Teltségérzet „gombnyomásra”? – De miért is eszünk?

Szerző: | 2016. 07. 06. | Social&Smart | Olvasási idő: 5 perc

Néha jól jönne, ha csak „kikapcsolhatnánk” az éhséget, nemde? Természetesen az éhségérzetnek kulcsszerepe volt és van ma is a túlélésünkben, hiszen, ha szervezetünk nem jelezné, hogy ideje energiához juttatnunk, annak végzetes következményei lennének. Azonban napjaink népbetegségének, az elhízásnak a kezelésében kétségkívül hasznos lenne az említett opció. Nos, a tudomány úgy tűnik, tavaly egy lépéssel közelebb került ennek az eléréséhez, amikor megtalálták a teltségérzethez köthető komplex idegi hálózatnak a kulcselemét.

but2

Ez a Nature Neuroscience-ben megjelent kutatás arra a korábbi eredményre épült, amely szerint a hipotalamuszban található úgynevezett AgRP neuronok érzékelik, ha a szervezet kalóriahiányos állapotba kerül, és úgynevezett AgRP fehérjék (agouti-related protein) termelésébe kezdenek. Ez utóbbi molekulák legátolják a hálózat teltségérzetért felelős részét – ezáltal elérve, hogy együnk. Azonban azt nem tudtuk, hogy pontosan melyek is ezek a „teltségérzetért felelős idegsejtek”, amelyeket ezek a molekulák gátolnak. Jelen kutatásban erre, a kis hipotalamuszban található idegsejt-csoportra derítettek fényt a szakemberek.

Rágcsáló rágcsálók

A kutatók génmódosított egereken vizsgálták ennek a neuron-csoportnak a hatásmechanizmusát. Amikor „kikapcsolták” ezen idegsejteket, vagyis blokkolták az aktivitásukat, az egerek nem hagyták abba az evést akkor sem, ha már bevitték szervezetükbe a napi kalóriaszükségletet. Amikor azonban egy vegyület segítségével aktiválták ezt a központot, az egerek akkor sem ettek, ha egyébiránt éhesnek kellett volna lenniük.

Hogy még messzebb jussanak a hálózatban, a kutatók festéses módszerrel követték le, hogy mely sejtcsoporttal kommunikál a felfedezett sejtcsoport, és így jutottak el az híd és a középagy metszetében található oldalsó parabrachiális magig (amely a híd és a középagy metszeténél található úgynevezett parabrachiális komplex részét képezi, s amelynek fontos szerepe van az ízérzetek létrejöttében). Itt szintén azt találták, hogy a terület aktivációja csökkentette az evési késztetést.

De miért eszünk?

Az azonban kérdéses volt, hogy

miért is eszünk: azért, hogy elűzzük az éhségérzetet, vagy, mert az evés maga jutalmazó?

Hogy kiderítsék, újabb kísérletet terveztek a kutatók, amelyben azt vizsgálták, hogy a felfedezett hálózat mesterséges aktivációja étel hiányában is jutalmazó-e az állat számára. Összességében az eredmények arra utalnak, hogy lehetséges vegyi úton aktiválni ezeket a központokat és teltségérzetet kiváltani, ami talán segíthetne korunk népbetegségének, az elhízásnak a kezelésében.

kaja

Bombabiztos súly

Ezek a felfedezések főleg azon eredmények fényében fontosak, amelyek arra engednek következtetni, hogy a legtöbb fogyókúra kudarcba fullad, amiért nem is mindig a mi falánkságunk, hanem (ahogy általában) agyunk a felelős. Ugyanis az agy egy részben génjeink által meghatározott, részben élettapasztalataink által formált „kiindulási ponthoz” (set point) igazodik, és makacsul próbálja súlyunkat ennek a pontnak a közelében tartani. Ha megpróbálunk ellenszegülni, elménk csak még több éhségérzetet növelő hormon termelésével válaszol. A súlyosan elhízott férfiaknak épp ezért körülbelül egy az 1290-hez az esélyük arra, hogy egy év alatt normál súlyt érjenek el, míg a nőknél ez a szám egy a 677-hez, de nagy részük így is visszanyeri a leadott kilók nagyobb hányadát (vagy még többet) a rákövetkező 5 évben.

Ráadásul a longitudinális vizsgálatok során követve a fogyókúrázók „sorsát”, azt találták, hogy pont az ő esélyeik nagyobbak arra, hogy túlsúlyosak legyenek a jövőben, (főként akkor, ha súlyuk amúgy is a normál kategóriába esett, mikor elkezdték a diétát). De lehet, hogy pont, a hízásra hajlamosabbak azok, akik  gyakrabban vágnak bele a „Nagy fogyás” projektbe? Ezt az elméletet több mint 4000  16 és 25 év közti iker vizsgálatával tesztelték, ahol azt találták, hogy a fogyózó iker nagyobb valószínűséggel szedett fel további kilókat, mint nem önsanyargató testvére. Mivel ez a hatás a genetika-faktor figyelembevétele után is fennállt, a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a diétázás valóban növeli a súlynövekedés valószínűségét, férfiak esetében kétszeresére, míg nőknél háromszorosára.

Szóval csak óvatosan a diétákkal, mert lehet, hogy a nagy önsanyargatás végül pont a mérleg nyelvének felfelé kúszásához vezet.

Via: IFLSIENCE; ScienceNewsThe New York Times

Fotó: itt

 

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This