“Már nem is szólunk egymáshoz, vagy ha mégis beszélünk, annak veszekedés a vége…” – Visszatalálhatunk egymáshoz a párterápia segítségével?

Szerző: | 2019. 07. 14. |

Egy jól működő párkapcsolat kialakítása és fenntartása időt, figyelmet, odafordulást, törődést igényel, hiszen a kapcsolat állandóan változik, velünk együtt alakul és formálódik. Ám az is gyakran előfordul, hogy megbomlik az egyensúly, megreked a kapcsolat dinamikája, és elindul egy távolodási, elhidegülési folyamat, ami sok esetben nehéz feladat elé állítja a pár tagjait. Megyeri Zsuzsanna pszichológus, párterapeuta Gyere közelebb! – Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével című könyvében arra a kérdésre ad választ: Hogyan lehet a párterápia által újra közelebb kerülni egymáshoz?

Anikó és Kristóf egy harmincas éveik közepén járó pár. Kapcsolatuk a közösen együtt töltött évek alatt sok pozitív és kellemes élményt – közös utazások, nyaralások, házasság, gyermekvállalás stb. –, és több kellemetlen fordulatot, vitákat, veszekedést, félreértéseket is megélt. A szakember felkeresése előtti időszakban azonban eljutottak odáig, hogy már nem is szóltak egymáshoz, vagy ha igen, csak veszekedtek.

“Jobb lenne elválni”

A kimondatlan és fel nem oldott feszültségek egyre nőttek, egyre több nehéz érzés jelent meg a kapcsolatban, és Kristóf részéről elhangzott az a bizonyos súlyos mondat: „Legjobb lenne, ha elválnánk”. Különös módon éppen ennek a kimondása ébresztette rá a pár tagjait: mindketten biztosak benne, hogy valójában nem akarnak elszakadni egymástól. Így a kapcsolatuk megmentése érdekében terapeutához fordultak.

Mindannyian cipeljük magunkkal a saját neveltetésünkből származó mintáinkat és sérüléseinket, amik időnként igencsak megnehezítik kapcsolódásainkat, azt, hogy észrevegyük mi is történik valójában, és hogy tulajdonképpen mindketten ugyanazt szeretnénk.

Ahogy Anikó és Kristóf esetében is történt: ők mindketten arra vágytak, hogy együtt legyenek, a nehéz helyzetekben megértést, odafordulást, figyelmet kapjanak, és érezzék, a másik igazán ott van velük. A szerző Anikó és Kristóf párosának történetén keresztül vezeti végig az olvasót a párterápia folyamatán, és bepillantást enged a problémák kezelésének egy lehetséges módjába.

A kapcsolat megrendüléséhez vezető okok

„Elfáradtam, tehetetlennek és eszköztelennek érzem magam; olyan, mintha meg sem hallana, már nem is szólunk egymáshoz,vagy ha mégis beszélünk, annak veszekedés a vége…”  – fogalmazza meg Anikó és Kristóf több alkalommal a terápia során. Valószínűleg velünk is előfordult már, hogy ehhez hasonló érzéseket, gondolatokat osztottak meg velünk ismerőseink, barátaink, vagy akár magunk is átéltünk már hasonló helyzeteket. Ebben a esetben, ahogy a könyv szereplői, mi is elgondolkodhattunk: hogyan is jutott idáig a kapcsolatunk, mi áll(t)a párunktól való eltávolodás hátterében, és miért nem találjuk a megoldást, a kivezető utat?

“A jól működő, stabil párkapcsolat is meg tud rendülni váratlan és drámai élethelyzetben”

– írja a szerző. A háttérben meghúzódó okok között szerepelhet a bizalomvesztés, a kötődés bizonytalansága, vagy az, ha a párkapcsolati életciklus-váltás eltérő ütemben történik a pár tagjainál, azaz időben eltolódik, illetve ha az egyes életciklus-váltásokhoz tartozó változások elmaradnak. Ugyanis akárcsak az egyén életének, úgy egy párkapcsolatnak is megvannak a maga szakaszai, különböző életciklusai, amin végighalad a története során.

Ha az ehhez szükséges váltások nem történnek meg, vagy a pár tagjai bizonyos időkülönbséggel élik meg őket, az komoly nehézségeket, konfliktusokat és eltávolodást generálhat. Ezt mélyítheti tovább az a – velünk született temperamentumunk, a tanult mintáink és a kötődési stílusunk nyomán belsővé tett – működésmód, mellyel a kialakult stresszes helyzetre válaszolunk a kapcsolaton belül.

Kötődés és párkapcsolat

A kötődés egyetemes emberi szükséglet, nem csupán valami gyermekkori csökevény” – emeli ki Megyeri Zsuzsanna. “És bár univerzális jelenség, ugyanakkor egyénileg eltérő mintázatot mutat.” A fontos kötődési személy gyermekként, majd felnőttként is azt a biztonságos bázist jelenti, ahonnan elindulhatunk és ahova visszatérhetünk a világ felfedezése közben. A kötődési stílusunk gyermekkorban alakul ki a gondoskodó, érzelmileg elérhető szülői kapcsolatok megléte vagy éppen hiánya nyomán.

A gyermekkori kötődéseink milyensége meghatározza azt, hogy felnőttként kapcsolatainkban milyen módon tudunk majd reagálni másokra, azaz már gyermekként elsajátítjuk annak a mintázatát, hogyan kérünk, fogadunk el, illetve adunk támogatást, segítséget, illetve hogyan éljük meg érzelmeinket és mennyire érezzük kifejezhetőnek azokat.

A kötődés stílus a kritikus, drámai helyzetekben játszhat központi szerepet, hiszen ezekben a szituációkban fokozottan megnyilvánul az a működésmód, amit elsajátítottunk, még akkor is, ha az adott helyzethez nem illeszkedik ez a viselkedési mód – mint például egy párkapcsolati krízis esetén, ahogy ezt Kristóf és Anikó esete is jól példázza.

Üldöző és menekülő

Hogy a kötődési mintának milyen konkrét szerepe van a kapcsolat megrendülésében és az elhidegülésben? “Miközben a pár tagjai a kialakult helyzetben a stressz csökkentése érdekében próbálnak egymással kapcsolatba kerülni, visszatérő negatív interakciós ciklusokba bonyolódnak, amelyek gyakran az üldözés-visszavonulás mintázatát mutatják” – írja Megyeri Zsuzsanna.

Azaz a kialakult patthelyzetben jellemzően az egyik fél az üldöző, vagy más néven közeledő, aki szeretné elérni, hogy a másik valamilyen érzelmi megnyilvánulással reagáljon, kapcsolódjon hozzá. Ez gyakran számonkérés, kritikák formájában fogalmazódik meg, ahogy ez például Anikó esetében is történik. Bár „nagyon erőteljesen keresi a szoros intimitást, mindenáron szeretne közel kerülni a másikhoz”, mégsem találja ennek az útját.

A menekülő (távolodó) fél – ahogy Kristóf is – ettől megijed, „elárasztónak találja a túlzott közelséget és a sok érzelmi megnyilvánulást, ezért bezárkózik”, és egyre elérhetetlenebbé, megközelíthetetlenebbé válik (kivonul a helyzetből, nem reagál). Ezt a folyamatosan ismétlődő interakciós mintát a düh, harag, sértettség, csalódottság, szégyen másodlagos érzései itatják át, azaz a kapcsolat megtelik ezekkel a rossz és sokszor kin nem mondott érzésekkel, melyek távolítják egymástól a pár tagjait.

