Nem csoda, hogy a harag, a düh olyan rossz hírnévre tett szert, hiszen vele asszociáljuk, s szinte egyenes következményének tekintjük az agressziót, az ajtókon átszűrődő veszekedést, a meggondolatlanul kimondott – és szinte azonnal megbánt – szavakat. Éppen ezért a legtöbbünk komoly erőfeszítések árán igyekszik kordában tartani, és más – kevésbé destruktív – módokon levezetni az őt el-elöntő dühöt.

Tányérdobálás és ajtócsapkodás helyett sokan az edzést választják – ami nemcsak, hogy segíthet levezetni az érzelmeinkből fakadó energiákat és rendezni a fejünkben zakatoló, a dühtől ködös gondolatokat, de még egészségünk karbantartásához is hozzájárul. De mégis miért sikerül percekkel gyorsabban lesprintelni a szokásos távot, mint máskor, vagy épp kilométerekkel túlszárnyalni eddigi rekordunkat, csak mert aznap valaki az idegeinkre ment?

Flow-élmény, kis csavarral

Aki gyakran sportol, valószínűleg egyetért azzal, hogy a mozgást elkezdeni a legnehezebb. Én a magam részéről rajongok a futásért, de gyakorta hosszasan győzködőm magamat, mire sikerül elhinnem, hogy igenis ma is meg tudom csinálni. Sőt, sokszor még akkor sem érzem magamban a „jedit”, ha már „kirugdostam magam” az ajtón és rajtam van a futócipő – rosszabb napokon pedig még az első pár száz méteren is azon tűnődőm, hogy végül is, most még visszafordulhatok. Ahogy aztán bemelegedek és belerázódok a tempóba, az ilyesfajta „áruló” gondolatokat elnyeli a „runners high” (a futás közben jelentkező euforikus állapot), és újra ráébredek, mennyire felszabadító tud lenni a testmozgás, és milyen látványos javulást tud előidézni a hangulatomban.

Mindez részben annak tudható be, hogy – ahogy azt egy 2007-ben a Yale Egyetem kutatói által publikált tanulmányban is leírták – a futás többek között azon gének kifejeződését is fokozza, amelyek az antidepresszánsokra adott válaszban is fontos szerepet játszanak, azaz mintegy „instant hangulatfokozóként” is gondolhatunk rá.

Manapság pedig egyre egyértelműbb, hogy a futás és más aerob edzésformák a hangulatra gyakorolt hatásáról ismert szerotonin nevű idegi ingerület-átvivő anyag felszabadítása révén fejtik ki nyugtató, „harag-űző” hatásukat.

Ha volt már részetek hasonló élményben, talán azzal is egyetértetek, hogy nem mindig ez a forgatókönyv (bármi is legyen a választott sportág). Sokan tapasztalják, hogy azokon a napokon, amikor valami dühítő inger (vagy inkább ingersorozat) éri őket, úgy tűnik, mintha a kezdeti nehézségek nem is léteznének, s erőlködés nélkül szelik a kilométereket, mit sem törődve a hideggel, a sárral, az utat szegélyező bokrok tüskéi által okozott karcolásokkal… Ha belegondolunk, ez az érzés egyfajta „fordított flow-hoz” hasonlítható, de ezúttal nem egyszerűen belefeledkezünk egy tevékenységbe, hanem hagyjuk, hogy az érzelmeink kitombolják magukat, és saját „boxzsákkjukként” használják testünket: ne kíméljék, és ne állítsák meg, csak ha már semmi nem maradt az érzelem-koktélból, ami hajtotta az edzés során.
De mégis miként tud néhány alapérzelem ilyen messzire repíteni, és elfeledtetni, hogy fáj a vádlink, mindenünkről csorog a víz és már rég túl vagyunk a megszokott kilométer-adagon?

A harag-menedzsment fiziologiája

Először is tisztázzuk, hogy „felhergelni magunkat” teljesen normális (bizonyos kereteken belül, természetesen), sőt, őseink számára rendkívül hasznos volt a túlélésért folytatott küzdelemben. Amikor agyunk veszélyt jelez, bekapcsol a „vészvillogó”, és testünk azonnal az úgynevezett “üss vagy fuss” (fight or flight) üzemmódra vált, amely többek között a szívritmus emelkedésével és a vázizmok vérellátásának fokozódásával jár, mintegy felkészítve minket a harcra, avagy a menekülésre. Ez az automatikus fiziológiás válasz őseinknek rendkívül hasznos lehetett, ha egy gyilkos fenevaddal kerültek szembe. Manapság viszonylag ritkán találkozunk hasonló veszélyekkel, azonban nem is kell, hogy egy habzó szájú farkasfalka üldözzön, hogy szervezetünk stresszválasszal reagáljon egyes helyzetekre.

Intenzív érzelmeink – legyen szó izgatottságról, vagy akár dühről – ugyanúgy növelik a szimpatikus idegrendszer aktivitását, ami gyakorlatilag megegyezik testünk stresszre adott válaszával.

Ilyenkor a szervezetünk zsír- és glikogén-raktárainak mozgósítása révén energiát is biztosít izmainknak, s légzésünk is felgyorsul annak érdekében, hogy minél több oxigén jusson el az érintett területekre, ami nélkülözhetetlen izmaink hatékony működéséhez. Ezen folyamatok segítenek a harag teljesítmény-fokozó hatásának megértésében is: testünk felszabadítja a szükséges energiaforrásokat, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint elfogadni ezt a plusz löketet, hogy túlszárnyaljuk saját határainkat.

Fordítsd a javadra!

Láthatjuk tehát, hogy a „rossz napom volt”, vagy a kiakasztott a főnök nem igazán állják meg a helyüket kifogásként arra, hogy kihagyjuk az aznapi edzést. Sőt, épp ezek szolgáltatják az indokot rá, hogy elinduljunk, és kiadjuk magunkból a bennünk tomboló haragot anélkül, hogy másra irányítanánk azt.
Ha ilyen állapotban indulunk futni, testünk automatikus válasza felülírja a fáradtság és a kedvtelenség érzését, és pillanatokon belül azon kapjuk magunkat, hogy máris féltávnál járunk.

Ugyanakkor: lehetséges vajon ezt az automatikus választ, ezeket az érzelmeket „csettintésre előhívni”, hogy javítsuk a teljesítményünket egy edzés vagy megmérettetés alkalmával?

A válasz igen. Sőt, ezzel a lehetőséggel profi sportolok is élnek, hogy fokozhassák a teljesítményüket és motivációszintjüket. Igaz, nem mindannyian a haragjukat fordítják „üzemanyaggá” a versenyek napján: egyesek félelmeikből, míg mások az őket ért veszteségek fájdalmából táplálkoznak. A sportpszichológus és bestseller szerző Dr. Ralph Vernacchia szerint nem is létezik univerzális „érzelmi erőforrás” a sportolok számára – mindenkinek meg kell találnia azt, ami leginkább illik hozzá és a leghatékonyabb plusz erőforrást biztosítja számára.

Márpedig ez egyénenként változó: akad, aki egy múltbeli fájdalmas, vagy épp örömteli esemény felidézésével tudja elérni ezt az állapotot, míg másokat az „spannol fel”, ha a következő nyaralásukról ábrándoznak, hogy csak néhány példát említsünk.
Persze, nem biztos, hogy nálad ezek bármelyike beválik, de ha megfigyeled, milyen gondolatok kötik le az elmédet a legjobb, legkevésbé megterhelő, és a hangulatodon legtöbbet javító edzéseken, talán közelebb kerülhetsz a te teljesítmény-fokozó (és kalóriamentes) „érzelem-koktél” receptedhez.

Előzd meg a bajt

Fontos hozzátenni, hogy egy tavaly publikált, több mint 10000, infarktuson átesett résztvevő bevonásával készült kutatásban azt találták, hogy a harag és a megterhelő edzés nem feltétlenül jó páros, ha szívünk egészségéről van szó: Az arra érzékenyeknél mind a futás, mind a harag a duplájára növeli a szívroham kockázatát, míg ezek kombinációjával máris háromszoros rizikófaktornál járunk.

Ahogy a kutatók is hozzáteszik, mindez elsősorban azokra érvényes, akik valamilyen kardiológiai rendellenességgel küzdenek. Azonban felhívják a figyelmet arra is, hogy a szívbetegségek akár hosszú éveken át észrevétlenek maradhatnak, így már gyanú (pl. családi kórtörténet) esetén érdemes lehet szakorvos véleményét kikérni, mielőtt elkezdünk a félmaratonra edzeni.

A kanadai McMaster Egyetemen dolgozó Dr. Andrew Smyth, a kutatás vezetője csupán attól int óva mindenkit, hogy hirtelen kétszer olyan gyorsan, kétszer olyan messzire fusson, mint amennyire általában szokott.

Jó hír azonban, hogy a mozgás nem csak utólagos gyógyír, de hatékony megelőző taktika is lehet. Nem véletlen, hogy a téma szakértője, Dr. Nathaniel Tom is azt tanácsolja, hogy ha tudod, hogy egy olyan szituáció közeleg, amely valószínűleg feldühít, fuss egyet előtte. Ezt azután nyilatkozta, hogy 2010-ben kutatócsoportjával elvégeztek egy kísérletet, amelyben több, „haragos természetű” férfi résztvevőnek prezentáltak dühöt előidéző képeket vagy azután, hogy a kísérleti alanyok 30 percig csendben ültek, vagy pedig egy fél órás kiadós edzést végeztek. Az eredmények alapján azok, akik előtte mozogtak, a képek láttán könnyebben kordában tudták tartani haragjukat, mint nyugton ülő társaik.

Szóval, ha úgy látod a heti beosztásodban, hogy egy-egy betervezett találkozó vagy helyzet nagy valószínűséggel kibillent a nyugalmadból, ütemezz be egy edzést aznap reggelre. Hasznos lehet listát vezetni az „érzékeny” szituációkról, hogy ezekhez tudd igazítani a heti edzéstervedet. Azt pedig hagyd csak a főnöködre/kollégádra, hogy főjön a levében, és azon morfondírozzon, vajon miként tudsz nyugodt maradni, amikor minden eszközzel próbál felhúzni.

Fotó: itt, itt és itt



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szabó Anna

Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest