Ha válásról van szó, akkor a társadalom jellemzően a gyermekükkel egyedül maradó nők felé fordul nagyobb empátiával. Ez a támogatás sokszor érthető, de mi történik eközben a férfiakkal? Szakértőnk, Singer Magdolna, veszteségekkel foglalkozó terapeuta – aki évek óta vezet „Válás és újjászületés” (VÚ) néven támogató csoportokat – szerint a látszat ellenére nagyon megszenvedik a folyamatot, és csak elenyészően kevesen kérnek segítséget a veszteségeik feldolgozásához. Pedig érdemes lenne, mert ha ezekkel a fájdalmakkal nem nézünk szembe, akkor a boldog új élet sokkal nehezebben fog elkezdődni. 

A statisztikák szerint jellemzően a nők kezdeményezik a válást. Ezek szerint ők bátrabban felvállalják egy ilyen döntésnek a felelősségét?

A nőket érzékenyebben érinti a kapcsolat minősége, és ha elégedetlenek, igyekeznek változtatni a helyzeten. Eszük ágában sincs azonnal válni, mint ahogy azt egy-két férfiismerősöm keserűen állítja. Szerintük a nők egyenesen arra hajtanak, hogy legyen gyerekük, aztán odébbállnak a munkájuk és a gyerektartás biztonságában. Ez messze nem így van: a nők többnyire hosszú évekig komoly erőfeszítéseket tesznek a kapcsolat megjavítása érdekében, és reménykednek a házasság jobbra fordulásában. Amikor azonban végképp felismerik, hogy már nincs remény, bátrabban meglépik a számukra is félelmetes és nemkívánatos lépést, és sokszor vállalják inkább a nehezebb anyagi körülményeket is.

Mi a helyzet a férfiakkal? Elvégre mindkét fél ugyanabban a rossz házasságban van benne

A férfiak jobban elvannak egy érzelmileg kihűlt kapcsolatban is, mint a nők, sőt, sokszor észre sem veszik, hogy bármi baj lenne a házassággal, és meg sem hallják, fel sem fogják, mi az oka a feleség állandó elégedetlenségének. Természetesen vannak nők, akik anyagi okoknál fogva, a jövőtől, az ismeretlentől való szorongás, a gyerekek biztonsága miatt benne maradnak egy rossz házasságban is, és fordítva, van, hogy a férfi teszi meg a döntő lépést.

Tehát a férfiak hajlamosabbak belekényelmesedni egy nem annyira jól működő házasságba… Mi kell ahhoz, hogy ebből mégis kimozduljanak és ők hozzák meg ezt a döntést?

Általában egy új szerelem készteti őket a válásra, de a szerelem megjelenésének is oka van.

Egy jól működő házasságba nehezen tud beférkőzni egy harmadik, vagy ha igen, akkor ideig-óráig, és nem lesz válás a következménye, sőt, ha ezt meg tudják beszélni, és az oda vezető okokat feltárni, egy magasabb szinten folytatódhat a kapcsolat.

Más esetben a harmadik fél sokszor csak katalizátor szerepét tölti be, a segítségével lehet katapultálni az amúgy is rossz házasságból. Jellemzően azonban a szeretői kapcsolatok nagy százaléka felbomlik rövid idővel az összeköltözés után.

Azért az ellenkezőjére is találni példát…

Persze, olyan is van, hogy egy éretlenül kötött házasságból kilépve életre szóló szövetséget kötnek a férfiak azzal a nővel, aki miatt végül a válás bekövetkezett. Találkozom olyan férfiakkal is azért, akik ilyen külső kapcsolat segítsége nélkül is eljutnak arra az elhatározásra, hogy új életet kezdenek, mert felismerik, hogy a házasságban való vergődés nem vezet sehova, és esélyt adnak maguknak még egy jobb életre.

A nőkhöz képest mi a különbség abban, ahogy a férfiak megélik a válást? Hogyan néz ki ez a folyamat?

A nők meg vannak győződve arról, hogy a férfiaknak könnyebb, odébbállnak és vígan élik az életüket egy pillanatok alatt megtalált új társ oldalán. A látszat valóban ez, és

tény, hogy a férfiak többnyire egy új kapcsolatba menekülve próbálják túlélni a lelki viharokat, azonban az új kapcsolat nem mentesíti őket a válás fájdalmától.

Akár egy új nő oldalán, akár egyedül, férfi módra tartják magukat, nem mutatják ki kétségbeesésüket, elesettségüket, legfeljebb a haragjuknak adnak hangot. A nők ezzel szemben orrukon-szájukon ontják ki a szenvedésüket, nekik ez a feldolgozás egyik módja.

A vezetéseddel „Válás és újjászületés” néven rendszeresen indulnak támogató csoportok. Mi a tapasztalatod az ott megjelenő férfiakkal kapcsolatban? Hajlandóak egyáltalán a férfiak elmenni egy ilyen csoportba?

Kevesen jönnek sajnos, pedig nekik is nagy szükségük lenne arra, hogy a sok elnyomott és ki nem mutatott fájdalmat feldolgozzák, kiszelepeltessék. Azok között, akik jönnek, látok olyat is, aki sokáig nem képes új kapcsolat kiépítésére, legfeljebb ágyba bújik valakivel olykor-olykor, vagy még ennyit sem, de több olyannal is találkozom, akinek máris új kapcsolata van, mégis vigasztalanul szenved a házassága felbomlása miatt. Az ő exük persze ebből csak annyit lát, hogy máris a helyébe lépett valaki, és miközben ő hal bele a fájdalomba, a volt férj tökéletesen jól van. Dehogy van jól!

máskép

Ha ennyire más az, ami látszik, akkor mi történik bennük valójában?

Hogy milyen egy folyamat, amin keresztülmennek a férfiak, arra nehéz válaszolni. Rendkívül egyéni az a belső út, amit végigjárnak. Jellemzően megjelenik az ambivalencia, a harag, a bűntudat, a kudarc érzése. Felbukkanhat a féltékenység is, ha a volt feleség oldalán megjelenik egy új társ. Ha pedig ez az új férfi a gyerekekkel több időt tölt, mint amit ők tudnak, szinte átveszi az ő helyüket, szerepüket, az végképp megkínozza őket. Igazság szerint a nők is, férfiak is hasonló érzéseket élnek meg, csupán az érzések külső megjelenése és a megküzdési mód más.

Úgy tűnik, a férfiak jellemzően kevesebb figyelmet fordítanak a veszteség feldolgozására…

Sok oka van annak, hogy a férfiak kevésbé szánják el magukat arra, hogy csoportba jöjjenek. Egyik oka, amire már utaltam, hogy ha férfiasan akarnak hozzáállni az őket ért csapáshoz, meg akarják őrizni férfiúi önbecsülésüket, akkor erősnek kell mutatkozniuk. Segítséget kérni már eleve beismerése annak, hogy egyedül nehezen boldogulnak. A másik ok, hogy a férfiak többsége nehezen fejezi ki érzelmeit, nem tud beszélni a belső folyamatairól, az meg különösen félelmetes számukra, hogy ezt egy csoportban tegyék meg.

Mire lenne szükség ahhoz, hogy mégis megtegyék és nagyobb figyelmet fordítsanak erre?

Ahhoz elég nagy tudatosság kell férfiak és nők részéről egyaránt, hogy ne csak a túlélésért küzdjenek, ne csak abban gondolkodjanak, hogy átvészeljék az egész válási mizériát és egy új kapcsolatra találjanak, hanem felismerjék,

ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, el kell gyászolni a kapcsolatot, le kell vonni a tanulságokat, fel kell ismerni saját rossz viselkedésmintáikat, hiszen csak így remélhetnek egy harmonikusabb életet, majd egy jobb kapcsolatot. Ehhez pedig tevőlegesen hozzá kell járulniuk, saját belső munkával, elemzéssel, bátor szembenézéssel, esetleg egyéni terápiás segítséggel, vagy támogató csoporttal.

A csoportba jövő férfiak éppen a bátorságukat bizonyítják azzal, hogy tudatosan foglalkoznak a veszteségük feldolgozásával. A nők számára pedig óriási segítséget jelent a részvételük, nagyon hálásak annak az egy-két férfinak, aki hajlandó eljönni, és őszinte megnyílásával képes felmutatni a másik oldal érzelmeit is.

A statisztikák szerint válás után az esetek 90%-ban a gyerek felügyeleti joga az anyához kerül. Hogy érinti ez a férfiakat, és miként élik meg, hogy eközben a társadalom jellemzően a nők felé fordul nagyobb empátiával egy ilyen helyzetben…

Miközben a nők sokszor roskadoznak a megnövekedett terhek miatt, és dühösen, irigykedve nézik a volt férjüket, aki „gondtalanul éli világát”, aközben a férfiaknak ez a plusz veszteség megnehezíti a feldolgozást. Gondoljunk csak bele, egy nő számára a családból egy személy válik ki, a férfi ezzel szemben egymaga marad, így teljes megfosztódást él meg.

A nők a gyerekeken keresztül megélik az intimitást is, kapnak érintéseket, gyöngédséget. Az apák nemcsak a gyerekeik sajgó hiányát, az egyedül maradást élik meg ilyen módon erőteljesebben, hanem annak a félelme is rájuk nehezedik, hogy a válással minden igyekezetük ellenére is eltávolodhatnak tőlük a gyerekeik, és végképp elveszíthetik őket.

De minden kérdés borzasztó összetett, állandóan képes vagyok átülni egyik székből a másikba és érvelni saját magam ellen. Párválasztás tekintetében ugyanis jobb helyzetben vannak a férfiak, mint a gyerekeket nevelő anyák. Egyfelől kicsi gyerekek mellett logisztikailag megoldani a randizásokat sokszor eleve reménytelen vállalkozás, másfelől nem valószínű, hogy a férfiak nézőpontjából a független nők választékából a gyermekes anyák a legelőkelőbb helyet foglalják el.

Miért lenne fontos, hogy a férfiak is nagyobb figyelmet fordítsanak a válás során megélt veszteségek feldolgozására? Milyen következményekkel járhat, ha ez a feldolgozás elmarad? Hova kerül akkor ennek a nehéz időszaknak minden vesztesége és feszültsége?

Hosszú távon mindenképpen az a gyümölcsöző, ha nem próbálnak munkába, kapcsolatba, alkoholba meneküléssel, azaz elfojtással, tagadással és egyéb megküzdési módokkal meglógni a veszteség fájdalma elől, hanem vállalva a feldolgozás nehézségeit, szembenéznek vele. Az rendben van, ha valaki egy ideig nem képes erre, és a lelki védekezés széles palettáját veszi igénybe, de előbb utóbb jó, ha ráveszi magát arra, hogy nekilásson a feldolgozás munkájának. Mert ez munka valóban, de megéri belefektetni az energiát. A fel nem dolgozott veszteségeink alattomos hatásai ugyanis kerülőutakon az élet minden területén megjelenhetnek, nehezítve az életünket.

Hol, milyen területen bukkanhat fel újra a fel nem dolgozott veszteség?

Kihatással lehet a párkapcsolatainkra, a testi-lelki egészségünkre, a munkánkra, a hétköznapjainkra.

A válásnak csakis egyetlen értelme lehet, hogy utána mindenkinek jobb élete lesz. Jobb élet pedig nehezen elképzelhető feldolgozás nélkül. Hogyan is remélhető, hogy egy új kapcsolat sikeres legyen, ha ugyanazokat a hibákat követjük el, mint az előzőben?

Hiba lehet egyébként a túlzott odaadás is, a határaink, igényeink, szükségleteink fel nem ismerése, vagy fel nem vállalása. Ezért szükséges az önismeret elmélyítése, az, hogy ráébredjünk saját belső mozgatórugóinkra, félelmeinkre, akadályozó tényezőinkre.

Ez egy későbbi kapcsolat kialakítását, az új élet elkezdését is megkönnyítheti…

Igen, ez így van: tisztába kell jönnünk azzal is, mit várunk el jövendő társunktól. Lehetséges, hogy amikor először házasodtunk, még kevés önismerettel és emberismerettel rendelkeztünk, és úgy szédültünk bele a házasságba, hogy a vágyainkat vetítettük a társunkra, noha tulajdonképpen a saját vágyainkkal, szükségleteinkkel sem voltunk tisztában. A nők is, férfiak is igyekeznek azért tanulni a hibáikból, de úgy látom, a nők sokkal tudatosabbak, továbbá kevésbé restek, ha önismeretről van szó. A férfiak inkább bíznak a saját erejükben. A helyzetet jól illusztrálja, hogy ritkán, de bizony megtörténik, hogy az új feleség küldi el csoportba a férjét az első házasság feldolgozása céljából, mert látja, hogy a párja, bár titkolni igyekszik, de még igencsak küszködik a fel nem dolgozott veszteségének a következményeivel.

Ha megengeded, végül személyes kérdést is feltennénk. Miért kezdtél el válással foglalkozni?

Én kétszer is elváltam, úgyhogy bőven van tapasztalatom. Először pár év házasság után maradtam egyedül két kicsi gyerekkel. Sok évvel később férjhez mentem, ahol újabb két gyerek született. Ez a házasság majdnem 20 évig tartott.

Singer Magdolna

Szakemberként – legalább a második váláskor – feltételezzük, szépen váltatok, és könnyebben eljutottál a feldolgozásig.

Szó sincs róla! Hibát hibára halmoztunk, végül úgy éreztük, életre szólóan megharagudtunk a másikra. Ugyanakkor minden erőnkkel törekedtünk a kapcsolat rendezésére, hiszen gyerekeink voltak. Büszkén jelenthetem, hogy ez olyannyira sikerült, hogy ma már közös képzést vezetünk, méghozzá – milyen az élet! – Válás és újjászületés trénerképzést tartunk együtt. Olyan személyeket képezünk ki, akik maguk is szeretnének VÚ támogató csoportokat vezetni. A házasságok több, mint a fele válással végződik, továbbá a szakítások is hasonló krízissel járnak – nagy szükség van tehát ezekre a segítőre, és az ilyen csoportokra.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

A VÚ csoportokról és a témáról bővebb információkat itt olvashattok.

Fotó forrás: itt, itt, itt és itt

Szólj hozzá!

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest