„Tényleg nagyarcúság elhinni, hogy te többet érsz?” – 6 inspiráló gondolat, ami erőt adhat az újrakezdéshez

Szerző: | 2019. 02. 10. | Social&Smart | Olvasási idő: 14 perc

2019. január 15-e egy nagyon fontos nap volt a Pszichoforyou történetében: aznap esti rendezvényünkre ugyanis csaknem négyszázan látogattatok el, hogy szívvel-lélekkel velünk legyetek, és meghallgassátok vendégeinket, Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológust és Túri Mártont, az Újraterveztem egyik alapítóját. Egy olyan témáról beszélgettünk ezen az estén, ami nekünk, és a sok-sok mosolyogó-figyelő arcot látva talán kijelenthetjük, hogy nektek is különösen sokat jelent: az újrakezdést. Ebben a cikkben most az ott elhangzó legfontosabb gondolatokat gyűjtöttük össze – azok számára, akik nem tarthattak velünk aznap este, és azoknak is, akik ott voltak, és szívesen felidéznének közülük néhányat.

Fotó: Gradvolt Endre

Az újrakezdés át- meg átszövi a legtöbbünk életútját: olykor szabad elhatározásunkból, olykor kényszerítő körülmények hatására indulunk el olyan ösvényen, amely felé talán már régen kacsintgattunk, de amelyen még soha nem jártunk. Akárhogy is, az újrakezdés útja meglepetésekben, jó és nehéz élményekben egyaránt gazdag, és nem csupán a céljainkhoz visz közelebb, hanem önmagunkhoz is – és ezen az úton sokszor éppen az első lépéseket a legnehezebb megtenni.

Úton az újrakezdés felé

Nem mindegy ugyanis, hogyan indulunk el az újrakezdés felé; hogy milyen „csomagot” viszünk magunkkal ezen az úton, ami nem csak lelassíthat, de akár vissza is húzhat minket. Ennek a csomagnak a súlya pedig nagyrészt azon múlik, hogyan tudjuk lezárni az életünk előző fejezetét.

„Párkapcsolati téren gyakran látom, hogy az előző, fontos kapcsolathoz kötődő élmények, el nem varrt szálak, megbántottság, harag, félelmek tartanak vissza valakit, amik azt okozzák, hogy nehezen tud megbízni másokban” – mondja Dr. Almási Kitti. „Éppen emiatt szoktam hangsúlyozni, milyen fontos eljutni egy olyan pontig, ahol az összegzésnél legalább olyan arányban szerepelnek a pozitív dolgok, mint ahogy azok tényleg meg is jelentek a kapcsolatban. Például ha hat évig boldog párkapcsolatban élt valaki, és az utolsó három hónapban csalta a másik, sokszor csak ezt a három hónapot viszi magával, azt az érzést, hogy bánthatják, kihasználhatják, és elfelejtődik az a sok jó év, élmény.

Amikor lezárunk valamit, emlékeznünk kell a jóra is, akárhogy alakult is a vége, akkor lehet igazán továbblépni.”

„A magánélet és a karrierünk között mindig van egy elég erős párhuzam: az újrakezdés esetében a munka terén is el kell telnie egy bizonyos hosszúságú gyászfolyamatnak” – erősíti meg Túri Márton az Újraterveztem karrierváltókkal készített interjúinak tapasztalatai alapján. „Ez a folyamat fájdalmas lehet, hiszen részesei voltunk egy munkahelyi közösségnek, hittünk valamilyen értékben, amit el kell engednünk, hogy teret adjunk egy újnak. De nem szabad úgy tekintenünk a váltásra, hogy az eddigi tapasztalataink, igyekezetünk hiábavalóak voltak, hiszen ezek mind építőkövei lesznek az új munkának, az új terveknek, amiket meg szeretnénk valósítani – és csak rajtunk múlik, hogy ezeket az építőköveket hogyan rakosgatjuk egymásra.”

Az önismeret a legfontosabb

Mint az életünk során olyan sok minden máshoz, a szakértőink szerint az újrakezdéshez is szükségünk van egy nagy adag önismeretre. Enélkül ugyanis nemcsak az kétséges, jó irányba indulunk-e azon a bizonyos úton, de az is, végig tudunk-e menni rajta.

„A sikeres karrierváltóknál sokszor közös tapasztalat, hogy önismereti úttal indultak neki az újrakezdésnek” – mondja Túri Márton. „Ez nem véletlen, hiszen e nélkül jó eséllyel ugyanazok a problémák ismételnék magukat. Azt a kezdeti befektetést, hogy leltárba vegyük az erősségeinket, gyengeségeinket, az értékrendünket, nem érdemes megspórolni.”

„A munka és a magánélet párhuzama az önismeret terén is fennáll. Általában sok-sok területet keresünk, amin tudunk kapcsolódni egy másik emberhez, aztán ahogy haladnak előre az évek, ezek közül mindig meggyengül egy-kettő, és megjelennek a hiányok” – fűzi hozzá Dr. Almási Kitti. „Lehet ez a kommunikáció, a szexualitás, az anyagiak, vagy éppen a nevelés kérdései. Ugyanez történik a munkában: megvan a jó közösség, tetszik a munka, ilyen lehetőségekre vágytunk, de hiányterületként ott van, hogy kevés a pénz, vagy hogy nem tudunk magasabb pozícióba lépni.

A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, és ami önismereti hiányosságra utal, az, ha kizárólag a hiányra, erre a feszítő vákuumra figyelünk, és figyelmen kívül hagyjuk a többit.

Dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológus (fotó: Gradvolt Endre)

Ekkor szokott az lenni, hogy valaki elmegy a pénzért máshová dolgozni, és azt hiszi, hogy minden rendben lesz. Ilyen az is, ha a párkapcsolatunkban a kommunikáció terén érezzük a hiányt, és akkor jön a kolléga, akivel végigbeszélgetjük az ebédszünetet, megértjük egymást, egy nyelvet beszélünk… Aztán ha összejövünk a kollégával, könnyen rájöhetünk: beszélgetni ugyan tényleg tök jó vele, de sok minden más nem. Az önismeret lehetővé teszi, hogy ezeket a dolgokat minél több oldalról körüljárjuk, hogy minden darabját megvizsgáljuk ennek a nagyon fontos puzzle-nek, ne csak a fájó, hiányzó terület hívjon minket. Más területeken is nagyon a hiányokban, veszteségekben gondolkodunk, amiket mindenáron el kell kerülni – pedig néha muszáj elveszíteni valamit ahhoz, hogy valami újat felépítsünk.”

Néha megtorpanunk, néha visszafordulunk

„Sokszor az önismeret hiánya áll annak a hátterében is, amikor valaki elindul az újrakezdés útján, de elakad valahol félúton” – folytatja Dr. Almási Kitti. „Én azt tapasztalom, ez gyakran abból fakad, hogy nem mérjük fel igazán, hová megyünk. Klasszikus példa erre, amikor elmegyünk valahová nyaralni, és úgy érezzük, annyira tudnánk ott élni, jobb az idő, az emberek és így tovább. Pár évvel később aztán, ha kiköltöztünk, először csak a megszokott környezet hiányzik, a barátok, jön a honvágy, aztán ott is betör a realitások szintje: ott is csak élni kell, dolgozni, bevásárolni…

Amikor elvágyódunk valahonnan, az a dolog villog előttünk, ami nagyon hiányzik – de aztán a váltásnak is meglesz a hétköznapisága, és akár kapcsolatot, akár karriert váltunk, van, hogy csöbörből vödörbe kerülünk.”

A szakértő szerint azonban a visszafordulásnak lehet jó oldala is. Ilyen eset lehet, amikor egy párterápia nyomán a partnerek új utat találnak egymáshoz; például újra elkezdenek beszélgetni, miközben meg voltak róla győződve, hogy már nem érdeklik a másikat. Az újrakezdés során a párkapcsolatok mellett ez a bizonyos visszafordulás a munka terén is gyakori, különösen, amikor karriert váltunk.

„Valahogy úgy képzelhetjük ezt el, hogy kijövünk az iskolából, dolgozni kezdünk, és lépésről lépésre mászunk felfelé egy létrán” – mondja Túri Márton. „Félúton aztán rájövünk, hogy nem jó helyen vagyunk, de mit tehetünk? Kezdjünk a létrával együtt odébb araszolni? Ez nem igazán hatékony, és biztosan nem jutunk messzire. Ilyenkor le kell mennünk, és áttenni a létrát egy másik falhoz – ez visszaeséssel, szenvedéssel jár, ám nem szabad ettől megijedni. Sokszor ez a félelem áll a visszafordulás útjában, ami pedig elkerülhetetlen.”

Ennél többet érdemlek

Az újrakezdésben fontos szerepet játszik az is, milyen visszajelzéseket kapunk a környezetünktől. Gyakran ugyanis ezek a visszajelzések, a sokszor hallott „ne engedd el a biztosat a bizonytalanért”, „más ölni tudna egy ilyen munkáért” típusú mondatok állnak a hátterében annak, hogy nem merünk belevágni a változásba, és egy méltatlan helyzetben ragadunk, ahol nemcsak hogy nem becsülnek meg minket, de még az önértékelésünket is porig rombolják.

„Hányszor hallani, hogy embereket, többgyermekes szülőket borzalmasan kezelnek a munkahelyükön, elfogadhatatlan stílusban beszélnek velük, mégis maradnak – mert kell a pénz. A mérleg egyik serpenyőben ilyenkor tehát az van, hogy elveszítjük a keresetünket, a másikban pedig az, hogy elveszítjük a méltóságunkat. Ha jobban megnézzük: hogyan is lehet ez kérdés?” – kérdezi Dr. Almási Kitti.

„Egy ilyen helyzetben hajlamosak vagyunk csak azt látni, mit veszíthetünk, nem azt, hogy mit nyerhetünk. Ami fogva tart, az a gondolati beszűkültség, hogy csak azt látjuk, mi lehet a legrosszabb, és nem azt, mi a legjobb, ami ebből fakadhat. A legrosszabb pedig az, hogy benne maradunk ebben a méltatlan helyzetben, és elnyomva éljük az életünket, behúzott nyakkal.

Ha nem tudod magadról elhinni, hogy neked több jár annál, mint hogy így beszéljenek veled, akkor elvesztél.”

„Szkeptikus hangok minden változásnál lesznek” – fűzi hozzá Túri Márton. „Mindig lesz, aki megkérdezi, hogy ‘de akkor miből fogsz megélni’? A szkeptikusok sokszor gúnyosan figyelik azt, aki belevág egy újrakezdésbe, mondván, hadd próbálkozzon. Aztán amikor már kezd látszani, hogy akár sikerülhet is neki, megdöbbennek – és sokszor bizony rögtön megmagyarázzák, miért is volt könnyű dolga a másiknak… Mellettük azonban ott vannak azok is, akiket inspirálunk azzal, hogy nekiindulunk, akik követnek minket, vagy a hatásunkra maguk is változnak – rájuk érdemes igazán figyelni.”

Túri Márton, kreatív fotós, közgazdász, az Újraterveztem társalapítója (fotó: Gradvolt Endre)

De tényleg: mi lesz a pénzzel?

Túl öreg vagyok már, nem nekem való, és különben is, szükségem van a pénzre – a kétkedő hangok nem csupán kívülről érkezhetnek, hanem gyakran a saját fejünkbe is befészkelik magukat. A felmerülő kétségek pedig legtöbbször a pénzt, az egzisztenciális biztonságunkat érintik, és nem is véletlenül: mindkét szakértőnk egyetért abban, hogy minden változás érinti majd ezt a területet, és időbe telhet, mire újra helyreáll egy egyensúlyi helyzet az életünkben az anyagiak terén.

„Viszonylag ritka, hogy nagyon sokat keressünk abból, amit nagyon szeretünk csinálni, de ez nem jelenti azt, hogy akkor nem kellene csinálnunk. Ehelyett inkább azt kell megtalálni, hogy mi az, amiből keresünk, hogy tudjuk csinálni, amit szeretünk”

– vélekedik Dr. Almási Kitti.

„Magyarországon nehéz a pénzről beszélni, különösen akkor, amikor el kell döntened, mennyit ér a te munkád – hiszen nagyon sokan vannak, akik ilyenkor elmondják neked, hogy mit képzelsz magadról, dehogy érsz te annyit. Hányan óvatoskodunk vajon egy olyan helyzetben, amikor a saját munkánk értékét kell pénzben kifejeznünk? A legtöbben sokkal kisebb összeget mondanak ilyenkor, mert arra vágynak, hogy a másik bólogasson, és elfogadja a javaslatot. Éppen akkor, amikor arra kellene figyelnünk, mi mit akarunk, mi arra figyelünk, ő mit akar, és inkább alámondunk, hogy szerénynek tűnjünk, mert ha szerények vagyunk, és nem jól élünk, az vélhetően szimpatikusabb, szerethetőbb. Pedig mi a legrosszabb, ami történhet, ha kétszer annyit mondasz? Hogy nem kapod meg. De tényleg rosszabbul jártál? Tényleg „nagyarcúság” elhinni magadról, hogy többet érsz?”

Csak tovább előre az úton

Rajta vagyunk tehát az ösvényen, amiről úgy érezzük, igazán a miénk; önismerettel felvértezve, támogató és/vagy kétkedő hangoktól kísérve, rendezett, vagy éppen kevésbé rendezett anyagi helyzettel – újrakezdtünk. Akár egy új munkahelyet, vagy egy teljesen más karriert, akár egy új párkapcsolatot, egy költözést jelentett ez számunkra, az utunk során biztosan szembesülünk majd nehéz, olykor fájdalmas élményekkel is. Ilyenkor merülhet fel a kérdés: meddig érdemes kitartani, mielőtt feladjuk?

„Lehet egy álmunk, de nem biztos, hogy el is jutunk odáig, hogy megvalósítsuk” – szögezi le Túri Márton. „De ha nem is azt a célt értük el, amit eredetileg elterveztünk, már akkor is haladtunk előre, és csináltunk valamit. Nagyon sokszor fel fog merülni az újrakezdés során, hogy biztosan jó irányban haladunk-e, de – ahogy a kissé közhelyes mondás tartja – akkor is igazunk lesz, ha azt hisszük, hogy sikerül, és akkor is, ha nem.”

„Ha nagyon mélyen megfogalmazódik valakiben, mi az, amit csinálni szeretne, ahova el akar jutni, akkor nem szabad változtatni. Azon lehet, hogy milyen formában, de azon nem, hogy mit”

– tanácsolja Dr. Almási Kitti. „Nagyon fontos, hogy akár az újrakezdésben, akár bármilyen változásban van dolgunk, ne az lebegjen a szemünk előtt, ami a legtöbb embert korlátozza, hogy  görcsösen „jól kell járni”. Másrészt zsigeri igényünk, hogy kiszolgáljuk mások igényeit, és egy pillanat alatt, észre sem vesszük, de máris nem a saját utunkat járjuk. Az szokott működni, abban leszel kiváló, amiben nagyon-nagyon önmagad vagy, nem stresszelsz, nem görcsölsz, amit tudsz képviselni, hogy ez vagyok én, és meglátjuk, hogy tetszik-e. Ami igazán jó, annak mindig meglesz a helye, akármilyen piacon. Nem biztos, hogy rögtön; van, hogy ki kell várni. De én hiszek abban, hogy megéri kitartani.”

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This