A mögöttes érzelmek

A vitákkal és hallgatásokkal tarkított mindennapokban a mögöttesen meghúzódó elsődleges érzelmek – a fájdalom, a magárahagyottság érzése, szomorúság, félelem –, melyek a közeledést, enyhülést segítenék elő, gyakran nem tudnak felszínre bukkanni, hiszen a már beépült működésmód alapján reagálunk. Ilyenkor a gyermekkorunkban gyökerező, nem tudatos minták határozzák meg a viselkedésünket, érzelmi megnyilvánulásainkat.

Így aztán sok esetben nem is a valós helyzetre válaszolunk, hanem a saját elképzeléseinket vetítjük a másikra, és arra reagálunk – tulajdonképpen nem vagyunk tudatosan jelen az adott pillanatban.

A terápia abban segíthet, hogy felismerjük, tudatosítsuk ezt a működést, és felülírjuk a bevésődött mintákat.

Mikor fordulunk szakemberhez?

„Nem tartunk mi még ott, hogy pszichológushoz kelljen menni!”,  „Minek kiteregetni a szennyest egy vadidegen előtt?” – ilyen és hasonló gondolatok gyakran felmerülhetnek a párokban, ha szóba kerül a párterápia lehetősége. A legtöbb pár csak akkor jelentkezik be egy szakemberhez, amikor már nem látnak más kiutat, és lehetőséget a kapcsolatuk megmentésére, illetve elviselhetetlenné válik az együttélés, mert elakadtak és már semmilyen ötletük sincs a kiútra.

A terápiához, legyen szó egyéni vagy párterápiáról, még mindig nagyon sok negatív sztereotípia kötődik.

Sokakat a tehetetlenség, a szorongás és a szégyen érzései öntenek el már a “párterápia” szó hallatán is, így gyakran nagyon nehéz odáig eljutni, hogy felemeljük a kagylót és felhívjuk a segítő szakembert.

“El kellett jönnie annak a pillanatnak, amikor a szenvedésnyomás akkora lett, hogy úgy éreztem, belebetegszem, ha nem történik valami. Sok sírás, tipródás és kétségbeesés előzte meg a döntést, megpróbáljuk a párterápiát” – osztja meg a szakember saját élményeit.

Mi történik a párterápia során?

A párterápia védett közege lehetőséget nyújt arra, hogy a pár tagjai megértsék a kapcsolatukban állandósult konfliktusok természetét és gyökerét. A szakember, mint független külső résztvevő – Megyeri Zsuzsannát idézve –, mint egy tánctanár, segítséget tud nyújtani abban, hogy megtaláljuk a közös ritmust és újra gördülékenyen tudjunk „együtt táncolni az életben”. A könyvben bemutatott eset végigvezeti az olvasót egy sikeres eseten, ahol a házastársaknak sikerült feltárni a háttérben meghúzódó mintákat, az egymással kapcsolatos viselkedésük hátterében található érzelmi akadályokat. A sikerhez azonban szükséges mindkét fél kapcsolat melletti elköteleződése.

Ha a pár tagjainál ez az egymás melletti elköteleződés nincs jelen, ha nem tesznek lépéseket a változás irányába, ha önigazolás céljából jelennek meg a párterápián, hogy bizonyítsák, „ők már mindent megtettek, de nem megy, tulajdonképpen a másikkal van baj”, a párterápia nem lehet, nem lesz sikeres. A terápia saját egyéni fejlődésünket támogatja, fejleszti önismeretünket. Az is előfordulhat, hogy a párterápia éppen a kapcsolat elengedésének útjába fordul át és a továbblépést segíti elő. Ez is egy lehetséges út, ami a terápián résztvevő pár tagjainak igényei nyomán alakul, formálódik. Azonban a terápiás folyamat, a két fél közös munkája, bevonódása egy kiürült, befagyott kapcsolatot is újraéleszthet.




Szerző

Porpáczi Júlia
Pszichológus, de jártas a kommunikáció területén is. Mindig tanul valamit. Saját magát is. Család, barátok, mozgás, fejlődés, vidámság, természet – ezek szerinte a fontos dolgok.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This