nézetek leginkább a manosphere-ben (a man és a blogosphere szavak összevonása), a férfiak jogaival és feminizmus általi elnyomásával kapcsolatos információs terekben, blogokon, fórumokon, weboldalakon jelennek meg.

Ebből a „férfiszférából” indult útjára a Men Going Their Own Way (MGTOW, a saját útját járó férfi) mozgalom, melynek lényege, hogy a nőkkel valójában nem éri meg kapcsolatot fenntartani sem jogi, sem romantikus szinten. Sok MGTOW úgy látja, a nők túlságosan manipulatívak, ezért inkább tudatos döntést hoznak, nem létesítenek párkapcsolatot, helyette a saját útjukat járják, és minden erőforrásukat a maguk boldogulására fordítják a családalapítás helyett. (A témában megjelent könyve kapcsán erről a kérdésről Philip Zimbardot is megkérdeztük, a világhírű szociálpszichológussal készült interjúnkat itt olvashatod. – a szerk.)

Még mindig nem vagy feminista? Nem baj!

Ahogyan Denise Cummins kutató pszichológus mondja, az ezredforduló gyermekei már nem szívesen vallják magukat feministának, még akkor sem, ha a mindennapi életüknek magától értetődően része a feminizmus által megvívott küzdelmek eredménye, például a nők jelenléte az oktatásban, a munkában, a politikában.

Félünk a címkétől, a szótól, amelyhez rengeteg mögöttes tartalmat társítunk magunkban. Pedig talán nem kellene.

Mint minden társadalmi mozgalomnak, a feminizmusnak is rengeteg ága van, amik közül biztosan akad olyan, amellyel nem szívesen vállalunk eszmei közösséget. A lényeg azonban nem feltétlenül ezekben a részletekben rejlik, sokkal inkább az alapokban, valahol a feminizmus definíciójában. Ha nem is jelentem ki egyértelműen: feminista vagyok, ettől még hihetek a nemek közötti egyenlőségben, hiszen talán ez lenne a közös út, amelyre a nőknek és a férfiaknak egyaránt szüksége lenne. 

Fotó forrás: itt, itt és itt

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel  ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest