„Bár a veszteség elviselhetetlenül nehéz, nem biztos, hogy a történet végét jelenti” – 9+1 könyv, ami segíthet a feldolgozásban és az újrakezdésben

Nehéz időszakaink úgy tűnhetnek, mintha végtelenített bizonytalansággá változna az élet, amiben egyedül érezzük magunkat. S mivel azt gyanítjuk, hogy mások nehezen értenék, mi történik velünk, inkább magunkba fordulunk. Szerencsém volt, mert egy ilyen életszakaszban találtam meg a könyvek világát. Általuk ráleltem egy helyre, ahová elbújhatok időt nyerni, mintákat kutatni a lehetőségeim felméréséhez – de ennél sokkal többet kaptam: annak felismerését, hogy néha két ember között a legrövidebb kapcsolat egy könyv. Erre emlékeztetett egy regény, melynek értékes mondanivalója túlélési útmutatót kínál az újrakezdésre.

A regény, amelyről mesélni szeretnék, egy rég elfeledett, de annál fontosabb tanulságra emlékeztetett. Egyrészt felidézte bennem azt a válságos szakaszát az életemnek, amikor a könyvek társasában találtam mentsvárat. Ekkor fedeztem fel, hogy micsoda lehetőség rejlik a történetek világában. Néha nagyon tudtam azonosulni egy főszereplő nehézségeivel, és segített látni, ő milyen megoldókulcsokat használ. Máskor rengeteg tanulságot fedeztem fel az életről, az emberi kapcsolatokról. De a legváratlanabb meglepetés az volt, amikor késő kamaszkoromban felfedeztem, hogy egy jó történet egymáshoz is közelebb vihet, megerősítheti a kettőnk közötti köteléket.

„Ha esetleg szükséged lenne rá”…

Így volt ezzel Sara Nisha Adams: A könyvlista című regényének két főszereplője is.  A találkozásuk előtt egyikük sem gondolt a könyvekre, mint segítő erőre. Mindketten válságos élethelyzetben, magányosan próbálták keresni a túlélés kapaszkodóit, amíg közvetve vagy közvetlenül nem került útjukba egy titokzatos könyvlista.

Aleisha, a tizenhét éves kamasz könyvtárban vállalt nyári munkája során váratlanul talál egy papírcetlit, rajta nyolc darab könyvcímmel. A megszólítás kelti fel figyelmét: „ha esetleg szükséged lenne rá”.

Nem is sejti, hogy ez lesz a kulcsa túlélésének. Bár látszólag átlagos kamasznak tűnhet, a kortársaihoz képest lényegesen nehezebb élethelyzetben van, melyet magába zár. A titkai elszigetelik másoktól, nem képes segítséget kérni, vagy beszélni arról, ami nehéz számára.

Hasonló elszigeteltséget él meg érzelmileg és fizikailag a másik főszereplő, Mukesh is.  A nyugdíjas korú, indiai metrójegy-kezelő felesége elvesztése után, a korábbinál is nehezebben találja a helyét a London melletti kisvárosban. Ritkán mozdul ki a házból, küzd a gyásszal és a magánnyal.

Mukesh felesége imádott olvasni, személyes tárgyai között keresgélve talál egy régóta lejárt kölcsönzésű könyvet. Ekkor döbben rá, hogy ha csak egy könyvet elolvasott volna azok közül, melyeket élete párja úgy szeretett, talán jobban megérthette volna őt.

Talán egy keveset visszakaphatna belőle, ha ő is olvasna valamit…

Ezzel az elhatározással lép be egy nap abba a könyvtárba, ahol Aleisha dolgozik. Könyvajánlást kér a lánytól, aki jobb ötlet híján, a listán szereplő első könyvet, a „Ne bántsátok a fekete rigót” ajánlja. Mivel könyvtárosként kötelessége olyan olvasmányokat ajánlani, amit ismer, ő is elolvassa a regényt. Ahogy elmerül a cselekményekben, hirtelen azon kapja magát, hogy kapott egy párhuzamos kis világot, a saját nehéz valósága mellett, s ez erőt ad számára. Kezdi megérteni, mire utalhatott a listán szereplő felhívó mondat. De mielőtt azt gondolnátok, hogy ennyi a történet, elárulom, hogy az még sok nem várt fordulatot tartogat.

Megküzdés a sorok mögött

Gyakran hallani azt a megállapítást, hogy könyvekből nem lehet élni, a valóságtól bújik el, aki az olvasásba menekül. Erre talán az egyik legjobb ellenpélda a főszereplő.

Mukesh a könyvek által érti meg, hogy legnagyobb harcát nem a gyásszal, hanem önmagával kell megvívnia. Olvasmányai tükröt tartanak elé, ez által lehetőséget kap arra, hogy változtasson, túllendüljön az elakadásain, megragadja a kínálkozó lehetőségeket.

Egyszerű szerethetőségével és tisztaságával bölcsen fogalmazza meg a regény egyik legfontosabb tanulságát: ”a könyvek nem mindig menekülési útvonalak: néha tanítanak is nekünk valamit. Megmutatják nekünk a világot, nem elrejtik előlünk.”

Elhivatottan szeretem a könyveket (A cikk szerzőjének Irodalom&Önismeret című videós rovatát a Pszichoforyou Youtube-csatornáján találod – a szerk.), számomra is többször voltak már a túlélés forrásai. Amikor általános iskolásként szerény volt a családunk anyagi helyzete, s az egyszerűbb ruháim, gyenge önbizalmam miatt kiközösítettek, a könyvtárban találtam menedéket. A regények cselekményében én is átélhettem azokat a baráti kapcsolatokat, kalandokat és csodákat, amelyek olyan fájóan hiányoztak. A könyvek segítettek át a legnehezebb érzelmi mélypontokon; családi krízishelyzetek, egyéni utam bizonytalanságai közepette nemcsak erőt adtak nekem, de rengeteg tanulsággal is szolgáltak.  Ekkor fedeztem fel, hogy egy jól időzített olvasmány életmentő lehet egy válsághelyzetben.

Évekkel később, amikor az édesanyám egy borzasztóan nehéz élethelyzetbe került, könyveket ajánlottam számára. Ezzel teremtettünk magunknak egy kicsi, párhuzamos világot, ami elviselhetőbbé tette körülményeit. Így alakult ki kettőnk „olvasóklubja”. Néha egymás után olvastuk el ugyanazt, hogy aztán megbeszéljük, ki melyik főhőssel szimpatizált és miért, mit adott neki a történet, mit vitt el belőle, és mit csinálna másként.

Későbbi életem során is többször előfordult, hogy a könyvek szeretetén és a praktikustól a cselekménygazdag szépirodalmak ajánlásán keresztül kapcsolódtam másokhoz. Sokszor olyan személyes dolgokat tudtunk megfogalmazni az egyes regények kapcsán, amiket könyvek nélkül talán sosem mertünk volna kimondani.

Ma már gyakorló pszichológusként könyveket, novellákat, verseket ajánlok, néha egy találó idézettel kihangosítok valamit, amit addig csak gondolatban tudott megfogalmazni a páciens, de nem tudta szavakba önteni. Sosem gondoltam volna korábban, hogy ilyen messzire vihet ez az út.

Új fejezet, mint lehetőség

Bár egy veszteség, a vele járó elengedés és az újdonság beengedése elviselhetetlenül nehéz lehet, de nem biztos, hogy a történet végét jelenti. Mint a könyvekben, úgy a valóságban is egy szomorú fejezet után is következhet reményteljesebb kicsengésű folytatás.

Kilépni a megszokottból és megtenni az első lépéseket a változáshoz nehéz, de egy jól megválasztott könyv átsegíthet ezen.

Erre Mukesh történetének szála emlékeztetett. Elhunyt felesége, Naina könyvtárában úgy érzi, visszakapott valamit belőle, ugyanakkor ez a fajta kapcsolódás segített abban, hogy ne ragadjon bele a vesztesége miatt érzett fájdalomba és az elengedés gyötrelmébe. A könyvekből nyert erőt egy szebb jövő megtervezésére fordította.  A könyvek reményt adtak neki, már elhitte, hogy az élete lehet még megbánás nélkül örömteli. Olyan lehetőségeket fedezett fel, melyet sosem gondolt volna korábban. S mint kiderül, a lista, és a rajta szereplő tételek, nem pusztán a véletlen művei…

Mindazok, akik megtalálják és elfogadják az olvasás lehetőségét, egyben az elengedés és újrakezdés reményét engedik magukhoz közelebb. Kilátást arra, hogy kicsit hátraléphessenek az összekuszálódott életük zavaros képétől, időt nyerjenek az erőgyűjtésre, mintákat a helyzetek kezelésére, és tanulságokat, amelyek útravalóként szolgálhatnak a folytatásban.

A teljesség kedvéért megosztom az én könyvlistám, melyek támpontokat, útravalókat, példaképeket adhatnak nehéz időszakokban, „ha szükséged lenne rá”:

Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája; A fény mágiája
Márai Sándor: Füves könyv
Müller Péter: Szeretetkönyv
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Edith Eva Eger: A döntés; Az ajándék – Tizenkét életmentő lecke
Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi
Irvin D. Yalom: Minden mulandó