Megmenthető a kapcsolat? – 7 lépés a nagyobb érzelmi tudatosság felé

Képzeljük el, hogy jó barátunk egy látszólag nem jól működő párkapcsolatban vagy házasságban él. Sokat panaszkodik arról, mennyire boldogtalan párja mellett, mégsem lép ki a kapcsolatból. Ez a teher rányomja a bélyegét a mi baráti kapcsolatunkra is. Lehet, hogy jelezzük, hogy ez így nincs rendben, vagy többször javasoltuk is már a szakítást, de mintha a falnak beszélnénk.

Ismerősünk látszólag alkoholproblémával küzd. Nehéz beismerni magunknak is, hogy barátunknak talán komolyabb problémája van. Egy alkoholt toleráló kultúrában ráadásul nagyon nehéz kifejezni aggodalmunkat, hiszen könnyen sértődést és akár a kapcsolat megszakadását is eredményezheti a kísérletünk. Szeretnénk segíteni neki. Az aggodalom mellett megjelenhet a tehetetlenség, a düh, az elkerülési vágy és az ezek miatti bűntudat érzése is.

Felmerül a kérdés: mit lehet tenni ilyen helyzetekben? Mentsük meg a szerettünket (a saját életétől), vagy tehetetlenségünkben inkább szakítsuk meg a kapcsolatot? A cikkben pár szempontot olvashattok arra nézve, mit érdemes átgondolni akkor, ha úgy érezzük, hogy egy szeretetteljes kapcsolat már túl sok energiánkat viszi el, és legszívesebben kimenekülnénk belőle.

Szeretetteljes elhatárolódás

Ahogy a példákban is láthattuk, bőven akadnak az életben olyan helyzetek, amikor egy kapcsolódás nehezebb szakaszba ér. Ahogy egy párkapcsolatnak, a barátságnak is megvan a maga érzelmi hullámvasútja, és talán az adok-kapok egyensúly megbomlása még szembetűnőbb, mint egy pár esetében. Ennek oka, hogy ezekben a kapcsolatokban a két (vagy több) fél nagyobb eséllyel jár be teljesen más életutat, mint egy pár esetében. Nem ritka, hogy teljesen más útra kerülnek, vagy olyan események történnek, amik megviselik a kapcsolatot. Gondoljunk csak az életszakaszbeli különbségekre, a hirtelen megváltozott élethelyzetekre (például baleset vagy betegség), a változásokra a kapcsolatban (például házasság, gyermekszületés). Hosszú távon akár a személyiségbeli különbségeket és változásokat is megterhelőnek érezhetjük.

Amikor nehéz, vagy nem úgy működik egy kapcsolat, ahogy mi szeretnék, előfordulhat, hogy nem látunk más megoldást, mint a kapcsolatból való kimenekülést. Pedig – amennyiben persze a kapcsolódásunk nem bántalmazó jellegű – akár tanulhatunk is a nehéz helyzetből.

Például gyakorolhatjuk a szeretetteljes elhatárolódást szerettünkkel kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolat szeretetteljes miliőjének megtartása mellett jobban kijelöljük a határainkat – és a saját igényeinkre koncentrálva visszavesszük a fókuszt a másikról.

Érzelmi tudatosság

Hal Shorey pszichológus nemrég megjelent cikkében összegyűjtötte, milyen lépéseket érdemes végiggondolni, mielőtt megszakítanánk valakivel a kapcsolatot. Hét szempontot javasol arra, hogyan őrizhetjük meg a lelki békénket és állíthatjuk vissza a harmóniát elsősorban magunkban, illetve hogyan maradhatunk ezáltal nyitottak a szeretteink irányában. És ha ezek után még mindig úgy véljük, hogy kapcsolatunk többet vesz el, mint ad, azaz bizonyos szempontból mérgező, netán bántalmazó, könnyebb lesz meghozni a végleges döntést.

1. lépés: Tudatosítsuk magunkban, hogy a másik ember problémája nem a mi problémánk.

Mindenkinek a saját útját kell járnia, a saját megmérettetéseivel, bukásaival és újrakezdéseivel. Néha a nehéz tapasztalatok és a fájdalom a legjobb tanítóink, hiszen az átélt, megküzdött, érzelmileg nehéz helyzetekből gyorsabban és hatékonyabban lehet tanulni, mint a másoktól készen kapott „jó tanácsokból”. Tehát ahelyett, hogy megmondanánk a „tutit” mások életével kapcsolatban, még akkor is, ha objektív érvekkel tudjuk alátámasztani saját meggyőződésünket, érdemes hagyni, hogy (amíg fizikai és érzelmi szempontból biztonságos helyzetben van) szerettünk végigjárja a saját útját. Rendben van, ha nem értjük mindig, hogy a másik miért csinálja azt, amit csinál. Ha esetleg elbukik, ott lehetünk, hogy támogassuk őt, és segítsünk neki újra talpra állni.

2. lépés: Fejlesszük az önismeretünket!

Ha eléggé ismerjük önmagunkat, akkor saját érzéseinket el tudjuk választani a szeretett személyétől. Jó példa erre, amikor gyerekkorunkban aggódó anyukánk még egy réteg ruhát ad ránk. Valójában ő fázik, de a saját érzéseit – szó szerint – ránk ruházza, így helyette mi kapjuk meg azt a plusz pulcsit.

Néha a szeretteinkkel, barátainkkal is így viselkedünk, ezért érdemes mindig átgondolni, hogy vajon nem a saját igényeinkkel és elvárásainkkal ruházzuk-e fel a másik személyt, amikor úgy látjuk, hogy rossz irányba halad az élete.

Azt is vegyük észre persze, hogy a barátaink mit vetítenek ránk. Előfordulhat például, hogy saját haragjukat nem tudják jól kezelni, így minket bosszantanak fel, így már mi tartalmazzuk az érzéseiket, lényegében „helyettük” haragszunk. De ez alapvetően nem rólunk szól, és nem a mi terhünk.

3. lépés: Fogadjuk el, hogy egyetlen kapcsolat sem tart örökké.

Minden kapcsolat átmeneti, és vége lesz egyszer. Fogadjuk el a másikat és a közös élményt olyannak, amilyen, örüljünk annak az időnek, amit közösen töltünk, és tekintsük ezt ajándéknak. Engedjük el a másik személyt. A cikk szerzője itt azt javasolja, hogy személyes meggyőződéstől függően „adjuk át Istennek”, vagy az univerzumnak, esetleg a természetnek a másik személyt. Bár ez a lépés elsőre kicsit ködösnek tűnhet, a lényeg elsősorban az, hogy megengedjük magunknak, hogy ne akarjuk mindenáron kontrollálni a folyamatot.

4. lépés: Ne adjunk kéretlen tanácsot és javaslatot.

A legjobb dolog ebben az lesz, hogy adott esetben nem kell majd elszenvednünk saját tanácsunk következményét, vagyis, hogy egyik javaslatunk sem működik, vagy nem úgy sült el, mint azt ígértük.

5. lépés: Ne várjuk el a másik személytől, hogy kielégítse a mi igényeinket.

A saját igényeinkért mi magunk vagyunk felelősek. Akadnak olyan életszakaszok az életben, amikor sem mi, sem szeretteink nem tudnak annyit adni, mint korábban, vagy mint amit elvárnánk tőlük. Ha ilyenkor igyekszünk pusztán elfogadni azt, amit éppen kaphatunk tőlük, nem fogunk csalódni, és nem leszünk keserűek.

6. lépés: Állítsunk fel világos határokat, és legyünk ezek kifejezésében és betartatásában következetesek.

Az énhatár megerősítése azt jelenti, hogy eldöntjük, hogy erőforrásaink függvényében milyen elvárásoknak akarunk megfelelni, és milyeneknek nem. Vagyis mi az, amit önmagunkkal és a környezetünkkel, személyes terünkkel kapcsolatban elfogadunk, és mi az, amit már nem.

A határ persze nem a másik személy irányítása vagy büntetése, és nem is azt jelenti, hogy megmondjuk a másiknak, mit tegyen. Sokkal inkább azt jelenti, hogy egyértelműen meghatározzuk a kapcsolódásunk kereteit.

Például: szívesen meghallgatjuk, mi foglalkoztatja éppen, de az már nem fér bele, hogy végigolvassuk és egyesével elemezzük a társával váltott összes üzenetét. Ha felállítunk egy határt, akkor teljesen rendben van, hogy megvédjük azt, és dühösek vagyunk akkor, ha valaki azt megsérti. Ez esetben a másiknak számolnia kell a következménnyel, például, hogy nem látogatjuk meg legközelebb.

7. lépés: Saját életünk legyen az első: saját életcéljaink, vágyaink, igényeink – függetlenül a szeretett személyétől.

Mindannyiunknak szeretetre és értelmes életcélokra van szükségünk. Ha előrébb helyezzük saját életünknél egy másik személy megmentését, akaratlanul is feláldozzuk a saját életünket, a figyelmünket, energiánkat, és a végén nem marad semmink, amit adhatnánk.

Lelki egyensúlyban

A klienseikkel való munka során sokszor elhangzik, hogy mennyire fontos, hogy megfigyeljék, felismerjék és kifejezzék saját szükségleteiket és igényeiket. Ahogyan a repülőgépen is először magunkra tesszük fel az oxigénmaszkot, mielőtt bárki másnak segítenénk – így van ez az életben is. Ameddig egy másik ember életére fókuszálunk, azt figyeljük, hogy ő hogyan hat ránk, mit tehetünk azért, hogy neki jobb legyen, ő vajon miért viselkedik így-úgy magával és/vagy velünk – addig kiállunk magunk mellől. A figyelmünk a környezetünkre irányul, folyamatosan monitorozunk. Természetesen fontos az, hogy igényeinket és a szükségleteinket a környezet függvényében határozzuk meg és odafigyeljünk a másik emberre. Ugyanakkor, ha csak a másikon van a fókusz, megterhelőnek érezhetjük a kapcsolatot, vagy akár döntésképtelennek, tehetetlennek magunkat.

Fontos tehát, hogy mielőtt megszakítanánk egy kapcsolatot – legyen ez baráti, családi, ismerősi – gondoljuk át, hogy mi hogyan vagyunk benne ebben a kapcsolatban, és mi mit tudunk tenni magunkért és a határainkért ahhoz, hogy jól legyünk. Ha szem előtt tudjuk tartani saját céljainkat és vágyainkat, akkor megőrizhetjük a lelki egyensúlyunkat még akkor is, ha rajtunk kívül mindenhol zűrzavar van, és körülöttünk mindenki másnak nehéz. Ha ez már megy, innen már csak egy következő lépés, hogy megvizsgáljuk, valóban jó-e nekünk a kapcsolat, amiben benne vagyunk, és meghozzuk a döntést.

Hivatkozás:

Shorey, H. (2022). Why You Don’t Have to Abandon Difficult Relationships. 7 steps to greater emotional balance. In: Psychology Today